Ideológiai feszültség kellős közepébe csöppentek a Meseország mindenkié európai kiadásai
A 2020 szeptemberében megjelent Meseország mindenkié című kötet hosszú hónapokig a közfigyelem középpontjában állt, 2022-ben viszont kevesebbet hallottunk róla. Pedig épp nagy dolgok történnek a mesekönyv háza táján: tíz nyelvre tervezik lefordítani – a német, a holland, a svéd, a szlovák és a lengyel kiadás már el is készült, és volt, ahol már el is kapkodták. Hogyan lett egy itthon rendkívül megosztó válogatásból az elmúlt évtizedek legnagyobb külföldi sikerét elérő magyar mesekönyve? Nagy M. Boldizsár kritikus-műfordító-újságíróval, a Meseország mindenkié felelős szerkesztőjével beszélgettünk.
Ti kerestétek a külföldi megjelenés lehetőségét, vagy benneteket kerestek meg nyitott külföldi kiadók? Hogy zajlott ez a folyamat?
Maguktól érkeztek a megkeresések. Épphogy feldolgoztuk az óriási hazai keresletet – mindkét utánnyomás alkalmával alábecsültük, mennyi új példányt kérjünk –, mikor már sorban jöttek az emailek, telefonok. A nemzetközi sajtó sokat foglalkozott a könyv körüli botránnyal és az azt követő erős homofób és transzfób kormányzati kampánnyal, ezért sok külföldi kiadó kíváncsi lett, milyen is ez a könyv, érdemes-e kiadni más országokban is. A Labrisz Leszbikus Egyesület felkért egy szerzői jogok nemzetközi értékesítésével foglalkozó szakembert, aki a mai napig kezeli a megkereséseket, azokat a partnereket keresve, akik szívügynek tekintik a kiadványt. Így esett a választás egy pici svéd, szintén kicsi francia és egy még kisebb holland kiadóra. A német, finn és angol kiadók igazi óriások, de ugyanúgy nagyon kedvesek és lelkesek.
Kihívás volt megtalálni a megfelelő fordítókat? Kik dolgoztak a külföldi megjelenéseken?
A fordítókat nem mi választjuk ki, hanem a külföldi kiadók, bár a finn fordító, Saarni Laitinen maga kereste meg a Labriszt, hogy szabadok-e még a jogok. Ő a Meseország mindenkié mellett Kiss Tibor Noé könyvét fordította már finnre. A svéd fordítónk, Eva-Tea Lundberg Szabó Magda könyveinek fordítója, az angol fordító, Anna Bentley, aki tavaly megkapta a fordítók Oscar-díjának is nevezett PEN Awardot a Meseország mindenkié fordításáért, Lázár Ervin meséin és Halasi Zoltán prózáján dolgozott korábban. A Filter-díjas Alföldy Mari is igazi legenda: Kertész Imre, Krasznahorkai László és Márai Sándor műveit is az ő tolmácsolásában ismerik a hollandok. A német kiadáson hárman dolgoztak: Christina Kunze a többi között Nemes Nagy Ágnes, Szvoren Edina és Zelk Zoltán fordítója; Tankó Tíme, aki Szentkuthy Miklós, Dragomán György és Szerb Antal műveit fordította már németre; Malomvölgyi Tünde pedig Örkény István novelláinak átültetőjeként ismert.
Voltak olyan fordítók, akiket esetleg elbizonytalanított a könyv hazai fogadtatása? Vagy épp ellenkezőleg: presztízs lett a Meseország fordítójának lenni?
Nem hallottunk olyat, hogy bármelyik fordító elbizonytalanodott volna a hazai fogadtatás miatt, már csak azért sem, mert a könyvben több olyan kortárs magyar író meséje is szerepel, akiknek a neve garanciát jelent a minőségre. Sok izgalmas új tehetség szövegét válogattuk be a kötetbe, de szerzőink között olyan elismert szépírók is vannak, mint Tompa Andrea, Csehy Zoltán vagy Kiss Judit Ágnes. Mivel ez sokak szemében fontos szempont, azt hiszem, inkább presztízst jelent a meseantológia fordítójának lenni. De szerintem még nagyobb presztízs az, hogy az idei Ünnepi Könyvhéten a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa magyar szervezetének, a HUBBY-nak a rendezvényén a Meseország mindenkié elnyerte a Diákzsűri díját a Leginnovatívabb Gyerekkönyv kategóriában.
Ez az első szakmai díj, amit itthon kaptunk, és rettenetesen örülök, hogy ezt a gyerekek szavazták meg.
Van valami speciális oka annak, hogy épp a fent felsorolt fordítások készültek el legelőször? A lengyel kiadás például elég pikánsnak tűnik, tudva, milyen a lengyel kormány hozzáállása a marginalizált csoportok és kiemelten az LMBTQ közösséghez.
Nincs különösebb oka, a kiadás dátumát mindig a külföldi kiadók határozzák meg. A lengyelek egyébként már korábban átéltek egy hasonló botrányt, mint mi a Meseországgal. A Kicsoda Sam? (Kim jest ślimak Sam?) című mesekönyv főszereplője egy interszexuális csiga (hiszen minden csiga az), aki a többi állat között furcsán érzi magát, amiért ő nem is fiú és nem is lány. A könyv szintén támadást kapott konzervatív oldalról, mégis úttörőnek bizonyult: jóval több LMBTQ+ témájú gyerekkönyv jelenik meg azóta náluk. Több bátor kiadó is küldetésének érzi, hogy róluk szóló történetekkel támogassa az LMBTQ+ gyerekeket, ebben a színes kínálatban a Meseország mindenkié csak egy náluk.
Itthon elképesztő indulatokat szült a könyv, az eddigi külföldi fogadtatás milyen?
Még egyetlen másik parlamentben sem említették a könyv címét, tehát ilyen szempontból visszafogott. Viszont Hollandiában az első hetekben elkapkodták, úgyhogy rögtön jött egy második utánnyomás is, német nyelvterületen (Németország, Ausztria, Svájc) a harmadik kiadás érkezik éppen. Németül a Stern magazin szerkesztői dolgoztak a köteten, és mivel kiadócsoportjuk, a Bertelsmann a világ egyik legnagyobb médiavállalata (övék több prémium lap, digitális felület és a nemzetközi RTL-csoport), a könyv számunkra felfoghatatlan méretű reklámot kapott. A német szakmai kritikák is kifejezetten pozitívak, és már most több iskolában használják a meséket LMBTQ+ témájú projektekhez. A többi országból hozzánk eljutott szülői, tanári, olvasói vélemények abban erősítenek meg bennünket, hogy sok helyen nagy szükség volt erre a könyvre.
Annak ellenére, hogy a Meseországban nem kizárólag, de még csak nem is elsősorban LMBTQ témájú mesék vannak, itthon mégis ezt a címkét sütötték rá. Külföldön hogyan értelmezik a mesekönyvet? Más a keretezés?
Alapvetően nem irodalmi folyóiratokból, hanem a politikai hírekből ismerték a könyvet, de most, hogy már másfél év eltelt az érdekesnek számító események óta, én azt látom, hogy kezdik végre gyerekkönyvként kezelni: egyetemi szemináriumokon és nemzetközi irodalmi konferenciákon elemzik, fontos szakmai listákra kerül fel, és nagyon sok szülő keres meg bennünket szerte a világból, hogy elmondja, mennyire nagy szükségük volt erre a könyvre. A könyvben egyébként a tizenhét meséből mindössze hatban szerepelnek LMBTQ+ szereplők, több kisebbségi csoport tagja is magára ismerhet benne (mondjuk romák, zsidók, fogyatékkal élők), illetve olyanok is, akik több ilyen csoport metszetébe tartoznak. Az LMBTQ+ témáról könnyebben tud beszélni a társadalom, erre már vannak bejáratott narratívák, de az intézményes rasszizmus létezését továbbra is letagadjuk, talán ezért is esett kevés szó például a kötetben található roma és színesbőrű szereplőkről.
A külföldi könyvpiacon mennyire egyedülálló a Meseország? Kitaposott ösvényen jártok, vagy más európai országokban is újszerű ez a megközelítés?
Néhány évtizede már léteznek olyan mesék és gyerekkönyvek, amelyeknek főszereplői LMBTQ+ és/vagy nem fehér, színesbőrű emberek, de ez az antológia ezekhez képest is újszerűnek tekinthető. Nem tudok hasonló vállalkozásról, amiben ennyiféle marginalizált helyzetet mutatnának be, ilyen sokféle formában, stílusban, megközelítésben, saját hangokat, azaz érintetteket is bevonva. Ez az inkluzív szemlélet és a meseátirat műfaj is frissnek számít a nyugati piacon. Két kezemen meg tudom számolni, hány olyan gyerekkönyvnek lett mainstream sikere külföldön, ami vállaltan (tehát nem A rút kiskacsa stílusában) LMBTQ+ emberekről szól. De elég, ha a Disney alkotásaira gondolunk: még ők sem mertek előjönni egy nyíltan meleg, leszbikus vagy transznemű főszereplővel. Van ösvény tehát, de nincs igazán kitaposva, és a külföldi kiadók meg olvasók elmondása szerint ezen a téren nemzetközi szinten is nagy változást jelent a Meseország mindenkié.
Nem haladták még meg a nyugati országok ezt az egészet?
Nem, a téma Európa-szerte aktuális, mivel az elmúlt években nagyon megerősödtek a nyugati társadalmakban is az úgynevezett „genderideológia”-ellenes mozgalmak és a kritikai rasszelméletet elutasító törekvések. Ezek azt a nézetet képviselik, hogy az LMBTQ+ és nem fehér (hanem mondjuk roma, fekete, ázsiai, őslakos stb.) emberek pusztán azzal, hogy bele akarnak szólni abba, hogyan ábrázolják őket, hadüzenetet jelentenek a többségi társadalomba tartozók ellen. Ezek a PC-terrort kiáltó irányzatok már nálunk is erősek, és a képviselői megtalálták a Meseország mindenkiét is, ezügyben jobb- és baloldal határai elmosódni látszanak. Önmagukat liberálisként vagy progresszívként meghatározó írók, újságírók, kritikusok, szakemberek ellenséges stílusban nyilvánultak meg a könyv vélt céljait érintően, gúnyosan relativizálva a társadalomban jelenlévő transzfóbiát, homofóbiát, nőgyűlöletet és rasszizmust. Ezek a nagy indulatokat szító mozgalmak tehát külföldön is erősek, a Meseország mindenkié így egy ideológiai-kulturális-gazdasági feszültség kellős közepén jelenik meg több mint tíz európai országban, állást foglalva a mesék erejével.
Mit gondolsz, Dúró Dóra darálós gesztusa mennyiben járult hozzá ahhoz, hogy a Meseország nemzetközileg ismert lett?
Hozzájárult az ismertséghez, de a sikerhez kellett az is, hogy a könyvet a másfél évvel ezelőtti politikai hírektől elvonatkoztatva is értékesnek és fontosnak tartsák külföldi könyvkiadók.
És arról, hogy bizonyos szempontból kifejezetten jól jött a Meseország a kormánynak?
Abszolút jól jött, annál is inkább, mert a „migráncsozó” kampány épp kezdett kifulladni, miután az országban sehol senki nem találkozott bevándorlókkal. Az utóbbi 12 év egyik mélypontjának tartom, hogy a gyerekek jogait is súlyosan és maradandóan megsértették a propagandatörvénnyel. Annak sulykolásával, hogy a „magyarok” mellett élnek ebben az országban megtűrt „mások” is, akiknek létezéséről csak 18 éves kor felett szerezhetnek tudomást, a gyerekeket gyűlöletre és öngyűlöletre, felsőbbrendűségi és alsóbbrendűségi tudatra kondicionálják. Másrészt: a homályos szövegezésű rendeletekkel félelemben tartják a pedagógusokat, a gyerekekkel foglalkozó szakembereket és a gyerekkultúra résztvevőit is, akiknek eddig sem volt sok eszközük és forrásuk ahhoz, hogy odafigyeljenek a kisebbségi gyerekekre, de ezek után még kevésbé törődnek velük, hiszen az állásukat és megélhetésüket kockáztatnák vele.
A Meseország mesekönyvből időközben projektté nőtte ki magát, Rédai Dorottya koordinátort a Time 2021 száz legbefolyásosabb emberévé változtatta. Milyen tartalékok, tervek vannak most a projektben?
Jelenleg a könyvhöz készült pedagógiai foglalkozásterveken és pedagógusképző anyagokon dolgozik a Labrisszal együttműködő EJHA (Emberi Jogi Nevelők Hálózata). Elkezdődött a Meseország honlapjának elkészítése is, amely többek között interaktív kvízeket, a könyvvel kapcsolatos információkat és a pedagógusok, nevelők könyvvel kapcsolatos tapasztalatait, módszereit fogja tartalmazni. Mivel a jelenleg érvényes jogszabályok miatt a tanintézmények nem fogadhatnak olyan külső szervezeteket, amelyek LMBTQ+ témáról tartanak programot a 18 év alatti gyerekeknek, ezért a pedagógiai munka a szülők és a tanárok és iskolai szakemberek segítését, képzését célozza. Az eddigi öt külföldi megjelenés után pedig érkezik még idén októberben további öt: angolul Sir Ian McKellen ajánlásával, illetve francia, észt, finn és cseh nyelven.
