Ugrás a tartalomra
x

Könyvajánló: Homonnay Gergely

"Mint mindenkit, engem is az álmaim visznek előre, és minden kedves olvasómnak azt tanácsolom, ne mondjon le az álmairól, még akkor sem, ha ezek közül némelyik a science fiction kategóriába tartozik." (Puszi,Erzsi!)

Homonnay Gergely (Gyula, 1969. augusztus 24. – Róma, 2022. január 1.) magyar író, újságíró, tanár, a Demokratikus Koalíció aktivistája.

A Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán angol–német szakon végzett, majd Pécsett és az ELTE Állam- és Jogtudományi Karon folytatott jogi tanulmányokat. Dolgozott fordítóként, egy fotóügynökségnél, tanított gimnáziumban, és éveken keresztül újságíróként működött. Első írásai balettkritikák voltak. Korábban a Best, a Story munkatársa, de írásai jelentek meg a Nők Lapja Psziché magazinban, a wmn.hu-n és a szeretlekmagyarorszag.hu-n. A 2000-es évek közepén kezdett el blogolni; két blogja, a gonzalo és a dagadtanoverem ismertté tették a blogírói körökben. Elsősorban a magyarországi LMBTQ mozgalommal kapcsolatos kérdések, az emberi jogok és a női esélyegyenlőség kérdései foglalkoztatták.Könyvei, a Puszi, Erzsi!, valamint Az elnökasszony egyaránt „macskaperspektívából” mutatják be a gazdi viszonyát kisállatához, illetve a politikai életet.

Könyvei:

Puszi, Erzsi! A világ macskaszemmel; Libri, Bp., 2016

Az elnökasszony. A bundás választás; Libri, Bp., 2017

Erzsi bölcsességei. A boldog élet titka; Libri, Bp.2017

Puszi, ​Erzsi! - A világ macskaszemmel

184 oldal          Libri Kiadó 2016

"A szépség nem az arcodon van, nem is a mosolyodban, de még csak nem is a szívedben. A szépség a bundádban van, a tappancsod párnácskáiban és a bajszod végében, ahogy pöndörödik, és ami csiklandozza a másikat – akár egy életen át.

Erzsébet Fenevadova"

Erzsébet ​Fenevadova minden idők legnagyobb celebritása. Egy igazi bundás királynő, szőrös fülű, bajszos díva, szupermodell, politikai szakkommentátor asszony… Sokoldalúsága szinte felsorolhatatlan, bölcsessége káprázatos - többek között ezért is teljesen jogos várományosa az elnök asszonyi posztnak.

Hívei tudják, hogy életük Erzsébet útmutatásai nélkül mit sem érne. Nagyságát gyakorta versben is megéneklik, az írástudatlanok pedig Erzsébet kifinomult ízlésének eleget téve tonhalban fejezik ki mélységes tiszteletüket.

Erzsébet jelenleg Budán, a Hotel Wardrobe Wellness Superior***** Elnöki Lakosztályában él. Sajnos szingli. Pillanatnyilag csak egyetlen, hozzá méltatlan udvari szolgálója, Gergely, próbálja megteremteni a kivételes nagyságához illő körülményeket.

 

Erzsi ​bölcsességei - A boldog élet titka

120 oldal          Libri KIadó 2017

"Ki korán kel, aranyat lel – vagy macskája van."

Erzsi, az ország imádott macskája, 7 fontos témakörben 7 bűvös bölcsességet ad közre. A 49 örökzöld mondás mindegyike akár sorsfordító is lehet – persze, csak ha megfogadja őket az olvasó. „Minden problémára a legjobb megoldás, ha alszunk rá még egyet.”

 

Az ​elnökasszony - A bundás választás

172 oldal         Libri Kiadó 2017

"Egy kapcsolatban mindig vannak kisebb-nagyobb hullámvölgyek, és mindig lesznek pillanatok, amikor az egyik menni akar. De akkor utána kell nyúlni. Meg kell ölelni. Nem lehet mindig jobbat és még jobbat keresni."

Erzsébet ​Fenevadova, a szőrös fülű bajszos polihisztor, díva és szupermodell az ország legbefolyásosabb bundása. Igazi véleményvezér macska, akinek útmutatásaira szomjazik a nép. Napi huszonkét órás alvása és egyéb bokros teendői mellett ezért szakított időt arra, hogy lediktáljon egy újabb remekművet első számú szolgájának, Gergelynek. Erzsébet nem rejti véka alá a véleményét. Legyen szó bármiről, bátran osztja az észt, és minden szava azt bizonyítja, hogy joggal pályázik az elnökasszonyi posztra. Nála ugyanis nincs tökéletesebb lény e földtekén.
A könyvben lerántja a leplet minden két- és négylábúról: megismerhetjük a menhelyről kukázott félszemű albínó macska eltitkolt múltját, de bepillantást nyerhetünk Erzsi féltve őrzött magánéletébe is.
A könyv Erzsi rendkívüli képességeiről is tanúskodik, melyet rajongói nem egyszer versben is megénekelnek:

"Ha kínoz a betegség, vagy kedélyed savanya,
Csúz, isiász, kehesség, bármiféle nyavalya,
SZTK-ba ne merészkedj, úgysem segít senki,
A reményed csak Ő lehet, a Királynőnk: Erzsi."

Az Elnökasszony által vidámság költözik majd végre a világba, nem lesz gyűlölködés, széthúzás. Mindent elsöprő kormányprogramja mellett egyedi és sziporkázó macskahumora erre a garancia.

 

A könyvek elérhetőségei

Ebook formájában a Bookline Könyvesboltban :

Az elnökasszony - A bundás választás    1752 Ft
Puszi, Erzsi! - A világ macskaszemmel    1592 Ft

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux