Ugrás a tartalomra
x
""

Könyvajánló: Tölgyesy Zoltán - Én, ​Miss Mandarin

320 oldal, Kossuth kiadó, 2018

"A Csőszernek köszönhetem első férfiszerelmemet is. Ugyanis minden héten le kellett mennem Leninvárosba (ma: Tiszaújváros) kihelyezett jogsegélyszolgálatot tartani. Az állomáson mindig láttam egy nagyon szép, fekete fiút, égő-tüzes szemmel és x-lábbal. Ő azonban rendre Miskolc felé ment, én meg haza, Pestre. Egyik alkalommal mégis Pest felé jött, és egy kupéba szállt velem. Háttal ültünk egymásnak, de én addig forgolódtam és pakoltam a csomagomat, amíg szembe nem kerültem vele. Ekkor elővette a bérletét, és a hátuljára nagy betűkkel ráírta: „Hiányoztál!” Ez elindította a beszélgetést, majd kimentünk a peronra, ahol elcsattant életem első férficsókja. Ekkor már 24 éves voltam. Rendkívül meglepett, hogy két férfi csókolózhat is – más egyebekről hallottam már, de hogy csókolózni!? Ekkoriban esett meg velem, hogy az általam nagyon hangulatosnak tartott Atrium Hyatt szálloda (ma: Hotel Soiter Budapest) monumentális halljában üldögéltem törzsvendégként egy hidegtál társaságában. A hatalmas belső teret, amelynek szintjeit üvegfalú liftek kötötték össze, megtöltötte a varázslatos klarinéthang, amely egy zongora kíséretével emelte a hangulatot. Bennem hirtelen megfogalmazódott, hogy egy külső szemlélő egy egyszerű falatozó fiatalembert lát bennem, de én tudom, hogy van egy titkom: a férfiakat kedvelem, és ezzel egy olyan különlegesség birtokosa vagyok, amely nem mindenkinek adatik meg. Elkezdtem büszke lenni eddigi „fogyatékosságomra”, és átprogramoztam a tudatomat. Ezzel a mínusz pluszba fordult, a mérleg nyelve átbillent. Az Atriumból már egy nagyobb értéktudattal rendelkező ember jött ki!"
 

65 ​éves jogtanácsosként tekintek vissza a kétségtelenül színes, mozgalmas életemre. A könyv a saját és a szűkebb családom, elsősorban édesapám és édesanyám történetét tartalmazza. Írásom szerves része felvállalt homoszexualitásom, amelyet annál is kevésbé tudnék eltitkolni, mert évtizedekig a meleg éjszakai élet egyik meghatározó figurája, mondhatom, ikonja voltam. Nagy vágyam, a színház és benne is elsősorban a színművészet vagy a rendezés sajnos első körben nem valósulhatott meg. Azonban épp a transzvesztita fellépéseim juttattak el Karinthy Márton és Bozsik Yvette révén a Karinthy és a Katona József Színházba, ahol végül is kisebb figurák után főszerepet is játszhattam. Részletesen írok a Pinceszínház diákszínjátszójaként eltöltött éveimről is, találkozásomról a transzvesztitizmussal, az abban elért sikereimről, a bécsi versenyről, amelyet megnyertem, de érintem jogi pályámat is, amely 12 évig tartott, majd a cégemről, amelyben egyszerű kereskedőből eljutottam a ruhatervezésig, saját stílusom megtalálásáig. Beszélek még életem legfontosabb férfi és női szerelmeiről, szereplésemről a Takács Mária rendezte Meleg férfiak, hideg diktatúrák című, több díjat elnyert dokumentumfilmben. Könyvemben külön fejezetet szentelek a homoszexuálisokat ért, gyakran gyilkossággal végződő támadásoknak, de több érdekes, olykor humoros történetet is elmesélek a transzvesztiták mindennapjaiból. (Tölgyesy Zoltán)

 

Beleolvasó

 

A könyv elérhetőségei: 

Újkönyvek könyvesbolt

Kartonált változat 2343 Ft                                          pk: 1100 Ft - személyes átvétel ingyenes

Könyvmarket könyvesbolt

Kartonált változat 2550 Ft                                          pk: 890 FT - 1290 Ft

Álomgyár könyvesboltok

Kartonált változat 2890 Ft ebook 2176 Ft                  pk 890 Ft, személyes átvétel

Book24 könyvesboltok

Kartonált változat 2992 Ft ebook 2176 Ft                  pk 890 Ft – 990 Ft

Líra könyveshálózat

Kartonált változat 3230 Ft ebook 2290 Ft                  pk 599 ft - 999 Ft

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux