Ugrás a tartalomra
x

Egy céges meetingen comingoutolt a kollégám - bár valószínűleg nem így tervezte...

Budapest, multikulti, 2021. Miért nehéz mégis felvállalni, hogy mások vagyunk? Ricsi egyik kollégája történetét meséli el.

Ferenc maga volt a megtestesült alfahím - hitte az egész iroda. Világító kék szempár, széles vállak, hajókürt-basszus hang: csoda, hogy az új kolleginák sorra belezúgtak? Ferenc szívesen flörtölt velük, mosolygott, mint a pék kutyája, szexin rezegtette a hangját, de ennél tovább sose ment. Regina, a fiatal HR-es vette a legkomolyabban Ferenc „közeledését”: néhány hónap után csaknem sírva mesélte el nekem, hogy mindent bedobott, mert úgy érezte a kémiát, ahogy még soha, de egy kávémeghívást nem tudott kicsikarni Ferencből. Amikor pedig rászánta magát, hogy ő tegyen ajánlatot, a férfi idétlen ürügyekre hivatkozva elhárította a próbálkozást. De hát te is láttad, hogy hajt rám, mondta kétségbeesve. Nem akartam mondani neki, hogy Ferencet már vagy egy tucat nővel láttam elmenni egy bizonyos igen ártalmatlan határig, onnan azonban minden egyes alkalommal elegánsan visszatáncolt.

Nem volt nős, ezt mindenki tudta. Talán nem akar házinyúlra lőni, találgatta Lali, a marketinges. László szerint párkapcsolatban él, csak nagyon zárkózott, nem szeret a magánéletéről beszélni. Akárhogy is, Ferenc mindig, szilárdan állt, mint vitéz a vártán, és visszaverte az epekedő nők rohamait.

Már másfél éve volt a cégnél, amikor a tárgyaló közepén kiborult a bili. Pedig úgy indult, mint az összes többi míting.

-Mielőtt Regina bemutatná a prezentációját, lehetne egy gyors magánjellegű kérdésem? – tette fel a kezét Lili, a főnök. Méregdrága rúzsa elmázolódott az imént az erkélyen villámgyorsan elslukkolt cigitől. – Parkettázunk a jövő héten, és egyszerűen nem találunk melegburkolót. Ismer ilyet valamelyikőtök?

-Hát meleget igen, de burkolót nem. – vágta rá Raul, az osztály mókamestere. Szavait felcsattanó kacaj kísérte.

-Buzi-e vagy? – röhögcsélt László, az egyik tanácsadó.

-Ó, kikkel barátkozol, te, Raul? – kérdezte szándékosan magas hangon affektálva Gábor, az IT-s csapat prominens tagja. Szavait nőies taglejtésekkel kísérte. – Nem is tudtam, hogy olyan vagy, szivike.

-Hogyne tudtad volna! Minden héten buzibárba jársz, amikor az asszony vidékre utazik a családhoz! – replikázott Raul.

-Ti együtt jártok buzibárba? – röhögött László. – Az ember nem is hinné!

-Na elég, elég! – igyekezett lezárni a témát Lili, de egyelőre nem sikerült a poénkodásnak gátat vetnie. A fiúk, akiknek szemlátomást semmi kedve nem volt a hosszú és unalmasnak ígérkező mítinghez, belekapaszkodtak a meleg-szalmaszálba. Röpködtek a megjegyzések, általában egy-egy rövid mondat erejéig, s mire igazán észbe kaphattunk volna, tömör vélemények hangzottak el a Pride-ról (engemnemzavarnakdeminekmutogatjákmagukatnyilvánosan) az új örökbefogadási törvényig (engemnemzavarnakdeazértgyereketmárneadjunknekik). Az egész nem volt több egy percnél: lenyűgöző volt, ilyen rövid időbe ennyi klisé belegyömöszölhető.

Regina ingerülten pisszegett az általános iskolás fiúk legrosszabb szintjére süllyedt munkatársaira. Én lesütöttem a szemem, hogy ne lássam az önfeledten buzizó kollégákat, akikkel amúgy igazán jól együtt tudok dolgozni, és igazán rendes embernek tartok. Sokat söröztünk együtt, mindig toleráns, nyitott gondolkodású személyeknek mutatkoztak, most úgy látszik, csak előregyártott szerepből. Lilla közben valahogy megfékezte az elharapózó őrületet, de közben a balomon megnyikordult az egyik szék, és felállt Ferenc. Kékben-lilában játszott az arca, a keze ökölbe szorult.

-Csak azt szeretném mondani –mondta halk, majdnem nyugodt hangon. – hogy ezt a stílust az összes meleg nevében kikérem magamnak.

És visszaült.

Ahogy várható volt, mély csend telepedett a helyiségre. Raul nyakig vörösödött. Gábor zavartan körözött a mutatóujjával az asztalon. László megigazította a nyakkendőjét. Regina azon gondolkodott, jól érti-e, amit hall, és az arcára hamarosan kiült a tudtam-nézés. Lilla kinyitotta a száját, de végül nem mondott semmit, csak leült és egy húzásra ledöntötte a capuccinóját. Azt pletykálták róla, hogy zugivó: talán bort képzelt a kávé helyébe.

Kint becsapódott egy ajtó, és mindenki összerezzent.

-Feri, nem úgy gondoltam… – kezdte ekkor nagy nehezen Raul.

-Én sem. – csatlakozott László villámgyorsan: a cégben is ez volt a sorrendje, az örök második. – Csak buta viccelődés volt, ne törődj vele. És én nem tudtam…

-Mit nem tudtál? – kérdezte Ferenc László szemébe nézve.

-Hát hogy te… - László dadogni kezdett. – hogy te..

-Hogy buzi vagyok?

Erre már nem mert válaszolni senki.

Az aznapi míting elmaradt. Lilla és Ferenc egy órán keresztül beszéltek a zárt ajtók mögött. A vége az lett, hogy Ferenc a cégnél maradt, és bocsánatkérésre sem tartott igényt. Ezután sem jött el velünk sörözni, a kolléganőkkel azonban nem flörtölt többet.

Sokat töprengtem azon, miért nem mondott fel, és hogy én mit tettem volna a helyében. Arra jutottam, talán azért maradt nálunk, mert máshol se jobb. És itt legalább őszintén felvállalta önmagát. A „buzizó” kollégák csendes tisztelettel kezelték, borzasztóan vigyáztak, nehogy megbántsák még egyszer. Egy sörözésen megkérdeztem őket, miért viselkedtek így: egymás szavába vágva bizonygatták, hogy csak vicceltek, és nem is úgy gondolják. Emlékeztettem őket, mit mondtak a Pride-ról és az örökbefogadásról, és hogy az egyáltalán nem hangzott viccnek: csak hümmögtek, hogy hát igen, igen, lehet, hogy mondtak ilyesmit, de igazából hidegen hagyja őket a téma. Nem sikerült rájönnöm, mi jár a fejükben úgy istenigazából.

Arra sem találtam választ, hogy én mit csinálok, ha Ferenc vagyok. Van ismerősöm, aki külföldre költözött, mert ott azzal sétál kézen fogva, akivel akar. Más inkább nem mondja el sem a munkahelyén, sem a családjában, mert attól fél, hogy kirekesztik, elítélik. Én nem állok ilyen választás előtt. Könnyű nekem.

Regina pár hónap múlva elújságolta, hogy hamarosan férjhez megy, és mellékesen hozzáfűzte: láttad Ferenc asztalát? Nem, mondom. Pár napja kitett egy bekeretezett fényképet. Amikor vécére ment, megnéztem. És? Semmi és. Egy helyes pasas van rajta, jobban néz ki, mint ő.

Egy fotó, gondoltam, de több annál. A pillanatnyi győzelem emlékműve.

 

evamagazin.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux