Ugrás a tartalomra
x

TV-maci, Malév és úttörődalok – Retro Élményközpont

A Budapest Retro Élményközpontban egy interaktív időutazáson vehetnek részt az idelátogatók.Három szinten különböző kvízek, videók és játékok segítségével mutatják be a 70-es, 80-as évek használati tárgyait, emlékeit és hogy milyen volt az élet akkoriban.

Az Október 6. utcában megnyílt élményközpont részeként működő bisztróba lépve rögtön a 70-es, 80-as évek világába csöppenünk: piros bárszékek, korabeli slágereket játszó zenegép, ami régi 10 forintossal működik, Bambi, turbó rágó, kakasos nyalóka, rózsaszín tetejű mignon és az elengedhetetlen retró melegszendvics megalapozza a hangulatot már a kiállítási térbe való belépésünk előtt. A szöveges tartalmak többsége négy nyelven (magyar, angol, német, orosz) elérhető.

Az élményközpont üzemeltetői hangsúlyozzák: egyedüli céljuk a szórakoztatás, hogy a több évtizeddel ezelőtti használati tárgyak segítségével visszarepítsenek bennünket a múltba – mindenféle politikai szerepvállalás nélkül, magukat "legtávolabb tartva a kommunizmus eszméitől".

Több mint hat évbe telt, hogy az egykori irodaházból kialakítsák az élményközpontot, összegyűjtsék a kiállítási tárgyakat és interaktív módon berendezzék a helyszínt. 

A kiállítási tárgyakat főként gyűjtőktől és magánszemélyektől vásárolták, de kaptak felajánlásokat is, és olyanok is vannak, akik a kiállítás meglátogatása után ajánlottak fel egy-egy tárgyat, amely jó ideje a padlásukon porosodik. A gyűjtemény része például az eredeti Ferihegy felirat a budapesti repülőtérről, és vannak olyan részei is a kiállításnak, melyet egy az egyben egy már bezárt gyárból emeltek át.

A kiállítás nem véletlenül kapta az élményközpont nevet: teljesen interaktív, játékokkal, kvízekkel és videókkal várja a látogatókat, de a régi telefonokon tárcsázva akár Kádár Jánost is meghallgathatjuk (Nádas György hangján), ezenkívül régi úttörődalokat, vicceket és rádiókabaré-részleteket is élvezhetünk a telefonfülkékben.

A vállalkozó szelleműek "járőrözhetnek" egy Lada rendőrautóval a Gazdagréti lakótelepen a Szomszédok teleregény idején, vagy kipróbálhatják magukat hírolvasóként a korabeli Híradó stúdiójában.

A kiállítás egyik legizgalmasabb része bemutatja, mi mindent vitt magával az űrbe Farkas Bertalan. Régi videojátékokkal is játszhatunk a panelházak között, vagy felpróbálhatjuk, hogy állna a 70-es, 80-as évek divatja, például a lila susogós melegítő.

Hogy ne csak a történelmi tényekről lássunk leírásokat, az embereket akkoriban leginkább izgató sztorik és városi legendák is megjelennek a kiállításon – ilyen például a legendás gyűjtés a sorozatbeli Isaura rabszolga felszabadítására, vagy a futótűzként terjedő korabeli történet arról, hogy Nagy Feró állítólag csirkét darált a színpadon,de a híres Gerbeaud cukrászda legendája is.

A kiállítási teret elhagyva akár meg is vásárolhatjuk egy-egy régi játék felújított változatát, például a moncsicsit, vagy beülhetünk a bisztróba egy Bambira. Az élményközpont hétfőtől vasárnapig 10-től 20 óráig tart nyitva, míg a bisztró egészen este 10-ig várja a vendégeket.

Az Élményközpont a hét minden napján 10-20 óráig, a Bisztró 10-22 óráig tart nyitva.
A kiállítás este 7 óráig fogad új vendégeket, mivel a megtekintése minimum 1 órát vesz igénybe.
Időpontfoglalás nem szükséges!
Az Élményközpont látogatása során a hatályos jogszabályok szerint MASZK VISELÉSE KÖTELEZŐ,  DE NEM KELL védettségi igazolvány!

Felnőtt jegy: 3.900 Ft
Kedvezményes jegy: 3.300 Ft   (65 éves kor felett, 3-18 éves kor között, diákoknak 18-24 éves kor között, csoportoknak  min. 10 fő esetén )     
Családi jegy: 9.900 Ft (2 felnőtt és 1 gyermek 3-18 éves korig)     
Családi kiegészítő jegy: 3.000 Ft (+1 gyermek a családi jegyhez, 3-18 éves korig)
Jelképes jegy (csak a helyszínen vásárolható):  300 Ft (fogyatékkal élő személy* és 1 fő kísérője, min. 10 fős csoport 1 fő pedagógus vagy idegenvezető kísérője)

A Retro Élményközpont címe: 1051 Budapest, Október 6. utca 4

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux