Ugrás a tartalomra
x

A jószívű herceg 3 próbája

 

1. rész

Egyszer, akár hiszitek akár nem az egyik messzi királyságból a királyi tanácsból már jól ismert három főfogásos herceg audienciát kért tőlem egy nap. Szívesen láttam őt és kedves barátait is az udvaromban és míg mi a kertben sétálva beszélgettünk, addig szeretőim a társait körbe vezeték a palotámban.

Így esett meg, hogy kedvenc virgonc barátom elmesélte, hogyan is ismerkedett meg szorosabban az ő három hercegével.

A királyságban boldog és békés időszak uralkodott. A várban úgy szintén. A feleségem szintén örömteli életmódot folytatott. Én pedig, mint a király nem voltam túl életvidám. Szomorúnak, ha nem is, de álmodozó voltam, kinek esze folyamatosan a szomszédos birodalomban élő három mostoha testvéren járt. Az egész, akkor kezdődött és vert éket az elmémben, amikor egy látogatásom során a hercegek várában tartózkodtam. Éppen esti sétámról tértem volna vissza a szobámba, amikor pajzán hangokra lettem figyelmes. Követni kezdtem és benézve az egyik ajtón támadt résen nem akartam hinni a szememnek. Az ágy előtt álltak. Mind a hárman meztelenül és vadul csókolóztak, miközben a kezük újból és újból feltérképezte izmos félisten testüket. Nem is beszélve a hosszú és előre meredező férfiasságukról, amik egymáshoz simulva csapódtak a másikhoz, ahogy a hercegek még közelebb léptek a másikhoz.

A látványtól már is szorosabb lett a nadrágom, de türtőztetni akartam magamat így hát újra felidéztem a testvérek egybe csengő nevét. Jack. Közülük talán a legidősebb volt Blond, vállig érő szőke hajával és kék szemeivel, melyek éppen Blackre vetültek, akinek a nyelve tűnt el az ajkai között. Testvére éjszaka színeit magára öltő tincsei közé simultak hosszú ujjai, amelyre két barna szempárban még tüzesebb vágy kelt úrrá. Red pedig, akinek vörös göndör hajkoronája és igéző zöld szemei voltak, nem bírva ellenállni eléjük térdelve kezdte végig csókolgatni a szerszámukat. A testvérek ettől felsóhajtva már is a rokonukkal együtt az ágyra vetették magukat, úgy hogy egy kört alkotva a testükkel, mindegyikük feje a másik ágyékánál legyen. Erre már én sem bírva magammal lehúzva a nadrágomat a kezembe kapva a már hegyesen álló dákómat simogatni kezdtem.

A mostoha testvérek pedig egyre nagyobb elszántsággal játszottak az előttük meredező szerszámon. Blond vég nélkül és hevesen szopta Redét, míg ő Blackét tartva a szájában ujjazta meg a lyukát, miközben testérük hereit simogatta, dögönyözte és néha még a szájába is véve csámcsogott rajta, de mindig visszatért a kedvencéhez. Egy gondolat erejéig elképzeltem, hogy mindezt velem teszik meg a hercegek és ettől már a kezemben tartva a dákómat hevesen húzogatni kezdtem rajta a bőrt. A testvérek pedig egy újabb formát vettek fel, amit jobban megfigyelve, már is az eszembe véstem, közben lassulva a tempóm, inkább őket figyeltem. Black négykézláb helyezkedett az ágyon vízszintesen, háta mögé Blond ment, aki nagyban ujjazta és nyálazta a lyukát, míg Red a száját tömte be a farkával.

A középső férfi örömmel cuppogott az isteni dákón, miközben egy finom hümmögés is elhagyta az ajkát, ahogy hátulról végül erősen belé hatoltak.

El se hittem volna, hogy ilyen lehetséges lenne, egyáltalán egy másik férfi élvezné ezt. De mégis mindezt látva keményebbnek és sokkalta izgatottabbnak éreztem magam mint életemben bármikor. Blond nem hagyta, hogy testvére feneke ha egy percre is, de pihenjen, mindezt kemény állasponttal tudtam én is igazolni. Ahogy a herceg erektől duzzadó tökéletes szerszáma egyre mélyebbre hatolt be, úgy én is már az ajkamat nyálazva próbáltam elképzelni milyen érzés lehet. Teljesen egy férfi akarata előtt állva, mégis leginkább feküdve és hagyni, ellenben élvezni is ezt. Ami pedig a legelképesztőbbnek tűnt azaz, hogy már nem csak egyre gondoltam. A látvány, ahogy Black ajkai között szívélyesen csúszott ki és be testvére szerszáma, mindez csupán csak a kezdete volt annak a vágyamnak, ami most élesedett ki bennem. Red pedig látva mostoha testvére egyre szaporább tempóját, a kezébe véve az iránytást már ő adta meg a férfi szájába az ízes hosszú falatot. A felöltöm gombjaitól szabadítottam meg a felső testemet, ami egyre jobban emelkedett, ahogy éreztem a készülő orgazmust kitörni belőlem. Míg nem kezemmel elszorítva a vesszőmet, kissé leálltam, hogy újabb eszméletlen dolgot lássak a három hercegtől. Blond kihúzta a farkát, majd a feneke mögé térdelve nyalogatni kezdte az előbb jól megdolgozott ánuszát, melyben el is tűnt a nyelve.

Míg Red pedig csókjaival elégítette ki a testvére éhező ajkait, akinek a keze megtalálva a nyálas szerszámot alapos húzogatásba kezdett rajta. A felsőm már csak a vállamon lógott, miközben ujjaimmal a mellbimbóimat kezdtem dörzsölgetni, cirógatni még meg is csíptem őket, amitől ha lehet még egy apró sóhaj is elhagyta a számat. Vissza akartam venni, le akartam higgadni, de nem segített semmi sem. Nem is törődve azzal, hogy talán a férfiak meghallhatták az előbbi kérlelő hangomat. A legrosszabbra meg gondolni sem merve, hogy talán ezzel alásom a királyságunk közti békét, illetve akár soha többé nem láthatom viszont a testvéreket. Nem, még meg sem forduljon, ilyen a fejemben, mondtam magamba. A férfiasságom pedig csak előre mutatva kérlelt, hogy folytassam, ahol abbahagytam, míg az ágyon sem maradt abba semmi sem. Red hátra menve az éhes bátyja lába közé tolva be a fejét, ragadta meg a szerszámát. Húzogatni kezdte, majd nyelvét kinyújtva belenyalta a rózsaszín makkjába, amitől Blond teste megrándulva egy finom sóhaj szökött ki belőle. Csodálatos volt hallani és bárcsak az én érintésemtől tette volna ezt és az én számba lökni most a nyelvét, nem pedig Blackébe.

Aki aztán a karjával hátra könyökölve figyelte, ahogy Blond a lába közé hajtva a fejét finoman szopni kezdi. Amit, lent már Red is nagyban elkezdett, ahogy az ujjai is meg találva testvére széles bejáratát óvatosan kalandozni kezdtek benne. Szavakkal ha nem is, de visszatérve a kezem a férfiasságomra annál inkább kitudtam fejezni abbéli hitemet, hogy ezután nehezen fogok elaludni. De nem csak az éjszaka zavart, ha nem mi lesz azután, hogy elmentem. Képtelen volnék a régi életemet élni, miközben már egészen újra dologra vágytam. Olyanra, amit csak a testvérek lennének képesek nekem megadni. Black a testvére hajába markolva lassan lefelé húzta a szerszámára, majd szinte teljesen eltűnt a szája mögött. Nem is említve Blond hátsóját, amiben már három ujj mozgott szerfelett hevesen. Az ajkamat is megnyaltam a látványtól, a nyelvem hegyén érezve már azt is, hogy milyen lenne, ha a nyelvem is beköszönne a segglyukába.

De nem kellett attól tartanom, hogy a férfi kevésnek érezné az így is őt érő törődések közt, mert Red is megadta a módját, hogyan is kell egy méretes falloszt elnyelni egészben. Ezt történne minden éjjel a várban, hol voltam én ilyenkor a rengeteg látogatás során? Hát persze a feleségemmel a szobánkban és miközben szeretkeztünk egy percre sem gondoltam volna, hogy pár fallal arrébb egy sokkal izgalmasabb világ bontakozik ki éppen. Most pedig itt vagyok. A lábam már szinte elgyengült és lassan a falnak dőlve térdeltem le a földre, az ajtót pedig egy kicsit szélesebbre nyitva figyeltem tovább az ágyon történtő változásokat. Black a helyén maradt, miközben testvére előrébb menve rámászott és csókolózni kezdtek. A testük tökéletesen egymáshoz simult, ahogy Red mögéjük kerülve visszadugta két ujját az eddig helyükre. Blond ettől felnyögött, míg nem bátyja az arcát átfogva visszahúzta még egy kiadós csók erejéig. Aztán a vörös hajú testvér odasúgva közéjük valamit, kezek kezdték el simogatni és közelebb dédelgetni a férfit.

Egy kissé még ki is nyújtottam, hogy lássam, ahogy hárman csókolóznak egyszerre. Fenséges egy látvány volt. Egy szempillantás alatt el is vörösödtem a gondolat erejétől, hogy miként én feküdnék közöttük és engem illetnének ilyen tüzes érintésekkel. De nem hagyhattam, hogy az álmok eltérítsenek, mert még annyi mindent látni és tanulni akartam a hercegektől, ha nem is úgy, ahogy az elvárható lenne. Mert nekem nem is kéne ezt látnom vagy mégis? Blond felült testvére izmos hasára, míg Red a megkívánt szerszámot nyalta végig, majd odaverve a férfi fenékéhez megdelejezetten fordította hátra a fejét. Tekintettéből csak úgy sütött a kérlelhetetlenség, hogy végre magában érezze a csodálatos dákót. De gyorsan előre került a figyelme, ahogy Black a farkát megragadva húzogatni kezdte. Másikkal pedig az egyik mellbimbóját megragadva cirógatta az ujjai között. Nem kellett sok és újabb sóhaj szökött ki belőle, de nem is akkora, amikor a kábulatból felrévedve guggolásba ment át és lassan Red segítségével ráhelyezkedett bátyja férfiasságára. Ajkát még szavak sem hagyták el, mikor a szájára forrasztotta minden kijelentését a testvére a nyelvévvel. Black meg felülve ő sem akart kimaradni belőle, így könnyedén ízlelte meg újból mostoha bátyját. Én meg alig bírtam már nyelni is a döbbenettől, amikor a hercegek közt lassan megemelve a csípőjét lovagolni kezdett a dákón. Persze észrevettem, hogy ez semmilyen kellemetlenséggel nem járt számára, sőt szinte már várta Red csalfa ütéseit a fenekén, amitől még inkább magába fogadta a férfi hímvesszőjét.

Black meg a szerszámát nem hagyva cserben játszadozott tovább vele, megismerkedve közelebbről is a heréivel. Red az ütéseit követően a testvére nyakától elindulva csókolgatta és harapdálta a testét végig, míg nem a háta mögé térdelve, olyan dologra készült, ami még nekem is soknak tűnt. De nem úgy, mint a három hercegnek. Már attól elélveztem volna, ha egy bennem van, nem beszélve azoktól az apró vöröslő nyomokról, melyek Blond bőrén feszítettek, jelezve, hogy ők így szeretik és egymást is. Black mosolyogva figyelte a fejleményeket és még nevetve a testvére is kérlelte már a bátyját, hogy mennyire türelmetlen késztetést érez, csak benne legyen végre.

Rednek sem kellett sok és finoman betolta farkát a testvére mellé a férfi hátsójába, amitől mindannyiukból egy erőteljes nyögés tört fel. Úgy hangzott, mint a legédesebb és legerotikusabb szonett, amit hallottam valaha, megértve azt is, hogy mikor itt jártam legutóbb nem macskákat hallottuk a feleségemmel nyávogni. Mert ez attól sokkalta izgalmasabbnak tűnt minden formában. Blond képtelen volt mozogni, de nem is kellett neki, mert a mostoha bátyjai épp olyan jól tudták, hogy talán milyen lehet ez. Black alulról döfködte, míg Red hátulról lökte egyre mélyebbre a szerszámát, mindezt kitapasztalva és figyelve a másikra páratlan élvezetett nyújtott mind a hármuk számára. Blond ajkát figyelve nyalogatni kezdte a száját, hevesen kapott levegőt, szinte úgy látszott, hogy ott helyben lángra kap, de nem csak ő volt így vele. Egészen a lábamig húzva le a nadrágomat, most már teljesen szabadon tudhattam be a hímvesszőmet.

Egyik kezemmel megragadva szorongattam, míg a másikkal a heréimet simogattam finoman. Lassan csináltam, szinte szenvedésnek tűnt az egész, viszont még sem akartam lemaradni semmiről. Pláne, hogy mikor elélvezek az szinte egy áriával ért fel a feleségem szerint, így jobb volt a végére hagyni a nagy kitörést. Red hirtelen megragadva a testvére fejét hátra húzta és hevesen megcsókolta, amitől a mozgása belelendülve, a férfi teste egy villáskulcsra hasonlítva beleremegett. De ha ez nem volna elég Black sem tétlenkedett és felülve ő is ajkára húzta bátyját és míg testvére lelassított alulról megzabolázta a fenekét. Férfit még nem hallottam könyörögni, pláne nem hogy még erősebben hatoljon belé és hangosan kimondva, hogy szeretlek. Blond szavai után rögvest átölelve és lassú folyamatos mozgások közepette felé ismételték meg a testvére is a szót.

Kiejtve újból és újból, szinte a szavaikkal simogatva a férfit, aki csókokkal hálálta meg a mostoha testvérei szeretetett teljes kinyilatkozásukat. De ők sem voltak hálátlanok, amit a testén vezettek le. Ha egy kezemen megtudom számolni, hogy a feleségem hányszor mondta nekem az ágyban és azonkívül ezt a szót. Míg én többször is mint kéne, vajon egyáltalán megérte-e kimondani is? A gondolataimból visszarévedve a hercegek megmozdultak. Mozgásuk közepette izmos, kemény testükön szinte csillogott az izzadtság, amire megnyalva a számat szívesen kóstoltam volna meg. A hajukba túrva mosolyogtak a másikra és szemükben olyan vágy égett, amit még önmagamban sem tudtam felfedezni egy másik ember iránt. Még a saját feleségem iránt sem. Ahogy pedig kezdtek elválni, úgy hasított belém a kérdés és egyben erotikus élményeim közül a legperverzebb ötlet, hogy milyen érzés lenne, ha mind a hárman egyszerre lennének bennem. De nem hagyva magam, hogy elém táruló képektől melyek a szemem előtt jelentek idő előtt magömlést okozzanak, így hát figyelmem újból az ágyra tévedt. Red kihúzodott testvéréből, míg Blond felállt és egyenesen a fekete hajú férfi feje fölé guggolt le, akinek a nyelve azon nyomban került elő az ajkai közül, ahogy tűnt el a szeme előtt lebegő fenékben is. Black lábai között pedig bátyja kapott helyett, aki szívesen nézve svédasztalnak, harapdálta, nyelvévvel simogatta a heréit, míg egy-két ujja az ánuszában kalandozott.

Álomittasan és szinte transzban érezve magam figyeltem Red felém irányuló fenekét, ami csak azt kívánta, hogy megérintsék. Tehettem volna, de nem tudtam, hogy hogyan mindez végződni és leginkább még látni akartam a végét is. Ha ezután soha többé nem láthatom őket az itt lévő jelenlétem miatt, akkor legalább az emlékeimben őrizzem meg a hercegek gyönyöreit. Már-már azt is elképzelhetetlennek tartva, hogy eddig bírhatja valaki, de magamra is gondolva, úgy látszik néha vannak dolgok, amikért jobb elhúzni az élvezetet. Ahogy ott térdeltem a hideg padlón kezemben tartva a hímvesszőmet és óvatosan húzogattam az ágy felé nézve mind eközben.

Azt se bánva, ha egy itteni szolgáló lát meg így félig meztelenül. Mégis ebbe belegondolva én éreztem magam inkább csupasznak, mint maguk a hercegeket. Akik alatt az ágy újból megmozdult. Blond a testvére mellé heveredett és felé fordulva csókolózni kezdtek, amelyet látva a harmadik is, felmászva beszállt közéjük. De nem tartott sokáig, hogy Black csak magáénak követelje és a kezébe fogva az arcát már egymáson feküdve szívták egymás ajkát, kalandozott a nyelvük egyikből a másikba. Blond pedig kétséget sem kizáróan ment a hátuk mögé és egy-egy ujját tolta fel a mostoha testvérei seggébe. Akik ha ezzel törődve is, de még elszántabban és szenvedélyesen borult az arcuk a vágyak ölébe. Míg nem Black megszakítva a csókot és azt még folytatva is tovább lehengerelte az előtte lévő kemény testet, ami minden érintésére megremegett a kérlelhetetlen érzékiségtől. Nem hagyva még ki maga terebélyes falloszt sem, amit megforgatva a szájában nehezen is tudott túllépni. Közben Red feje mellé térdelve a szőke hajú herceg illesztette be azok közé a csodálatos ajkak közé a dákóját. Még csak ő mozgott, de aztán Blond a mostoha testvére éhségét látva rá hagyta a tovább munkálatokat. Ami jobb lehetett bárminél is, mert a férfi hangosan felnyögött.

Black pedig eközben a kóstolásról átment a fő fogásra. A testvére lábait a vállára tette, majd lassan, de még simán beléhatolva a segglyukába, kezdett el a szopás ritmusára mozogni felé. Az ágy beleremegett. A szex szaga most erősebben érződött, mint eddig bármikor az este folyamán. Megakartam kóstolni én is. Harapni a vágyba, a nyelvem hegyére tűzni mind három herceget, hogy az utolsó dolog, amit épp ésszel még feltudom fogni, azaz irántuk érzett vonzódás. Mert nem érezhetnék mást. Az túl abszurd lenne, de mit tegyek ha ezt akarom érezni, amikor látom őket. Black mozgása felgyorsult és a keze közé véve az előtte himbálózó farkat azt is bevonta a játékba. Red nyögése söpört végig a szobán, míg nem újra eltűnt a szájában testvére fallosza, ahogy a fejét hátra húzva az ágy széléről döntötte felé a csípőjét. Blond testét most már egészben látva, azt akartam, hogy ott legyek mellette és miközben a mostoha testvére leszopja, úgy az én ajkamat is ízlelje meg.

Örültnek éreztem magam abban a percben. A hímvesszőm már erősen pulzált és minden figyelmemet már csak felé fordítva húzogattam. A felsőm egy pillanatig még a vállamon volt, aztán a hátam mögé esett le, felfedve vele hófehér edzett bőrömet. Nem volt olyan erős, sem kidolgozott izmaim nem voltak, mint a hercegnek, de nem is hagytam el magam könnyedén. De most épp arra készültem. Fel sem fogva, hogy az ágyból érkező nyöszörgés már abbamaradt, illetve nem hallatszott semmilyen más hang sem. Felnéztem és döbbenten néztem, ahogy körülöttem állva verték felém a farkukat. Még állva is sokkal magasabbak voltak nálam, viszont így térdelek előttük óriásiak voltak. Nem is beszélve a kemény hímvesszőjükről sem. A szemükbe nézve nem tudtam kiolvasni semmilyen jelet, ami arra utalna, hogy ami láttam azt jobb lett volna nem, inkább pont az ellenkezője. Azt akarták, hogy én is a részese legyek.

Én pedig ezt akartam. Talán egész végig tudták, hogy látom őket és sejtetették-e vajon, hogy közben magamhoz is fogom nyúlni. Nem lehettem biztos benne, de az érzés, hogy itt voltak mellettem furcsa perverz boldogsággal ajándékozta meg. Azt meg biztosan átakartam érezni. Így hát még közelebb csúszva hozzájuk kissé hátra is dőlve jeleztem számukra, hogy élvezzenek rám. A hercegek ha ezt furcsának is találtak volna, nem mutatták ki felém, inkább még közelebb jőve rázták tovább a farkukat. Megakartam érinteni őket, de ahogy elhagyta volna a kérés a számat Black teste megvonaglott és a dákójából sűrű fehér eső záporozott a felsőtestemre.

Meleg volt és nedves, amit egészen végig követve a testemen nyaltam meg a szám szélét. Még mindig jött belőle, amikor Blond kiáltott fel, elöntve engem újból a férfiasság nedűje. A kirobbanás közben pedig még ajkamra is tévedve nyaltam le. Az íz okozta eksztázistól még a szemem is becsukva sóhajtottam fel. Vagy csak a kezem indult be jobban a farkamon, nem tudnám megmondani most már. Hallottam mellőlem, aztán érezve is, hogy Red is elérte a gyönyörét. Csodálatos érzés volt, ahogy három felől öntöztek meg az ondójukkal, mind ettől pedig még jobban felizgultam. Kinyitva a szemem már mind a hárman csak engem nézve, a farkukat még felém lengetve figyelték a történeseket. Aztán rájöttem, hogy végig a farkamat figyelték. Már akkor éreztem, de az, hogy a hercegek látószögébe kerültem és a nedvükben úsztam szó szerint jelentette számomra a véget. Szinte hátra hőköltem az erős orgazmustól, ahogy a hímvesszőmből megállíthatatlanul tört fel a folyadék és záporozott a testvérek lába elé. Időtlen pillanatnak tűnt az egész.

Csak úgy folyt ki belőlem a férfiasságom nedve, amennyi még soha nem hagyta el a testemet. Amikor véget ért, azt sem tudtam hol vagyok hirtelen. A hercegek még mindig engem figyeltek, arcukon pedig valamiféle elégedettség ült ki. Amitől hirtelen félelem járt át. Nem tőlük, hanem a saját vágyaim miatt, amivel csak most lettem igazán tisztában. Blond nyúlt volna felém, Black a másik oldalról, míg Red pedig a kezét nyújtotta és szólaltak volna meg, amikor hirtelen a semmiből erőt merítve ragadtam meg a ruhámat és szó nélkül szaladtam ki a folyosóra meg sem állva a szobámig.

Ott pedig úgy, ahogy voltam már is az ágyba dőltem, míg nem a kora reggeli kopogásra ébredve öntöttek el az emlékek. Féltem, hogy a testvéreket találom az ajtóm mögött, mégis a kezem alatt a kilinccsel kinyitva, úgy éreztem bárcsak ők lettek volna. De helyettük egy szolga volt, aki egy levelet átadva és ott helyben elolvas már is a haza kellett térnem. Nem is törődve a tegnap esti nyomokkal és ragadós érzéssel felöltöztem és azonnal a hintomba pattantam meg sem állva a királyságomig. Magamban a szobámba hagyott levélen gondolkodtam, amiben elnézést kértem, illetve egy lehetséges újabb meghívást kértem tőlük. 2. rész

Azt hittem elvesztettem a lehetőséget, hogy újra láthassam őket és ne talántán most már bátrabban eléjük állva adnám át magam a szenvedélyüknek. De mi is változott azóta? A rossz hír ami miatt ott kellett hagynom a testvéreket, az a feleségem kis titkai miatt volt. Amit persze most már az egész királyságom ismer és sajnálnak érte. A kedvesem összeszűrte a levet egy helyi gróffal, akinek a felesége végül erre rájöve ország világnak szétkürtölte az én mocskos szerelmem sötét oldalát.

Ezen az árnyékos végen pedig több férfi meghúzódott már, mint az bárki is várta volna. Szóval lényegében nemes vagy nem nemesi származású férfi már lassacskán mind járt a feleségem odújában. Ahova nem sokára már semmi kedvem nem volt. Így hát ő élte az életét és én is az enyémet. Ebbéli gondolataim pedig azért tértek vissza azon emlékezetes estére, mert ma kaptam meg a meghívót a hercegtől egy újabb látogatásra, említve a hirtelen távozásomat és az elmaradt témákat, amiről még nem folyt szó közöttünk. Alig bírtam elhinni ezt és már is utasításokat adtam a szolgáknak, hogy készítsék elő a hintót, meg a potyázómat az utazásra. Majd pár órával később kilépve a kastélyokból beszálltam a kocsiba és az öröm sem tudná leírni azt az érzést, amit éreztem, hogy pillanatokon belül az erdő túloldalán újra láthatom őket.

A feleségem nem is tudva, hogy elmentem, ahogy én sem, ő hol lehet, megbíztam a tanácsomat a birodalom irányításával, míg távol vagyok. Ha kedvesemnek összejött pár hegyes karó, akkor nekem is összejöhet a hercegekkel. De vajon elég leszek-e nekik vagy akár vonzónak talál bármelyikük is? Mert az igazság az, hogy képtelen lennék dönteni közülük, ahogy azt sem viselném el, ha miattam a testvérek közt feszültség alakulna ki. A legelejétől fogva mind a hármukat akartam. Már csak az volt a kérdés, hogy ők vajon akarnak-e engem? Még be sem léptünk az erdőbe, amikor a kocsi megállt és a kocsis elkiáltotta magát.

Banditák! - üvöltötte hangosan, aztán hirtelen minden elcsöndesült, míg nem az ajtót kinyitva egy farkas fej-szerű csuklyát viselő alak bámult rám a sötétből. Már mondani akartam, hogy vigyék, ami csak kell, amikor a bandita megragadva a lábamat ki akart húzni, de én sem voltam felkészületlen. A kardomért nyúltam volna, amit előre bekészítettem az ülés alá, de hirtelen a hátam mögött is kinyílva az ajtó egy vadkan és egy medve csuklyás alak húzott ki a hintóból.

Ők ketten hátra szorítva a karjaimat erősen tartottak, míg a társuk a potyázómat feltúrva keresett benne valamit. Aztán meg találva egy erszényt benne a többiek felé kezdte lóbálni és hangosan felvonyított. A másik kettő is ezt tette a saját állati öltözetükhöz idomulva. A kórus közben nem tudtam nem érzékelni támadóim nadrágja mögött húzódó éles kardokat. Kíváncsi voltam milyenek lehetnek, tán, mint a hercegekké, de talán az övékénnél sokkal rövidebbek és kisebbek.

Nem hinném, hogy hozzájuk képest bárkinek lenne olyan tökéletes férfiassága, mint akár ennek a semmirekellő állat zsiványnak. De a kíváncsiságom erősebb lévén a csípőmet finoman feléjük mozgatva dörzsölni kezdtem a nadrágjuk elejét. Amitől meglepő módon sokkalta nagyobbnak tűntek utána, szinte átlyukasztották az anyagot, amit viseltek. Nem beszélve ebbéli tapasztalásomtól az enyém is közel állt hozzá, illetve már maga a hercegekre való eszmefuttatástól. Még mindig mozogtam feléjük, amikor ráeszméltem, hogy a győzelmi üvöltésnek már rég vége volt és engem figyeltek mind eközben. A Farkas pedig már egészen közel volt hozzám.

Állatszag és némi sör vegyült a csuklya mögül. Meg akartam magyarázni az egészet, mire a bandita megérintette a nadrágom elejét. Nem csak, hogy hozzáért, de meg is ragadta. Halottam, ahogy a Vadkan és a Medve megnyalta a száját. Én pedig szólni sem bírtam, még akkor se, mikor egy rántással lehúzva az alsómat eléjük tárult félig merev hímvesszőm. Az útonálló elém térdelt és meg sem érintve a csuklya mögül a nyelvét dugta ki, majd kezdte végig járni az egészet. Ami pillanatokon belül elérte a kívánt méretét is. A heréimet, a tövétől kezdve egészen a csúcsáig nyalogatta végig. Bőséges nyálat hagyva rajta, melytől rándulva is egyet, a vesszőmön újra indult a nyelvévvel. Aztán körmönfontabban már csak a csókjainak érintése remegtetett meg.

Társai pedig némán, de mintha nehezebb lélegzetvételekkel szemlélték volna, amit velem tesz a barátjuk. Bár én sem tudtam megállni pár sóhajt, legfőképpen, amikor a makkomba csókolt bele. A lábaim, mintha kocsonyából állnának, össze akartam esni, de a két bandita nem hagyta. Ellenben egyik kezükkel a karomat, míg a másikkal fenekemet simogatták. Lassan, minden centijét megismerve és egyebek mellett csípve és rá is verve egy nagyot hümmögtem nagyokat, amire a csuklyák mögül kis kuncogás hallatszott. Aztán egy ujj közeledett a lyukam felé, de még mielőtt bármi történhetett volna a társuk a végéhez közeledett lent. A Farkas a nyelvét végig húzva a már meredező férfiasságomon utána egyből felállt és hátam mögé lépve átvette a helyét a Medvének. Aki ugyanúgy elém telepedett, viszont ő a kezébe fogva húzogatta a farkamat. Hátul pedig minden kezdett izgalmasabbá válni. A Farkas, mert sejtettem, hogy ő volt egyből felnyomta a fenekembe az egyik ujját, míg a Vadkan tovább simogatta az egyik gömbömet.

Az érzés eleinte fájt és kényelmetlen volt, de a Medve okozta kellemes törődés, ami kiterjedt a herémre is tompította. De mikor mozgatni kezdte attól még egy percre levegőt is elfelejtettem venni. Csak azaz egy ujj volt, ami ott tartott a valóságban és maga az álomban is. A vágyam közepette. Valahogy ilyen volt és még annál is több. A mozgása megdelejezett és már én magam is feléje hajtottam magam. A Medve közben ezt látva erősebb mozdulatokra váltott, amitől egyre forróbb lett a bőröm. Lángoltam három bandita között. Ami talán nem a legdiplomatikusabb megoldás mind közül, de a legjobb az már biztos. A Vadkan a csuklyája mögül kinyújtva a nyelvét a fülemet kezdte cirógatni. A minden oldalról érkező impulzusok már a határaimat súrolták, amikor hirtelen alább hagyott az egész. Újra kaptam levegőt, tudtam gondolkodni, de nem sokáig.

A Vadkan került a lábam elé és ő tovább nem játszva a csuklya mögé rejtve a farkamat nyelte el az ajkai között. A legfurcsább, egyben legerotikusabb érzés futott át a testemen abban a pillanatban. Ellenben jött egy újabb is. A Farkas és a Medve legalábbis úgy éreztem, folytatva az eddigi munkát a hátsómban, mindegyikük egy-egy ujját tolta fel bennem. Ez volt kettő és minden akadály, a bennem lévő izmom között lassan, de biztosan hatoltak át.

Ahogy a farkam is a bandita szájában, aki még az ujjai közé véve a herezacskómat alaposan megszorította azt. De ahelyett, hogy ez bármilyen rosszindulatot feltételezett volna bennem, ehelyett megajándékozott még egy különös élménnyel ami mai napon. Csodálatosnak vagy leginkább szexinek éreztem volna maga, azt hiszem mind a kettő egyszerre. Kívánatosnak és határozottnak. Az ujjak mozgása egyre mélyebb hatolt bennem, sejtve, mert messziről jöttek és mennek is vissza.

Közben a köpenyem már a földön volt, ahogy lassan a szabad kezükkel kigombolva a felsőmet attól is kezdtek megszabadítani. Míg lent a Vadkan hangosan cuppogott a férfiasságomon, ami percről percre közelebb volt a kitöréshez. Mégis hamarabb eljött, hála a furcsa útonállóknak. A földre hullott a maradék ruhám is, ami takart volna, amikor a kezeikkel elkezdtek simogatni. Megtalálva a mellbimbómat is, a sikerüktől hangosan sóhajtoztam, ahogy az ujjuktól és a remek szájmunkájuktól szédültem már el. Amikor is a bandita szája magára hagyott, ahogy a társai a fenekemben. Furcsáltam volna, amikor Farkas és Medve kezei megragadva a falloszomat húzogatni kezdték egyenesen Vadkan orra előtt. Biztosan szájtátva várja, hogy elélvezzek és minden cseppjét lenyelje. Oh bárcsak én is megtapasztalnám ezt egyszer.

Ellenben, lehet, hogy nem is ezt várja. Lehet, hogy éppen rajtam vigyorog, hogy mennyire szánalmas is vagyok előttük, de nem tehettem róla. Legalábbis mindazt amit most tesznek velem, leginkább a hercegekkel képzeltem el, nem pedig három koszos banditával. De ha ezt jelenti a szabadságomat ám legyen, még ha ezt egy cseppet sem bánom. A remek kézimunkájuknak köszönhetően a testem megrázkódott és azon nyomban fehér eső tört volna ki, ha Vadkan szája nem fonódik egyenesen rá. Elképesztő volt. Elmenni egy férfi ajkai közt, az szinte lehetetlen volt leírni épp szóval.

Hallottam a nyeléseket is a társai fülledt cuppogását a háttérből, míg én az orgazmusom okozta kéjben fürödtem. Lehetett volna rosszabb is, viszont ennél jobb sohasem… talán a testvérekkel igen. Rájuk gondoltam és őket képzeltem el a banditák helyett, de ők ezt nem hagyták. Vadkan felállt, a kezek eltűntek a már petyhüdt férfiasságomról és hátra fordulva azt vettem észre, hogy a zsiványok csuklyája eltűnik a másikéban. Talán csókolóznak éppen? Nem tudtam rájönni, viszont, hogy a szájukat sokszor megnyalták közben az már biztos. Az egész olyan álom-szerűnek tűnt, ahogy az is, mikor ellenkezés nélkül letérdeltem, majd körbe álltak. Az éjszaka jutott az eszembe. Felnézve aztán a legrosszabb jutott eszembe. A férfiaknak nem láttam az arcát még mindig, viszont volt egy sejtésem, hogy mi fog következni, míg nem három nagy meglepetés várt. A gatyájuk elején lévő résből kandikált ki, vagyis mereven ágaskodott előttem három hosszú és vastag fallosz. Azt sem tudtam, hogy mit csináljak most.

Tényleg lefagytam, mire Farkas, aki szemben volt velem, újra megsegített, ahogy ő kezdte az előbb is. Megfogva a vesszőjét az ajkamhoz dörzsölte, végig húzta rajta, amitől kinyitva azt egyből becsúsztatta, majd finoman cuppogni kezdtem rajta. Az íz. Több volt mint reméltem és még annál is jobbnak hatott. Még mindig a kezében tartotta, aztán látva, hogy érte nyúlok már rám bízta. Fokozatosan nyeltem el és élveztem minden centiméterét, ami az ajkam mögé került. Húztam egyre beljebb, invitáltam, mint egy szégyenlős vendéget. Legalábbis én így fogtam fel. Minden részét a nyelvem mellé akartam tenni, elöntve egy új fajta érzés, ami olyan volt, mintha birtokolni akarnám. Csak az én számban legyen és csak ezt érezzem minden alkalommal.

De mit is teszek éppen? Leszopok egy bizonyára körözött banditát a társaival együtt, ellenben ez volt az utolsó dolog, ami megfordult volna a fejemben miközben életem első dákóját kóstolgatom. A csuklya mögül érkező hang pedig további buzdításra adott okot. Így hát megragadva keményen húzni kezdtem az ajkaim közé. A szemmel félre nézve azt vettem észre, hogy a többiek verni kezdve a sajátjukat engem bámultak. Ezt pedig nem engedhettem. Elengedve a kellemes forróságot az ujjaim közül megragadtam Medvét, miközben a szám közé csúsztattam Vadkan szerszámát. Újra elöntött mint nyáron a forróság az érzés, az íz, az egész intenzitás átjárt, amitől soha nem éreztem még magam élőbbnek mint máskor. Farkas közben verni kezdte, de azt akartam, hogy én érjem el náluk is a gyönyört, ahogy ők tették velem. Így hát ajkammal Medvét, míg a kezemmel a társáét elégítettem ki. Közben Vadkan a falloszát az arcomhoz nyomva elpirultam a finom érintéstől és olyanra készültem, amitől már is féltem, hogy egyáltalán sikerülni fog-e.

Mert annyira akartam, hogy összejöjjön. Elengedtem Farkast és a számhoz húzva a banditáét, majd Medvéével együtt nagyra kitátva elnyeltem magamban. Legalábbis a csúcsukat, míg a kezemmel visszatértem a banda másik tagjához is. A fejemmel nehezen mozogtam rajtuk, de nem adtam fel és mindenáron boldoggá akartam tenni ezek a férfiakat. Még magam is meglepődtem ezen elméletemen és, hogy mennyire könnyedén jött belőlem. Ahogy ők nem, úgy én is képes lehetettek kielégíteni három banditát. Gondolva, hogy mi vár rám a hercegeknél, nem árt ha némi tapasztalatot szerzek a világból. Aztán a fej mozgásom lassulva végül ők maguk segítettek be. Medve kivált és helyét Farkas vette át a számban, aki Vadkannal együtt a csípőjüket felém ringatva mélyedtek el a számban, míg társukét húzogattam, simogattam gyengéden.

Mind három férfi ha lehet olyan édes sóhajokat osztottak meg velem, hogy szinte én is velük együtt adtam át magam kéjüknek. Kettő egyszerre? Sima ügy, még ha kissé fárasztónak is tűnt mintha csak egyet elégítenék. De belegondolva, hogy én mind a hármukat akarom, ahhoz aztán kell némi gyakorlat. A rengeteg munkásság folytán a nyálam már a számból a testemre folyt le, ami a pillantásomat követve az éledező péniszemre tévedt. Ennyi után újból készen állna? Nem semmi, gondoltam, miközben Medve megragadta a fejemet, én pedig mint odaadó foglyuk kinyitva a számat magamba fogadtam újból. Most először viszont ő adta meg az ütemet, ami elégé szokatlan volt.

Kemény és durva volt eleinte, de aztán ennek is meg volt a maga varázsa. Egészen a torkomban éreztem a pulzáló farkát, és már rá készültem volna mind arra, amit a bandita érezhetett a szopásomnál, amikor Vadkan dákója váltotta fel. Ő sem volt rest és megadta a módját, hogyan kell alapos száj munkát végezni egy férfi vesszöjén. Megalázottnak kéne éreznem magam és egyben mocskosnak, ami nem illendő egy királynak, de épp ezért volt annyira jó is ez. A bandita kihúzta, de még a nyelvemet kinyújtva végig nyaltam búcsúzol, mire az egyik ujjával végig simított az arcomon. Talán nem is olyan elvetemültek, mint ahogy kinéznek. Ahogy Farkas fallosza súrlódott a nyelvem mellett, úgy vettem észre, hogy a többiek a szopás után nem értek a dákójukhoz, pedig azok még mindig kőkeményen álltak. Lehet, hogy még nem végeztek velem. A szopás egy dolog, de az igazi kihívás még hátra volt nekem és bár eleinte meg volt a sajátos felkészítő, mégis készen állok-e a behatolásra.

A hercegekre gondoltam és hirtelen újult elszántság járt át, miközben Farkas farka egészen bennem volt már. A férfi sóhajait viszont hallva is, nem lepődtem meg, mikor kihúzta az ajkaim közül. De még neki is adva egy utolsó csókot a remek kezelésért. Éreztem az testükből áradó izzadtságot, ami keveredett a nyúzott bőr keserű szagával. Zavart volna, ha nem itt lennék, nem meztelenül és nem is velük. Csak az számított, hogy hogyan is fog véget érni ez az egész. Farkas és Medve hátulról belém karoltak, majd felállítva oda vittek a hintom nyitott ajtajához. Ott az ülésre döntöttek és még szét sem kellett húzniuk a lábamat, ahhoz, hogy tudjam mire készülnek. Én pedig arra vártam, hogy megtörténjen. De nem tudom mire számítottam, hogy milyen lesz, viszont a kezdete meglepően gyengéd volt. Nem néztem hátra mindeközben, mégis ahogy két ujj bennem kezdett mozogni, melyet felváltott azt hiszem egy nyelv és még a faromat is simogatták, az gyönyörű volt. Mindezek végére teljesen ellazultam, amire szükségesem is volt, amikor mint hátra pillantva kiderült, hogy Medve lesz az első, akivel elveszítem a segg szüzességemet. Lassan, fokozatosan helyezkedett el bennem, ami minden egyes nyögésem hallatán visszakozni akart, mire én magamnak is súgva kérleltem, hogy ne hagyja abba. A hátamat simogatták többiek, miközben bajtársuk egyre bátrabban és én is a fájdalmon túladva elöntött a kéj. Ez sem egyből történt meg, de Medve felkészített és mit sem számít, hogy milyen gyorsan vagy lassan hatolt belém, szinte pillanatokon belül felkiáltott.

Most először történt ez is meg. Ahogy éreztem minden egyes lökésével belém ürített nedvét, úgy én is nyögtem vele együtt. Jó volt, amit tapasztaltam magamon is. Meg akartam hálálni, legalább megszólalni, amikor újból bennem voltak. Vadkan nem finomkodott és mindent beleadva hágott meg, aminek hatására éreztem, ahogy a farkamból csöpögni kezd az előnedvem. Ilyen még soha nem fordult elő velem. Hallottam a férfi heves zihálását, amibe beleveszett a sajátom is.

Egy ujjat éreztem meg a férfiasságomnál, ami aztán egyből eltűnt, ahogy Vadkan teste megremegett, én is vele együtt reszkettem, miközben elélvezett bennem. Rengeteg volt és már az seggemnél folyt le az temérdek folyadék. Még időm sem volt felfogni, amikor Farkas hatolt belém és az egyesüléstől együttesen nyögtünk fel. A lökései erősek voltak, de mindezt csak tetőzte a kezei között szorongatott dákómon ejtett húzogatása. Együtt akartam elmenni, hogy ő is érezze az én gyönyörömet. Meg akartam osztani vele, ahogy ők tették velem.

A gondolat végére sem értem, amikor Farkas lihegése felerősödött és eközben újult erővel töltötte meg az ánuszomat ondójával.

Az őt érő orgazmus engem is átlendítve a határomon, szabályosan kispricceltem az ülésre a nedvemet. Amin még mindig ott tartva a kezét vadul húzogatta, miközben a lökései lassultak felém. Teljesen ki voltam. Kezek simogatták végig az izzadt hátamat, ahogy csókok is haladtak egyre lefelé. Aztán három éhes száj fonódott a segglyukamra. Alig bírtam visszafojtani a sóhajaimat, miközben mindenestül kinyaltak. A nyelvcsapásokat és az örök cuppogásokat hallgatva simultam bele az ülésbe a fejemmel. Nem is foglalkozva, hogy nedves rész a mellkasomhoz ér. Aztán három erős csapást éreztem a faromon, míg nem minden abba maradt. Lassan feltápászkodtam és körbe nézve azt vettem tudomásul, hogy a banditák eltűntek és velük együtt a poggyászom is. Ami pedig a legrosszabb, hogy kezdett besötétedni, én pedig azt sem tudtam, hogy merre kell menni a sötétben. A ruháimat összeszedtem és már vettem volna fel, amikor a kíváncsiságom felül kerekedve az egyik ujjammal benyúltam a fenekembe. Éreztem a tartalmas folyadékot és hogy mennyire ragad, majd a számhoz emelve lenyaltam egy részét. A sós íz ismerős érzékisége visszaidézte az éjszakai élményt a hercegekkel. De most ez újabbal egészült ki. A három bandita, bárkik is voltak, minden percét meg köszönném nekik, amit megosztottak velem. Az ízletes finomságot meg főleg. Mert már azon kaptam magam, hogy újból és újból behelyeztem és alaposan megforgatva bennem, az ajkam közé dugva szopogattam ragacsos nedűt.

Közben sem tudva, miért, de az ujjam helyén már is a három férfi farkát képzeltem el, melyet nagyon szívesen leszoptam volna még utána is. Ellenben most be kellett érnem némi utóremegéssel a fenekemben, illetve a kezemmel. Ahogy pedig a nap már egyre jobban alámerült a horizonton muszáj volt végre felöltöznöm. Bármennyire is vágyva egy újabb menetre. Így hát elindultam az úton remélve, hogy hamarosan valakivel találkozok és majd útba igazít a legközelebbi szállásig, mert a hercegek kastélya még innen is nagyon messzinek tűnt.

3. rész

Elsőnek is egy helyet kellett találnom, ahol megpihenhetek az éjszakára, aztán másnap folytatom az utamat. A gondolataimból egy dallam szakított ki a közelemből szólva, amit gyorsan követni kezdtem, mint ha bármikor elhallgatna a kellemes muzsika. A fák közé lépve a lelki szemeim már is a három bandita alakja volt előttem, nem is beszélve a termetes férfiasságukról, viszont egy egyszerű útbaigazításért is a világ végére is elmentem volna. De végül egy sem jött be.

Egy vastag fa törzsének dőlve játszott egy pánsípon a fiú, kinek a fején kívül a teste többi részét a lombkorona árnyéka borította be. Szőke göndör hajának egy tincse éppen a szemébe hullt, amikor felnézett rám, miközben még mindig játszott, mégis így is tökéletesen ki lehetett venni a keletkező gödröcskét az arcán. Meg akartam szólítani, hogy megkérdezem merre van a legközelebbi kocsma vagy valami szállás-szerűség, amikor a fától elrugaszkodva felegyenesedett és elindult felém.

Még mindig játszott, de már sokkalta pörgősebb játékba kezdett bele, mégis nem ez volt, amire először felfigyeltem vele kapcsolatban. Az aranybarna bőr, ami még az alkonyodó napfényben is olyan késztetést ébresztett bennem, hogy megérintsem, de még meg is kóstoljam. A nyelvemet végig húzva az egész testén nem hagyva ki egy csodálatosan domborodó izmát sem szálkás alakján. A medencéje fölött lévő apró világos göndör tincseket nem is említve, melyek nyíl egyenesen mutatták a kőkemény pénisze felé. Meg sem lepődve a fiú meztelenségén, sem azon, hogy a mosolya még nagyobb lett látva, hogy mennyire is bámulom őt. Megállt előttem és már meg akartam érinteni, mire a zene abbamaradt, én pedig mintha egy álomból ébrednék fel úgy léptem egyet hátra.

De a fiú ezt látva azonnal a karjába font, ami nem volt rossz érzés, cseppet sem. Gyengéden tartott, viszont csapdába is esve egy ellenállhatatlan ifjú kezei között. Megemlítve újfent derekas szerszámát, ami most már a hasamat bökdöste, de mi lenne, ha inkább valami sokkal jobb helyen döngetne? Kérdeztem magamtól és rápillantva már azt vettem észre, hogy éppen meg akar csókolni. A nyelvem hegyén volt a három herceg és az irántuk érzett vágyam, egyben kijelentve most először, hogy mit is érzek valójában, amikor a fiú az arcom előtt megállt.

Csukott szemét kinyitotta és egy szippantás a levegőből elég volt, hogy a nyelvét kinyújtva gyerekes undor jelenjen meg az arcán. Elengedett és felszedve a hangszerét már tűnt volna el szó nélkül az erdőben, mire én gyorsan eléje vágva elnézést kértem a szagomért és a segítségét kértem. A fiú egy ideig csak némán bámult engem, míg nem egy apró mosoly jelent meg a szája szegletében. Meghajolt előttem, mire a gyengülő fényben a hátán valami ezüstcsillogásra lettem figyelmes, míg nem újra kiegyenesedve el is tűnt rögvest. Elmondta, hogy a neve Fuck és ő egy tündér, de ami még érdekesebbnek tűnt ezzel kapcsolatban, hogy mit kell tennie minden nap a túlélésért.

Megmagyarázta, hogy ő az tündérek nyelvén egy Frexid, más néven Szex-tündér, akinek a varázs hatalma, illetve maga az élete is az aktusokon múlik. Minél többször annál jobb, tette még hozzá Fuck, ami elgondolkodtatott a helyzetünkön, miközben egymás mellett sétáltunk az alkonyban. Aztán megállva elkezdtem kigombolni a felsőmet, mire újdonsült barátom azonnal megállított benne. Mindenáron segíteni akartam rajta, mire ő nevetni kezdett. Azt mondta nagyon figyelmes vagyok, de én már meg lettem jelölve, miközben visszagombolta az ingem, majd újra útnak akart indulni, míg én lefagyva álltam még mindig ott. Rákérdeztem és persze ennél egyértelműbb nem is lehetett volna számomra, amikor a fenekem felé, illetve a nyakamon, fülemen lévő harapásnyomokra mutatott. Neki úgy nevezett még jelöletlen valaki kéne, aki még nem szexelt ma, ami nem egyenlő a szűz fogalmával. Ezzel együtt megígérte, hogy ha segítek neki valakit találni, akkor szívesen megmondja, merre van a legközelebbi fogadó, ahol megszállhatok. Belegyeztem, de még azért érdekelt, hogy nagyjából mi jelent ez a megjelöltség.

Azt jelentette, mint részletekbe menve Fuck, hogy amikor egy ember lelke és teste már lényegében összekötődött valaki mással vagy az én esetemben hárommal is. Amitől a szájára visszatért az elején megismert csibészes mosoly és egy nagyot füttyentett megelégedésére. Azért megkérdeztem, hogy talán az emberek is érzik-e ezt, illetve meg, hogy akikkel együtt voltam azok lényegében számomra idegenek voltak, és én másokra vágyom. Erre Fuck mosolya nem olvadt le, de a világosszürke szemei mögött megbújó tudást meg hagyta magának, míg engem meghagyott az sötétben tapogatózva. Nem éreztem semmit azok az útonállók iránt, viszont tény, hogy olyan magasröptű élményben részesítették, ami még most is megremegtette, illetve keményé tett. A tündér pedig nem hagyva, aki azt sem, hogy bármikor megtudja mondani, ha valaki a közelben éppen felizgult állapotban van. Mint éppen én is. Ezután csendben lépegettünk a halványodó fényben, félve egyben attól, ha végleg lemegy a nap, akkor még esélyünk sem lesz találni Fucknak egy ágyast.

De a szerencse mellénk állt, ahogy egy tisztásra érve egy rókát vettünk észre. Ami a megszokottnál sokkal nagyobb volt és termetesebb, illetve, mikor beleszagolt a levegőbe megrázkódott és emberré alakult át. Egy férfi volt, aki leginkább a hercegekre emlékeztetett, pláne, hogy a testét nem fedte mást mint vörös róka köpönyeg, ami hát elég kevésnek bizonyult látva engedni a felajzott állapotát. Nem is csodálom, mert az erdő másik részében a fák között női hangokat lehetett hallani. Egy pillanatra pedig egy vörös hajú nő nézett ki és telt keblei vele együtt ringtak a boldogságtól, ahogy pajzánul a lába közé nyúlt be. Aztán az alakja eltűnve az árnyak közt már csak a messzi sóhaját lehetett hallani. Fucknak odasúgva, hogy talán éppen jó időben jöttünk, mert párzási szezon van, ő rám sem figyelve csak az alakváltó férfit bámulta.

A lába között mereven álló farka ha lehet megremegett, kérlelve bárkit is, hogy érintse meg, a tündér meg már tudta is, hogy ki lesz az. Mielőtt közbe szóltam volna ő már pánsípját elővéve játszani kezdett. A férfi közben már a női sóhajokkal teli erdőbe lépett volna be, ha meg nem hallva a muzsikát állt volna meg és felénk fordulva indult meg. Szóvá tettem, hogy biztosan jó ötlet-e megzavarni, illetve tévútra vezetni a rókát, de ezt a barátom meg sem hallva már a tisztás közepén volt a férfival szemben. Rövid vörös haja volt és szinte gyertyalángként világító zöld szemei, amelyekből erősen sütött a vágy a tündér felé. A testét pedig finom vörös vékony szőr fedte, ami csak még jobban kiemelte erős, izmos testét és kinyilvánítva domináns szerepét is ott ahol kell.

Fucknak pedig nem kellett több ennél. A játékot abbahagyva ledobta a földre a pánsípját, majd egyből eléje térdelve megfogta a szép hosszú falloszt és a szájába vezette. A varázslat egyből megtört a rókán, de mihelyst Fuck erőteljesen szopni kezdte az alakváltó a kezét a tündér fejére téve húzta még jobban rá. Én pedig ott maradva sövény között figyeltem, ahogy barátom mindent meg tesz a túlélésért. Bár ahonnan én néztem, inkább tűnt szenvedélyesnek és játékosnak, mint aki az életért küzdene, de ki vagyok én, hogy ezt megítéljem. Inkább néztem tovább, ahogy jobban belendülnek. A férfi már a csípőjét is felé lendítette, amitől Fuck szájában már jó mélyre hatolt a termetes fallosz. A tündér még a kezébe is fogva az újdonsült partnerének heréit finoman dögönyözni kezdte, amitől egy gyengéd sóhaj szökött ki belőle. Ami után elengedte a fejét, majd felhúzva magához szenvedélyesen megcsókolta. A tündér kezei bejárva a róka izmos testét kikötözte a köpenyét is és az a földre hullva már mind a ketten egyenlőként álltak egymás előtt. Az alakváltó is a keze alatt megcsodálva Fuck aranybarna alakját egyre lejjebb kúszva megmarkolta a gömbölyű fenekét. Lassan megszakítva a csókot, barátom a nyakát nyálazta, míg a férfi nem tudva betelni a hátsójával finoman dögönyözni kezdte, közben is egy párat rásózott.

Az apró ütésektől hajtva Fuck a csípőjét előre mozdítva az alakváltó testéhez nyomta magát, amitől a farkuk egymáshoz simult, de ez nem zavarva, ha nem csak még jobban kérlelte minden porcikájával, hogy egészen közel kerüljön szeretőjéhez. Vagy igazából a megmentőjéhez, ha úgy vesszük. Amikor pedig már egy ujját is feltolta a tündérbe, akkor láttam meg újból az ezüstös csillogást a hátán, mégis sokkal erősebben, mint legutóbb. Ezután Fuck kezdeményezve a csókot láttam, ahogy lábujjhegyre állva érintette először az állát, majd erre már a férfi felfigyelve találkozott újra a szájával.

Eddig a rókát annyira lenyűgözte a fiú teste, hogy már szinte csak arra figyelt, hogyan lenne képes még több gyönyört kelteni benne, míg nem újra összeforrva az ajkuk ő is kezdte magát egyre tüzesebnek érezni. Pedig nem ez volt a terve a jövőjével kapcsolatban, mégis ahogy lassan mind a ketten a földre kerültek, úgy kezdtek már másfajta ötletei támadni, legalábbis a srác testét érintően. Ami nagyban az játszott benne, hogy újra érezze a farka körül az édes ajkait. Ez történetesen hamarabb bekövetkezett mint várta volna. Fuck ismert minden mozdulatot és fogást a szexből, így hát amikor az alakváltóval szemben térdelve a csókjuk közepette újból ujjazni kezdte volna, már is tudta mely pozíció lenne a legjobb nekik. Mert be kellett vallania magának, hogy ő pedig szívesen játszott volna még szeretője férfiasságával, amiért pillanatnyilag mindent megadott volna.

Így alakult, hogy gyengéden a földre lökve a férfit megfogta a péniszét és finoman húzott rajta párat, mielőtt még egy lendülettel a testén volt, a szája meg a legjobb helyen volt újra. A farka körül. Nem is beszélve, hogy azért a szexi mosolyért amit a róka villantott neki a remek kézimunkáért, legszívesebben újra megcsókolta volna, viszont mihamarabb magában akarta tudni az alakváltót. Egyben mert az ereje mostanában gyorsan apadt, mint kéne, illetve a már előre látott eksztázis-szerű élményért, amit ezzel a szerszámmal lenne benne képes elérni. Újra megragadta a heréit és finoman masszírozta, ahogy a nyelvévvel körbe táncolta az ajkai mögött a makkját.

A férfi csak nyögni volt képes és kérlelni a tündért, hogy ne hagyja abba, aztán a lehetőséget meglátva, ideje volt a kölcsönös együttes munkának is. Így egy a fejét felemelve egyből Fuck lyukára fókuszálva belenyalt és meghallva a kéjre éhes nyögését a fiúnak, nem hogy folytatta, de még felváltva most már két ujjával is megtisztelte az ánuszát. Barátom egy pillanatra is, de csak nyögni volt képes, illetve élvezni ami a férfi tesz vele és már csak az tenne be leginkább neki, ha még a farkával is játszana. Ilyet még soha nem érzett át, legtöbbször gyorsan véget ért és a legfontosabb az volt, hogy újra erőre kapjon.

De most valami megváltozott. Most is úgy akarta sietve és tisztán, de a csók jó volt. Nem is hogy remek, de fantasztikus, amitől érezte, hogy ha a róka teste nem fogta volna fel, akkor pár húzás után már is elélvezett volna. Még sem erre vágyott, ha nem hogy végre olyan legyen a szex, mint amiről szólnia is kéne. Ekkor döbbenve rá, hogy most is csak azért van vele a róka, mert a hatalma alatt tartja. A zene csak eszköz volt, de ahogy megízlelte a szeretőit, azok mind végig a hatása alatt vannak a szex során, a végén pedig hirtelen elönti őket az ólmos fáradság és elalszanak.

Másnap felébredve nem is fognak semmire emlékezni és ez volt a legrosszabb az egészben. Ahogy erre rájött már is elment egy jóshoz, aki elmondta, hogy egy napon rá fog találni valakire aki úgy lesz vele, hogy az nem a varázslat miatt, hanem önmaga által fogja szeretni. Sajnos ilyen még nem volt, de Fuck nem adta fel, ahogy az ajka között húzódó farok szopását sem, a kezei között tartott zacskó babusgatását sem, amiben rendesen fel volt a gyűlve fehér nektár. Habár ezt biztos másnak szánta, ugyan olyan nagy becsben fogja tartani, amikor érezni fogja az áramlását. Az alakváltó egyre nagyobb lendülettel mélyedt el a tündér fenekében, majd a már sokszor megpillantott az élettől erős farokra vetve egy pillantást, ami végig a mellkasát simogatta megragadta és finoman húzott egye rajta. Fuck ezt készséggel közölte vele, hogy mennyire jó leesik is ez neki, így egy folyamatos rántás után a fenekét ott hagyva a nyelvét kinyújtva kezdte végig nyalni a dákót. Barátom teste megremegett és finoman hümmögött hozzá a farokkal a szájában.

Olyan érzékien és lassan csinálta, hogy a tündér már érezte, hogy ha így folytatja, hamar elfog menni. Legalábbis azon momentum után, amikor az előnedve lassan folyt ki a hímvesszőjéből. A férfi erre felkapva a fejét meg is ízlelte azt magáról illetve maga a dákó hegyéről is, ami jobban ízlett neki, mint gondolta volna. Már ő is meg akarta tudni, milyen érzés lehet az ajkai mögött tudni egy ilyen gyönyörű péniszt, amikor találkozva a fiú pillantásával azon nyomban tudta, hogy mire vágyik. Hátra nézett, hogy valójában lássa a róka érzéki kéjelgését a farkával, amikor is ez megszakadva kimászott alóla és beállt a segge mögé. Igen, gondolta magában, mert én is így éreztem volna magam ennyi előjáték után, amikor a róka a termetes vesszőjét a farához kezdte verni.

Fuck pedig incselkedve még a kezével megragadva széjjelebb is húzta neki, hogy eredményesebben találjon benne. Ezen a férfi jót nevetett, amitől a tündér szíve még hevesebben kezdett verni. Aztán egy még nagyobb lökés érte a testét, ahogy társa nem kegyelmezve végig betolta. Fájnia kellett volna neki, mégis a sokadiknál ez már nem számított, főleg, hogy a róka nem hagyva magára egyenesen a hátára mászva kezdte meg a lökéseit. A testéből áradó forróság teljesen megbabonázta Fuckot, aki még szex közben soha nem érzett ennyi intimitást és szinte félt gondolni, de törődést. Ott tartotta magát négykézláb, ahogy a férfi is a lábát a földön tartotta míg a kezei a fiú felsőtestére kulcsolva még jobban magához ölelte. Nem beszélve, ahogy a lökései erősödtek, úgy csókolgatta hevesebben a nyakát, a tarkóját és még maga a fülét is megharapta. Nem beszélve arról, amikor a hajába nyomva az orrát, hallotta, ahogy beleszagol és érezte, ahogy a lendülete teljesen emberfelettinek, mint ha csak egy állattal lenne.

Egy elégé ragadozó fajtával. A biztos távolból figyelve azért meg kellett mondanom, hogy a két meztelen testet látva, én sem írtam volna le magam nyugodtnak. A róka kemény, izmos fenekét figyelve pedig, legszívesebben én is becsatlakoztam volna, de a hercegeim arca, visszarántott a valóságba. De nem úgy, mint őket. Fuck már levegőt sem kapott és az előbbi kezdeményezése teljesen alább hagyva vette észre, ahogy már a férfi irányítja az aktust. Miközben is érezte, hogy a varázsereje kezdett visszatérni, de nem úgy a vágya, amikor az alakváltó a hátáról felegyenesedve kihúzódott belőle.

Már fordult is volna felé, kérlelve, hogy ne hagyja itt. Szinte fázott a bőréből sugárzó melegség nélkül, ami teljesen újdonság volt számára. Míg nem meglepetésére a férfi alája mászott és nagy vigyorgása közben ragadta meg a fenekét, majd a fejéhez húzva újból eltűnt a nyelve benne. Fuck ettől majd nem elveszítve az egyensúlyát dőlt volna el, ha a róka nem tart mindent biztos kézben. Illetve a nyelve hegyén, ami a tündérnek annyira jó leesett, hogy a nyögéseibe most már maga a férfit is belefoglalta, aki még nagyobb nyelvcsapásokkal köszönte meg a hangját.

Ami eléggé is lett volna, ha a barátom nem lett volna annyira képzett és szexre éhes ebben a pillanatban, mert még játékosan rugózni is kezdett az alakváltó feje fölött. A karjával pedig a férfi mellkasára támaszkodva, a lábával meg a földön folytatta tovább a remek gyakorlatot. Ennek következtében pedig már szinte láthatóvá váltak az ezüstös szárnyai is. A fordulat akkor következett be, amikor a róka Fuck farkát megragadva húzogatni kezdte. Ezt már ő sem bírva és érezve, hogy nem sokára el fogja érni a gyönyörét, ami csak akkor következhet be, ha ágyasával egyszerre történik, mert így kapja vissza a teljes erejét. Így hát magára hagyva a férfi érzéki nyelvét egy másik izgató részéhez közeledett. A zöld szemű vadállat, mert az volt, legalábbis Fuck szemében most már, aki úgy, mint ő szexre volt kiéhezve. A kezével megragadva egyenesen tartotta neki a dákóját, miközben a tündér szépen ráhelyezkedett és szinte egyszerre nyögtek fel.

Már ettől is közel volt a végponthoz, de még a férfi korántsem úgy nézett ki, mintha a határai szélén lenne. Ezt meg tudná szokni, viszont nem most, gondolt bele, miközben meglovagolta a benne húzódó derék szerszámot. A róka ennek ellenére még többet akart a fiúból és felülve az ajkát az egyik mellbimbójára tapasztva harapdálni kezdte, míg a kezével megragadva az ifjú dákóját húzogatni kezdte. Fuck mozgása sokkal tempósabbá vált, ami nem miatta, hanem az alakváltó okozta diktálástól indult be. Ez a lény teljesen fel akarta falni, elemészteni mindenestül és minden porcikáját megismerni.

Találkozva a pillantása a férfival, mondani akart neki valamit, de az elmosolyodva megragadta az arcát és egyenesen lehúzta az ö szintjére. Félt, hogy ezzel messzebb kerül a végtől, míg nem a róka telhetetlen csókjai közepette, megérezte, ahogy alulról mártózik most már meg benne a csodálatos férfiasság. Nyögött, vagyis tudott volna, ha nem lett volna elfoglalva szeretője nyelvévvel. Az íze, a szaga és még maga az ember is olyan volt, mint maga a természet. Kiszámíthatatlan, erős, félelmetes és egyben lehengerlően tudott gyengéd is lenni. De most nem volt egyik sem, csak maga a vadállat, akire szüksége volt ebben a pillanatban.

Aztán lassan felülve megakarta ragadni a szerszámát, mire azt az alakváltó átvéve a seggében okozott kéjjel együttvéve indult meg rajta. A távolság semmit nem ért, ahogy mind kettöjük hangja egyre szaporábbá vált és sejtettem, hogy mindjárt elérik a gyönyört. Fuck végig nézve magán és a férfin, el sem hitte volna, hogy mai nap ennyi szépségben lesz része, mint most, aminek mindjárt vége is szakad. Bárcsak ne így lenne, gondolta magában, miközben az egész teste megremegett, ahogy a hangja is elakadt miközben a farkából ütemesen lövelt ki a fehér nedűje. A róka keze közben sem állva le csodálattal nézte a fiú élvezettől megnyúló arcát, illetve a csodálatos egzotikus testén megcsillanó izzadtságot. Az egész elképzelhetetlennek tűnt számára a párzás időszakába, hogy egy nő helyett egy fiúval fog egyesülni, még sem tudná megbánni az egészet. Ahogy a remegés átfutott Fuckon, úgy érte el az alakváltott is, aki már lassabban ,de még mindig szeretgetve ujjai között a tündér péniszét élvezett el hangosan benne.

Ebben a pillanatban a barátom teste ezüstösen felizzott és kitárva két gyönyörű szürke fényben úszó szárnyát ő is felkiáltott a gyönyörtől. A férfi is látta ezt és ettől csak még szebbnek találta a fiút, aki körül enyhülve az világos aura finoman rádőlve csókolta meg. Kezei finoman simogatták az arcát, majd azok lejjebb menve már a mellkasát ölelték át. A farka még mindig benne volt és az előbbi gyengédség és folytató csókoktól úgy érezte újra készen áll, csak remélte, hogy a fiú is. Fuckot hirtelen megdöbbentette a még mindig álló szerszám érzése, ami mintha még mindig képes lenne gyönyört okozni neki. Ezt egyben tartotta csodálatosnak is, meg némileg szomorúnak is.

Mert a róka szemei hirtelen elnehezedtek. Fuck látta, hogyan küzd a szeretője a bénító fáradtság ellen és érinti meg az arcát, újabb csókra hívva, amit meg is kapott tőle. Az ajka pedig egy halvány mosolyt villantva becsukódtak, ahogy a szeme is, amik másnap reggelig ki sem nyílnak. Milyen kár, gondolta és finoman végig simított az arcon, ami bárcsak emlékezne rá holnap is. Finoman leszállt róla, ami nem kicsit volt gyötrelmes érezve, hogy az alakváltó férfiassága teljesen készen állna.

Ahogy persze ő is, de nem fogja kihasználni a helyzetet. Sohasem tenné meg, pláne, hogy még erősebbnek érzi magát, mint bárkivel akivel egyszer szexelt volna. A rókára terítette a köpenyét, majd felvéve a pánsípját indult vissza felém, de még egy pillantást vetve az alvó férfira, még azután sem múlt el a mosolya, amikor elmondta, hogy merre is kell mennem. Megköszöntem a segítségét, ahogy ő is az enyémet, majd az ellenkező irányba indulva azon gondolkodtam, hogy vajon Fuck megtalálja-e az igazit? A tisztáson heverő férfit felidézve a fejemben, a tündérnek minden lehetősége meg van arra, hogy boldog legyen, csak meg kell látnia azt. Nem mintha én nem küzdenék ezzel, de talán a hercegek meg értik a vágyaimat és talán együtt meg is oldhatjuk őket.

Ahogy pedig Fuck utasítását követve elértem egy két emeletes fa fogadóba, ahonnan a legfelső ablakból fény áradt ki, így hát azon nyomban beléptem az ajtón. Bent viszont meleg és finom ételek fogadtatása helyett, sötét, hideg és elhagyatott hely köszönt vissza. A világosság amit eddig láttam kintről, az itt mintha soha nem is létezett volna. Ellenben a pókhálókkal, meg a félelmetes árnyékkal, melyeknek otthona lett ez a szerény kis hely. A holdfény ami hálásan világított be az ablakokon adott távpontot, hogy hogyan is nézhetett ki egykoron a hely.

Törött üvegek, felborult asztalok, meg székek, nem beszélve az üresen álló polcokról a pult mögött. Ami viszont kellemességgel töltött el, hogy a lépcső még egyben volt, ahogy felérve pedig az egyik szobába ott is éppen látva az ágyat, már is megörültem neki. Nem is törődve a kint látott fénnyel, amit viszonylag csak szellemnek tituláltam, vagy hasonlónak, a fehér takaró láttán már is ásítozva vettem le a ruhámat és bújtam be az ágyba. Fel sem fogva, hogy ha lent minden réginek és elhagyatottnak tűnt, akkor a szoba miért nincs ugyan olyan állapotban. A fáradtság erősebb volt és minden kétségem nélkül hajtottam álomra a fejemet. Nem is sejtve, hogy hamarosan korai ébresztőben lesz részem. Egyenesen a sötétből.

4. rész

Az ébredés még soha nem volt ennyire intenzív. Kezek. Érintésükre nyitottam ki a szemem, de amit láttam az csak a sötétség volt. A szemem el volt takarva, valamiféle kendővel, amit jó szorosan megkötöttek a fejemnél. De bárcsak láthattam volna, mégis ahogy 30 ujj végigsimított pőre testemen újra és újra, az kárpótolt mindenért. Leginkább is az ágyékomat, a mellbimbómat és a számat környékezték meg.

Ha már nem láthatok, akkor hagyj érintsem meg őket, gondoltam magamba, viszont képtelen voltam rá. A két karom kinyújtva feküdt oldalt és hozzá volt kötve valamihez. Ahogy pedig rántottam egyet rajta megmozdulta az ágy háttámlája, ami mindent megmagyarázott. A lábaimmal meg nem mentem semmire, mert a különös látogatók arról is gondoskodtak a kikötözés során. Védtelennek és megfélemlítve kellett volna éreznem magam, mégis valamiért biztonságban, egyenest felajzottan éreztem maga eme éjjeli látogatás során.

A 3 szellem, vagy nevezzük csak érzéki démonok összesúgtak és egy halk kacagásféle ütötte meg a fülemet, ami nagyon ismerősnek tűnt, de mielőtt még ezen gondolatig eljutottam volna az ágyban egyre intenzívebbé váltak a dolgok. Éreztem, ahogy az ágy körülöttem besüppedt. Hatalmasak voltak, legalábbis így képzeltem el őket. Erős, izmos félistennek, akiknek meg van a kellő erejük, hogy mindenáron gyönyört okozzanak a betévő vándoroknak. Arról pedig maga a szám nyújtotta a bizonyítékot. Az egyikük finoman rá ült mellkasomra és a fejemet felemelve éppen az ágaskodó férfiasságát érintettem meg az ajkammal. Az ismerős sós íz hatására kinyújtva a nyelvem elkezdtem körbe nyalni a vaskos és hatalmas szerszámot, aminek minden centijét már is imádtam. A démon pedig a hajamba túrva simogatott.

De ezzel még nem volt vége. Míg én újra felfedeztem eme páratlan érzékiséget, addig a másik két szellem engem tébolyított meg. Az egyikük a farkamat megragadva csókolgatni kezdte lentről fölfelé haladva, míg a másik a herezacskómat nyalogatta és egy-egy ujjával bekalandozott a barlangomba. Az intenzitás elsöprő volt, ahogy az is, amikor a démon farkát bekapva szopni kezdtem. A férfi sóhaját hallva, biztosan tudtam, hogy jól csinálom. Bár eddig csak egyszer volt rá lehetőségem kipróbálni. Azt is mondjuk pár órával ezelőtt történt meg a banditákkal, mégis féltem, hogy ezen éteri lényeket nem leszek képes boldoggá tenni, mint ahogy ők most engem.

Nem tudtam volna elfogadni, hogy ők csak szimplán emberek lennének, éreztem, hogy van bennük valami olyan tökéletesség ami nem érhet fel bármelyikünk kell. Olyasfajta vágyat pedig csak egyszer a hercegekkel… várjunk nem, mert a banditáknál is éreztem, most pedig a 3 démonnál is. A szellem a cirógatás közben a fejemet előre döntve még mélyebbre hatolt a férfiassága, ami elképesztő volt és mintha tudná, hogy mennyire élvezem is folytatta tovább. Nem akartam csalódást okozni, ahogy majdan a hercegeknek sem és ezért mindet meg is tettem, hogy gyakorolhassak. Ami még nagyobb sóhajt váltott ki a férfiból előttem. Ahogy én egyre jobban belejöttem, úgy lent is egyre fékezhetetlenebbé vált a helyzet. Az ánuszomat körbe lovagló démon már három ujjával hasított ketté, melyek ütemes mozgása mellett, még a nyelve is beköszönt, amitől legszívesebben már egy nagyot ugorva nyögtem volna fel, a mennyei bánásmódért.

Talán ők igazából angyalok lennének? Biztosan nem, de elgondolkodtam rajta, viszont ahogy a társa a falloszomra ejtett csókjai után eltűnt az ajkai között, már biztos voltam, hogy ők maguk az ördögök. Az én huncut démonaim. Bárcsak igaz lenne, mert lehet, hogy a következő pillanatban egyedül fogok felébredni az ágyban és mindez csak egy érzéki álomnak fog tűnni. Lehet, hogy most is aludnék? Bárhogyan is van ez, nem akartam semmi mást, mint még több időt eltölteni a szellemek között, akik aztán értettek ahhoz, hogyan kell valakit levenni a lábáról. A kötözést, pedig majd ha jobban megismerkedem, a hercegekkel biztosan ajánlani fogom nekik, hogy próbáljuk ki. A démon egyre nagyobb ütemet diktált, a farka pedig a torkomat simogatta már, amikor váratlanul még egyet megéreztem az arcomnál. Nedves volt és éreztem sós előnedvének illatát, amitől már is magamban akartam tudni. A kettő mellé ráadásul csatlakozott még egy.

A fenekemnél és a farkamnál okozott kéj félbehagyva, úgy éreztem minden démonnak kijárt egy alapos szopás. Az első után legalábbis magabiztosabban tudtam ez érezni. Az ágyékukat felém nyomták, miközben az eddig szeretgetett szellem rám hagyta a továbbiakat, miközben felettem valami történt. Hallottam, ahogy csókok csattantak és simogatások húzódnak egymás testén, amit bárcsak láthatnék, gondoltam magamba. Aztán a közjáték hamar véget érve visszatértek hozzám. A démon leszállt rólam és helyét most ketten foglalták el, míg ő a seggemhez beülve folytatta a lyukam dédelgetését. Hangosan felnyögtem, ahogy a 3 vaskos ujj mozgása beindult.

Fájt eleinte, de az utána okozott eksztázis mindent elsöpört bennem, ahogy a számat kinyitva elnyeltem magamban a másik két démon vaskos szerszámját is. Nehezen ment, de kárpótolt mindenért az ízük és, ahogy simogatták az arcomat, hajamat, nem beszélve az apró mellbimbó csipkedésről sem. Segítve nekem az ágyékukat megemelve mélyültek el a számban, ahogy a társuk az alfelemben tette a nyelvévvel most. Aztán ujjak kulcsolódtak a farkam körül és heves mozgás indult meg rajta, amitől legszívesebben felkiáltottam volna. De nem tehettem, mert a két gigászi nemesi rész eléggé lefoglalt, ráadásul nem is akartam, hogy bármiben is hiányt szenvedjenek.

Aztán a szellemek felváltva merültek el a számban és míg egyiküket szoptam addig a másik elnyújtózva rajtam szopta az enyémet. Éreztem a kemény, izmos férfias testet magamon, aminek tudatától már majd hogy nem elmentem hirtelen, annyira felajzott az élmény. Pláne, hogy a kemény farka pedig a testemhez simult. Lent pedig nem evilági élményben részesültem. Az ujjai páratlan dolgot vittek véghez és ahogy az elején úgy ez is lassan még jobbá vált. A démonok sóhajai egyre hangosabbá váltak, ami rólam is elmondható lett volna ha nem szopom minden erőmmel az egyik démon vasvilláját. A testem apró rezdülései között megjelentek az első izzadtságcseppek, melyek helyét újabbak vették át, ahogy az érzéki szellemeim hozzám simultak még jobban.

Ahogy aztán a démonok újra összesúgtak, elképzeltem, hogy milyennek lehetnek. Magas, izmos, álló dákóval, az egyikük szőke, a másik vörös, harmadik fekete… vagyis nem, nem ezek a hercegeim, akik most nincsenek itt. Csak három szellem, akik valami elképesztőt készültek tenni most éppen. Én pedig ott voltam a közepében. Még mikor az egyikük finoman rá ült a farkamra, míg a másik a lábam közé beülve beillesztette a lyukamba a dákóját, a harmadik pedig beülve a fejemhez újra eltűnt az ajkaim között a szerszáma, még akkor is őket képzeltem el. Ahogy Blond éppen meglovagol, a sóhajai közben pedig a mellbimbóját csipkedi, hogy fokozza a vágyakat. Red a kezdeti lassúságát és gyengédségét maga után hagyva erősebb ütemet diktálva merült el a lábaim között, amitől már a lábujjaim is begörbültek az érzéstől. Black fallosza pedig otthonosan érezve magát nyújtózott el egészen a torkomig, majd onnan vissza.

De nem ők voltak, mégis azt akartam, hogy így legyen. Aztán helyett cseréltek. Az eddigi váratlan lendület megszakadt, de kárpótoltak érzéki csókjaikkal, amik közben a testem mellett mászták át. Egyiket a hasamra, másikat a combom belső felére, máskor az ajkamra, a nyakamra, míg végül egyenesen a makkomra. Megremegtem és sejtettem, hogy elmosolyodnak. Minden érintésükben és mozdulatukban éreztem valamiféle melegséget. Olyasfajtát, mint amit mindig is akartam érezni a hercegekkel. Vajon tényleg így lesz-e? De nem volt időm gondolkodni ezen, mert a démonok újult erővel hatoltak belém, rugóztak és etettek meg.

Nem tudtam betelni velük, ahogy talán ők sem velem, de a testemben felgyülemlett orgazmus kérlelhetetlenül közeledett, ahogy éreztem a démonok felől is. A lendület vad lett. A fejemet megragadva bólogattam Red dákóján, Black nyögéseibe Blond is beszállt, ahogy haladt bennem egyre beljebb. Éreztem, ahogy a szellem zacskója a seggemhez csapódik minden egyes lendület során. Teljesen bennem voltak. És rájöttem, hogy mennyire jó is középen lenni. Ahogy az újabb csere következett, azt vártam volna, hogy egyből elhelyezkednek, ehelyett tovább játszottak a testemmel. Hallottam, ahogy nehezen lélegeznek és ők sem bírják már sokáig, mégis mindet meg akartam tenni velem ezen az éjszakán. A mellbimbómat az egyik démon bekapva szopogatta, nyalta önfeledten. Egy másik a zacskómat nyaldosta, míg a harmadik pedig a lábujjaimat kapdosta be egyenként. Nyögve kérleltem őket, hogy ne hagyják abba, amire csak még jobban fokozódott hangulat körülöttem. Hogy leszek ezután képes egyáltalán a hercegek elé járulni azzal, hogy szeretem őket, ha most ezen démonok nem csak a testemet, de még a lelkemet is megszerezték maguknak. Mert így volt és reméltem, hogy ezt ők is érezték közben, ahogy újra elfoglalták a helyüket. Kíméletlen volt. A testem egy merő izzadság volt és már alig próbáltam visszatartani.

De megtettem, valahogyan, miközben ellenállhatatlan vággyal szeretgettem meg a nyelvemmel a démon farkát. Ők sem voltam másképp mint, én, mégis az önmegtartatásuk a gyönyörük elérésével szemben lenyűgöző volt, de mit várhatunk 3 érzéki ördögtől, ha nem azt, hogy képesek elnyújtani az eksztázis végét. Bár hallva a finom heves légzésüket, amit én váltottam ki belőlük, nem kicsit éreztem magam szexinek és mocskosnak egyaránt. Még ha ezért a Pokolban is végzem, legalább nem fogok unatkozni lent. Egy öröklét velük, mindenért többet érne. A gondolattól elmosolyodva vettem észre, ahogy a szellemek utolsó mozdulatukkal az ágyékom körül elhelyezkedve szopni, nyalni, csókolni, cuppogni kezdtek a farkamon.

Elképesztő volt ez össze dolgozás, ahogy az is, mikor az egész testem megremegett és éreztem, ahogy a férfiasságom keményedik az egyik démon ajkai között. Az első lökés hatalmas volt és egyenesen a férfi szájába lőttem, míg a másik kettő hangosan nyeldekelve csámcsogtak a zacskómon. Az újabb hullám közben átkerült egy másik szájba, aztán a heves folyam mint soha nem érne véget, mind három démon ajkai között megfordult a szerszámom. Hihetetlen volt és utána amikor végül alábbhagyott nem éreztem még magam ennyire kielégülve, mint most velük. Nem tudtam elhinni, ahogy azt sem, ahogy még utána is nyalakodva az ágyékom körül megtisztogattak. Élvezetes volt hallgatni a finom cuppogást, ahogy még az utolsó fehér nektár is beléjük kerül, ennek gyönyörétől fogva pedig egy pár csók is elhangzott a háttérben. Amelyben én is becsatlakoztam volna legszívesebben, ha nem lettem volna megbéklyózva. Aztán az ágyon újabb mozgásra felfigyelve, már is hiányzott az érintésük a testemről, ahogy körbe ülve verni kezdték rám a farkukat. Mondani akartam valamit, hogy legszívesebben a számba véve menjenek el, amikor is megéreztem az első, majd utána egyből követte a többi démon is.

A meleg ondó olyan volt a testemre, mint a száraz földnek az eső. Érzéki volt és imádtam minden percét. Ahogy az állandó folyam során eláztatta a testemet és az egész végig folyt rajtam. Csodálatos volt és még utána is, mikor az ujjukkal elkenve rajtam a számhoz emelték. Megérezve az ajkamon azonnal lenyaltam róla és ez így folytatódott. Az íztől megbabonázva már szabályosan szoptam az ujjukat, ami közben egy kellemes kacagás, finom simítás az arcomon és egy mellbimbó húzás történt.

Élvezték ők is, amitől nem tudtam elrejteni a vágyamat ami a lábam között éledezett. Ahogy ezt ők biztosan észre is vették, mint én a testemnek nyúló újult erővel merevedő férfiasságukat. Csak egyetlen dolgot mondtam, ami után mind három démon mellém feküdve és átfogva a testemet álomra hajtották a fejemet.

Köszönöm. – aztán még ki akartam mondani, de akkor tudtam, hogy talán utána már nem lenne minden ugyanaz. Így hát nem tettem meg. Másnap a reggel zajosan keltett, ahogy lentről egy hang tört be a tudatómba. Azon nyomban felkeltem és végignézve magamon újból a ruháimban találtam magam. Megnéztem az ágyat is, amin nem volt egy folt sem és még a kendő, meg a béklyóim sem voltak ott.

De mihelyst elfogadtam volna az álom gondolatát, hirtelen a csuklóm körül piros szorítás nyomait vettem észre. Talán a démonok tényleg itt voltak velem és én pedig nem csak képzeltem az egészet? Lentről újra meghallva a hangot, máris lesiettem, hogy köszöntsem a szellemeket, amikor csalódottan vettem észre, hogy egy kocsis áll előttem.

Oh jó reggelt méltóságos uram! Ha szabad felajánlanom szolgáltatásaimat elvinném Önt Black, Blond és Red hercegek várához. A gazdáim hallva, hogy milyen balszerencséje volt az utazás során, azon nyomban iderendeltek, hát, ha megtalálom itt. Szóval indulhattunk? – hátra néztem és az emelet felé fordítva a tekintettem elmosolyodtam a fejemben lejátszódó emlékektől, aztán visszanézve bólintottam a kocsisnak.

Természetesen. – és így hát hátrahagyva az elhagyott vendéglőt beszálltam a hintóba, amely elindulva az úton egyenesen hercegek felé tartottam.

5. rész

Közben Fuckon járt az eszem, hogy vajon ki lesz az, akivel ma összehozza a szerencse és hogy vajon látni fogom-e még? Az erdőt hamar magunk után hagyva azonnal előttünk volt a három herceg gazdag városa, annak közepén pedig ott állt a királyi kastély.

De még át sem értünk a kapun, amikor hirtelen a hintó hátulja lezuhant a földre, a kocsis pedig megállt. Kisegítve a kocsiból észrevettük, hogy az utolsó két kerék valamilyen módon eltörött. Ennyit a szerencsémről.

Elnézést kérek a kellemetlenségért jó uram, ilyen még soha nem történt meg velem. Ha szeretné elkísérhettem a palotáig, ahol pedig… - de már nem a kocsisra figyeltem, ha nem az emberek között felém kacsintó zöld szemre, ami egyből eltűnt, ahogy hátat fordítva nekem elindult előre.

Fuck látványa megdöbbentett egyben már is kíváncsivá tett, hogy most vajon, milyen kalandban lesz részem vele. Bár az is érdekes volt, hogy most először látom a tündért felöltözve. Barna kopott nadrágban és kissé piszkos fehér ingjében, sem tudta elkerülni azt, hogy ne bámulják meg az emberek hébe-hóba.

Nem beszélve göndör szőke hajáról sem, ami vonzotta ám a tekintetett, na meg a formás segge is. Így gyorsan megköszönve az utat és a segítségét a kocsisnak, máris gyors léptekkel keresni kezdtem a tündért. Egy templom melletti kis udvarba lépve jöttem rá, hogy nyomát vesztettem.

A csudába! – biztosan ő lehetett, aki megbütykölte a hintót, de ha ezt tette, akkor miért tűnt el olyan gyorsan.

Talán ez valamiféle játék? Ám legyen Fuck, de ha megtalállak, akkor válaszokat akarok. Már mentem is volna ki, amikor három fekete csuklyás szerzetes lépett ki a templom hátsó ajtaján, majd előttem térdre borulva nyújtották ki a mancsukat.

Már is pénzt kezdtem keresni a zsebeimben, míg végül megtalálva az utolsó garasaimat belejtettem mindegyikük tenyerébe azt a három aranytallért.

Sajnálom, de csak ennyim van. – erre a csuklyák felemelkedtek felém, majd összenéztek. – De ha tudok bármiben segíteni még, akkor csak mondjátok nyugodtan. – már rég a palotában kéne lennem, mégis segíteni akartam ezen a három szegény szerzetesen.

Remélem Jackék meg fogják érteni ezt. Az udvar bejárat felől léptekre lettem figyelmes, és amikor visszanéztem a három szerzetes már előttem térdelve simogatták a nadrágom elejét, ami egyre szorosabbá kezdett válni.

Ha így állunk, akkor ebben szívesen segítek nektek. – a lépések megálltak, de én már csak a szerzeteseket figyeltem, ahogy a lábamra lehulló nadrág után három erős kéz kezdte markolászni a farkamat, a zacskómat és egy pedig egyik gömbömet is.

Ha megfordultam volna és nem lettem volna lenyűgözve a három istentisztelő ember kézimunkájától, akkor Fuck mosolygó arca köszöntött volna a falnak dőlve. Engem figyelt, de nem sokáig, mert a kis utcába belépő állatbőrbe öltözött vadász már is felkeltette az érdeklődését. Már a piac forgatagába kiszúrta és remélte, hogy követni fogja, bár remélte, hogy előbb én találom meg.

A hintó tényleg az ő műve volt, de csak azért, hogy eláruljon egy titkot a hercegekről, ami biztosan érdekelt volna engem, viszont látva, hogy kik között is voltam, már is értelmét vesztette a mondandója. Örült nekem és annak, hogy végre akció közben is láthat engem. A felszerelésem látványától pedig még nagyobb mosolyra húzódott a szája. A három szerzetes sem panaszkodott, ahogy csuklyájuk mögött éhes szájuk tapadt a falloszra. Egymásnak átadva falatoztak, cuppogtak, szinte felfalták a hercegüket és még nem is sejti, hogy miért. A vadász megállva mellette elmosolyodott, ő pedig viszonozva azt megragadta a ruháját és a szemközti falnak nyomva azon nyomban megcsókolta.

Nem kellett most a zene. Elég volt csak egy pillantás és tudta, hogy mire vágyik a férfi, amit kész is volt megtenni. De mielőtt szinte letépte volna a vadász bundás öltözetét az udvarra nyíló utcából egy ismerős zöld szempár nézett vissza rá. Egy kis bűbájjal sikerült az utcát priváttá tennie, hogy bárki aki erre akarna jönni, az valami oknál fogva gondolja meg magát és menjen másfele. Jó kis trükk volt, de úgy látszik, nem mindenkinél használ. Szerencsére. Mert, ahogy a férfi kilépve elindult feléjük az árnyékból, Fucknak azon nyomban eszébe villantak az erdőben átélt páratlan szex a rókával.

Ami persze nem volt helyes dolog, pont a párzás időszakában elcsavarni egy minden bizonnyal hálni vágyó alakváltó fejét, de most itt látva már is megérte. Ahogy az is, hogy velük ellentétben a férfin nem volt semmi. Tökéletes férfiassága, meg épp olyan gálásan meredezett előre, mint akkor a tisztáson. Emlékezett azokra az erős karokra, ahogy átfogták és olyan eksztázisba részesítették mint még soha. De talán nem is ezért van itt? Bosszú? Elégtétel? – Fuck a fejében lejátszódó gondolatoktól egyből összpontosítani kezdett egy varázslaton, míg nem a róka mellettük megállva rájuk nézett.

Csatlakozhattok? – a tündér nem tudott mit mondani hirtelen, ahogy a vadász sem, aki a váratlan látogató testének látványától nem tudott máshova nézni csak az alakváltóra.

Fuck tudni akarta, hogy hogyan találta meg, de mielőtt még rátérhetett volna a vadász a kezébe véve a róka kemény férfiasságát finoman húzogatni kezdte. Amivel már is felhívta a figyelmét a rókának.

Akkor azt hiszem ezt vehettem igennek. – már a férfi ajkára hajolt, ami közben egy ravasz mosolyt és egy kacsintást villantott a tündér felé, aki érdeklődve figyelte, hogyan járja be a férfi kezei a róka adoniszi testét.

Fuckot furcsamód egyszerre vágyódott és egyben félt újra felfedezni az alakváltót, tudva, hogy milyen könnyedén rátalált. Ki kell derítenie, hogy hogyan volt rá képes, mert ha ő megtalálta, akkor bárki képes rá, ami pedig elégé zavarta a tündért. Tudva, hogy a múltjában mi történt és remélte, hogy a jövőjében nem lesz több galiba. De ahogy a róka folytatta a vadász lecsupaszítást, úgy dobta félre az aggodalmait és segédkezett be neki. A vadász elbódulva a csóktól megbűvölve figyelte, ahogy megszabadítják a ruháitól, miközben ők maguk is elmerültek az ajkaik között.

A róka nem bírta ki, hogy újra meg ne ízlelje a tündér csókját, miközben levetkőztették az embert, amivel Fuck is egyet tudott érteni. Közben is egy kis varázslattal mind a hármukat elkülönítette a világtól, így bármit tesznek is, azt más nem látja, hallja vagy érzékeli is, még ha mellettük megállna is. Talán én nem láthatom őket, de ők viszont mindent ami a szerzetessekkel meg köztem történt. Az ingem már a földön hevert és míg egyikük még mindig hevesen szopott, addig a másik kettővel kicsit jobban megismerkedtem. Miközben az egyiket csókoltam, addig a mellbimbóim olyan intenzív kényeztetésben részesültek, hogy a csuhás szájában a dákóm még keményebbnek érződött mint valaha. Az ismerkedés folyamán éreztem a ruhájuk mögött húzódó ékességeket, amelyek kérlelhetetlenül követelték a teljes figyelmemet.

Közéjük térdeltem és ketten a fejemnél megállva előhúzták jól megtermett férfiasságukat és már gyakorlatiasan megfogva mind a kettőt a számba húztam. Az előttem falatozó szerzetes pedig ezt látva egy utolsó nyalás után lassú nyelvsimításokkal a testemen felállt és ő is beutalót kért az ajkaim közé. Én pedig nagy levegőt vettem és megpróbáltam, majd hárman egyszerre mozogtak a számban. A vadászon már csak a csizmája volt rajta, ahogyan Fuck is közben meg vált a ruháitól, amelyek egy nagy kupacban hevertek a többi mellett. Ő szerette érezni a földet a lába alatt, ahogy azt is milyen gyönyörű látvány a róka hátsója.

Így miközben a vadász szinte elolvadt az alakváltó ajkai között, amely úgy nyomult előre mint egy megállíthatatlan vadkan, addig a tündér egy ujja eltűnt hátul. A férfi erre még ha nem is, de ahogy mozgatni kezdte benne, akkor élesen felnyögött. De nem a fájdalomtól, hanem attól, hogy milyen kellemes. Hátra sandítva rámosolygott Fuckra, aki már is még egy ujját feltolta neki, ami a rókát arra ösztökélte, hogy mos már egy kicsit lejjebb is megismerkedjen a férfival. Emberrel még soha nem csinálta, főleg nem így. De a tegnap történtek után, úgy érezte még sokat kell tanulnia és remélte, hogy a kis huncut tündér segíteni fog benne.

Az meg hogy az erdő szélén megérezte az illatát, az maga volt a csoda és egyben az ellenállhatatlan vágy, ami a lába között erősödött, ahogy elképzelte, hogy még egyszer benne lehet a fiúban. Mégis egy újabb váratlan érzés fogta el, ahogy a vadász farkát megragadva húzogatni kezdte és felnézett rá. Azt akarta, hogy a Fuck dugja meg és ahogy ez megfogalmazódott benne elnyelte a derék férfiasságot az ajkai között, amit most életében először Furcsa volt ilyen helyzetben éreznie magát, ennek ellenére élvezte, ahogy a sós íz bejárja a száját.

Ami pedig utána következett az még jobb volt. A férfi a tündérre nézett, aki már az ujja mellett nagyban nyaldosta a róka ánuszát, majd találkozva a tekintettük tudták, hogy mit fognak csinálni. A tündér egyből megérezte az alakváltó vágyait, így mikor a vadász ránézett, egy kis gondolatátvitellel megosztotta vele, hogy hogyan is folytassák. A róka már csak azt vette észre, hogy elölről megindult a vadász, míg hátulról Fuck köszöntötte. Először fájt neki, amitől legszívesebben felkiáltott volna, de mihelyst ezt megtette volna már a rosszat átvette a jó. Nem is, hogy jó, de az ütemes lökések, ahogy a tündér fallosza felnyársalta csodálatos érzéssel töltötte el, ami már is átakart adni az embernek is. A vadász pedig elhűlve és sóhajtozva kulcsolta az ujjait a gyönyörű vörös hajába, hogy azzal irányítsa a félisten férfi szájmunkáját.

Ezt pedig már nem Fuck csinálta. Közben a hármas szopástól teljesen elfáradva az ajkam átváltottam egyre, aztán kettőre, majd újra bennem voltak mind, hogy így megosszam az erőmet. A szerzetesek közben ágyékukat előre nyomva és hajamba kapva húztak még jobban magukhoz, miközben tudták is, hogy mutassák ki igazi szeretettük irántam. Lassan alábbhagyva óvatosan felhúztak magukhoz és még időm sem volt felfogni, amikor egy szenvedélyes csókcsatába bonyolódtam kettővel, míg a harmadik finoman megszabadította a lábamról lógó ruhától is, így már teljesen meztelen voltam előttük. De amire készültek, arra csak útban lettek volna.

A róka újra elevennek érezte magát, épp, mint akkor a tisztáson, mégis ez valahogy másabb volt, sokkalta színesebb. A tündérrel akart lenni mindenáron, de megosztva magukat egy kívülállóval is, újfajta lehetőségek nyíltak meg előtte. Aztán hirtelen kiszakítva a gondolataiból, megérezte, ahogy Fuck megragadta a farkát és a lökéseivel együtemben húzogatni kezdte. Az érintése nyomán már is, mintha villám csapott volna belé, annyira felpezsdítette az egész lényét. Amióta megérezte, hogy itt van, azóta ilyen keményen állt, most pedig végre megtalálva, örült a kiváló ösztöneinek. A vadász pillantását sem tudta elkerülni a róka hatalmas pénisze, aminek láttán megnyalva a száját, azt akarta teljesen benne legyen.

Bár félte megszakítani ezt a bámulatos érzést, amit a férfi szája férfiaságán csinált, de nem úgy mint Fuck, akinek nagyon tetszett az ötlet. A mozdulatok lelassultak, amire az alakváltó is felkapva a fejét, már csak arra lettem figyelmes, hogy a tündér kihúzódik belőle és ahogy ő felállt, úgy a férfi ereszkedett eléje térdre és visszaadva a kölcsönt a szájába véve szopni kezdte. A róka csak nézte, ahogy a vadász figyelmesen dolgozott a falloszán, míg Fuck az ember hátsójához térdelve ujjazta meg. A férfi ettől megrázkódott és még jobban szeretgetni kezdte az isteni dákót az ajkai között. A róka lehengerelten figyelte mindezt, bár el kellett ismernie az ember sem volt rossz, mégis a tündér technikájához képest sehol nem volt.

De nem is kellett sokat ezen gondolkodnia, mert a vadász felhagyva a szopással alaposan végig nyalintotta rajta és közben még a zacskóját is babusgatta az ujjai között. Ami teljesen újszerűnek tűnve a róka számára egyre jobban tetszett neki ez az ember. Aki nem tudva elszakadni az alakváltó farkától azt még mindig a markában tartva felállt és megcsókolta. A könnyed csók után pedig az embert a falnak döntötte magát és egyenesen a bejáratához húzta a férfit, aki pedig egyből megértette a célzást. Fuck pedig a vadász lábai között elhelyezkedve a szájába vette a férfiasságát és míg a sajátján játszott, addig a másikét kezdte szopni, miközben fent megkezdődtek a kéjes nyögések. Az alakváltó is hangosan felsóhajtott, ahogy megérezte a szűk helyet a farka körül, amibe egyre mélyebbre hatolva remegtette meg az embert.

Ahogy pedig a lökései erősödtek, úgy simult a vadász hátához és finoman harapdálni kezdte a vállát. Az íze pikáns volt, ahogy a nyögései is, melyek a rókát még nagyobb nyomásra késztették felé. Nálunk az egyik szerzetes lefeküdve a ruháimra magához intett és a lába közé térdelve meg is láttam, hogy mit szeretne. Egy kis szopás atyám? Örömmel és újra alá buktam az ágyékára, míg kellemes meglepetésemre a másik két társa pedig a lyukamat nyalták felváltva.

A nyelveik csapása újult forrósággal ajándékoztak meg, amelyet szívesen viszonoztam is a társuk termetes férfiasságán. Az elmúlt két napban annyi mindent tapasztaltam meg és tudtam meg magamról és arról a vágyról, amit a hercegek iránt érzek. De vajon még mindig ugyanúgy érzek, mint akkor egyszer a várban? Félek, ha megtudják, hogy ide utón milyen orgiákban vettem részt, akkor utána rám sem fognak nézni. Ilyenné váltam volna? Egy férfivá, aki nem tudja kontrollálni a saját vágyait, ha meglát egy nagy faszt? Az igazat megvallva talán tényleg így volt és amit éppen teszek az rosszabb bárminél is, mégis akár a banditáknál, akár az esti démonok és még itt is a szerzetesek közt van valami olyan érzésem, mintha én ismerném ezeket az embereket. A legnagyobb vágyam pedig az, hogy ez valójában is így legyen.

A szerzetes alattam egyre nagyobb lélegzettel kezdte venni a levegőt, amire én sem voltam kivétel, mert hátul a segg nyalás mellett az egyik huncut csuhás alulról a farkamat kezdte szopni. De még nem akartam, hogy véget érjen ilyen gyorsan, így újult erővel és új gondolattal felmásztam a szerzetesre és lassan ráhelyezkedtem a pallosára. A másik kettő ezt látva besegédkeztek a műveletbe és megtartva nekem könnyedén rá tudtam ülni, meg hát persze a remek munkájuk által is. A szerzetesek arcát bár nem láttam, azért éreztem, hogy igazán jó döntést hoztam.

Azért is mert, ahogy lassan galoppozni kezdtem rajta, úgy a társa hátra ment és ujjazta a lyukamat, míg a harmadik a fejemnél megállva a számhoz biggyesztette a szerszámát. Ami azon nyomban el is tűnt az ajkam között. Egyre mélyebbre, ahogy az ujjak is a fenekemben. Eszembe juttatva azt is, hogy mennyire szeretek középen lenni. A vadásznak is ötlött az eszébe, és mint előbbi is Fuck tudta, hogyan tegye boldoggá a férfit. Alóla kimászva már is használta volna képességét, hogy irányítsa a következő felállást, míg nem jobbnak látta, ha még egy ideig figyeli kettőjüket.

A róka minden egyes lökése után az izmai elengedtek majd megfeszültek a testén. Az apró izzadtság cseppeket látva rajta, hogy hullanak Fucknak az jutott az eszébe, hogy legszívesebben végig nyalná az egész testét az alakváltónak. Aztán a vadász felé esett a tekintette, akiről már rálátásról tudta, hogy milyen jól nézhet ki a ruha alatt is. Edzett, kemény felsőteste volt, ami akár még róka izmaival is vetekedhetett és meg kellett hagyni a szerszámát szívesen megülné. Talán még az is összejöhet. Az alakváltó tekintettét érezve fordult vissza hozzá és megérintve a két férfiből áramló szexuális energiákat képes volt apró impulzusokat gerjeszteni a gondolataikban, amivel könnyedén boldoggá tehette mindkettőjüket.

A vadász kívánságát áramoltatta szét köztük, míg a rókán elgondolkodva tudta is, hogy mi lesz a záró jelenet. Az alakváltó érezte a tündér hatalmát, ahogy sugallja számára a következő lépést és egész életében a maga ura volt, de most az egyszer élvezte, ha valaki megmondja, mit tegyen. Aminek a gondolata is keménnyé tette az ágyékánál. A vadász érezte, ahogy a kellemes bizsergés megszűnik a hátsójában és mikor megfordult egy édes csókkal lepte az ismeretlen férfi, aki a karjai közé zárva osztották meg egymás közt a szenvedélyüket. Míg nem hátulról Fuck is bekapcsolódott és már ketten csókolgatták végig az ember arcát.

A tündér aztán látva, hogy a vadász mennyire ellazult köztük ránézett a rókára, majd együtt megmarkolták az ember fenekét, aki ösztönösen kinyújtva a lábát, kezét megkapaszkodott az alakváltóban. Ezután pedig a tündér nagy örömmel segédkezett a szépséges pallosra való ráhúzásnál, és ahogy eltűnt újból a vadász ánuszában, úgy látta maga előtt azt a pillanatot is, amikor újra benne lesz. Megnyalva a száját és a fülében hallva az ember nagy nyögését, miként a róka átfogva a vadász testét húzni kezdte az ágyékára. Fuck nem tudta le venni róluk a szemét.

A hangok, az érintések és maga a mozdulatok is mind összehangoltak voltak, de még egy dolog hiányzott a vadász vágyából. Így hát a háta mögé menve az embernek óvatosan beillesztette a benne lévő másik szerszám mellé, és ahogy a férfi megszokta eme újfajta telítettséget együttesen kezdtek feléje mozogni. Már nem ő, hanem ők lökték az ágyékukat alulról a vadász lyukába, aki kipirosodott arccal és kéjes sóhaji között kérlelte, hogy erősebben lökjék felé. Amit szívesen meg is tettek, ahogy a testét bombázó csókokat is és a farkával játékot is folytatták. Köszönet az utóbbiért rókának, aki a száját nyalva figyelte, milyen szopni való farka is van ennek az embernek. Az ujjak után aztán a szerzetes óvatosan beillesztette az ánuszomban mozgó dákó mellé a sajátját is. Eleinte féltem, hogy fájni fog-e, de ehelyett sokkalta jobb mint azt vártam.

A szerzetes lökései hátulról meg sem érintették azt a féle tempót, amit én elképzeltem ezen a két gigászi férfiasságon. Így hát én magam véve kézbe az ügyet, óvatosan és egyenletesen hátra is löktem magam, amit a csuhások látva kissé forgathatták a fejüket, legalábbis a csuklyák elfordulásából ezt szűrtem le. De nem voltam még ezzel megelégedve, mert a számban forgó egzotikus sós aromájú faroknak nem itt kellett volna lennie, hanem a másik kettő mellett.

Csak remélem bírni fogom, illetve, hogy ők is benne vannak-e, mert ez volt amire igazából vágytam egyszer. Mindig is a hercegekkel képzeltem el, de nem tudtam várni többet és kész voltam utána a következményeket is elbírni a vállamon. A két szerzetese értve a célzást, azon nyomban a saját erejüket felvetve nyomultak bennem, amelynek minden pillanatát élveztem, ahogy azt is, mikor felnézve a harmadikra kihúztam a szerszámát az ajkam közül és kimondtam.

Azt akarom, hogy te is bennem legyél. Mindannyian. Egyszerre. Együtt. – a csuhás nem tudom mit szólhatott ehhez, vagy, hogy mit gondolhat rólam, de szó nélkül hátra ment a társához, aki pedig persze hallva mindent egészen a hátamra mászott, míg én az alattam lévő szerzetes kemény felsőtestéhez simultam.

Manapság már a csuhások is milyen izmosak, biztos sok a térdeléstől gondoltamban, miközben éreztem, ahogy a lyukam megtelik a harmadik dákóval is. Fájt és éreztem, hogy a fájdalom kettészakít, de ahogy bennem volt teljesen és a három szerzetes együttesen megindult, úgy léptem át minden akadályon és zuhantam a mennyek közé. Ilyet még soha nem tettem, de azt akartam, hogy ott haljak meg közöttük. A farkamra pedig rá kulcsolódva egy kéz, az is megkapta a kellő kényeztetést.

A nyögéseinken túl a szerzetesek csókoltak, simogattak, ahogy elérni képesek volt, mert lélekben a boldogságban lebegtem. Fuck pedig hatalmas mosollyal a száján figyelte, ahogy a három szerzetes egyszerre mozogtak felém. Ő tudta, hogy ez mit jelent és még sok mást, ahogy azt is, hogy egyre közelebb voltak a kiteljesedéshez. A vadász az eksztázis okozta kéjben fürödve simogatta őket, míg a róka figyelve a mi négyesünket eszébe jutott pár ötlet. A tündér ezeket meg is hallva alig várta már, hogy mindet kipróbálja majd vele, miután megadta neki a szükséges válaszokat. Újból megragadta az energia fonalakat és azokat megrázva a társai már tudták, hogy mi lesz az utolsó.

A vadászt lassan leengedték közéjük, aki nem bírva magával Fuckot és a rókát is olyan szédítő csókkal ajándékozta meg, hogy azoknak fülig ért a mosolyuk. Majd a férfi a ruhakupacra feküdt le, majd a farkára a tündér foglalt helyett, míg hátulról pedig a róka helyezkedett be. Nem volt több előjátékra szükség. Készen álltak és ahogy megindultak mind a ketten feléje, úgy kezdett el izzani a bőre. Az alakváltó ezt látva magához ölelve Fuckot csókokat szórt a nyakára, míg a vadász is felülve és megragadva a fiú szerszámát megcsókolta.

A két férfi közt meg kellett hagyni Fuck is szerette ha középen lehet. A lendület pedig elsöprő volt mindkettőjük részéről. Éreztem és nem tudtam már visszafogni, annyira lehengerlő volt, én pedig velük együtt sodródtam a karjaikba. Szinte egyszerre történt. A szerzetesek nyögései felerősödtek és eközben egyre szorosabban tartottak, emelték a nyomást a fenekemben, míg nem megremegtek, ami engem is eljuttatott a csúcsra.

Mintha egész nap futottam volna annyira lihegtem, miközben a farkamból folyó-szerűen tört elő és megállíthatatlanul nedvesítettem be a szerzetes ruháját. Ami elmondható volt a lyukamról is. Amikor azt hittem, hogy vége lett, még mindig éreztem apróbb lökéseket, ahogy belém áramlik minden nedvük. A lábamnál folyt le ami már nem maradt benn. Ott maradtunk úgy együtt. Egyikünk sem mozdult meg jó ideig. Csak egymás kapkodó lélegzetét lehetett hallani és a négyünk heves szívdobogását, ami mintha egyszerre járt volna. De lehet, hogy csak képzeltem és egy pillanatra a kezem el akarta érni a csuklyát, hogy belenézzek a szerzetes szemébe, amikor is a tökéletes együttlétünk gyorsan elmúlt.

A négy ember szexuális energiája belekóstolva már is közelebb volt, mint bármikor életében a kiteljesedéshez. Róka és vadász izzadt testéről és egyre nagyobb nyomást gyakorló lökéseikről nem is beszélve. A teste egyre jobban vibrált és érezte az erőt, ami visszaáramlik a testébe. Az alakváltó belenézve az ember szemébe tudta, hogy talán most utoljára néz bele ilyen vágyakozóan ezekbe a szemekbe. Ő más volt, ahogyan a tündér is. De emlékezni fog, hogy az emberekkel is milyen jót lehet játszani. A vadász utolsó gondolataként azt kívánta, hogy róka és Fuck ezután jöjjenek fel hozzá és avassák fel az új ágyát, ami tetszett volna a tündérnek, csak sajnos nem lehetett.

Vagy mégis? Hisz rókának nem kéne itt lennie, illetve még emlékeznie sem rá, de mégis itt van. Ez hogy lehet? Az eksztázis villámként söpört végig a tündéren minden kételyét elűzve fogadta magába a két férfi nyújtotta orgazmust. Az alakváltó és az ember teste megremegve élveztek bele a fiú ánuszába, aki ebben a pillanatban érte el ő is és vakító napként ragyogva nyerte vissza az erejét. Róka pedig újra meglátva a csodaszép ezüst szárnyait megérintette és apró bizsergés járta a testét, majd aztán lassan fokozatosan köddé váltak. A nagy fénycsóva között a két férfi karjaik között tartva ölelték és csókolgatták Fuckot, aki ennél jobb szexben csak rókával tett meg és érdekes módon ő most is itt van.

Alig bírtak megmozdulni, annyira kimerültek a szextől, ami egyből mosolyt csalt mind hármuk arcára. Ahogy nálunk is a szorosság hirtelen elmúlt, ahogy Fuck kireppent közölük, amelyet a másik kettő is követett. A tündér látta, ahogy nálam is szétrebbentek a szerzetesek és a következő pillanatban visszamentek a templomba, míg én visszavettem a ruháimat. A tündér hátranézett és ahogy lenni szokott társai már a földön fekve aludtak. Visszaöltözött és egy csentintéssel visszavarázsolta a férfira a ruháit, míg rókára egy paplant tett. Megszüntette a védő bűbájt és egy óvatlan pillanatban megláttam a kis utcában álló mosolygó Fuckot. Aki rám kacsintva hirtelen köddé vált.

Ezt látva gyorsan odamentem, ahol eddig állt és ott találva az alakváltót és egy idegen férfit, már is összeállt a kép. Szóval nem csak én mulattam az időt, gondoltam és kilépve az utcából visszament a főtérre, ahonnan is egyeneset a palota felé vette az irányt. Róka érezte az ismerős ember illatot, de nem akarva megijeszteni a földön maradt és úgy tett mintha aludna. Bármit is tett vele a tündér legutóbb most már nem hat rá, úgy mint az emberre. Amikor hallotta, hogy egyre jobban távolodok, akkor felállt, beleszagolt a levegőbe és hirtelen az újra rátörő vágy emelkedni kezdett a lába között.

Ravaszul elmosolyodott és pillanatokon belül rókává változott, majd az emberek között elvegyülve követte a tündér szagát, ami olyan volt mint maga az élet. Tele titkokkal és kalandokkal, amikben ő szívesen benne lenne.

A kapuban álltam és szívem szerinte elrohantam volna, de mielőtt ezt megtehettem volna a már ismert kocsis meglátva bennem invitál és azon nyomban küldött egy inast a herceghez, hogy megérkeztem. Jaj de jó! Egyenesen a trónterembe vezettek, ahol is ott állt a három királyi trónus, viszont Jackéknek se híre se hamva nem volt. Míg nem a székek mögött húzódó három ajtó közül balról az első kinyílt.

Döbbenetemre a vadkan álarcos bandita lépett elém, én pedig szólni sem tudtam, pláne mikor a jobb oldaliból az egyik szerzetes jött ki. A ruháját is észrevéve pont az, akire ráélveztem. A középsőből pedig maga Jack Black lépett ki és mikor elém állt ott volt a kezében az éjjeli kendő és kötél.

Már nagyon régóta várunk rád. Nem így van testvéreim? – a széles mosolyát látva rám is átragadt főleg, mikor a bandita maszk mögül Red, a szerzetesi csuklya mögül pedig Blond nézett vissza rám.

Végig ti voltatok? Én pedig azt hittem… Oh! – ekkor esett le, hogy végig azon aggódtam, hogy mit fognak szólni a hercegek a helytelen a viselkedésemet hallva, míg nem végül kiderül, hogy végig velük voltam. – De nem lett volna egyszerűbb, ha egyből megmondjátok az igazat? – bár ami igaz az igaz, nagyon is élveztem ezt a kis kalandot. Nem voltunk biztosak, hogy mindegyikünk iránt úgy érzel-e, ahogy mi irántad együtt. – mondta ezt Blond Jack és elém térdelt.

Féltünk, ha nem mutatjuk meg az igazi énünket, akkor talán el fogsz rohanni, mint akkor este, csak most vissza se jössz. – tette hozzá Red Jack és ő is elém helyezkedett. De mind kiderült alá becsültünk, mert épp te voltál az, aki meglepett mindannyiunkat. – elém térdelt ő is és mind a hárman felnéztek rám. – Szeretnél-e velünk lenni? – a testvérei a vállukkal megbökték és erre köhögött egyet.

Vagyis hozzánk jönnél-e? – a válaszon egy pillanatig sem gondolkodtam el. Igen. – erre a három testvér villám gyorsan felugorva a karjaik közt találtam magam és ahol csak értek ott csókoltak.

Ami a kezdeti gyengédségből egyre hevesebbé vált, amelyet aztán a hálószobájukban folytattunk. Nem kellett többé félnem a vágyaimtól, mert ők maguk testesítették meg mindazt, amire vágytam mindig is.

De ami biztos az ajtót bezártam és másnap reggelig ki sem jöttünk onnan. Volt mit bepótolni és még megannyi mást is.

A herceg a története utána elnézést kérve elindult megkeresni a társait, míg én leülve egy padra újra felidézve a történteket elmosolyodtam. Bár ami igaz, az igaz kíváncsi lettem volna, hogy mi történhetett Fuckkal és az alakváltó rókával, de úgy tűnik, erre a kérdésemre még egy ideig nem kapom meg a válaszomat. Így hát visszatértem a várba, ahol is a folyosón menve nagyon is izgalmas hangokra lettem figyelmes az egyik ajtó mögül. Mint pedig kiderült nem csak nekem keltette fel az érdeklődésemet a hangok. Az egyik szeretőm ott guggolt és verte a farkát a kezei között, miközben az ajtón támadt résen nézett be. Nem volt nehéz kitalálni, hogy kik lehetnek benn.

Nem kellett volna és talán nem is nagyon herceghez méltó dolog a kukulás, de a szeretőm arcára kiült csodálatot látva, odalépve hozzá már is adtam valamit, amit elszopogathatott közben. A fiú a jelenlétemre már is fogadkozni kezdett volna, viszont mihelyt a nadrágomból előhúzott dákómat meglátta, örömtelien csúsztatta be az ajka közé. Míg a szeretőm vadul dolgozott és folytatva a szerszámán a munkát óvatosan benéztem a szobába, ahol is tényleg érdekes dolgok történnek.

A herceg négykézláb feküdt az ágyon és az alatta fekvő Black falloszát szopta nagyban, miközben társa épp ugyan olyan bánásmódban részesítette az övét. Közben Red már a hátán volt, ahogy elmélyült a lyukában, míg Blond is hátulról lökte be neki a farkát. Ennek látványától nem is hittem volna, hogy bármelyik szeretőm nem-e állt volna meg csak egy pillanatra is, mert engem aztán nagyon kanossá tett. Lenézve a szeretőmre már is kigondoltam, hogy mi lesz az esti program ezután.

Ahogy folytatódtak benn az események úgy ragadtam meg a fiú fejét is húztam rá tövig a dárdámra, amelyet mosolyogva fogadott magába, miközben a keze továbbra is járt a sajátján. Újabb pillantás és a herceg az ágy közepén volt felemelt alsó fertállyal, miközben Black és Red egymással, háttal felette állva merítették el a farkukat az ánuszában és így haladtak lefelé. Blond pedig a herceg dákóját húzogatta a nagy csoportosulásban.

Elképesztőek voltak és alig vártam már a következő király találkozót, amikor is biztosan melléjük kérettem a szállásomat. Lenne mit összetenni a szeretőimmel velük. A fiú nagyon jól csinálta és éreztem, hogy hamarosan elmegyek, így visszaadva az irányítást rábíztam a végkifejletet, amihez már ő is közel állt. Pont a végjátékot kaptam el, amikor az ágy előtt a párnán térdelve csillogó szemekkel figyelte, ahogy társai körbevették verni kezdték a feje felé a farkukat. Egymás után hangos nyögés közepette érték el a gyönyört, amivel a herceg ajándékozta meg őket, egész életük végig. A férfi pedig boldogabb nem is lehetett volna, hogy rá talált a testvérekre. A száját is kitárva fogadta magába a hulló cseppeket, amelyet alaposan megnyalva már is ő következett. A három herceg felültették az ágy szélére és a lába között behajolva szeretgették meg a férfiasságát, míg nem az hangos kiteljesedésben szórta szét magvait rajtuk.

Nyalták, falták egymásról a sós nektárt az édes hercegük botjáról, miközben én is elérve a gyönyört a szájába élveztem a fiúnak, aki ennek hatására szintúgy elérte a csúcsot. Visszanézve a szobába pedig a herceg meglátott és örömmel tudhatom, hogy nem zavarta, hogy nézzem. Inkább titkosan rám kacsintott, majd mikor az ágyba mentek lefeküdni, akkor én már a szobám felé tartottam a szeretőmmel, hogy mi is nyugovóra térjünk. Legalábbis az után, hogy kipróbáltam velük egy új pozitúrát, ami épp most jutott az eszembe. Na, lássuk!

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux