Ugrás a tartalomra
x

Könyvajánló: Leslie Feinberg - Kőkemény

340 oldal                                            Inter Alia Alapítvány  2008 (Eredeti megjelenés: 1993)
Eredeti cím:  Stone Butch Blues        Fordította: Sándor Bea 

 

"Sóhajtottam. – Gyerekkoromban azt hittem, hogy valami nagyon fontosat fogok csinálni, mondjuk űrkutató leszek, vagy új gyógyszereket fedezek fel. Az eszembe se jutott, hogy az életem jó részét azzal töltöm, hogy azon vitatkozom, melyik mosdóba mehetek be!
Ruth bólintott. – Hát én láttam már embereket, akik az életüket kockáztatták, hogy joguk legyen leülni egy étkezőasztalhoz. Ha mi nem küzdünk azért, hogy jogunk legyen az élethez, akkor az utánunk következő fiatalokra marad minden."

Mivel ​a Kőkemény (Stone Butch Blues, 1993) félig-meddig önéletrajzi regény (formája szerint mindenképpen az, hiszen egyes szám első személyű elbeszélője, Jess Goldberg mondja el benne az életét), érdemes és semmiképpen nem irreleváns néhány szót ejteni szerzőjéről, Leslie Feinbergről. Az 1949-ben született Feinberg író, transznemű aktivista, szakszervezeti szervező és újságíró. Transgender, nem transzszexuális: nem úgy lépett át egy határvonalat, hogy nőből férfi lett, mert „szimplán" az akart volna lenni. Egyszerre több határvonalat lépett át. Mivel nem hagyták úgy élni, ahogyan ő élt volna, olyannak lenni, amilyen ő kényelmesen tudott volna lenni (a nemiszerep-sztereotípiák szerint „férfias" nő, buccs), nem hagyták már a családjában élni vagy pályát választani sem, és büntették azért, amiért nem felel meg a „nőségről" alkotott merev képnek, életének egy pontján arra jutott, hogy csak úgy élhet tovább, ha férfivá válik, egyszerűen annak nézik, és békén hagyják. Később azonban rájött, hogy a férfi, akinek nézik, nem ő: nem heteroszexuális férfiként akarta meghatározni önmagát – és ahogyan megfogalmazza: most transznemű harcos, aki fenntartja magának a jogot, hogy (az erőszakosan kettéválasztott) két nem között legyen, és úgy mozogjon ezen a mezsgyén, ahogyan tud és akar.

Molyos értékelések

Beleolvasó

A könyv elérhetőségei

Libri könyvesbolt Kartonált változat,antikvár példány 7000 Ft   pk: 1420 Ft - személyes átvétel
Bookline könyvesbolt Kartonált változat, antikvár példány 4990 Ft    pk: 1820 Ft - személyes átvétel

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux