Ugrás a tartalomra
x

Péterffyék az Alaptörvényre hivatkozva nem tartanak rendkívüli közgyűlést a Pride miatt

Tartalmi és formai okok miatt sem hívható össze rendkívüli közgyűlés a Pécs Pride ügyében – közölte hétfőn az önkormányzat. A Kővári János és hat képviselőtársa által kezdeményezett határozat Magyarország Alaptörvényét sértené, a pécsi önkormányzat ugyanis nem hozhat döntést a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó, a rendőrség által engedélyezett rendezvényről – indokolják döntésüket a városvezetők.

Nem marad el a felvonulás

A városvezetés szerint a Pécs Pride szervezői eleget tettek a gyülekezési törvényben rögzített kötelezettségüknek, és a felvonulást előzetesen, már hónapokkal ezelőtt bejelentették a rendőrségnek. A rendőrség a rendezvény megtartását tudomásul vette, így szeptember 18-án megrendezik az első vidéki esélyegyenlőségi felvonulást, a Pécs Pride-ot.

Kővárinak előbb kellett volna cselekednie?

Tekintettel arra, hogy a rendezvény részletei és pontos időpontja már hónapok óta ismert, a kezdeményezés nem felel meg az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatában szabályozott halaszthatatlan esetnek. A rendezvény időpontjának ismertté válása óta számtalan lehetőség adódott, illetve adódhatott volna az elmúlt időszakban ennek a kérdésnek a napirendre tűzésére, de ezt eddig nem tartották fontosnak a most petíciót benyújtó képviselők. Formai okból a fentiek miatt a rendkívüli közgyűlés sürgős összehívásának feltételei nem állnak fenn" -  fogalmazott a kommüniké.

A békés gyülekezés joga Magyarország Alaptörvényében biztosított. Ennek részletszabályait a gyülekezési törvény szabályozza. Ez kimondja, hogy a törvény hatálya alá tartozó rendezvény megtartásával összefüggésben a rendőrségen kívül sem az önkormányzatnak, sem bármely más szervnek, hatóságnak döntési jogköre nincs.

Péterffyék szerint nincs jogi lehetőség a Pride lemondására

Hiába kérték tehát a közgyűlés Fidesz-KDNP- és Összefogás Pécsért Egyesület-frakcióinak tagjai azt, hogy az önkormányzat rendkívüli ülésén hozott határozatában szólítsa fel a Pécs Pride szervezőit a rendezvény lemondására, erre a pécsi önkormányzatnak nincs jogi lehetősége. Amennyiben ilyen határozatot fogadna el a városi közgyűlés, úgy az Alaptörvényt sértené meg. Mindez azt jelenti, hogy a kezdeményezésben szereplő határozat tartalmi szempontból törvénysértő, ilyen határozatot a pécsi önkormányzat nem hozhat meg – áll a közleményben.

www.pecsaktual.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux