Ugrás a tartalomra
x

MEGJELENT A MESEORSZÁG MINDENKIÉ KÖTET

A kötet történeteiben ismert mesék újraírt változatait alkották meg a szerzők olyan hősökkel, akik valamilyen stigmatizált vagy kisebbségi csoporthoz tartoznak. Kilenc jól ismert szerző és nyolc új alkotó meséje került a gyűjteménybe, melyben többek között meleg, leszbikus, transznemű, roma, örökbe fogadott, hallássérült és idős hősökkel találkozhatunk. A tizenhét kortárs szerző friss meseátiratai azokat is megszólítják, akik nehezebben találják a helyüket a világban. Megerősítenek abban, hogy bár nem vagyunk egyformák és különböző utakat járunk be, de ha megérkezünk, a kapu mindannyiunk előtt nyitva áll.

A könyv kapható az Írók Boltjában, a Massolit könyvesboltban, a Pagony könyvesboltokban, és megrendelhető online is a lira.hu  oldalon.

„Az ember varázslatos isteni kreatúra, a szivárvány színeinek sokféleségével és a szabadság felelősségével megajándékozva. A legfőbb feladatunk, hogy megtanuljuk elfogadni egymást. Nem lehet elég korán kezdeni a gyakorlását. Erre valók a mesék, gyerekeknek és felnőtteknek.”
(Bódis Kriszta, író, pszichológus, dokumentumfilmes)

„Ennek a mesekönyvnek minden gyerekszobában ott van a helye, ahol fontos a világ sokszínűségének megértése, ahol a gyerekek körül nincsenek tabuk, s ahova a szülők úgy lépnek be, hogy tudják, a gyerekükön keresztül nemcsak a jövőt formálhatják, hanem a jelent is.”
(Gyurkó Szilvia, gyermekjogi szakértő)
 

Projektvezető: Rédai Dorottya
Felelős szerkesztő: Nagy Boldizsár
Illusztrációk: Bölecz Lilla
Olvasószerkesztő: Borgos Anna
Technikai szerkesztő: Kardos Gábor
Pedagógiai szakértő: Lőrincz Noémi

 

Tartalom:

Előszó (Nagy Boldizsár)
Molnár Krisztina Rita: Rubinpiros madár
Gangl Eszter: Avarbarna
Lakatos István: A boszorkány meséje
Tóth B. Judit: A Jégkirály
Tompa Andrea: Vaslaci
Gimesi Dóra: Óriásölő Margaret
Szűcs Edit: Az őzike agancsa
Pengő Edit: Az elrabolt királykisasszony
Kiss Judit Ágnes: Róza a bálban
Horváth Noémi Rebeka: Picur Panna nagy kalandja
Harka Sára: Kincső és Karola
Kasza Kriszta: Trivadar, a háromfülű nyúl
Kertész Edina: A kacskaringós szívószál
Ruff Orsolya: A nagy Alfredo
Kovács Brigitta: Légy szerencsés, Batbaján!
Finy Petra: Panna élni megy
Csehy Zoltán: Házasodik a herceg

 

www.labrisz.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux