Ékszerek az alsónadrág alatt
Piercinget, vagyis testékszert már az ősi időkben is alkalmaztak. Az akkori hiedelem szerint ugyanis a fülben lévő ékszerek megvédték a testet a gonosztól. Mumifikált testekben bukkantak piercingekre, beleértve például a híres Ötzit, a jégembert, akinek fülében egy kb. 7-11 mm-es átmérőjű ékszer volt.
Doug Malloy röpiratában (Body and Genital Piercing in Brief) különös történeteket írt le különböző intim piercingekről és a történelem egyes korszakairól. Ezek között a főleg homoerotikus történetek között olvashatjuk a legendát Albert hercegről, illetve a róla elnevezett piercingről; Malloy szerint ugyanis a herceg bizony péniszgyűrűt hordott, hogy az állítólag igencsak méretes hímtagja ne zavarja őt.Malloy a román kort, Caesart, valamint többek között annak testőreit is említi, akik állítólag köpenyüket mellbimbójukhoz tűzték.
Napjainkban egyre elterjedtebb az intim ékszerek viselése, ráadásul olyan mint a tetkó: ha az első már megvan, egyre többet szeretne belőlük az ember. Persze az idősebb korosztály csak legyint ezek hallatán, többnyire őrültségnek tartja bármilyen piercing viselését, a fiatalabbak szerint viszont ez nagyon mutatós és izgató hatással bír, nagymértékben javítja a nemi életet. Emellett úgynevezett titokmegőrző szereppel bír, hiszen az intim testékszert mint neve is mutatja az különbözteti meg a többi ékszertől, hogy viselése nem látható a mindennapokban, pusztán különleges alkalmakkor, így megőrzik titkukat. Nincs is ezzel semmi gond, csak figyelni kell a veszélyek lehetőségére!
A testékszerek funkciója elsősorban a díszítés, másodsorban a szexuális élvezetek erősítése. Az ékszerek különböző módokon izgatják a nemi szerveket - nemcsak szeretkezés közben. Az intim piercinget viselőknek különösen oda kell figyelniük a tisztálkodásra, mert a nedves, sötét, nem jól szellőző helyeken könnyebben szaporodnak a kórokozók.
Egészségügyi kockázatok
A piercingek behelyezését betiltották Ausztrália legsűrűbben lakott tartományában a 18 év alattiak számára. A testékszerek ugyanis növelték a hepatitisz B vagy C, a toxikus sokk és a vérmérgezés kockázatát. Piercing felhelyezése után az esetek felénél orvosi beavatkozást, esetleg kórházi ellátást igénylő súlyos fertőzések léphetnek fel, de normális esetben is 4-6 hét szükséges a gyógyulásig, addig napi kezelést igényel a testékszer.
Egyes férfiak a megnövekedett szexuális élvezet nevezték meg, amikor egy amerikai felmérésben arról kérdezték őket, miért választottak maguknak intim testékszert.
Ugyanakkor a végeredmény lesújtó: többüknél fellépett fertőzés vagy vérzés. Negyedrészük arról számolt be, hogy már csak ülve tud vizelni, mert a piercing miatt a vizelet mindenfelé spriccel. Másoknál az erekció kényelmetlenül hosszúra nyúlik, a nemi szerv az aktust követően vérzik, elgennyesedik, vagy az ékszer egyszerűen a partner hüvelyében marad - olvasható a British Journal of Medical Practitioners kutatása a Medipress hírügynökség anyagában.
A válaszadók 41 százaléka házasságban, 20 százaléka tartós párkapcsolatban élt, tehát nem feltétlenül a kalandkeresés és a kontroll nélküli szexuális élet miatt választottak intim ékszert a megkérdezettek. Érdekes adat, hogy a kérdőívet kitöltők 28 százaléka erősen vallásosnak tartotta magát.
Egy másik felmérés, amelyet a pittsburgi egyetem végzett 146 férfi és nő bevonásával, azt derítette ki, hogy a mell- vagy intim piercinget viselők többségének egészségügyi problémákat okozott az ékszer, mégis csupán három százalékuk fordult panaszaival orvoshoz. Kiderült, a mellpiercing 66, a nemiszerv-piercing 52 százalékban vezetett testi panaszokhoz.
A mellpiercing esetében a legtöbb problémát (37 százalék) a bőr érzékenysége jelentette, ezt követte az irritáció és a fertőzés, amelyekről a megkérdezettek 21 százaléka számolt be. A férfi nemi szerven viselt testékszerek 39 százalékban okoztak vizelési problémákat és 31 százalékban túlzott érzékenységet.
Egy amerikai vizsgálat szerint az öröklött szívbetegségekben szenvedő embernek különösen veszélyes az intim ékszerek viselése: náluk négyszer nagyobb eséllyel fejlődött ki endokarditisz, vagyis szívbelhártya-gyulladás. A betegséget feltehetőleg azok a baktériumok okozták, amelyek a testékszerek miatt készített lyukakon át bejutottak a szervezetükbe.Az intim piercinget viselőknek különösen oda kell figyelniük a tisztálkodásra, mert a nedves, sötét, nem jól szellőző helyeken könnyebben szaporodnak a kórokozók. A British Journal of Medical Practitioners kutatása szerint az ilyesmiket viselő férfiaknak a negyedrésze arról vallott, hogy már csak ülve tud vizelni, mert a piercing miatt a vizelet mindenfelé spriccel. Másoknál az erekció kényelmetlenül hosszúra nyúlik, a nemi szerv az aktust követően vérzik, elgennyesedik, vagy az ékszer egyszerűen a partner hüvelyében marad.
Komoly veszélyt jelent, hogy vannak, akik a piercingek anyagára (például króm-nikkel származékokra) allergiásak. Gyakori baleset, hogy az intim piercing beakad valahová, és komoly sérüléseket, szövetszakadásokat, vérzéseket okoz. És végül ne feledjük, hogy az ékszert ugyan ki lehet venni, de a lyuk örökre ott marad.
Intim ékszerek férfiaknak
Albert herceg gyűrű
A húgycső kivezetésétől a fitymaszalagig húzódik, általában 25-30 mm átmérőjű. Ennek az ékszernek az a hátránya, hogy vizelés közben "csillagszórószerűen" szórja szét a vizeletet.
Ampallang
Ez is férfiaknak készült ékszer: a makkon rudat (pálcát) szúrnak át, melynek két végén golyók vannak.
Dydoe
A makk peremét szúrják át, karikát vagy rudat helyeznek be. Emiatt valahányszor áthalad rajta a fityma, a férfit szexuális inger éri.
Oetag
A makkot jobbról vagy balról félig átlyukasztják a húgyvezetékig, és ide helyezik be a karikát. A férfiak általában kettőt vagy még többet viselnek ebből az ékszerből. Egy speciális fajtája olyan, amelynél a jobbról és balról érkező gyűrűket intimlakattal összezárják. Ez szinte erényövként funkcionál, mert megakadályozza a közösülést.
Hafada
A herezacskót átlyukasztják, gyűrűt helyeznek bele, mely a herét lefelé húzza.
Gát-dísz
A herezacskó és a végbélnyílás közötti területet díszítik testékszerrel, bár ez nagy valószínűséggel zavarja tulajdonosát ülés vagy a biciklizés közben.
Fityma-piercing
A fityma-piercing könnyedén beültethető indiai eredetű testékszer, ez is működhet erényövként. A legelső fityma-piercingeket úgy helyezik fel, hogy a fitymát az ékszer segítségével teljesen összezárhassák.
Csapágygolyók
Bár nem tudjuk, ez mennyire minősülhet ékszernek, de állítólag ezek behelyezve a férfi nemi szerv bőre alá nagyobb élvezetet nyújtanak a másik félnek.
És akkor a legfontosabb tanácsok az intim piercingek kezeléséhez:
- Az intim piercing gyógyulási ideje kb 3-4 hét.
- Tartsd tisztán az ékszert és környékét, a gyógyulási idő alatt tisztálkodáshoz intim mosakodó gél vagy szappan ajánlott.
- Ne használj a kezeléshez alkohol tartalmú készítményt!
- Ajánlott, hogy szúráshoz ne nagysúlyú, különböző lógós, függő piercinget vigyél, mert ezekkel a gyógyulási idő a megnövekedett kockázatok (könnyebben beakadhat öltözésnél, törölközésnél) miatt megnőhet.
- A gyógyulási idő alatt az ékszert csak folyó víz érheti (zuhanyzás), lehetőleg ne ázzon ki.
- A gyógyulási idő alatt ne vedd ki, vagy cseréld ki az ékszert!
- Tilos az ékszer öncélú mozgatása, forgatása, mert fizikai behatásokra érzékeny.
- Szexuális célú igénybevétel esetén fontos szempont a kíméletesség, gyengédség. Esetleges túlérzékenység, gyulladás esetén javasolt az időleges önmegtartóztatás.
- A szúrás utáni napokban tisztasági betét használata javasolt.
- Kezelése a szeméremdombon (vénuszdomb) elhelyezett intim piercing esetén Medisept géllel vagy Tetran kenőccsel történjen, oly módon, hogy naponta kétszer kenje be vékonyan az ékszer sebbel érintkező részét.
- Kamilla teás borogatás segíti a gyógyulást.
- Ha a már meggyógyult piercinget megrántod, beleakad vele valamibe és ettől az begyullad, újra kezd el az előbbiekben leírt kezelést.