Isztambulban betiltották a meleg büszkeség menetét
A hatóságok indoklása szerint a résztvevők biztonsága érdekében tiltották be a az isztam
A hatóságok indoklása szerint a résztvevők biztonsága érdekében tiltották be a az isztam
Nem fizetnek állami utat oda, ahol megsértik a homoszexuálisok jogait.
Tárlatot szentel a szexuális „sokféleségnek” a világhírű Prado múzeum a Madridban folyó
Kétévente rendeznek World Pride-ot, most Madrid lesz a házigazda.
A szövetségi parlament, a Bundestag csütörtökön ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfo
A Zakar-ikrek ma már modellként dolgoznak, saját YouTube csatornájuk van, és fekete komé
Dél-Koreában kötelező a sorkatonaság – minden arra alkalmas, 18-35 év közötti fiatalembe
Hőhullám érte el Európát, napokig tart még a kánikula, rengetegen szenvednek a melegtől.
Rendhagyó mecset nyitotta meg kapuit Berlinben.
Nick Cardello és férje, Kurt English azoknak szerettek volna bizonyítani, akik annak ide
Barry Gibb, a Bee Gees egyetlen élő tagja csaknem hét évtizeden át hordozta magában a re
Moszkva állítja, a „melegpropagandát” tiltó törvények célja a gyermekek erkölcsének és e
Egy évvel azután, hogy a Feröer-szigetek parlamentje 19-14 arányban áldását adta az azon
Ahogy haladunk nyugat fele, annál több jogot biztosítanak ezeknek az embereknek.
Skócia legnagyobb oktatással foglalkozó szakszervezete, az Educational Institute of Scot
A bírói testület keddi döntése szerint az orosz hatóságok a jogszabállyal megsértették a
Egy ultranacionalista török ifjúsági szervezet, a jobboldali iszlamista BBP párthoz köze
A The Moscow Times-nak nyilatkozott az orosz ortodox óhitű egyház fővárosi püspöke, Korn
Az érpataki modell szélsőjobboldali követői (Érpatak, Betyársereg, Identitesz) az alábbi
Minden jel arra utal, hogy a homoszexuális lobbi újabban a legpatriarchálisabb, (eddig)
Atlanta városa bejelentette, hogy újra felfestik a szivárványutat, amelyhez külön szivár
Június 1-én indult qlit.hu címmel egy új online magazin, és ezt a kezdeményezést egyedül
A New York Pride a melegfelvonulások történetének egyik legrégebbi szereplő
Ritka alkalom, hogy Vlagyimir Putyin amerikai televíziónak ad hosszabb inte
Az UNIAN ukrán hírügynökség helyszíni jelentése szerint az idei KievPride elnevezésű meg
Szivárványos kitűzővel és egy csipkés legyezővel tisztelgett a Rhode Island-i Nikos Gian
Noha a brit uralkodó április 21-én született, hivatalos születésnapját – az Angliában ta
Egy hajvágás néha csodákra képes.
Fény derült Steiner Kristóf betegségére: egy időben volt bulimiás és anorexiás.
Brian Vahaly egyike azon kevés teniszezőnek, aki nyíltan vállalta, hogy meleg.
Anne Hidalgo, Párizs polgármestere eltökélte, hogy a francia fővárost a világ homoszexuá
"15.000.000 HUF-ra pereltem ezt a két szennyes, ócska, primitív és hazug alvállalkozását
A litván parlamentben leszavazták azt a törvényjavaslatot, ami lehetővé tette volna a be
Ana Brnabic közigazgatási és helyi önkormányzati minisztert, egy párton kívüli politikus
Avagy hogyan tedd tönkre a karriered egy Facebook poszttal.
Az M&Ms a közösségi médiában az alábbi fotóval állt ki a Pride-hónap mellett.
Hihetetlen, de létezik olyan ember, aki több száz piercinggel a testében éli a mindennap
Jörg Haider, az Osztrák Szabadságpárt alapítója halálos balesete előtt egy melegbárban m
Az amerikai külügyminisztert, Rex Tillersont a csecsenföldi helyzetről David Cicilline k
A Liberálisok súlyosan diszkriminatívnak tartják, hogy az LMBTQ-közösség tagjainak gyakr
Sok különböző mozgásformát kipróbáltam a csapatsportoktól az egyéni sportokig, a testépí
Andy Cohennek adott rádióinterjúban mesélt a Teen Wolf – Farkasbőrben és A zöld íjász sz
Youtube-os bloggerekkel Dunát lehetne rekeszteni, olyanok is rengetegen vannak köztük, a
Megválasztotta az ír parlament miniszterelnöknek Leo Varadkart, így Írországnak történet
Hivatalosan is elismerték a kolumbiai hatóságok három férfi házasságát, így ők most egy
Margaret Court zseniális teniszező volt, a női tenisztörténet egyik legnagyobb játékosa.
Crystal Kells fia, Cian alig négy éves volt, amikor először kérte édesanyját, hadd próbá