Ugrás a tartalomra
x

Könyvajánló: Steiner Kristóf - Hajónaplók

166 oldal                           Ulpius-ház 2012

"Táncolni egyedül is tudok… élni viszont csak vele."

"Beleszerettem, mert kellettem neki, mert megnevettetett, mert meglepett, és mert mindennél boldogabbá tett a tudat, hogy enyém a megtiszteltetés – boldoggá tehetem őt."

Steiner ​Kristóf legújabb könyve amolyan földközi-tengeri „roadmovie”, melyben a hétköznapi kalandok mögött ott húzódik a végtelenített kis karkötő, a kabbala vékony, piros fonala.

Ezek a feljegyzések az elmúlt öt év során születtek, hősei azok a lélektársak, akikkel az olvasók már sodródhattak 2009-ben Gumimatraccal a Gangeszen, tavaly pedig velük falatozhattak a szerző Lélekbonbonjaiból. A Hajónaplókat egy szürreális, ám nagyon is valós kaland köré építette: néhány évvel ezelőtt merészen válaszolt egy meglehetősen szokatlan apróhirdetésre, és hamarosan a nyílt tengeren találta magát egy vadidegennel, s – ahogy az lenni szokott – a nagyon is jól ismert démonaival. Miközben rejtélyes útitársával bejárja és végigkóstolgatja Dél-Európa tengerparti városait, hamar kiderül, hogy nem ő az egyetlen a hajókabinjukban, aki puzzle-ként próbálja összeilleszteni a szívét. Kristóf persze személyes hőseitől sem szakad el: a magyar pop kultúra kishercegét hol Hollywood aranykorába fújja el a szél, hol pedig a Velencei Filmfesztiválra evez, ahol nem csak Madonnával, de kallódó önmagával is találkozik végre. Bonne voyage!

Steiner Kristóf (1982. február 19. –) magyar újságíró, szinkrondramaturg, színész, a magyar Viva Tv zenecsatorna és számos más tévécsatorna műsorvezetőjeként és szerkesztőjeként vált ismertté. Rendszeresen publikál a Cosmopolitan, Fashion Street, HBO Star, PEP!, Nők Lapja, Évszakok, Psziché és Marie Claire magazinokban, filmkritikái az Exit magazinban olvashatók. 2008 tavasza óta a PEP! magazin felelős szerkesztője, N. Forgács Gábor Álom.net című filmjében társíróként működött közre. Első könyve, a Gumimatrac a Gangeszen a Jaffa kiadó gondozásában jelent meg. 2011. február óta a MusicPlus televízió főszerkesztője, és ez év októberében jelent meg Lélekbonbon című második könyve. Legfrissebb kötete, a Kristóf konyhája 108 vegán receptet tartalmaz.
2018-ban házasodott össze férjével Tel-Avivban.

Molyos értékelések

Beleolvasó

A könyv elérhetőségei

Lyra Könyvesház Kartonált változat 1745 Ft   pk: személyes átvétel - 815 Ft - 1465 Ft

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux