Leléptünk Tenerifére - Tomi és Bálint története, I. rész
Kellemes augusztusi este a Batthányin, a Nap már lemenő félben, így a Parlament még impozánsabb és a mögötte elterülő város is aranyló fényben úszik. Idilli környezet és időpont ahhoz, hogy 2018-ban kialakuljon a szerelem. Így és itt indult ez a történet: Bálint éppen telefonált, mikor Tomi megjelent a metró feljárónál, s akkor, pontosan abban az első pillanatban mindketten tudták, hogy ez volt az a másodperc, amire jó három évtizede vártak már!
A Planet Romeon ismerkedtünk meg. Nem beszélgettünk olyan sokat, max. 3-4 nap, mire leszerveztük az első találkozót. Mindenféle gagyi kérdések jöttek-mentek, de ami nagyon szimpatikus volt, hogy egyikünk sem követelte a másik farkáról készült képet. Most valahogy nem az volt a cél, hogy csak legyen meg még egy numera. Az első találkozónkkor mindketten megemelkedtünk vagy két centit, jött a rózsaszín permet, tisztára mint egy nyálas hollywoodi filmben (bár talán ez már oda is sok lenne). Tudod van az a pillanat, amikor meglátsz valakit és akkor nagyon tudod, nagyon érzed! Velünk pont ez történt. Túl voltunk már mindketten néhány kapcsolaton, vannak jó és rossz élmények is, ez ugye eléggé meghatározza az új randikat: félelem és elvárások tömkelege. Azt hiszem, nekünk sikerült mindezt levetkőzni, míg elsétáltunk az Oktogonig megvacsizni. Nagyon gyorsan egymásra hangolódtunk, bár a profilunk sokmindenben eltérő: Tomi ápolóként dolgozott egy rehabilitációs kórházban, Bálint HR-es volt a reptéren.
Tomi szülinapi ajándéka. Bálint éppen Mexikóban volt, amikor felkérte a Pötty grafikusát, hogy rajzolja meg a történetüket
Mindketten vidékről költöztünk a fővárosba. Valahogy adta magát, hogy melegként a kisvárosokban nem nagyon van lehetőség sem ismerkedésre, sem boldog párkapcsolatra. Természetesen tudjuk, hogy ez nem igaz, mert számos jó példát látunk, de ez mindkettőnknek egy meghatározó érve volt anno, mikor Budapestiekké váltunk. Azt, hogy természetessé vált számunkra, hogy nem a lányok, hanem a fiúk fenekét nézzük szívesebben, mindkettőnk esetében már fiatalon, 10-12 évesen egyértelművé vált. Bálint ezt teljesen természetesnek vette, Tomi kicsit küszködött ellene. Persze mindketten megpróbáltuk lánnyal, sőt, kialakult nagyon komoly érzelmi kötődés is, de az igazitól olyan messze állt, mint Makó Jeruzsálemtől! Amikor az ágyban csak úgy élvezed a szexet, hogy közben egy pasira gondolsz, akkor rá kell jönnöd: totál felesleges erőlködni. Így szép lassan kialakult bennünk a meleg személyiségünk és elkezdtük eszerint élni az életünk.
Kifejezetten támadást fiatalon egyikünk sem kapott azért, mert meleg. Vagy csak nem vettük fel. Persze voltak buzizások a suliban, de fizikai vagy megalázó atrocitás mindkettőnket elkerült. Bálint alapból egy elég kirívó személyiség volt, így még az sem kizárt, hogy a melegsége eltörpült az erős karaktere miatt. A coming out az ő esetében 2013-ban érett meg: akkor épp önkéntes programon vett részt Spanyolországban, s már nagyon unalmas volt a számára, hogy anyukája mindig a csajokról kérdezte, így egyik skypeolás közepette bevallotta: sosem lesz tőle (a megszokott úton) unokája. Nem volt gond ezzel a vallomással, egy anya, aki szereti a gyermekét, aki törődik vele, tudja, ha a gyermeke meleg. Tudja, még akkor is, ha nem akarja tudni. Tomi édesanyja pedig úgy került képbe, hogy többször látta együtt Tomit az akkori barátjával, így nem volt már értelme tovább titkolni. Kicsit ment az elfogadás mind az anyuka, mint a testvér részéről, aztán idővel természetessé vált.
Háttérben a Teide, Spanyolország legmagasabb pontja
Szóval Oktogon, vacsi, együtt töltött éjszaka. Majd találkozók tömkelege: kérek még belőled, akarlak, üres a napom nélküled! Alig egy hónap telt el, mire Tomi kapott egy kulcsot Bálint lakásához: ez inkább technikailag volt fontos lépés, mert az eltérő munkarend miatt kellemetlen volt hazarohangálni, hajnalban felkelni, csak hogy beengedjem az éjszakából hazaért szerelmem, ilyenek. Az első 3 hónapban még a 8. kerületben éltünk, de már nagyon elvágytunk onnan, nem tudtunk azonosulni a környezetünk viselkedési normáival, így a decembert már a 18. kerületben kezdtük, akkor már egyértelműen összeköltözve. Mindketten hamar be lettünk mutatva a másik családjának: Bálintot Tomi a második hétvégén már levitte Pécsre, egy hétre rá pedig Székesfehérváron történt meg a nagy pasi-prezentáció. Nagyon szerencsések vagyunk, mert mindkettőnk családja azonnal elfogadta a másikat, s az első perctől kezdve teljes értékű családtagként kezelték az új tagot. Sőt, azóta a két család már egy közös nyaraláson is túl van és gyakran felhívják egymást a szüleink. Ez hatalmas biztonságérzetet ad mindkettőnk részére.
A külföldre költözést inkább Bálint erőltette. Ő, miután visszaköltözött a Barcelona melletti Manresa-ból 2013 karácsonyán, valahogy nem találta meg a valódi boldogságot Magyarországon. Szakmailag egész szép utat járt be, de a politikai és társadalmi helyzet a magánéletére eléggé rányomta a bélyegét. Utál titkolózni, szeret büszke lenni az elért sikereire, így az, hogy a szerelmét nem vállalhatja fel mindig és minden körülmények között, az nagyon zavarta. Sosem voltunk egy magamutogató pár, de az, hogy mennyi rosszalló, gyűlölködő nézést kellett kiállnunk, amikor megfogtuk egymás kezét az utcán, már egyre jobban volt depresszív, mintsem csak szimplán zavaró. Meg kellett tanulnunk titokban érintkezni, rejtve ölelkezni, a buszon eldugva fogni egymás kezét, és erre nagyon fárasztó volt mindig odafigyelni. Beszólást csak egyszer kaptunk, egy hölgy fejezte ki nemtetszését, amiért a felüljáróban kézenfogva sétáltunk a 18. kerületben. Aztán jött a kóla kampánya tavaly augusztusban, és az a mérhetetlen gyűlölködés, amit megtapasztaltunk társadalmi szinten, feltette az i-re a pontot. Addigra már mind a ketten váltani akartunk a munkahelyünkön, így nem volt nehéz meghozni a döntést: a felmondási időnk lejártával költözünk.
Az eredeti cél Barcelona volt Bálint helyismerete és természetesen a melegek elfogadása miatt. Spanyolország kimondottan élen jár az LMBTQI ügyek kezelésében: legális a házasság, támogatják az azonos nemű párok örökbefogadását és nem igazán vannak homofób atrocitások. A spanyolok nagy többsége eleve elhatárolódik attól, hogy valakit a mássága miatt diszkrimináljon - furcsa is lenne ez egy ennyire multikulti környezetben. Ahogy teltek a hetek, egyre csak múlt a lelkesedés Barcelona iránt, hiszen itt nem elrugaszkodott dolog akár 8 havi lakbért + 2 havi kauciót elkérni előre, ha az embernek nincs még munkaszerződése és bizonyítható bevétele. Így az egyetlen (legális) alternatíva a szoba bérlés volt, mely anyagilag ugyancsak kész öngyilkosság: 750€-tól indult egy 13 négyzetméteres luk, közös fürdő és konyha használattal további 4-6 emberrel! Ezt viszont nem voltunk hajlandóak bevállalni. Mind a ketten elértünk már egy egészen jó egzisztenciát, melyből nem akartunk ilyen szinten leadni. Mi egyértelműen nem az anyagi okok miatt döntöttünk a költözés mellett, a kettőnk fizetéséből nagyon jó életminőséget tudtunk fenntartani, utazgattunk, berendeztük az otthonunk, tellett havi 2-3 színházra, mozira, egy-egy étteremre is. Szóval a 2-3 hónapnyi kolesz-életérzést elengedtük és kb. az utolsó pillanatban, az indulást megelőző 5. napon újraterveztünk, és Barcelonára csak egy napot hagytunk.
Október 17-én landoltunk Tenerifén.
Milyen az élet a szigeten? Mennyire elfogadóak a kanáriók? Hogy lehet munkát találni és hogyan küzd meg Tomi és Bálint a COVID-19 miatt kialakult helyzettel, hamarosan itt a gay.hu -n.
Kövesd őket Te is! Facebook: YOUnerife Instagram: @younerife_
Köszönjük Bálintnak és Tominak, izgatottan várjuk a folytatást! :)
Sokan jeleztétek, hogy szívesen olvasnátok hasonló történeteket oldalunkon, így ha Te is szeretnéd megosztani saját sztoridat, várjuk írásodat a petyrb@melegfilmfelirat.hu címre!
