Ugrás a tartalomra
x

Könyvajánló: Fischer Eszter - Meleg ​a gyerekem?!

172 oldal                       Saxum Kiadó 2010

 

"Húsz évig éltem együtt egy férfival, szerettük egymást jóban-rosszban. De a barátom nem merte az anyjának bevallani, s ez fájt neki. Bori néni, az anyja, tanárnő volt, szigorú, elveihez hű asszony. Csak a halála után, amikor már a barátom sem élt, tudtam meg egy rokontól, hogy nem sokkal az összekerülésünk után Bori néni azt mondta neki bizalmasan: „A fiam nemigen jön ki a lányokkal, csak hányódott ide-oda; de most úgy veszem észre, hogy talált egy fiút, ez legalább egy rendes ember, hozzá való, hát legyen boldog vele.” És én húsz évig bujkáltam Bori néni előtt, pedig de jó lett volna, ha néha megsimogatja a fejemet!"

Nádasdy Ádám: Előszó

Fischer Eszter pszichológusként jó néhány olyan szülővel került kapcsolatba, akik gyermekük homoszexualitása miatt kerültek krízisbe. Ez a könyv elsősorban az érintett szülőknek kíván segíteni. Megadja azokat az ismereteket, amelyek révén tárgyilagosabban tudják kezelni a gyermekük sajátosságait, segít végiggondolni a tévképzeteket, előítéleteket, és magyarázatot keres rájuk: mi az oka a makacs fennmaradásuknak.
Van kiút: az összeomlott jövőkép helyén fel lehet építeni egy másikat, amely a gyerek valóságának megfelel, és amivel a család együtt tud élni.

 

Molyos értékelések

A könyv elérhetőségei:

 Moly bolt  Kartonált változat 1258 Ft  pk: 950 Ft
 Újkönyvek Könyvesbolt  Kartonált változat 1051 Ft  pk: 1090 Ft
 Rocky Könyvesbolt  Kartonált változat 1214 Ft  pk: 999 Ft

 

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux