Ugrás a tartalomra
x

Könyvajánló - William Sutclilffe Egy hét,hogy boldog légy

364 oldal, Libri Könyvkiadó, Kft 2019

Eredeti cím: Whatever Makes You Happy     Fordította: Frei-Kovács Judit

 

"A „jól vagyok” jelenthette azt, hogy „feszült vagyok”, „zaklatott vagyok”, „mérges vagyok”, „Miért nem figyel rám senki?”, vagy akár azt is, hogy „Nézd! Most pakolom el reggeli után a dolgokat, amikről azt mondtad, te majd elpakolod, de mégse tetted.” Ennek a kijelentésnek szinte megszámlálhatatlan különböző jelentése létezett, amelyekben mindössze egy dolog volt közös. Lényegében mindegyik azt jelentette, hogy „nem vagyok jól”."

 

Adott ​három hatvanas anyuka, akik a fiaik születése után a játszótéren ismerkedtek meg, és azóta is jó barátnők. A fiúk immár felnőttek, és élik a maguk gondtalan életét, miközben – az unokákra ácsingózó anyukák szerint legalábbis – már rég családot kellett volna alapítaniuk, és sokkal többet kellene törődniük az édesanyjukkal. Az anyák elhatározzák hát, hogy kezükbe veszik az irányítást, és egy hétre beköltöznek a fiaikhoz, hogy rendbe tegyék a dolgokat. Egyetlen hét.
Hát olyan nagy kérés ez?

Carol: tökéletes kispolgár, aki minden miatt szorong, és elborzadva nézi a híradóban, mi minden szörnyűség történik a világban.
Matt: playboy, aki egy menő loft lakásban él és egy férfimagazinnál dolgozik. Gazdag, jóképű, minden nap más nőt visz haza, és a kokaint sem veti meg.

Helen: nagyvilági nő volt, igazi hippi, aki elvált, újraházasodott, de még mindig a régi férjébe szerelmes.
Paul: meleg, párkapcsolatban él egy nagy házban, ahol rajta és a barátján kívül még három férfi lakik.

Gillian: azt szeretné, ha a fia egy rendes zsidó lányt venne el, és nagyon vágyik egy unokára.
Daniel: egy szerelmi csalódás után Londonból Edinburgh-be költözött, és már nem hisz a szerelemben.

A könyvből a Netflix csatorna készített sorozatot "Anyainvázió" címmel.

Beleolvasó

Molyos értékelések

 

A könyv elérhetőségei:

Libri könyvesboltok

Kartonált változat 3514 Ft ebook 2490 Ft   pk 1164 Ft- 1250 Ft

Mai könyvek könyvesbolt

Kartonált változat 2545 Ft                           pk: 899 Ft-999 Ft a személyes átvétel ingyenes

Újkönyvek könyvesbolt

Kartonált változat 2549 Ft                           pk: 1100 Ft - személyes átvétel ingyenes

Könyvmarket könyvesbolt

Kartonált változat 2774 Ft                           pk: 890 FT - 1290 Ft

Book24 könyvesboltok

Kartonált változat 3255 Ft                           pk 890 Ft – 990 Ft

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux