Magyarország meleg múltja
Könyvet írtak az eddig szinte ismeretlen világról. Rengeteget lehet tanulni belőle az elnyomó rezsimek természetéről is.
Három férfi ül egymás mellett a Meleg Budapest borítóján, kezük-válluk érintkezik a Duna Strandfürdőben készített 1929-es fényképen. Kurimay Anita történész és genderkutató műve a XIX. század végének és a XX. század első felének alig tárgyalt meleg szubkultúrájába avat be.
Bármilyen polgárpukkasztónak és rebellisnek tűnhet egy ilyen könyv a piacon a könyvfóliázás idején, a Meleg Budapest (eredeti címén Queer Budapest) nem provokatív szándékkal született, ugyanakkor rengeteget lehet tanulni belőle: miként működik a közhiedelem, hogyan rejti el vagy használja ki egy totalitárius rendszer a szexuális kisebbségeket, hol voltak a kiskapuk stb. Sok szó esik manapság a homoszexualitásról és általában a szexuális kisebbségekről, felerősödött az igénye annak is, hogy ezen csoport múltját kutassák. Kurimay Anita könyvével egy lépést akar tenni annak irányába, hogy minél teljesebb képet kapjunk az LMBTQ-közösségek történelméről és Magyarország szexualitástörténetéről.
A normától eltérő szexualitás európai fővárosának talán még ma is Berlint tartjuk, ám a ,,Duna gyöngyszeme”, a XX. század Budapestje szinte semmiben nem maradt el a német főváros mögött.
Mindezt nagyon nehéz elképzelnünk, hiszen a kulturális tudatunkban talán még ma is él a magyar férfi rendíthetetlen, maszkulin történelmi képe és a magyar nő vágymentes honleányi portréja. Szinte bele se tudunk gondolni, hogy a magyar seregben hány katona működött férfiprostituáltként a haza védelme mellett, és hogy a hagyományos nemi szerepek elsőbbségét hirdető Tormay Cécile leszbikus volt. A Meleg Budapest bár tudományos igényű munka, lebilincselő történet arról, hogyan értelmezte, szabályozta a homoszexualitást Budapest 1873-tól (tehát a város megalakulásától, Pest, Buda és Óbuda egyesülésének évétől) egészen büntethetőségének megszűnéséig, azaz 1961-ig.
Miközben szinte mindenki tisztában van vele, mit jelentett a rózsaszín háromszög az elítéltek ruháján a koncentrációs táborokban, a melegeket ért atrocitások és negatív megítélésük története ritkán kerül elő, avagy nem folyamatként, hanem általános korjellemzőként kezelik a homoszexualitás diszkriminációját, legalábbis Kelet-Közép-Európa esetében. A szexualitás kutatása jellemzően a nyugati világra koncentrál, így kuriózuma Meleg Budapest megjelenése. A szerző említést tesz könyvében arról, hogy régiónk tudományos intézményeiben még mindig jelen van a homofóbia és a szexizmus, mely megnehezíti a téma kutatását, így nem csoda, hogy a könyv először angolul, a University of Chicago Pressnél jelent meg. A tárgyalt könyv az angolul megjelent kötet átdolgozott kiadása. Kurimay Anita műve képes egy 1873-tól 1961-ig tartó időszakot áthatóan láttatni összefüggéseket lelve a politikai akarat és a közgondolkodás közt. A szerző feltárja a magyar főváros homoszexuális múltját, időben 88 évet jár be, térben viszont messzebbre is elbarangol. A mű egy bőséges jegyzetapparátussal ellátott tudományos-ismeretterjesztő írás, melyben kulturális, orvosi és rendőrségi források elemzése is helyet kap.
Nem csupán a fő téma izgalmas, külön élmény elmerülni a művelődéstörténetben, a korabeli írások nyelvében, megismerkedhetünk olyan figurák életével, mint Kragujevics Spázó, olvashatjuk a budapesti melegekről először író Székely Vadimír és Tábori Kornél sorait. A leszbikusoknak egyébként kedvezett a korszellem, ugyanis a női szexuális vágy tabutéma volt, sokak szerint nem is létezett, a prostituáltakat – akik gyakran nőtársaikkal éltek együtt – pedig enyhén szólva nem vették emberszámba. A homoszexuális férfiakat viszont üldözték, a rendőrség szemmel tartotta azokat a mulatókat, melyek meleg találkozóhelyeknek számítottak, razziáztak a fürdőkben, és ami legfontosabb, nyilvántartást vezettek a melegekről. Miközben a magyar homoszexualitás központjának Budapestet tekintették a századelőn, valójában a meleg férfiak szinte egytől-egyig vidékről felköltözött személyek voltak. Az 1900-as évek elejéről származik egy meleg férfi vallomása, aki kijelenti, nem egy ízben látott „schwestert” (azaz „nővért”, ahogyan a korabeli melegeket nevezték), ki gatyás paraszt ember volt.
A Horthy-kor kapcsán született meg a Meleg Budapest legizgalmasabb fejezete, több szempontból meghökkentő, miként bánt elnézően a konzervatív értékeket hirdető rendszer a melegekkel, ehhez társul az a botrány, melyben Tormay Cécile, a rezsim befolyásos, politikailag aktív szerzője és a Zichy-házaspár volt érintett. Bár Tormay jóbarátja, Horthy Miklós gondoskodott róla, hogy a periratok eltűnjenek (az Orbán-kormány sem szereti emlegetni Tormay szexuális beállítottságát), a korabeli sajtó beszámolt a perről, melyben Zichy Rafael gróf azzal vádolta feleségét, Pallavicini Eduardinát, hogy „természetellenes” kapcsolat fűzi Tormay Cécile-hez. A könyvben olvashatóak a szolgálók egyes vallomásai, az egész elképesztő kordokumentum.
A meleg férfiak a második világháború kitöréséig jóval szabadabban éltek, mint azt egy nemzetikonzervatív rendszertől elvárnánk, a kommunisták már drasztikusan léptek föl a melegek ellen. Aljas módon szexualitásukkal zsarolták őket és beszervezték ügynöknek. Később a meleg kémeket az egyházat lejárató akciókban használták föl. A Kádár-korszak enyhülést hozott, és 1961-ben a homoszexualitást dekriminalizálták Magyarországon.
Összességében elmondható, hogy a Meleg Budapest hiánypótló munka, mely a hatalom természetéről is izgalmas és tanulságos képet ad. A szerző könyvében felveti: „Magyarországon a szélsőjobboldal és a kormánypárt is teljes mértékben magáévá tette a jobboldali populista retorikát […], a melegek számukra a nyugati kulturális befolyás megtestesülései […] Mivel a melegeket nyugati importnak tekintik, ez kényelmes ideológiai alap lehet arra, miért nem biztosítanak számukra egyenlő jogokat és elismerést. De mi történik, ha teszteljük ezt a feltételezést?”.
