Így fojtja meg a kormánypropaganda az iskolákat
2021 júliusában lépett hatályba a homofób és a transzfób propagandatörvény. Az azóta eltelt 8 hónap elég volt ahhoz, hogy képünk legyen a törvény tényleges következményeiről az oktatás területén.
Az Amnesty oktatási programjában azt tapasztaljuk, és ezt erősítik meg a hasonló munkát végző civil partnereink is, hogy a tanárok félnek, a vezetők engednek a tankerületek felől jövő, sokszor talán ki sem mondott nyomásnak, emiatt pedig a diákok sokkal kevesebbet hallanak az olyan fontos témákról, mint a szexualitás, a drogprevenció vagy éppen az LMBTQI emberek jogai.
Bár számos civil szervezet tudná külsős szakértőként hiteles információkhoz juttatni a fiatalokat, erre alig-alig van alkalom az iskolákban, pedig a pedagógusok, szociális segítők és iskolapszichológusok sokszorosan leterheltek, a szülőknek pedig gyakran nincs ideje, tudása vagy bátorsága ezekről a témákról beszélgetni. A törvény hatására tehát rengeteg fiatalnak nincs kitől hallania a fogamzásgátlás megbízható formáiról, nem tudják, hogy kihez fordulhatnak, ha erőszak éri őket, vagy, hogy oké-e, ha a saját nemükhöz vonzódnak. Marad tehát a Facebook, a TikTok és az Instagram, a haveroktól származó fél-információk és az elszigeteltség érzése.
Sokkal kevesebb iskolai foglalkozást tartunk
Az Amnesty Magyarország több mint tíz éve végez emberi jogi oktatást, tevékenységünk gerincét hagyományosan az iskolai workshopjaink adták. Az elmúlt évek során több tízezer diáknak tartottunk 45-90 perces (időnként kétszer vagy négyszer 90 perces) interaktív emberi jogi órákat az ország majd minden megyéjének sok-sok iskolájában, illetve felsőoktatási intézményekben és nem formális keretek között, táborokban és kollégiumokban.
Hiába találkoztunk azonban évről évre egyre több fiatallal az iskolai órákon, hiába ismerik és szeretik az általunk kínált programokat sok iskolában, a tavalyi törvény után a korábbiak 30-40%-ára esett vissza a meghívásaink száma.
A gyermekeknek és fiataloknak szóló foglalkozásaink sokféle témát ölelnek fel, de közös vezérfonaluk az egymás megismerésére való nyitottság, a másik tisztelete, valamint a saját és mások jogainak ismerete és tiszteletben tartása, illetve az arról való közös gondolkozás, hogy mit tehet az egyén és a közösség, amikor felmerül egy-egy emberi jogi probléma.
Óráinkon sosem zárkózunk el semmilyen témától, és törekszünk arra, hogy mindenkinek lehetőséget biztosítsunk a véleménye kifejtésére - legyen az bármi. Két olyan foglalkozásunk van, ahol szóba kerülnek vagy kerülhetnek az LMBTQI emberek és az ő jogaik, az egyik a gyűlölet-bűncselekmények témáját járja körbe, míg a másik témája az iskolai zaklatás. Meghívásaink csökkenésével arányosan esett vissza ennek a két órának is a száma. Az igazán drasztikus csökkenést egyértelműen az általános iskolai meghívásoknál tapasztaljuk.
Nyilvánvaló, hogy a koronavírus-járvány önmagában is jelentősen lecsökkentette az iskolai foglalkozásaink számát, de a hozzánk eljutott történetek alapján biztosak vagyunk benne, hogy nagyon sok meghívás a homofób és transzfób törvény, illetve a nyomában járó félelem és öncenzúra miatt marad el.
“A törvény elérte a célját. Az emberek félnek.”
Azt tapasztaljuk, hogy a tanárok és az iskolák egyre óvatosabbak, a tanárok és iskolai szociális munkások többsége nem mer meghívni bennünket és a hozzánk hasonló szervezeteket, félnek kirakni a szóróanyagainkat, legtöbbjük pedig legfeljebb a forrás megjelölése nélkül meri használni a kiadványainkat és foglalkozásterveinket.
A tanévben voltunk úgy vendégek iskolai napon, hogy a nevünk nem szerepelhetett a rendezvény plakátjain. Találkoztunk már olyan iskolával, ahol csak azután hívhatta meg a foglalkozásunkat az osztályfőnök, amikor minden gyerek szüleitől kapott rá engedélyt.
Kezdetben leggyakrabban azt tapasztaltuk, hogy a pedagógus a vezetőség engedélyét kéri, majd az igazgató a tankerülettel való konzultáció után tiltja meg, hogy meghívják valamelyik foglalkozásunkat. A tanév elején például igazgatói utasításra szinte az utolsó pillanatban volt kénytelen lemondani a megbeszélt órát egy budapesti tanárnő.
Olyat is hallottunk, hogy egy egész egyházmegye összes oktatási intézményéből csak azért tiltották ki egy szervezet iskolai zaklatás ellenes programját, mert kiderült, hogy kapcsolatban állnak velünk.
A homofób és transzfób propagandatörvény az iskolai foglalkozásokra és a tanórákra vonatkozik elsősorban, azonban sajnos máshol is kifejti a hatását: az óráink mellett más programjainkkal is a korábbiaknál nehezebben érjük el a fiatalokat a hagyományos csatornáinkon.
Egyik legnagyobb büszkeségünk a lassan évtizedes múltra visszatekintő Összpont, a középiskolásoknak szóló csapatversenyünk, amelyre tavalyig évről évre egyre több diák regisztrált, idén azonban az előző év csapatszámának alig negyedét sikerült elérnünk. A verseny plakátjait sok iskolában nem engedték kihelyezni, egy tanárnő pedig elmesélte nekünk, hogy bár egyetértett a verseny céljaival és szellemiségével, nem merte hirdetni a felhívást a diákjainak.
Egy alkalommal egy gimnazista a korábban előre egyeztetett, az Amnestynél elvégzett IKSZ-es (Iskolai Közösségi Szolgálat) óráit nem tudta elszámoltatni, mert a tankerület és az iskola vezetősége nem volt hajlandó aláírni az erre vonatkozó megállapodást. Persze az igazgatók egyre többször már maguktól is megvétózzák a civil szervezetekkel való együttműködést, a tanárok pedig inkább már nem is kezdeményezik.
A gépezet tehát egyre olajozottabban működik.
Homokszemek azért akadnak még a központosított iskolarendszer fogaskerekei között. Egy budapesti tanárnő, aki sok év után ebben a tanévben is meghívott bennünket az egyik osztályához, a népmesei eszes lányhoz hasonlóan oldotta meg a belső kommunikációt.
Nem engedélyt kért a vezetőségtől, hanem a foglalkozás előtt egy-két nappal egyszerűen bejelentette az iskolavezetésnek és a diákok szüleinek, hogy megyünk. Még így is volt olyan szülő, aki csak úgy engedte aznap iskolába a gyerekét, ha a tanárnő garantálja, hogy LMBTQI téma nem kerül szóba a foglalkozáson.
Egy pest megyei iskolai szociális segítő azt mesélte nekünk, hogy a törvény bevezetésekor arra kérte a főnöke, hogy az emberi jogi témájú foglalkozásokon ezentúl ne említse az Amnesty nevét, nehogy a gyerekek ezt otthon elmeséljék a szüleiknek és feljelentsék őket. “A törvény tehát elérte a célját, az emberek félnek.” - összegezte a tapasztalatait.
Ő ennek ellenére továbbra is tart olyan foglalkozásokat, ahol szóba kerülnek az emberi jogok mellett kiálló civil szervezetek, így az Amnesty is. És ezzel szerencsére nincs egyedül, van olyan képzésünkön részt vett iskolai szociális munkás, aki változatlanul ajánlja az iskoláknak a tőlünk tanult foglalkozásokat is. Tudjuk, hogy rajta kívül is sok szociális segítő és tanár találja meg a módját, hogy az elfogadásról beszéljen a gyerekekkel, de nekik sajnos folyamatosan attól kell tartaniuk, hogy lesz olyan kolléga vagy szülő, akinek nem tetszik, amit csinálnak.
A kormány által megvezetett szülők aggodalma persze érthető. A mindenhonnan rájuk zúduló gyűlöletkeltő propaganda a legmélyebb ösztöneikre hat, és ők egyszerűen a legjobbat akarják a gyereküknek.
Az emberek sokszor tájékozatlanságból fakadó félelmét így felhasználni politikai célokra kétszeresen is aljas, mert hiába igyekeznek megóvni a gyermekeiket, végül is ahhoz járulnak hozzá, hogy a fiatalok csak hiányos és téves információkhoz jussanak hozzá, ne tudjanak hiteles forrásokból tájékozódni, és ne merjenek kérdezni vagy segítséget kérni - nem csak LMBTQI témában.
Mit teszünk mi ebben a helyzetben?
Az LMBTQI emberek elleni hergelés örökre tönkre tehet életeket, ezért most sem hagyhatjuk magunkat megfélemlíteni. Ha kell, új utakat keresve folytatjuk az oktatási munkánkat. Amíg hívnak, megyünk iskolákba, továbbra is ingyenes képzéseket tartunk pedagógusoknak és ifjúsági szakembereknek, letölthető módszertani kiadványokat és e-learningeket írunk, illetve erősítjük ifjúsági programunkat.
Március elején három LMBTQI szervezettel közösen elindítottuk Befogadó terek elnevezésű projektünket, amelyben a következő két év során azon fogunk dolgozni, hogy minél több iskola és munkahely váljon olyan környezetté, ahol mindenki biztonságban érezheti magát. A projekt keretein belül kutatásokat végzünk, módszertani továbbképzéseket, céges tréningeket és iskolai workshopokat szervezünk, mindezt pedig oktatási anyagokkal és e-learningekkel fogjuk kiegészíteni.
Emberi jogi oktatási programunkban fontosnak tartjuk, hogy véleményt nyilvánítsunk oktatási kérdésekben. Így tettünk a homofób és transzfób törvény, majd a népszavazás kapcsán is. Legutóbb az Amnesty, a Háttér Társaság és 12 másik civil szervezet érvénytelen voksolásra buzdító kampányához készítettünk rövid e-learninget, hogy még többen megértsék, miért az érvénytelen szavazat a megoldás, ha tenni akarunk a kirekesztés ellen, és azért, hogy biztonságosabb és egyenlőbb társadalomban élhessünk.
És mit tehetsz te?
Szülőként biztasd a gyermekeid tanárait, hogy álljanak ki az emberi jogokért, beszéljenek nyíltan minden témáról, és biztosítsd őket támogatásodról, ha bajba kerülnének emiatt. Ha az iskolában nem hallhatnak a diákok az LMBTQI emberekről, akkor beszélgess velük te. Ehhez akár a Melegség és Megismerés szülőknek szóló programsorozatában is kaphatsz jó ötleteket.
Tanárként ismerd meg a rendelkezésedre álló segédanyagokat, vegyél részt emberi jogi továbbképzéseken, és mutasd meg a diákjaidnak, hogy az emberi jogokért ki kell állni.
Választópolgárként pedig népszavazz érvénytelenül vasárnap!
