Ugrás a tartalomra
x

Oh, West! Oh, Jack! - A látogató

- Oh Jack! – igen ez én vagyok. Hátra hagytam a múltat és egy új életet kezdtem. - Oh Jack! – és soha nem voltam még jobban. De most egészen biztos, hogy nem az én nevem fog elhangzani a következőekben.

- Oh Alex! – éreztem, hogy bennem van és lassan megindul. Hátra néztem és tudtam, hogy az a kép, ahogy a nem rég megismert, nem kicsit házas barátom izmos, izzadt teste felém gördül, minden egyes lökésével az ágyéka felől, sose tudnám elfelejteni. A milliónyi apró cseppet, amely minden mozdulata során legördült róla, ahogy élvezetet nyújtott mind a kettőnknek. A szemei, miként találkoztak az enyémmel, ő is tudta, mit érezhettek át pontosan abban a pillanatban. Forróságot és amit nem tudott, hogy némi békességet is. A férfi gyorsan tanult és kifejezetten élvezett minden egyes leckét, amit mutattam, illetve Joshua segítségével demonstráltam is. Már láttam egyszer és a fiú az érkezésem előtt talán többször is fantáziálhatott róla, hogy egyszer Alex szerszáma benne legyen. Most bevallva az igazat, én sem tudtam volna megállni. Ebben a pillanatban pedig végre teljesült. Az egyik keze, amit eddig a derekamon tartott, most a gerincem mentén vonult végig. Olyan finoman és lassan csinálta, hogy egy időre el is felejtettem a dolgomat. Legszívesebben újra megfordultam volna, hogy belenézek a szemébe és lássam, amit ő. Kíváncsivá tett, hogy az elmúlt pár nap történései, milyen hatással lehetek rá - de persze az érdekelt, hogy én hol helyezkedek el mind ezekben és legfőképp hogyan lesz ezután. Alex hangos sóhajára lettem figyelmes. Gyorsan elűztem a kételyeimet és inkább csak élveztem tovább a férfi bámulatos erejét, amit érezni akartam az egész hátra lévő életemben. Szinte függővé váltam az érintésétől, mind a testemen, mind pedig sokkal mélyebben is, ahogyan efelől Joshua sem volt kivétel.

A lökések gyorsultak. A keze visszasiklott szerencsére a csípőmre mert tudtam, ha nem tartana meg, akkor már rég kettőjük között estem volna össze. Váratlanul a férfi heves lélegzése sokkalta közelebbről szólt és már a hátamra dőlve sóhajtozott nagyokat a fülembe. A kellemes meleg fuvallat és az izzó bőre a testemen többet ért, mint bármilyen meleg tűz a hideg éjszakában. Mindeközben alig kaptam levegőt az érzéstől, meg persze Joshua dákója a szám között sem könnyítette meg a dolgomat.

Természetesen nem így folytatódott a történetem, legalábbis nem így kezdődött az egész. De most, ha nem gond nem tudok másra gondolni, mint hogy a két férfi, akire rátaláltam eme poros kisvárosban meg ossza velem minden részét a gyönyörnek. Amiben eddig részem volt és ami csak utána következik.

A fiú már tudta, hogy mit szeretek, mikor a hajamba markolva lökte a farkát az ajkam közé. Ő is tanult sokat, de nem annyit, mint Alex, mégis ugyan olyan jó szeretők lettek mind a ketten. A lábam között lógó, erőteljesen pulzáló dákóm, meg még soha nem volt ilyen közel, hogy magától, érintés nélkül elérje a csúcsot. Most pedig bizony ott voltam. A nyögések. A kérlelő érintések a másik testén. Igen, volt mit érinteni. Joshua nap barnította bronz bőrének látványa magával ragadó volt. Bár most egészen le voltam foglalva mindkét oldalról, de azért egy pillanatra felnéztem rá. A szemeit az ég felé fordította, ahogy felsóhajtott, mégsem állt le közben. Patakzott róla az izzadtság. Nem is csodálom – én sem állhattam messzebb a testem állapotát érintően. A gyönyörű fiatal, vékony, edzett teste, már is arra sarkalt volna, hogy eleinte csak a nyelvemmel érintsem meg minden egyes részét, aztán a kezemmel, majd a falloszommal mélyen. Ábrándozásomból visszarévedve Alex suttogott a fülembe.

- Érzem Jack. Mindjárt elfogok menni benned. – belenyalt a fülembe, ami majdnem engem is az akaraterőm szélére sodort. – Akarlak. És… - itt visszafogva magát próbálta leküzdeni a gyönyörét. Joshua sem volt messzebb, éreztem a nyelvem mellett pulzáló dákóján. Az sós íz már a számban volt, amikor csak egy pillanatra kinézve köztük az ablakon lefagytam. Minden meleg érintés elhidegült, ahogy megláttam Marie alakját közeledni a házhoz. A fiú farkát megfogva kihúztam a számból, amire mind a ketten fel figyelve leálltak és engem néztek. - Marie! Megjött a feleséged Alex. - a férfi arca azonnal elsápadt és kihúzódott belőlem, majd azon nyomban a földről kezdte összeszedni a ruhákat.

Joshua teljesen le volt dermedve és tétlenül figyelte, ahogyan én az urához csatlakozva segíteni kezdtem az öltözetek szétválogatásán. Végül a fiú túl adva magát a sokkon, mindent megtett, hogy előbb végezünk. Alex a cipőjével a lábán bújt bele a nadrágjába, de nem találva az alsóját anélkül húzta meg rajta az övet. Közben találkozva a pillantásunk, ő is nagyon jól tudta, hogy mi történt azzal a ruhadarabbal. Nem segítve az öltözésben egyikünknek sem, a még mindig álló dákónk.

Ha tehettem – ígértem magamnak és közben nekik is. – ma még folytatni fogjuk ezt. Nem mondtam ki hangosan, mert tudtam, hogy kevés az időnk. Kopogás. Aztán még több. Joshua az ingjét tűrte be már, miközben a férfi az ágyneműt húzta le az ágyról. Szép emlékek – és még felét sem tudjátok, hogy mi minden történt ott. - Joshua kérlek nyisd ki az ajtót! De előtte nézd meg a konyhát, hogy milyen állapotban van. – a fiú bólintott és már ment volna ki, amikor a férfi a kezét megfogva visszahúzta. A testük egymáshoz simult egy pillanat erejéig, ameddig a csók is tartott. A fiú keze legszívesebben elindult volna már újból, felfedezni minden részét az úrának, de idő híján most csak ennyit kellett beérnie.

Amikor véget ért az ifjú arcáról a sápadtság azon nyomban ködé oszlott a pirosság alatt - úgy látszik erre szüksége volt. Figyeltem őket és közben rájöttem, hogy nem csak a fiú érzéseinek tett enyhülést az elmúlt napok, hanem Alexnek is. Kettőjüket látva, eszembe jutott a múltam egy darabja, amiről úgy tudtam, hogy már rég elfelejtettem. Joshua arcára tévedt a tekintettem közben, aki mondani akart valamit. Tudtam mi lehetet az, én is kimondtam már párszor óvatlanul, nem gondolva a következményekre. Ahelyett viszont, csak a következőek hagyták el a száját, ahogy meghallotta az újabb kopogásokat. - Rendben. – és lement.

Segítettem Alexnek rendbe rakni a szobát és közben sem arra gondolni, hogy mit hagytunk félbe az előbb, ami nehezen ment. Csak egy pár perce még ennek a gyönyörű férfinak és tettre kész istálló fiújának a karjai közt feküdtem és készen álltunk mindannyian elfogadni a gyönyört - Marie meg az a fránya időzítése. A párnát akartam megigazítani, amikor Alexel egyszerre nyúltunk érte. A keze súrolta az enyémet. Egyből utána akartam nyúlni és megfogni, de ő gyorsan elhúzta, majd szó nélkül hagyta az egészet. Én megakartam fogni, hogy tudja minden rendben lesz és ezután is számíthat rám, de neki a mi lehet a mentsége az előbbiekre? - néztem az arcát egy darabig, aztán a lenti dolgok felé kezdtem el figyelni, mint az itteni ismeretlenre. A férfi közben csak is azzal foglalkozott, hogy minden úgy legyen, ahogy a felesége elment - kárba veszett idő Alex és ezt te is jól tudod, nem csak én. Félszemmel figyeltem a kapkodó mozdulatait, amelyek kisebb mosolyt csaltak az arcomra, látva a tüsténkedő férj szerepében, miközben nem rég egészen más dolgok ösztönözték. Meghallva aztán a földszintről érkező szavakat jobbnak láttam gyorsan visszatérni a szobámba. Nem volt sok kedvem Marie szemébe nézni a történtek után, legalábbis most még nem éreztem magam, hogy készen állnék rá. Már indultam volna kifelé, amikor valami oknál fogva visszanéztem. Alex az anyag cafatokat szedte össze a földről és felpillantva találkozott a tekintettünk. Ott állt mozdulatlanul. Láttam, hogy az ádámcsutkája le-fel mozgott. Töprengett, de mire az ajka megmozdult, már túl késő volt. - Szívem! Megjöttem!... – még mindig őt néztem és viszonzásra találtam a tekintetében. A váratlan reakcióját pedig ezután csupán a félelmének könyveltem el, mert láttam a szemében. Nevetségesnek hangzik, de ha bárki is ismerné a történetemet, akkor tudná, hogy nem szoktam ilyenben tévedni. Egyszer megtörtént, viszont azóta már többet tudok és tanultam is a hibáimból. Oda akartam menni, hogy a karomba vonjam és megcsókoljam, mégis mire bármelyikünk tehetett volna egy lépést is a másik felé, már késő volt.

- Jó újra látni téged is Joshua. Alex fent van? – ezt hallva szó nélkül kimentem a szobából és az enyém felé tartottam, amikor a pillantásom a lépcsőre esett. Pontosabban annak legfelső fokára. Ott ültem. A meztelen fenekem a kemény fából meszelt lépcsőfoknak feszült, ahogy Joshua rajtam lovagolt háttal. A lábamat kinyújtottam és a hihetetlen érzéstől szinte lebegtem a föld felett pár méterrel. A fiú háta forró volt az ajkam alatt. Csókoltam, haraptam, nem hagytam neki választást, mint hogy énekeljen nekünk. A rítmust éreztem a farkam körül, miként rugózott rajtam. A segge, ami annyi évig üresen állt, nem kapva meg a törődést egész életében, egy nap alatt be is pótoltuk mindezt. Számára mégis ez kevésnek látszott és én nem akartam, hogy bármiben is hiányt szenvedjen Joshua. A dallamot, viszont csak Alex tudhatta, ahogy ott magasadott mindkettőnk fölött, figyelve, hogyan szopja szeretett munkása a szerszámát. Nem tudhattam elképzelni, hogy abban a pillanatban mi játszódhat le a fejében, habár az arca nagyon sok mindent elárult számomra.

Csodálat. Vágy. Szenvedély. Végül szeretett. Az ifjú talán ezt mind észre se vette, ahogy mozgott rajtam és a feje megállíthatatlanul nyomult előre a munkaadója falloszán. Az előző játékok során kiderült, hogy Alex imádja, ha a mellbimbójával játszik, viszont mos nem állva a háta mögött, vagy rajta, ő maga vette kezelésbe a dolgot. Mindkét kezét használva fogta az ujjai közé a mellbimbóit, majd finoman húzogatni kezdte. Sóhajtozott és hevesebben lélegzett, miként az ágyékát is finoman megindította Joshua felé. El voltam kápráztatva a látványtól, hogy miként képes egy alig pár órája még csak nőkkel együtt háló férfi, máris az őrületbe kergetni engem. Már nem a fiú hátát csókolgattam, hanem őt néztem, ahogy pedig találkozott a pillantásunk, úgy indult be jobban. Csipkedte és egyre gyorsabban mélyült el Joshua ajkai között. Én sem tudtam türtőztetni magam, ilyen előadás közepette. A könyökeimre támaszkodtam és a lábaimat egy lépcsőfokra téve elkezdtem alulról besegíteni. A srác teste megremegett, de még nem ment el, bárhogyan is játszott rajta.

Miközben mi két oldalról vettük bírtuk be a kölyök minden létező pontját, addig ő a saját gyönyörét is felkarolta. Nem mintha, ezen tevékenységét nem nehezítettük volna meg elégé neki. Legszívesebben a vállát csókolgatva és onnan figyelve néztem volna végig, ahogy elélvez az ujjai között, de az érzékeimet már így is csak a szex töltötte meg. Ellenben az orrom még jó volt, meg amit megéreztem az az előnedve volt. - Érezlek Joshua. Imádom az illatod. – nyomtam még feljebb és felnézve Alex rám mosolygott. - Csak látnád Jack innen. – intett a fejével a fiúra és pontosan arra a helyre célozgatott – Mint valami sós krémes rúd. – a mellbimbói már pirosan izzanak, miként a lélegzése egyre nehezebb lett. - Hallod ezt Joshua? A munkaadód szívesen venné a szájába azt finom rudat, amire én is vevő lennék. – talán meghallhatta, de nem voltunk biztosak benne, mert annyira lekötöttük a figyelmét.

Alex a szemét egy pillanatra becsukva hümmögött hangosan és sejtettem, hogy már nincs messze tőle. Én sem voltam, főleg, hogy útközben Joshua teljesen rám bízta az irányítást, hogy ő a nyelve mellett szeretgesse a férfi szerszámát. A kezét pedig levette a sajátjáról, viszont az ujjai talán egy még jobb helyre vándoroltak át. Készülj fiú, mert az eső közeledik – ahogy láttam, hogy megérinti munkaadója heréit és finoman végig simít rajta. Alex kinyitva a szemét ezt látva már nem volt menekvése. A fiú gyönyörű zöld szemeibe bele pillantott, miként az ajkai között mozdul a dákója és a kezébe fogva a zacskóját izgatja, az évek óta kísértő vágy most utat tört benne újra. - Oh Joshua! Oh istenem! Igen! – a hangokat hallva már tudtam, hogy a fiú szája megint tele lesz.

Nem ez volt az első, amit Alextől kapott, meg tőlem, de nem is az utolsó, ha rajtunk múlik ezen a napon. Éreztem a testéből áradó remegést, miként minden cseppjét próbálja elnyelni a férfiból, akiért szerintem az első munkanapja odavolt. A házigazda végig figyelte, számára most ő volt a világ közepe. A teste izzadt volt és a kielégülés okozta reszketés nem akart elmúlni, ahogy a farkából kilövellő ondó folyam sem állt le. Számolni sem tudnám, hogy hányszor történt már ez, mégis Alex arcát nézve, olyan lenne, mintha az első lenne. Amitől mindig utána legszívesebben megcsókolnám és meg is fogom ezután. Kezdett alábbhagyni lassan, legalábbis ahonnan láttam és reméltem Joshua felkészült a következőre - mert én már igen. A fiú telhetetlen volt, ahogy csak mi és a kezében tartva még mindig a férfi heréit finoman megmozgatta rajta az ujjait. Az ajkai között volt és Alex felnyögött hangosan.

- Oh ember! Te aztán igazán akarsz engem. – mosolygott, miként érezte, hogy az utolsó cseppek is lefolynak szeretett munkása torkán – Neked aztán van étvágyad. Joshua mindvégig a férfi szemébe nézett, ahogy kivéve a szájából rá mosolygott. - Sose tudok eleget enni belőled, uram. – a nyelvét kinyújtva belenyalt a munkaadója makkjába, majd onnan felfelé indulva újra megkóstolta az egészet. – Remélem nem bánod Alex? - Sose vonnám meg a kedvenc csemegédet Joshua. – lehajolt és a fiú elengedve mindent, már csak a férfi csókjára koncentrált. – Ahogy remélem te sem tőled? – már indult lefelé, amikor a mozgásom alulról egyre erőteljesebb lett. A fiú meg velem együtt nyögdécselt hangosabban, amikor is éreztem. - Kölyök! Bele élvezzek a seggedbe! – löktem még egyet és a makkomból robbanás-szerűen tört fel a nedű, elárasztva a szeretett istálló fiúm ánuszát. - Oh! Ez az! Igen! – mondta hangosan, miként én lelassultam, ő meg finoman mozgott még rajtam.

Nem tudtam megszólalni. Minden erőm oda lett. A srác meg folytatta amit elkezdtem. A farkam mint valami dühöngő bika, megállás nélkül pulzált és keményedett, miközben megtöltöttem az ifjút. Joshua mozgásába belefeledkezve hangosan lihegtem, mind addig, míg Alex ki nem húzta és a szájába nem rakta. Nem tudom, mikor, de hirtelen már egy nedves lyuk helyett, éhes ajkak között volt már a falloszom. Felpillantottam. A fiú velem együtt szuszogott nagyban, míg mind a ketten a férfi pirosló arcát figyeltük, miként szopja ki belőlem a maradék ondót.

- Te sem panaszkodhatsz az éhségedre. – mondtam és találkozva a tekintettünk, jól láttam, ahogy kivéve végig nyalta a tövétől kezdve. - Nem tudtam, nem ellenállni neki. – rám kacsintott és visszadugva folytatta, míg én próbálva a számat összeszorítani, nem pedig minden jónak elmondani Alexet. Nem akartam máris, hogy elbizakodja magát és pár ideje volt utána nézni annak a krémes sós édességnek. A férfi szinte olvasva a fejemben újra rám nézett, míg én már a fiú nyakát csókolgattam és a kezem a farkán járt. - Nem felejtettünk el fiam. – mondta a munkaadója és az ő keze is megindult rajta. - Nem is… hittem volna. – nagy nehezen ejtve ki a szavakat, mert már közel volt.

Nagyon is. Így hát finoman kimászva alóla és felültetve a legfelső fokra, elhelyezkedtünk a lába között és szinte felfaltuk a fiú szerszámát. Eleinte megosztottuk, hogy ki alul és ki felül fogja nyalni, csókolni, meg szopni, míg végül mindenki azt csinálta, amit akart. A heréit véve a számba szopogattam, míg a kezemet a feneke alá dugtam és még be is kopogtam. Ugrott egyet, de nem tudott hová menekülni. Alulról keményen megdolgoztam újból, ahol melegség és kellemes nedvesség várt. Az ujjaimmal aztán lassabb tempóra váltottam, hogy ezzel is csak tovább fokozzam az elkerülhetetlent. Alex a makkjától egészen a tövéig nyalogatta, míg nem elérve a tetejét nagy lendülettel szopni kezdte. Figyelve Joshuát hamarosan már a seggéről és a zacskójáról én is átértem a szopásra. Igaza volt a férfinak, mint valami isteni édesség.

- Nekünk adod magadat Joshua? Csak nekünk? – kérdeztem és nem bántam, hogy többesszámban beszélek, mert Alex nyelvét érintve miközben párhuzamosan szopjuk, nem éreztem hogy ezzel csak egyedül lennék. - Igen…. Igen… - és éreztük, hogy mindjárt itt jön. – Igen! – a munkaadója éppen a makkját nyalogatta, amikor megjött az első hullám. Felcsapott az arcára, majd onnan lecsurgott az állán. Nem foglalkozott vele, hanem velem együtt nyeltük és szoptuk ki minden csepp ondóját a srácnak. Köztünk mocorgott és remegett, de mi nem hagytuk sehová menni. - Oh Istenem. – nézett végig magán és rajtunk is. – Ez nem volt semmi! Mi még mindig kóstoltuk a finom krémes rúdját, amikor mondta ezeket. Nem sokat gondoltam rá, mert a farka még mindig keményen állt és megpróbáltuk minden erőnkkel megpuhítani. Végül sikerült. - Alex, igazad volt. Igazi finomság. – egy csókot nyomtam a már petyhüdt farkára és onnan néztem fel fiúra, ahogy a férfi is. - Igen. Csodálatos volt – ezután felmászva megcsókolta, amelyet én folytattam. - El sem hiszem, hogy még az ágyig sem jutottunk vissza és már megint leizzadtunk. – nevetett a fiú, mire ránézve Alexre megragadtuk alulról a szeretett istállófiút. Mondtam már, tuti, hogy gondolatolvasó. - Oh és most mi fog következni? – kérdezte, de ami következett azt nem tudtuk már befejezni.

A fenébe! – gondoltam magamba és hallottam, ahogy valaki a lépcsőre lépett. Hátra néztem és Alex ott állt. Épp úgy, mint mikor legutóbb láttam. A szex utáni hajával. A mellkasán keresztben a karjával figyelt és egy pillanatra a lépcsőre nézett. Nem az egészre, csak a legfelsőre. Tudtam, hogy arra gondol, amire én és reméltem, hogy ezzel még nem lesz vége. Mondani akartam valamit, de a közeledő lépéseket hallva már gyorsan benyitottam a szobámba és bezártam magam után az ajtót. Marie kedves hangját hallva összeszorult a gyomrom. Nem voltam annyira rosszul, csak tudtam, hogy előbb utóbb el kell neki mondani az igazságot. Csak mikor? – a kérdéssel a fejemben odamentem a vizes tálhoz és megpróbáltam rendbe szedni magam, mielőtt találkozok az újdonsült szeretőimmel, meg a ház úrnőjével.

2.

Hogy ki akartam-e menni? Egy cseppet sem. – pedig előbb kellett leérnem a földszintre, mint Marie, hogy tudjam Joshuával minden rendben van. Sajnáltam a kölyköt, mert tudom mit érezhet most át. De ma éjjel biztosan befogjuk fejezni, amit elkezdtünk - és reméltem, hogy betarthatom az ígéretemet Joshuának. Ez volt talán a könnyebbik része viszont Alex helyzetét érintően nem voltam olyan magabiztos, most, hogy Marie visszajött. Az egész testemet alaposan átmostam a vízzel. Külön figyelmet fordítva a mellkasomra, a seggemre, az arcomra, vagyis nagyjából minden részeremre, mert rájöttem, hogy újdonsült szeretőim telhetetleneknek bizonyultak, ha rólam van szó - de persze én sem voltam velük másképp. A gondolattól a farkam újra kemény lett. Fájdalmasan és még mielőtt a kezemet rátettem volna a nadrágomat felhúztam és az övvel szorosan magamhoz láncoltam, majd kimentem a szobámból. Egy pillanatra Alexék hálószobája felé pillantottam, de meghallva a kettőjük hangját gyorsan lementem a lépcsőn. Joshua az asztalnál terített meg. Éppen a tányérokat helyezte le, amikor fél úton tartottam és felnézett. - Szia Joshua! – mosolyogtam rá, amitől elvörösödött. - Jack. – bólintott egyet, majd folytatta tovább. Nem mondom, hogy nem élveztem a zavartságot és hogy végre az én jelenlétem is képes volt ezt kiváltani belőle. Így hát megkerülve az asztalt oda léptem mellé. Az evőeszközöket rakta le szép sorban, de láttam rajta, hogy ideges. Nem is. Izgatót. Baromira feszült volt. Pláne, mikor a kezemmel megmarkoltam a fenekét, úgy, hogy az egyik ujjam éppen a lyukát izgassa a nadrágján át. Felsóhajtott és már tudtam, hogy mi lesz a kedvenc szavam tőle. Azt kívántam bárcsak ne lenne rajta semmi, mert akkor egyből megujjaznám és kinyalnám, miközben a nevemen szólítva azt kéri, menjek tovább. Az arcáról mindent le lehetett olvasni. Közelebb hajoltam és belesuttogtam a fülébe. - Hidd el még korán sem végeztünk. És ma este… - már csak a köhögésre figyeltem fel, amikor Marie Alexra nézett, én meg mintha villám csapott volna belém gyorsan arrébb ugrottam.

Ami viccesnek bizonyult, mert Joshua vigyora még akkor sem tört meg, amikor Marie megszólított. - Jó újra látni Jack. – mondta és fel sem tudtam készülni az ölelésére, amikor már a karjai a nyakamnál voltak. – Örülők, hogy maradtál. – nem volt ebben semmi erotikus, vagy szexi, mégis az ujjai a tarkómon feljebb a hajamba markoltak. Csak egy pillanatnak tűnt az egész, mégis megtörtént és nem volt rossz érzés. - Én is örülők, hogy maradtam. – ekkor Alex tekintete ragadt rajtunk, amitől máris kényelmetlenebbül kezdtem magam érezni. Szerencsére Marie előbb elengedett, mielőtt az újra találkozásunk örömét még erősebben érezhette volna felőlem. Le is ültem azonnal az asztalhoz, még a többiek a konyhában szorgoskodtak. A figyelmemet persze nem tudta elkerülni az asztallap simasága és szárazsága a tenyerem alatt. Joshua hátrafordult és látva, hogy mit csinálok egy gyors fintort vágott felém, amiből sejthettem, hogy az ő munkája által lett letakarítva. Alex lerakta a salátát és persze ő is észrevette, hogy mit nézzek, meg hogy éppen hol a kezem. Pont ott, ahol reggel találtam rá és a fiúra. Míg Marie osztotta a parancsokat a könnyű vacsorához, addig én visszaemlékeztem a ma reggelre.

A tegnap az valami fantasztikus volt. Először is bevezetni Alexet a férfi gyönyör világába, megtörtént. Betartani az ígéretemet Joshuának, szintén véghez vittem. Duplán is, amitől nem csodálkoztam, hogy kissé kimerültem. Alex ágyán feküdtem és ahogy megfordultam reméltem, hogy két gyönyörű férfi mellett fogok ébredni, míg nem kinyitva a szemem, kisebb csalódást éreztem. Nem mintha nem lett volna jó a tegnap, de szívesen a kezem közé vettem volna a reggeli merevedésüket, ahogy a számba is. Ezen mosolyogva másztam ki az ágyból és vettem fel a nadrágomat.

Ellenben mielőtt tévés következtetésként teljesen felöltöztem volna meghallottam egy igazán nekem való hangos nyögést. Alex volt és akkor Joshuának is a közelben kellett lennie. Biztos voltam benne és be is jött. Hangtalanul kiléptem a szobából és a lépcsőn mentem le miközben megragadva a nadrágom elejét próbáltam nem nagy zajt csapni. Nem megzavarva a remek párost, egy nagyon finom reggeli közben. Először, amit megláttam az Joshua verítékben úszó kemény barna felsőteste volt az asztalfőnél. A szőke göndör tincsei még jobban össze voltak kuszálódva tegnap óta. Bár én észrevettem, ő még sem fordított semmilyen figyelmet a ház más részére, csak az asztal közepére.

Ahol per pillanat Alex feküdt a hátán. A házigazda lábai a fiú vállán nyugodtak. A lábujjai önfeledten nyúltak egyre feljebb, ahogy Joshua pedig egyre mélyebben volt benne. A lökések még az asztalt is megmozdították. A férfi átérezve mindezt hajthatatlanul játszott a férfiasságán. Szóval miden létező módon fel kelltettem az érdeklődésüket – mosolyogtam és halkan haladtam lefelé a lépcsőn. Leérve még mindig nem vettek észre, de látva, hogy némi elemózsiát akartak magukhoz venni, mielőtt jobb étket találtak volna, elvettem egy szép piros almát. A falnak dőltem és egy jó nagyot haraptam az almába, amire végre felfigyeltek. A kölyök lassított és a feje vörösbe borult. Alex csak felém sandítva lihegett hangosan. Haraptam még egyet és közeledtem feléjük.

- Na szép, mondhatom. Csak egy este volt és ti máris az asztalon döngetitek egymást. – Joshua mellett álltam meg és szabad kezemmel rásuhintottam finoman a fenekére. A fiú a szemét becsukva felnyögött és a farka már is mélyebben volt, amit persze Alex sem hagyhatott szó nélkül. - Szólni akartunk, de olyan békésen aludtál. – mondta a srác és a kezemet az ütés nyomára téve gyúrogatni kezdtem. – Mi meg csak reggelizni jöttünk le, amikor… Három ujjamat toltam fel neki, ami teljesen megérte, hallva a finom hümmögését. - Igen. Össze akartunk ütni valami reggeli félét. De akkor… - az ujjazásom javított az istállófiú tempóján, így a férfi hangos nyögése megakadályozta, hogy végig mondja, de én tudtam a választ rá. Lehúztam a nadrágomat és megfogva a már keményre faragott falloszomat húztam rajta egyet. - Nem tudtál ellenállni Joshua farkának, mi? – engem nézett, de egyből a szerszámom töltötte be minden érdeklődését – Remélem az enyémnek sem fogsz. Nem várva meg a választ felmásztam az asztalra és egyben Alexra is. A lábaim között a felsőteste hevert és finoman előre döntöttem magam, hogy a dákóm egyenesen a szájába lógjon. Nem kellett egy pillanatig sem kérlelni. Az ajkához érve azon nyomban kinyitotta és elnyelte. - Oh! – máris a fejét kezdte emelgetni, de ezt látva gyorsan a segítségére siettem. – Hagyj segítsek.

Elkezdtem előre dönteni magamat és így merültem el önfeledten a házigazdám ajkai között. Közben Joshua visszatalált a ritmusához, de közben meglátott egy lehetőséget is. Nem csak, hogy Alex méz édes ajkai között volt a farkam, de még a fiú nyelve is a seggemben volt. A lyukam még ilyen finom nyalásokat soha nem kapott, mint most tőle. Kihúzta, aztán éreztem, hogy az egyik faromba bele is harapott. Hátra fordultam, mire bűnbánó mosollyal nyalta meg a szája szegletét. Szeret… - azaz – Imádlak titeket – gondoltam magamban, miközben két ilyen szexi hím között reggelizhettem. Legalábbis Alex, mert ő az egyetlen, akinek nagyjából minden lyuka tele volt. - Ez a legjobb reggeli, amibe valaha is részt vettem. – adtam át sóhajok közepette, mert Joshua nyelve tényleg nagyon kívánatossá tette engem.

Sejtettem, hogy a többiek is ezt mondanák, ha nem lennének ennyire lefoglalva. Alex a farkammal és a sajátjával, amin most már egy kissé visszafogotabban mozgatta a kezét. Az istállófiú pedig nem hagyva abba a férfi döngetését egy percre sem, ahogy az én segglyukammal is alaposan megismerteti a nyelvét. A testem izzott és a levegő forróbbnak tűnt, mint bármikor körülöttünk. Habár a nyugat nem a hideg időről híres, akkor is reggelente jobb volt alaposan felöltözni, míg a nap nem jön fel. Most viszont más volt a helyzet, mert legszívesebben meztelenül mentem volna mindenhova, ha ez a kettő is velem tart bárhová is megyek, amíg csak élek. Ez lett volna maga az álom, illetve, hogy nem élvezek el rögvest Alex szájába. Nagyon jól csinálta. Nem beszélve a fiúról is, aki igen keményen megdolgoztatja a házigazdát. Még ha felette is voltam, éreztem, hogy milyen erősen vágja be neki a lomposát. A férfi nem is panaszkodott, főleg a későbbi esemény után, nem is akart volna. Mert bármennyire hajtottuk egymást előre, úgy Joshua lihegése, nyögései egyre hangzatosabbá váltak. Én pedig ezt hallva lassan lemásztam Alexről, aki közben minden részemet végig nyálazva intett rövid búcsút nekem. - Hidd el nem megyek messzire. – álltam meg az asztal mellett amikor már a fiú mellett megállva simítottam végig a farkamon. Mert keményen beindultam, látva, hogyan merül alá újra és újra a srác a férfiban. - Reméltem is, hogy ezt mondod. Mert nagyon finom reggeli vagy Jack. – kacsintott rám Alex, én pedig nem tudva ellenállni megcsókoltam. Jobb helyzetet nem is választhattam volna, mert ebben a pillanatban remegett meg Joshua teste és kiáltott fel. - Oh anyám! El élvezzek! Oh Alex! – és igen, a házigazda sem tudta volna jobban magát kifejezni, kivéve mikor megharapta az ajkamat erősen, miközben a fiú ondója kezdte megtölteni a segglyukát.

Minden lökéssel jobban simult az ajkamhoz és még szenvedélyesebben adta vissza. Ha választhatnék egy pillanat közül, hogy melyiket éljem át újból és újból, akkor talán ez lenne az. Kettőjükkel. Örökké. Belenéztem a kék szemekbe és kiakartam mondani, hogy mit érzek és mennyit jelentenek nekem. De még nincs itt az idő - mondtam magamnak - vajon mikor leszek újra képes arra, hogy meg tegyem? Felpillantottam a kölyökre, aki még mindig benne volt. Nyomult előre, majd követve a példámat ő is ráhajolt. A szerszáma teljesen eltűnt Alexben, ahogy a nyelve is a szájában. Finoman végig simítottam az izzadt hátán, majd le a fenekéig. Akartam, de még mennyire, mégis most Alexnek tartogattam magam, aki most a mi reggelink. Oh a fenébe, annyira gyönyörűek. – néztem, ahogy Joshua a férfi testére keveredik és már rajta volt, miközben a farka még nagyban benne volt. Nem mozdult sokat a srác, de még így is eltudtam képzelni, milyen lehet össze dörgölőzni, csókolózni egy másikkal, míg a legmélyebb ponton érint. Fantasztikus érzés. Emlékszem az ágyban voltam. Ő felettem volt. Minden lökésétől a testem megremegett és szét akart törni, míg nem a csókjával visszahozott, újra összerakott. Akkoriban nem hittem volna, hogy úgy fogok nézni újra egy másik férfira, vagy az én esetemben kettőre, mint akkor rá. Csak ő volt nekem minden nap, míg nem el nem jött a holnap. Az istállófiú rám nézett és a kezemben szorongatott pulzáló dákóra, amitől máris éktelen nagy mosolyt terült szét a száján. A tekintettünk találkozott és én újra visszatértem közéjük, ahol végre újra biztonságban érezhettem magam.

- Azt hiszem még valaki nem egészen lakot jól. - Jó szemed van fiam. – mondta Alex, miközben a kölyök leszállt róla és váratlanul elém térdelt. - Csak egy nyalásra. – bólintottam és mint akkor a pajtában, újra felrémlett előttem remek szájtechnikája. Hümmögtem és a testemet simogattam, míg a férfi mozdulatai magával ragadták a tekintetemet. Nézte, hogyan szop le engem Joshua, miközben a férfiasságát hevesen húzogatni kezdte. A másik kezével viszont az egyik mellbimbóját csipkedte. Szóval Alex egy kicsit szeret játszani, mert bizony én is – éreztem, hogy ha sokáig még így fog menni, akkor nem fog sok jutni a férfinak, de mielőtt még félbeszakíthattam volna az istállófiú felállt. - Bocsi, elkapott a hév. -a gödröcskéit és a vöröséget látva az arcán nem tudva ellenállni megcsókoltam. - Soha ne kérj bocsánatot, azért mert fantasztikusan szopsz Joshua. – még jobban elvörösödött, miközben felmászva az asztalra elhelyezkedtem Alex lábai között. A vállamra tettem őket és finoman betoltam a farkamat a segglyukába. - Ah! Oh! – lassan lélegzett, érezve, hogy most ez egy kicsit nagyobb lesz, mint a fiúé. - Nyugi Alex! Hidd el hamarosan elmúlik és utána már csak élvezni fogod. – a fájdalom, ami eddig az arcán ki ült, úgy ahogy mondtam hamar elenyészett, miként elindultam felé. - Oh! Igen! Ez… - mélyebbre kerültem benne – Csodálatos. – én meg folytattam tovább az alá merülésemet, míg a fiú az almámat megtalálva enni kezdte. Közben is végig minket nézett. Nehéz volt nem ellenállni a kísértésnek, hogy teljesen benne ne legyek, mert a házigazdám lyuka, olyan szűknek bizonyult a farkam körül, mint még soha semmi. Segítve azért Joshua előbbi munkássága simábban tudtam mélyebbre hatolni. Még nekem is figyelnem kellett, hogy el ne veszek az érzésben. A teste minden lökésemre egyre jobban megnyílt, ahogy a férfi arca is. Alex az ajkát harapdálta és a keze megállás nélkül járt a farkán. Én vagyok a legszerencsésebb ember a világon - és mindenáron meg akartam kóstolni. Lassan elindultam lefelé, közben a falloszom kellő mélységek között mozgott benne. - Megakarlak kóstolni. – súgtam neki – Felakarlak falni. – az ajkammal alaposan bejárva a kocka hasát és onnan felfelé minden részét, míg nem elértem a mellbimbójához. - Ráadásul te vagy a desszert. – bekaptam és finoman szopni kezdtem. Sóhajtozott. A testünk nem ért össze teljesen, de aztán elvéve a farkáról, a kezeit a hátamra tette és magára húzott. Teljesen benne voltam, ami elképesztő volt. Hangosan nyögött a fülembe, míg én azokat a pici mellbimbóit harapdáltam. A hasamhoz nyomódott keményen a férfiassága, ami minden súrlódással egyre erősebben pulzált. Ezt pedig Alex is megerősítette bennem.

- Elfogok menni! Jack! Oh… - a piros bimbóit hagyva felkúsztam a szájáig és ott a nyelvemmel elfojtottam a további nyögéseit. Éreztem. Minden remegésén átvezető hullámát, ahogy a makkjából gyors folyamként lövell ki a testünk között a spermája. Csókolt. Visszacsókoltam. A lábait közben a seggemre kulcsolta. Már nem csak én hajtottam magam előre, hanem ő is engem. Joshua pedig csak figyelve mindezt már a csutkánál járt. Nem tudtam hova menni és másra gondolni, mint hogy most fogok Alexbe elélvezni. Semmi sem tarthatott vissza és a legszebb, hogy ő is ezt akarta. - Élvezz belém te is Jack! Akarlak! – csak ennyi kellett, hogy megrázkódjak és a felkiáltsak. - Igen! Oh! Alex! – aztán újra csókolózni kezdtünk, míg szép lassan én is megtöltöttem a már sokkalta kevésbé szűz seggét. Nem tudom mennyi ideig feküdhettünk így együtt, de nem is számított, csak az, hogy életemben most másodszor érzem, hogy otthonra leltem valakivel, vagyis valakikkel. Joshua és Alex. A farkam még mindig kemény volt, amelyet Alex is érzett. - Úgy látom nagyon is nagy hatással vagyok rád. - Nem is próbálom tagadni. – és egy pár lökéssel a tudatára is hoztam ezt. - Oh baszd meg Jack. Hatalmas vagy. – sóhajtozott nagyokat. – Imádlak. – mondta és a fiú közben felmászva az asztalra végignézett rajtunk. - Jó kis reggeli? És most? – megcsókoltam, a férfi pedig a srác már kevésbé petyhüdt farkát ragadta meg. - Most szépen kinyaljuk a ház urát. Alaposan. – és így is lett. Lemásztam róla, de még ott tartva a fejünket felváltva dugtuk oda Alex segglyukához, hogy ott falatozhassunk. Meg kell hagyni isteni volt, amelyért egyikünk sem panaszkodhat. - Oh! Ez nagyon jó srácok! - Nagyon finom vagy Alex – merült még egyszer alá Joshua, én pedig elnézve a férfi elhűlt arckifejezését, tudtam, hogy megérte lejönnöm közéjük. Egyben itt maradni velük. - Jó étvágyat kívánok mindenkinek! – Marie hangja rázott vissza a valóságba és látva rajtam, hogy teljesen máshol jártam rákérdezett mosolyogva. - Hol voltál cowboy? - Sehol. Csak arra gondoltam, hogy milyen jó itt lenne köztettek. – Marie erre rátette a kezét az enyémre. - Mi is örülünk, hogy itt vagy Jack. – végig néztem mindenkin és egyöntetűen bólogattak, meg mosolyogtam rám. - Köszönöm! – már belekezdtünk volna az evésbe, amikor Marie mondata hirtelen megfagyasztotta körülöttem a levegőt. Teljesen elment az étvágyam és reméltem, hogy az arcom nem árult el semmit a barátaimnak. - A városban jártam és ott találkoztam egy seriffel, a neve Marcus és Reksonvillből jött. - a város és ez a név, hirtelen nem kaptam levegőt. – Nem igazán mondta meg, hogy mit akar, csak azt, hogy egy férfit keres, aki ugyanúgy, mint ő seriff. Valami baj van Reksonvillben és kell neki a segítsége. A mondat végénél pedig Marie egyenesen rám nézett. - Jártál már Recksonvillben Jack? – azt hittem képtelen vagyok megszólalni, de hála az égnek kitudtam nyögni egy szót. - Nem. – vagy még egy párat. – Sajnos nem Marie. Az asztal körül ezután nagy csend támadt. Csak a villák és kések zörgését lehetett hallani, míg Alex nem kérdezett a felesége útjáról. Ő meg persze örömmel neki kezdett, hogy enyhítse a váratlan és feszült csendet. Nem figyeltem, hogy miről beszélnek és senkire nem akartam ránézni sem. Gyorsan és kapkodva ettem, így mikor végeztem és megköszönve a vacsorát felmentem a szobámba megkönnyebbültem, de egyben elkezdtem félni. Persze, tudtam, hogy az este már nem olyan lesz, mint amilyet elterveztem. Bármennyire is akartam azt hinni, hogy nem vették észre a változást rajtam, Joshua és Alex, ha teheték a szememet keresték az asztalnál. Nem hagyhattam, hogy lássák mennyire meg vagyok rémülve, mert a seriff, aki Recksonvillből jött, engem keres és vissza akar vinni. De én nem akarok soha többé visszatérni oda. Az ágyra vetettem magam és reméltem, hogy mindez, ha felébredek csak egy rossz álomnak fog tűnni.

3.

Még rosszabb volt. Felébredtem és nem a seriff miatt nem voltam képes újra lehunyni a szemem, hanem ami Alexék hálószobájából jött. Szex. Még Marie érzéki nyögéseit elbírtam volna, de a férfi hangja nem hagyott nyugodni. Igaz nem ígért semmit – ami már is több volt, mint amit én mondtam neki Marie megérkezése után. Az ördög vinné el. Levettem magamról a felsőt, kibújtam a cipőmből, aztán a gatyám következett. Ahogy a hangok lassan a tetőfokára hágtak a szomszédban, úgy megválva minden ruhámtól meztelenül feküdtem az ágyamon.

Nem mintha az álmom nem tett volna így is kőkeményé, de hallva Alex kéjes kiáltásait, úgy éreztem ha nem érhettek magamhoz felrobbanok most rögtön. Megragadtam a férfiasságomat és finoman húzogatni kezdtem. Behunytam a szemem és a férfi sóhajaival együtt, én is alá szálltam a vágyba. Visszatértem oda, ahol Joshua rákérdezett az ígéretem második felére. - Hogy is volt azzal, amit ígértél? – Alex köztünk váltogatta a pillantását és nem értette miről beszélünk. A mosolyát látva eleinte nem esett le, de aztán rájöttem. - Egy része meg volt. Készen állsz akkor kettőre is? – elkezdtem kigombolni az ingemet és ledobni magamról a cipőmet. – Alex, azt hiszem még Joshua nem elég boldog. A férfi felé fordult és lassan megértve mi következik a karjába húzva megcsókolta a fiút, akinek a szíve még hevesebben vert mind eddig bármikor. Megváltam a ruháimtól és végig néztem rajtuk.

- Imádom Heaven Vill-t. – becsuktam az ajtót és az ágyban csatlakoztam hozzájuk. Joshua a munkaadója teste felé kerülve a kezét lecsúsztatta közéjük és megragadta az eddig benne érzett férfiasságot. A csókjaik erősebbek lettek és vadabbak. Egész nap elnéztem volna őket. Meztelenül. Egymás karjaiban élvezetek nyújtva a másiknak. Mind erről lemondtak volna, ha nem jövők éppen a jó pillanatban. A kölyök húzott egyet a dákón, amitől Alex felnyögött, majd a nyelvük újra egymásra talált. Elégedetten és szinte büszkén figyeltem Joshua fenekét és a között is a nedves lyukát. A fehér ondó vékony útvonalat hagyott maga után, jelezve, hogy hol is van a mézes csupor. Én pedig követni kezdtem. A lábam között lengő, teljes nagyságában álló farkammal nem is törődve a srác segge elé térdeltem. Megfogtam a két kezemmel a gömbjeit és finoman széjjelebb húzva már is a nyelvem tűnt el a segglyukában. A fiú édesen felsóhajtott. Éreztem a tekintetét magamon, de felnézve nem csak ő bámult engem mosolyogva. Alex is ott volt, de hamar más kötötte le a figyelmét, mihelyst Joshua az állától elindulva csókolgatni kezdte a testét. - Oh fiú! Te aztán tudod használni a szádat. – az istállófiú a bókot hallva szívesen válaszolt volna, ha nem érte volna el a célját. – Ez az! Joshua! Igen azt szeretném! – a férfi már a kezét rakta a srác göndör szőke hajára, hogy nyomja le, de a kis pimasz nem hagyva annyiban felnézett. - Mit is uram? – a kezét újra ráhelyezte a dorongjára és mozgatni kezdte. – Mit szeretnél Alex? – a nyelvét kinyújtva végig nyalta hosszában. De a háziúrnak is volt ám vérpucájában. - Szopjál le Joshua. Érezni akarom azokat puha ajkaidat a férfiasságom körül. – a srác azon nyomban eleget is tett a kérésének. - Oh! – Alexet meg egyre jobban kezdtem megkedvelni. A fiú gyönyörű testének látványa köztünk maga volt a svédasztal. Minden részét érezni akartam, így a nyelvemet mélyebbre, míg a kezeim felfedezőútra indultak. Kinyújtva elértem a vállait, majd lejjebb haladtam. Közben a mellkasát érve megfogva a két mellbimbóját morzsolgatni kezdtem. Ő megremegett, amit jó jelnek véve folytattam egy darabig. Elfoglaltam magam, de azért felnézve láttam, hogy Alex, épp, mint én a munkása arany barna testét bámulja.

Tudtam, hogy mit akarhat és szándékomban is állt minden részét meg mutatni neki. Ezután a hasához értem, a vadító szálkás izmokhoz, amely bármely emberi lényt vágyakozással töltenének el. Szerencse, hogy most már hozzánk tartozik - igen, mert most már a férfi is benne volt. Bár az elején kicsit tétovázott, azon a kis naivitáson hamar túl adva megmutatta, hogy milyen valójában egy vad szerető. Lassan az ágyékéhoz értem, amikor a férfi a kezeibe fogta erősen a fiú fejét, majd a testét megindította feléje. Joshua remegett. A testén keletkező izzadtságot érezve pedig legszívesebben a nyelvemmel nyaltam volna végig, hanem Alex nedvét kóstolgatnám vele.

A házigazda teste minden lökés után egyre jobban csillogott a lemenő nap fényében. Izzadt volt. Az erős férfias illat betöltötte a szobát. A hármunké volt és minden lélegzet közepette imádtam magamba szívni. Elértem aztán az ifjú dákóját, amelyet megragadva finoman húzogatni kezdtem. Úgy, mint bent, ahogy kint is. Joshua hangját szívesen hallottam volna eközben, hogy mit szól mind ehhez, viszont azt se szerettem volna, ha kijött volna a gyakorlatból, a férfi farkával a szájában. Tudtam hol vannak a határai és még igenis sok mindent meg akartam neki mutatni, beleértve azt is amit ígértem. Így a nyelvemet kihúzva három ujjam váltotta fel. Széles volt már, de még nem eléggé, viszont bíztam a srácban. Látva Alex gyöngyöző homlokát is, gyors lépésre szántam el magam. Még mindig benne voltak az ujjaim, amikor ráhajolva a fiú fülébe suttogtam, de úgy, hogy a férfi is jól halhassa.

- Ideje teljesítenem a második ígéretemet is kölyök. – erre a szájában megállt a vaskos, és határozattan ízletes farok – Szóval lovagold meg a drágalátos házi urat. – nem kellett egy pillanat sem és megtörtént. Alex elhelyezkedett kényelmesen, úgy, hogy az ágytámlánál lévő párnákra tudjon rá dőlni, miközben figyelte, hogyan ereszkedik alá Joshua a kezében tartott férfiasságra. A fiú azon nyomban elvörösödött és alig mert hinni a fülének, amikor ezt mondtam neki, főleg mikor látta, hogy a férfi is teljesen benne volt. Az egészet egy gyerekes álmodozásnak tartotta, amikor megemlítette nekem. De most kicsit félt, hogy milyen lesz. Így látva, hogy milyen figyelmesen és szinte hangtalanul figyeli Alex minden mozdulatát, ahogyan alászált, még jobban elpirult.

Én pedig mosolyogva figyeltem mindezt az ágyvégéből. Amikor már rajta volt, hihetetlen de mind a ketten szinte egyszerre sóhajtottak fel. A házigazda nem is tudva, hogy hol kezdje, de egy csók jó kezdetnek bizonyult, miközben a fiú könnyed mozdulatokkal elindult rajta. Miként ez elkezdődött Alex felnyögött és bekapva az egyik mellbimbóját a srácnak az ajkai között tartotta. Innentől meg nem volt megállás. A férfi simogatta, csípte, harapta csókolta minden részét a kölyöknek, aki erre hangosan sóhajtozva még jobban megindult a farkán. Tökéletesen jól kiegészítették egymást. A kezei aztán a fenekére téve rácsapott egyet. Joshua elvörösödött még jobban, majd az ajkaik újra találkoztak. A csapások nem maradtak abba és közben észrevettem, hogy Alex nem csak a fiúért csinálja mindezt. Egy-egy ujja néha a lyukába érve mozgatni kezdte. Találkozva a pillantásunk tudtam, hogy mit szeretne már. Én is csak arra vártam.

- Gyerünk Jack! Készen áll mindkettőnkre. – erre az istállófiú is megfordulva már mondani akart volna valamit, de a már a háta mögött tornyosultam. - Igaz ez? Joshua? – a farkamat megragadva a nyílásához illesztettem – Mind a kettőnket akarsz? – szépen, óvatosan elindultam benne, míg ő teljesen leállt a férfin. - Hallani akarom fiú? – csodálatos volt, mert szinte erőlködés nélkül mélyedtem el benne. – Mondd ki. – suttogtam a fülébe és még mielőtt mondhattam volna még valamit Alex is ott volt velünk. - Joshua akarsz minket? Mert én akarom. Mindkettőtöket. – rám nézett aztán vissza Joshuára. A fiú arca megnyílt, de nem az élvezetektől, hanem a boldogságtól. - Igen! Akarlak titeket. – és benne voltam teljesen. - Én is titeket! – mondtam és finoman felé döntöttem magam, amitől az ifjú megremegett. - Én is! – kiáltotta a férfi is, ő pedig alulról emelte meg az ágyékát. - Oh! Igen! – mindenki ezt mondta és nem csak Joshua érezte a végét, hanem mindannyiunk.

Az egész elképesztő volt. Nekem is új volt, nem csak nekik, amit csak jobban utána vallottam be nekik, ő meg hálásak voltak érte. Az életemben csak egyetlen egy emberrel volt olyan a kapcsolatom, mint most velük kialakulóban van. De elvesztettem és csak az én hibám volt. Ahogy löktem magam Joshua felé, úgy döngette meg alulról Alex is. A fiú eksztázisos transzba esve a nevünket kiáltotta, ahányszor csak érezte a lökéseinket és az érintéseinket. Érezni akartuk minden gyengéd és durva tettünket a testén, ahogy azon belül mélyebben is.

A fejemet a nyakába fúrtam és nem bírva ellenállni már a pöre vállának látványától finoman beleharaptam, amitől az ifjú hangosan felnyögött. Alex csak egy párat húzott Joshua férfiasságán, de már is az előnedvet nyalta le az ujjairól. Míg nem Joshua szájában voltak, aztán az enyémben. Vad volt. Szenvedélyes. Én meg azt hittem sohasem leszek újra boldog, de tévedtem. Nem hagyva fel a lökéseinkkel az istállófiú tajtékzó nyögései elérték a csúcsót. A farkunk okozta kettős nyomástól a férfiassága megremegett és a makkja csúcsából vastag folyamként csurgott végig rajta az ondója. - Oh! Én… sze… ti… - tudtuk mit akar és magunkhoz vonva a karjainkban tartottuk a legvégső pillanatig.

Amiközben Alex ajkára tévedve a szemem nem bírva ellenállni áthajoltam a srác felett. Ő is arra gondolt és megcsókoltuk egymást, miközben Joshua köztünk sóhajtozott. Érzéki volt és erőteljes. Nem panaszkodtam utána, pláne mikor a férfi arca megnyúlt az élvezetektől. Ezt az arcot szívesen nézném minden nap, amíg csak élek. Az érzés átjárta Joshuát is, aki Alexre dőlve vele együtt lihegett hangosan, amelyet elfojtottak köztük támadt csókkal. Már közel voltam én is és magam előtt látva őket a jövőben mellettem, a szívem hevesebben kezdett dobogni. A testem remegett. Minden gondolatom elszállt és csak kettőjüket láttam az ágyon fekve, rám várva, amikor felkiáltottam hangosan.

- Oh! Ah! – a fiú segglyuka már Alex után is tele volt nedvvel, de ahogy az enyém is kezdte megtölteni, úgy már szépen folyt ki belőle kis ágakra töredezve a lepedőn. Elakartam ezt nekik mondani és hogy itt helyben kinyalom, de alig bírtam mozdulni, nem hogy beszélni. Ők is így voltak vele. Látva, hogy kihúzódom, azon nyomban helyet csináltak nekem és melléjük terültem el. Joshua volt középen, mi meg közre fogtuk. A kezemet a fenekére tettem, amelyen nem sokkal Alexé is követte. Ránéztem, ő pedig rám vigyorgótt. - Mindig tégy jót az emberekkel, mert a végén ők is jót tesznek veled. - Én sem mondhattam volna jobban. – aztán becsukva a szemem egyből elaludtam, mint akit agyon csaptak.

Álmomban együtt voltunk. Alex, Joshua, Marie és én. Mindannyian. Reméltem, hogy ez így is lesz, ha már felébredtem. Kinyitottam a szemem. A hangok elhaltak, de nem úgy, mint az enyém. Folytatni akartam a végsőkig. Hármunkra gondoltam és ami utána történt. Marie és Alex nyögéseit próbáltam kiverni a fejemből, de ahogy előttem volt arca már is visszatértek. Nem számít csak végre megkönnyebbüljek - amikor kopogás ütötte meg a fülemet. Az ördögbe – a lepedőt a derekamra csavartam és az ajtó felé tartottam. Nem is értem miért hittem azt, hogy Marie lesz a túlsó oldalon - bocsánatot kérni a hangok miatt, elég nevetségesen hangzik - amikor Joshua nézett vissza rám az ajtóban. - Zavarlak? Mert… - éreztem a fintort az arcomon, ahogy rájöttem nem felejtette el amit mondtam neki az asztalnál és ettől még jobban begerjedtem. A lepedővel pedig nem is törődve tovább, hagytam hagyj essen le közénk, míg én megakadályozva, hogy bármi többet is mondjon megcsókoltam. A karomba húztam és ekkor jöttem rá, hogy teljesen meztelen volt. Álló dákóval. - Az ágyba. Most. – a fiú nevetett és én is vele, mert a szívem újra dobogott látva, hogy rá mindig számíthattok még ez alatt a rövid idő alatt is. - Várj. Én meg akar… - tudtam, mit akar kérdezni, de nem álltam készen rá. Még nem. Reméltem mind a hármunk érdekében, hogy egyszer képes leszek újra megnyílni teljesen. - Csak szeress Joshua. Érezni akarlak. – mondtam neki egy újabb csók közben, aminél éreztem, hogy a fiú kész volt teljesen megadni nekem, amire szükséges volt. - Igen. Azt akarom, hogy boldog legyél. – lefeküdtem az ágyra, ő meg a fejemhez térdelve nyújtotta a szerszámát. – Csak, ahol abba hagytuk. – megragadtam és a makkjába nyalva hallgattam, milyen finoman sóhajtozott az érintésem alatt. - Úgy van. – minden részét a szerszámának a nyelvem alatt akartam, de már túl közel voltam és ezért csak bekapva szopni kezdtem. - Oh! Igen! – a fiú a kezét a hajamba is téve lökte magát felém. Köszönöm – mondtam volna, de nem állt szándékomban megtörni fiatalos ritmusát. Már kitudtam venni minden csodálatos részét a testének. A sötétség még eleinte zavart, hisz még azt se láttam, hogy szeretett istállófiúmon nincs semmi, de most barátomként üdvözöltem köreinkbe az árnyakat. Az ujjaimmal megfogtam a heréit és finoman cirógatni kezdtem. Megrezzent és én erre csak még inkább folytatni akartam. Hallottam a hangján is és ránézve észrevettem, hogy a száját harapdálja, elkerülve a gyönyörét még egy ideig. Nem tudtam mit lépni erre, így csak szeretgettem a nyelvemmel a férfiasságát, miközben a kezemben volt a herezacskója. Finoman, szinte mintha porcelánt fognék, úgy játszottam vele gyengéden.

Ő meg erősebben adtam tudtomra hogy milyen jól is csinálom. A torkomban volt már, aztán onnan kihúztam és nagy lelkesedéssel újra beinvitáltam. Levegőre nem is volt szükségem, csak az övére. Az illatára. A férfias eszenciára ami a testéből áradt, amiből úgy éreztem sosem kapok eleget. Rákoncentráltam minden érzékemmel, amikor hirtelen hideg levegő érintette a testemet. A fiú fel sem figyelt, csak hümmögött nagyokat, becsukott szemmel amikor a fejemmel hátrapillantottam. Alex volt az. Meztelen volt és a kezébe fogva a szerszámát a sarokban állva figyelt minket. Tudtam, hogy mi játszik le a fejébe, de most nem akartam mással foglalkozni, mint hogy szeressenek. A kezemmel intettem felé és nem hagyva abba a fiú szerszámának ízlelését visszafordultam hozzá. Joshua végre felnézett és elmosolyodott láttán, hogy kicsatlakozott hozzánk. Éreztem, ahogy az ágy besüpped alatta.

A lábaimat széjjelebb húzta. Már azzal, hogy megérintette szinte éreztem a gyönyört kitörni a testemben, de nem hagytam, hogy elrepítsen magával. Így uralkodtam magamon ahogy csak bírtam. A falloszát a lyukamhoz tolta. Én megremegtem és hamarosan már bennem is volt. A lökések nem voltak lassúak és épp erre volt szükségem. Alexre pillantottam, aki látva, hogy végre a szemébe nézzek még közelebb hajolt. A teste az enyémet érintette. Forró volt és izzadt. Nem akartam arra gondolni, hogy hol és kivel volt eddig. Szerencsére nem is kellett, mert ahogy Joshua kihúzta a számból ő megcsókolt. Olyan volt mintha Marie sose érkezett volna meg, mi meg ott maradtunk a hálóban, egész nap játszani egymással.

- Én annyira… - nem kellettek szavak nekem. Most nem. Csak a vágy kellett. Az érintésükre vágytam. Így a számmal lezártam örökkre. A fiú játékosan és mosolyogva oda tolta az arcunkhoz a péniszét, hogy végre valaki vegyen róla tudomást Jól is tette. Alex volt az első. Az ajkát az egyik oldalára téve szopogatta és húzta rajta végig, míg én a másikat folytattam. A lökések közben sem álltak le és én még, hogy biztosan ott is tartsam a lábaimat a fenekére kulcsoltam. Nem akartam elengedni. Szinte itt tartottam volna magamon örökkre. Mint most reggel is. El volt hűlve a férfi méreteitől és a vad szenvedélyétől. A kölyök szerszáma már a szánk között vándorolt. Egyszer a házi gazda fejét fogva meg mélyedt el a lökéseivel, míg máskor az enyémben. - Csak látnátok magatokat fiúk. Gyönyörűek vagytok. – Joshua szavai által a farkát köztünk tartva próbáltuk a másikat megcsókolni, ehelyett persze inkább okoztunk egy kisebb sokkot a srácnak. - Oh! – nyögött volna föl, de azon nyomban a szájára tette a kezét, mi pedig halkan kuncogtunk.

Mind a hárman egyre közelebb voltunk. Már nem is bántam, hogy reggel nem tudtuk befejezni, mert így még jobb volt. Alex végig ott maradt velem, miközben már csak én élveztem az ifjú dákóját az ajkam között, habár ő sem unatkozott. Mindent beleadva döngetett meg és a nyakamat csókolgatta, míg az egyik kezével rátalált a péniszemre. Az ujjai hűvösek voltak, vagy legalábbis annak tűnt a forróság közepette. Húzogatta és minden lökésével erőteljesebben játszott rajta. Erre volt szükségem és ők megadták nekem. Boldog voltam, ahogy egykor egy másik helyen és más valakivel, habár nem sokáig. De erről egyikük sem tehet. Csak is én. Joshua hangja elért engem, ahogy a sós íze is a nyelvemet.

- Ah! – csak ennyit mert mondani, ne, hogy más is meghallja, miközben a számba élvezett. Finom volt és krémes. Minden rohamát lenyeltem és azon nyomban többre vágyva ott tartottam a számban. Az ujjait a hajamban éreztem. Simogatott. Lágyan és kedvesen. Alex pedig belelendült erősen, aminek eredményül, vagy éppen utó hatásaként a farkam elsült az ujjai között. Nem bírtam tovább és halkan hümmögve az ifjú farkával az ajkam között meg remegtem.

A lábaim elgyengültek és a férfi már fölém tornyosulva köztük ügetett bennem, miközben az ujjaival szorosan tartva a szerszámomat húzogatta. Minden fehér csepp végig folyva a férfiasságomon egy nyelv rándítást okozott a férfi szája szegletében, ahogyan Joshuanál is. Nem tudtam, hogy éreztem -e valaha ilyesfajta kielégülést mint most köztük, de mikor Alex is elment, akkor tudtam, hogy a válasz nem. - Ohh! A… - összeszorította az ajkát és vele együtt remegtem meg az ágyban. Éreztem minden rezzenését a szerszámának, ahogy átadja magát számomra. Egyesülve és eggyé válva teljesen. A fiú dákóját elengedtem és a párnák közé dőlve figyeltem őket. Izzadtak voltak. Az istállófiú az ágyékom körül nyalta le a nedvemet, míg Alex a homlokáról törölte le az izzadtságot. A testük az esti fényben még gyönyörűbbnek látszott, mint valaha. De amikor elakart távolodni tőlem, azon nyomban megszólaltam. - Ne. – rám néztek mind a ketten. – Kérlek maradjatok velem, legalább hajnalig. – csak engem néztek és elmosolyodtak a marasztaló kijelentésemet hallva. Szó nélkül mellém feküdt Joshua, míg Alex, ahogy kértem bennem maradt és rajtam eldőlve szorítottam magamhoz. A farka sokáig kemény maradt. Hamar elaludtam és többé nem hallottam Marie nyögéseit, csak a miénket. Tudtam, hogy most utoljára voltunk együtt. A hajnal pedig hamar eljött. Ők visszamentek a szobájukba és ahogy hallottam, hogy záródnak az ajtók, el kezdtem felöltözni. Pár percen belül pedig kész voltam elhagyni Heaven Villt. Örökre.

4.

A távozás sosem egyszerű, főleg ha az ember gyáva módon, annyit sem mond a végén, hogy miért. Én így tettem. A házból kilépve az istálló felé mentem. Nem vittem el semmit, mert bármit is vittem volna magammal, ételt vagy ruhát, csak ők jutnának az eszembe. Felejteni akartam, amilyen gyorsan csak lehet.

Már mentem volna tovább, amikor egy pillanatra megálltam és a városra néztem. Gyönyörűnek láttam a felkellő nap tükrében. Élhettem volna itt – ha a múlt meg nem talál – Velük. Boldogan – de már nincs visszaút. Szinte álomittasan léptem be a helyiségbe és megfogva a lovam kantarját kivezettem onnan. Tudtam, ha egy percre is a szénakazalra vagy a falra tekintek Joshuát látnám. Az első találkozásunkat.

Nem szívesen emlékezve arra sem, hogy Alex is ott volt. Már az, hogy ily kicsiny dolgok képesek voltak újra felidézni őket. Az illatukat, az ízüket a nyelvemen, a finom érintésüket a testemen, jó volt, de egyben fájt. Ha megtudnák az igazságot rólam, akkor soha többé nem jönnének a közelembe. Azt meg nem bírnám ki ép ésszel. Felültem a lovamra és neki vágtam a sivatagnak, ahonnan jöttem és ahova most már tartozok. Egy város sem volt biztonságos. A végén úgy is megtalál, így hát jobb lesz ha megszokom az új otthonomat. A végtelen forróságot és a kénköves por hazaját.

Még láttam Heaven Villt. Halványan, de még kitudtam venni a képét a távolban, amikor a lovam hirtelen két lábra emelkedett. Lenéztem és egy csörgőkígyó villantotta ki a méregfogát felénk. A pisztolyomért nyúltam, hogy elijesszem a dögöt, amikor a lovam ijedtében ugrott egyet, én pedig leestem róla. Egy kőnek vagy valami nagyon keménynek üthettem a fejem, mert minden kezdett a szemem előtt homályos foltokban megjeleni. A koponyámon belül pedig a fájdalom úgy hasogatott, mint templomtornyot a déli harangszó. Fel akartam kelni, de mert túlságosan is gyorsan akartam csak rosszabbodott minden.

Visszafeküdtem ahol voltam és már nyúlni akartam a fejemhez, amikor a világ kezdett elsötétülni előttem. Az egyik pillanatban még magamnál voltam, míg a következőben már alámerültem a sötétségbe. Eleinte egyedül voltam. Az idő múlásával viszont meghallottam egy ismerős hangot és egyben valaki megérintette a vállamat. Kerestem a tekintetemmel bármi is volt, de az árnyakon még én is sem tudtam átlátni. A következő dolog, amire emlékszem az álomból, hogy pillanatokon belül már nem voltam egyedül. Alex a hátulról ölelt át, míg Joshua megérintette az arcomat. Szorosan közre fogtak a testükkel, úgy, hogy még a szívverésüket is éreztem. Biztonságban voltam, mert szeretettek és viszont szerettem őket. Sajnálom. A hangom erőtlennek tűnt ebben a világban és féltem, hogy már túl késő. Éreztem, ahogy szorosabban ölelnek és a testükből áradó melegség engem is átjár. Behunytam a szemem és csak arra vágytam, hogy újra köztük legyek. A csendet a sötétségben egy távoli hang törte meg. Egy ló? A prüszkölését hallottam, aztán a testemhez kaptam, mert mintha valami rám mászott volna, nem is, inkább csúszott. A végén pedig egy mély és megnyugtató sziszegésre lettem figyelmes a fülem mellől. Utána pedig újra jött a nagy semmi. - Szerinted meghalt? - Dehogyis! Nem látod, hogy lélegzik. - Mi történhetett vele? - Biztos leesett a lováról. - Tuti, hogy jól van? - Persze, nézd már ébredezik is. - Szerintetek benne lenne? - Először is… - kinyitottam a szemem és amit láttam, az még számomra is nagy meglepetés volt. – kérdezzük, meg hogy jól van-e – fejezte be a mondatot egy fiatal barna hajú srác, ahogy rám nézett. Felültem és egyből a fejembe hasított a fájdalom. Hozzá akartam érni, mire egy mély hangra lettem figyelmes mellőlem. - Csak nyugi haver. – egy kéz került a hasogató pontra és egy a hátam közepére – Így van. Csak szép lassan. – lassan felültem és végre körbe nézhettem. Éjszaka volt. Még mindig a sivatagban voltam, de már egészen biztos, hogy nem egyedül. A fiú, akinek a hangját hallottam rám nézett. Kék szemei voltak. Rám mosolygott, amitől aranyos gödröcskék jelentek meg az arcán. - Örülünk, hogy magadhoz tértél… - Jack. – majd kimondta ő is a nevem, mintha tetszene neki, vagy valamilyen más indokból, ami úgy látszik a többieknek is kedvükre való volt. Igen, mert összesen heten voltak. Egy, aki fogott és még öt a fiún kívül. Lassan elkezdtem felállni, de mindvégig a férfi segített benne. Egyik kezét még mindig a fejemen tartotta, míg a másik már a derekamon volt. Nem gondoltam semmire. Bárki bármit mondhat rólam, de ennyire könnyedén és gyorsan azért még én sem vagyok képes túllépni. Más érintésére vágyva, vagy hogy épp fordítva, de volt valami ebben az emberben ami azonnal arra késztetett volna, hogy felé forduljak és megcsókoljam.

Hevesen és csak is addig állnék le, míg mind a ketten levegőt veszünk, majd vissza az ajkai közé. Nem tudom mi ütött belém, hogy ilyenekre gondoltam, miközben felálltam és végre szembe nézhettem a megmentőimmel. Aki eddig segédkezett elengedett és a férfiak, fiúk közé beállva most már őt is jobban szemügyre tudtam venni. Ekkor jöttem rá, hogy a fájdalom elmúlt és jól voltam. Nem is, hogy jól, de tökéletesen. Nem beszélve a merevedésemről, amiről nem is tudtam biztosan, hogy mióta lehet ilyen állapotban. Ellenben a férfiakat előttem nem zavarta, hanem éppenséggel mindeddig azt figyelték, míg nem megtalálva a tekintetemet csak engem figyeltek utána. A barna hajú fiú megköszörülte a torkát és bemutatkozott. - Az én nevem Zach. – mint a többieken ő rajta is egy kockás ing és egy egyszerű nadrág, meg csizma volt. Kíváncsi lennék van-e valami köze ezen egyenruháknak, hogy egyetlen egy nőt sem láttam eddig a közelünkben. Ez aztán érdekesnek hangzik – főleg, mert Zach vékony, fiatalos, edzett teste Joshuára emlékeztetett. Kivéve a világos bőrszínét – amin jól mutatna pár csapás a fenekén és ott izzana a kéznyomom rajta. Várjunk csak! – már megint ez történik. Mi van velem? – a szex hiány kezd az agyamra menni. Ami igaz is, hisz eddig királyi bánásmódban részesültem, mind két oldalról. De gyorsan kiverve a fejemből őket, visszafordítottam a tekintettem hozzájuk. - Leans. – barna bőr szín, mosolygó borostás arc, sötét kék szemek és kár sorolni tovább, mert a farkam így is reagált rá. Sötétszőke rövid haja volt. A teste meg mint a többieké is csodálatos volt. Kemény és csak arra várt, hogy valaki megérintse. - Rock. – fekete haj, összehúzott száj, amitől leginkább egy durcás kisfiúra hasonlított, de azok a világos kék szemek nem tudták eltitkolni előlem, hogy a gatyám elejét nézik. - Ken. – ahogy a tekintettünk találkozott, úgy kezdte utána a földet nézni. Szégyenlős fajta, ez tetszik. Világos bőrszín, borostás áll, arany szemek, a haja pedig úgy állt, mint aki alapos szex után lenne túl. Reméltem nem, mert szívesen láttam volna akció közben a kölyköt. - Fad. – aranybarna bőr, erős karok, legalábbis ahogy a mellkasa előtt összekulcsolta, ezt eltitkolni sem tudta volna senki elől. Egy vezető testtartása volt. Sötét barna haj, világos szürke szempár és ott volt az a nevetséges grimasz a szája szegletében, tudatva velem, hogy ő itt az alfa hím. Tőlem – és gondolatban rándítottam egyet a vállamon. - Neal. – arany ifjú, izmos és felettébb nem az a titkolózó típus, legalábbis a nyelve nem. Zöld szempár, sötét haj és azok a pillantások, szinte tudtam, hogy Fad mellett ő neki is kijut a jóból. - Trevor. – és végül a megmentőm. Nem tudom, hogy írjam le, de abszolút és teljesen érhető volt az előbbi reakcióm az érintésére. Ahogy felé fordultam rám mosolygott és szinte fel falt a szemeivel. Kíváncsi lettem volna, hogy mire képesek még a kezei, főleg, ha nincs a testünk között semmi. Kék szemek. Világos szőke göndör haj.

Eddig a többieknél fel sem tűnt igazán, de Trevor ajkait szívesen éreztem volna bárhol a testemen. Barna bőre meg, mint a csokoládé, ami édesen hívogatott magához. Az ábrándozásomból Zach hozott vissza, amint megmondta, hogy kik is ők valójában. - Mi vagyunk a Karaván. Nem sokszor állunk meg, de ha mégis, akkor is csak a lovak miatt, hogy kicsit pihenjenek. De a te esetedben kivételt tettünk. – még mielőtt rákérdezhettem volna miért, már elindultak a hátuk mögött ropogó tűzhöz és leültek köré. Csatlakoztam hozzájuk és még mielőtt észbe kaptam volna már az ölemben volt egy tányér étel. Meleg hús és krumpli. Nem tudom, hogyan és mikor, de a többieket látva, hogy milyen jóízűen esznek, én is belekezdtem. Közben sem tudtam nem észre venni Trevor pillantásait felém. Ezenkívül a férfiak csendben étkeztek, majd mindegyikünk végezve vele, Fad felém fordult.

- Tudjuk, hogy a helyzeted nem egyszerű Jack. – már is megmerevedtem, de nem a jó értelemben. – Ezért felajánljuk, hogy csatlakozz hozzánk. A karavánhoz. Kérdezni akartam és nem is egyet, amikor Leans szólt közbe. - Itt biztonságba lehetnél. A seriff, de még a múltad sem találna meg. Köztünk védve lennél mindentől és egyben minden meg is adatik számodra. – a végén egy jókora mosolyt villantott felém jelezve, hogy ez csak valami nagyon jónak a kezdete lehet, ha beleegyezem. - De őket már nem láthatod többé. – Trevor hangja, olyan volt, mint a nyári reggel és este. Kellemes volt, talán túlságosan is. Felébresztett és egyben elaltatott a szavaiból áradó melegségtől, tudva azt is, hogy ő mindig ott lesz mellettem, ellenben amit mondott szíven ütött. Nem nagyon tudtam, milyen boszorkányságot folytatnak, csak azt tudtam, hogy ezek a lélegzet elállító férfiak egy igazán kecsegtető ajánlatot nyújtanak felém, aminek meg van az ára is. Alex, Joshua és Marie. Mert ő rá is gondoltam, bár mennyire is el fog utasítani, ahogy kiderül az igazság, mégis ennyivel tartozok felé. - Gondolkodnom kell rajta. – elmenekülni és végleg magam mögött tudni a múltamat az maga lett volna a megváltás, viszont elveszíteni örökkre az embereket, akiket a szívembe zártam, az már nehéz volt. – Bocsátsatok meg. – felálltam és elindultam a táborból. Ők némán ültek tovább és engem figyeltek. Nem tudom mennyit mehettem előre, de már nem ott járt az elmém, hanem a reggelit megelőző eseten. Kinyitottam a szemem és életem legcsodálatosabb látványában volt részem. Joshua és Alex. A fiú köztünk mocorgott, de még mindig aludt. Már maga a pőre testének az érintése, képes volt feltüzelni. Nem beszélve, hogy a fenekét a már éledező farkamhoz nyomja. Ellenben a férfi már fent volt. Találkozott a pillantásunk és mindegyikünk hangtalanul jó reggelt kívánt a másiknak.

Meglepetésemre a házigazda óvatosan ki kelt az ágyból és a fejével intett, hogy kövessem. Nem ellenkeztem és amilyen csöndesen és nem zavarva meg a srác álmát követni kezdtem. Nem mentünk messzire, de annyira épp elég idő jutott, hogy a kerek fenekét bámulva elérjem a teljességemet. Belépett a szobámba én meg követve már csak annyi időm volt, hogy becsukjam az ajtót, mert ő már engem csókolt. Oh istenem ez a férfi teljesen megőrjít engem – és közben egy kicsit sajnálva is Joshuát, hogy ebből kimarad. De mint kiderült Alex ezt csak velem akarta megosztani.

- Kellemes ez a korai kellés. – mondtam neki, mire a keze a farkunk közé csúszva megragadta mind a kettőt és egymáshoz érintette őket. - Pedig még nem csináltam semmit – együttesen húzott rajtuk egyet, amitől már is közel álltam a véghez. – Most már igen. – újra megcsókoltam. Folytatta tovább, míg én minden erőmmel a szájára koncentráltam. Ilyet még soha nem csináltam senkivel és most, hogy ezt Alex tette még inkább úgy éreztem, hogy jó helyen vagyok, ahonnan többé nem kell elmennem. - Akarok valamit kipróbálni Jack. Bármi is az igen, főleg, hogy velem akarod kipróbálni. - Csupa fül vagyok. – elengedte a dákónkat és az ágyra kéretett. - Leakarlak szopni. – reméltem, hogy a mosolyom elég lesz neki, mert szólni azt biztosan nem tudtam volna. – Megakarlak kóstolni téged is. – innentől meg már mindent megadtam volna neki. Leültem az ágy szélére, ő pedig a lábam közé térdelve megfogta a kemény férfiasságomat és figyeltem, ahogy megindul a keze rajta. - Milyen érzés Alex? – a szememet végig rajta tartva, láttam rajta, hogy nehezen találja meg a szavakat. - Meleg. Nem is. – kinyújtotta a nyelvét és a tövétől fogva elindította a nyelvét, de megállt a makkomnál. – Forró és sós. - Jó érzés a farkamat tartani a kezedben? – akartam hallani a szájából és látva, hogy kissé elvörösödik máris megérte. - Kimondta, hogy a kezemben fogom tartani ezután is? – elmosolyodott és még mielőtt felkészülhettem volna már is elnyelt. - Oh! Az istenit… - elhallt a hangom és helyét átvette a szobában a finom cuppogás a falloszom körül. Alex első tapasztalata Joshua volt. Én pedig leszek a második és meg kell hagyni azóta sokat javult a technikája. Főleg a nyelést érintően. A kezét ott tartotta, marokra fogta és közben a feje le-fel mozdult megállás nélkül. Néha feljött a felszínre és a nyálától nedves farkamat újra végig nyalta. Nem hagyva most már ki a makkomat sem. Főleg mert úgy látszik az lett a kedvence. - Jól csinálom Jack? – csak bólogattam és alig mertem lenézni, mert tudtam, hogy akkor végem lenne. – Akkor jó, mert nagyon szeretném az összes nedvedet a farkadból a nyelvemen érezni. – és újra folytatódott a cuppogás. Még, hogy jól szopott, az nem volt kifejezés. Mindezt tökéletes egyszerűséggel végezve el és közben volt ideje magára is. Ahogy megláttam az ujjai között szorongatott szerszámát, úgy nyaltam meg a szám szélét. Emlékeztem, amikor Joshua hátsójából nyalintottam ki és már maga, hogy ilyen helyzetben volt a férfi farka, az teljesen feltüzelt. Próbáltam mozdulatlan lenni és nem irányítani, vagy akár csak hozzá érni Alexhez, mert tudtam talán, akkor mind a ketten elvesznénk abban a pillanatban. Mégis szükségem volt rá. Pláne, hogy a teste velem együtt reszketett és érezni akartam ezt a számban is. Így szinte azonnal felhúztam magamhoz és az ajkait a számhoz nyomtam. Egy kissé meglepődött a hevességemen, de egyből el is lazult a karjaimban. - Nem hagyhatom, hogy tiéd meg a földre kerüljön. Bár onnan is szívesen nyalnám le, de mégis… - megfogtam a farkát és már ettől felsóhajtott. – Szeretném, ha egyből jó helyre menne. – mosolygott, én pedig a világ legszerencsésebb férfijának éreztem magamat. Így hát az ágy közepére feküdtem, én pedig vártam, míg ő csak nézett engem. Végig a testemen és egyre nehezebb volt megtartani az akaraterőmet. Legszívesebben a fejemre ültettem volna és addig nyaltam volna, míg elég nedves nem lesz, hogy meglovagoljon, de még mielőtt ezen ötletemet megosztottam volna vele, az ágy megremegett alatta. - Ilyet még sose csináltam. – mondta és a feje épp a farkamnál volt, érezve a meleg leheletét, imádkoztam, hogy az érintésétől ne menjek el rögvest. A finoman végig simítottam a fenekén, amitől máris megrezzent. Imádtam. - Hidd el rá fogsz jönni. – megfogtam a dákóját és a számba vezettem. Nem kellett semmit tennem, mert Alex rájött maga is. Az ágyékát lefelé mozgatva mélyedt el az ajkaim között a szerszáma, míg ő folytatta, ahol abbahagyta. Én sem volt rest és két ujjamat felnyomva tornáztattam kissé az ánuszát. A férfi lelkes mozgását látva pedig csináltam tovább. A falloszom még ilyen jó kezelésben, mint ebben a házban egyszer sem volt. A cuppogás fokozódott, ahogy egyre nehezebb volt koncentrálni is. Alex zseniálisnak bizonyult minden téren, mert nem csak, hogy én voltam közel, de ő maga is. A pulzáló dákója jó előjelnek tűnt a nyelvem mellett. Élveztem volna, ha a srác ránk nyitna és mellettünk állva játszana a férfiasságán. Tudva, hogy figyel és minden percét élvezi, még ha nélküle is kezdtünk neki, az maga lett volna a gyönyör. Ha pedig már arról van szó. Alex lehengerelt és győzött. A testem, mint egy hangvilla, minden ondó löket távozta után megremegett. Egyenesen a szeretett házigazdám ajkai közé. Amik nem hagytak el, egy percre sem. Csak itta és nyelte minden adagomat. Finoman és türelmesen. Nem tudom, mennyi ideig tarhatott, de sok volt az tudom.

A férfi pedig mindet élvezte, ahogy azt is, mikor már megragadva a dákóját én magam kezdtem szopni. Húztam, nyaltam és így folytattam, míg nem ő sem bírva tovább beleélvezett a számba. A cuppogások hevesebbé váltak. Én már majdnem kész voltam, míg ő csak most tölt meg engem. Sűrű volt. Sós. Elképesztő volt. Kivéve a számból még körbe is nyaltam az egészet, hogy biztosan minden csepp a nyelvemre kerüljön. Ő se tette másképp. Folytattuk ezt, míg mind a kettőnké össze nem ment. - Ez aztán nagyon jó finom volt Alex. – nem csak a nedvére, hanem a szopásra is értve. - Akkor örülők. Mert nekem is. – lihegett, és vicces volt, mert én is alig kaptam levegőt. Rácsaptam egyet a fenekére. - Na menjünk vissza a kölyökhöz, mielőtt még meg ne szelné, hogy valamiből kihagytuk. – a férfi bólintott és lemászott rólam. Izzadtak voltunk és nem is beszélve a belőlünk áradó szex szagról, Kijöttünk a szobából, de még mielőtt visszamentük volna Joshuához, a férfi megfogta a kezemet. - Szeretném, ha itt maradnál. Örökkre. – bármit mondhattam volna, de helyette inkább megcsókoltam, ami minden szóval ellentétben, többet mondott neki. - Köszönöm. – és nem is tudja mennyire. Mosolyogott. Boldogok voltunk, pláne, hogy a srác még békésen aludt és visszafeküdve mellé egyből elaludtunk. Reméltük, hogy ami a hármunk között történt az még sokáig fog kitartani, bármi is lesz.

Én pedig végül elrohantam. Mert gyáva vagyok. – gondoltam magamba, amikor a hátam mögül a lépéseket meghallva a semmiből újra elöntött a vágy. Megfordultam és Trevor állt velem szemben. A válaszért jött és tudtam nem fog örülni neki. - Visszamegyek. El nekik mondanom, ha legalább azért, hogy megtudják az igazságot és, hogy nem miattuk mentem el. Sose hagynám el őket. – azt vártam, hogy a férfi majd ezt hallva odajön és megcsókol, maradásra bírva, de ehelyett a szeméből úgy vettem ki, hogy elégedett a válaszommal. - A te döntésed. De előbb menjünk vissza a többiekhez. – követtem és melléje érve a forróság a testéből csak úgy sütött felém, míg nem kiderült, hogy nem csak miatta érzem ezt a hőséget a bőröm alatt. – Bár meg kell mondanom kissé csalódótok lesznek ezt hallva. Erősen kétlem – gondoltam magamba, mert visszaérve a tűz körül fel sem figyeltek ránk. Ehelyett mindenki a másikkal foglalkozott. Nagyon is behatóan és meztelenül. Alattuk nem volt más, mint a kiterített nagy pléd, amin épp annyi hely volt még, hogy ketten odaférjenek. Rá néztem Trevorra és tudtam, hogy nagyon szeretné, ha csatlakoznánk hozzájuk.

Meg persze én is, de nekem akartam velük se maradni. Legalábbis örökre. Vissza kellett mennem Alexhez, Joshuához és Mariehez, hogy mindent rendbe hozzak. A férfi szavait a fülem mellől hallva elkezdtem el lazulni. - Vissza fogsz térni közéjük. De előbb hagyj űzzük el a félelmedet. – kigombolta rajtam a felsőmet, majd a földre került. – A múlt sötétségét – a nadrágomhoz mintha hozzá se ért volna már lent volna és kiléptem belőle. - Hadd osszuk meg veled a gyönyörünket, ahogy te is a tiédet. – a csizmámat magam után hagyva követtem Trevort a plédre, aki már velem együtt meztelen volt. A teste csodálatos volt. A férfi ennél tökéletesebb nem is lehetett volna és ahogy a későbbiekben kiderült a többiekre is igaz volt ez. Letérdeltünk egymással szemben és csókolózni kezdtünk. A kezeink felfedezték a másik testét, míg a társai már jóval előrébb voltak. Zach Rock előtt térdelve szopta a férfiasságát, míg a srác mögött Neal nyalta az ánuszát. A fiú a kezébe fogva húzta a szájába míg a férfi tekintetével összekapcsolódva okozta neki a legédesebb vágyat. Közben a nyelvet a felváltották az ujjak és az ifjú teste megremegett a behatolástól. Neal vigyorogva látta, hogy milyen hatással volt rá. Trevor ledöntött a plédre és ő már a lábam közé mászva szeretgette meg a szájával a férfiasságomat. Értett hozzá és nagyon jó volt, de se a lelkemet, se a szívemet nem érintette meg. Amikor pedig eközben találkozott a pillantásunk a férfi mosolygott és újból elnyelve az ajkai között cuppogott tovább. Nem sokáig sóhajtozhattam magamban, mert Leans a fejemhez térdelt és megfogva a fejemet lökte befelé a péniszét.

Nagy darab volt. Élveztem is minden percét, amit a számban töltött. Ken felsőteste lent volt, míg a lábai és az alsófele az égben volt, hogy Fad hosszú nyelve eltünjőn a lába között. Hangosan sóhajtozott és a nevén szólongatta a férfit, aki ettől csak még jobban beindult, az ifjú szerszámát meg is ragadva játszani kezdett rajta. A hangok. Az elsöprő vágyak kiáltásai hangoztak el közöttünk. - Bárcsak maradnál Jack. – végig nyalta a dákómat – Annyira finom vagy. – mondta Trevor és újra elnyelt. - Zach mondd ki! Akarod a farkamat?! – Neal rásózott egyet a fenekére és mint gondoltam, utána pirosan izzott a feneke, amire a fiú hátranézett, a férfi pedig tudta. – Akkor megkapod. - Oh! Fad! Nem akarok… - a férfi mosolygott és elengedve az ifjú dákóját finoman leeresztette a plédre és rámászva megcsókolta. – Csak úgy, ha már bennem vagy. – Fad pedig örült a pillanatnak, amikor a kölyök csatlakozott a karavánhoz. A lendület és a forróság megzavarva az elmémet és már csak azt vettem észre, hogy Trevor az ágyékomtól fölfelé csókolgatt, míg én Rock nyelvét éreztem a számban. Kétségtelen volt, hogy jól csókol és mennyi mindent adhat még nekem, de tudtam, hogy nem maradhattok végleg közöttük. Haza kellett mennem. - Szóval hát döntöttél? – kérdezte a férfi és épp akkor nézett szembe a barátjával – Mégis itt vagy köztünk. – válaszolni akartam mire Rock Trevort és engem összehúzva csókra késztett minket előtte. - Így. Még van időnk Jack. – a szenvedélytől átitatva a karomba zártam a férfit és azt hiszem eldőlve a pléden folytattuk tovább. – Remélem benne vagy a következőben. A szerszámát szorongatta és tudtam már, hogy hova akarja betenni. Nem válaszoltam, de ő már is vigyorgott. A többiek szintén belekezdtek valami újba. Valami nagyon forróba és elképesztőbbe. - Nagyon jó Jack. – Rock keze a derekamon volt, ahogy megindult bennem. – Sőt fantasztikus. – és ahogy ő lökött, úgy adtam át magam Trevornak is. - Gyerünk ott hátul. Nem is érzem nagyon, hogy… - mondta a férfi elől, de egyből felnyögött, ahogy barátja megindult bennem. – Így már jobb. Két elképesztő férfi között voltam. Rock a nyakamba fúrva a fejét megharapta a kulcs csontomat, amitől majd nem elélveztem, ha nem vonul vissza rögtön. Folytatva pedig újabb részemeit kezdte megismerni. A kezemmel én se bírva Trevor mellbimbóit kezdtem húzogatni, pöckölni és csipkedni, amitől majd elallét elől. Alex jutott az eszembe, hogy ő mennyire szereti és tudtam, hogy minél előbb haza kell jutnom. A férfi hátra fordítva a fejét megcsókolt és egy pillanatra őt láttam meg. Az ő mosolya volt. Az ő teste. A szemében ott voltam én. Alexében. Aztán hirtelen újra Trevor volt, aki nyögött hangosan, miközben én sem tudtam már visszatartani, miként Rock keményen újra és újra belém hatolt. Közben az ujjaim rátalálva a férfiasságára azzal kezdtem játszani.

Mind eközben Neal hátulról döngette meg kutyapózban lévő társát, míg elölről Leans lökte az ágyékát. Zach kifejezetten örült, hogy Leans csatlakozott hozzájuk. Egy pillanatra a tekintettét felém fordította és egymásra néztünk. Tudta, hogy nem sokáig leszek itt és ezt nagyon sajnálta, mert szívesen lett volna velem. Visszafordult a társaihoz és rájött, hogy most sokkalta nagyobb dolgokkal kell foglalkoznia, mint velem, egy átutazóval, pláne mert, hirtelen megfordították és a lába között már is Leans jelent meg. A segglyuka újra kiteljesedett egy méretes dákó körül, amire mindig annyira vágyik, ahogy a férfi is. Így Neal most az ő fenekét véve célba mélyedt el benne, aminek mind a hárman nagyon örültek. Fad nyakában már ott nyögött Ken, ahogy a fiú lábai a segge körül voltak, a farka pedig mélyen benne. Eleinte a földön egyesültek, de mert a srác szeretett a csillagok alatt lenni, így megadta neki, hogy egy kicsit közelebbről vegye most szemügyre őket. Ken nem is tudta, hogy köszönje meg a barátjának.

Fad természetesen úgy látta, hogy kvittek voltak, mikor a fiú feléje fordult, egyenesen belenézett a szemébe és megcsókolta. A kemény, munkától napszítta kezeit meg a fenekére téve lökte magát erősebben felé, amitől a srác hangosan nyögött. Fad pedig alig várta, hogy az örökké valóságig hallgassa ezen hangokat. Egyre nagyobb lendületet vettünk. Én pedig alig bírtam magam türtőztetni - Zach! – kiáltotta Leans, ahogy az ifjú már a farkán lovagolt, ahogy Nealén is. - Igen! Oh! Zach! - bíztatták mind a ketten, aminek a fiú aztán nagyon örült, pláne, mikor egy elölről, egy pedig hátulról ragadta meg a péniszét. - Fad! Én! El! – nem kellett többet hallania, mert érezte. A szeretője nedvének finom meleg zuhatagát, ahogy végig csorog a testén. Mindig is élvezte és mindig is fogja. - Igen tudom Ken. Szeretlek! – és tudta, hogy ő is közel áll már a csúcshoz. A körülöttem lévő hangokra figyeltem, amikor Rock és Trevor otthagyva a pléden körém térdeltek és verni kezdték a farkukat. - Kár, hogy már döntöttél Jack, mert… - alig bírta már visszatartani Rock. – nagyon jól éreztük volna magunkat együtt. - Menj vissza hozzájuk Jack. – Trevor is rázta erősen és közel volt, ahogy én is. - Vissza fogok menni. Ígérem! – és ekkor kezdődtek meg a nyögések. A kielégülés hangjai. - Oh! - Annyira szeretlek Zach! - Én is titeket! – Neal és Leans beleélveztek a fiúba egyszerre, aki ennek hatására elélvezett. A férfi testén elkenve dőlt rá és csókolta meg, amibe végül Leans is becsatlakozott. - Szeretlek Ken! – a földön voltak újból amikor a dákója megkeményedett és minden nedvét átlökte a fiúba, akibe világ életében odáig volt. - Én is téged. – ráhajolt az egész testével és a fiú a lábait újra a seggére kulcsolta, hogy ott maradjon örökre.

A férfi pedig nem tudta, hogy mikor fog alábbhagyni a keménysége a farkából, vagy, hogy mikor fog egyszerűen kifáradni, közben amilye csak volt azt megosztotta a kölyökkel. Azt persze tudta, hogy ott volt, ahol lennie kell. Ken mellett. Én mentem el először és a nedvem felcsapott egészen a mellkasomig, habár nehéz volt megállapítani, mert utána egyből követtet Trevor és Rock is. Mind a ketten egyenesen a testemre céloztak. Finom meleg volt. Az illata meg már is arra késztett, hogy megkóstoljam, amikor felnéztem és szinte megvakultam a tűző naptól. Újból és újból pislantanom kellett, hogy lássak, mert annyira erősen sütött a szemembe. Mikor kezdett kitisztulni előttem a táj, akkor láttam csak, hogy ott voltam, ahol leestem a lóról. A fejem már nem fájt, vagyis igazából semmi bajom nem volt. Hátra néztem és Heaven Vill szinte karnyújtásnyira volt tőlem. Körbe néztem. Alig hittem el, hogy az egész csak egy ostoba álom volt. A ruháim rajtam voltak. A farkammal nem történt semmi. Mégis valami azt súgta, hogy valakik figyelnek engem. Így hát nem is okozva nekik csalódást felpattantam a lovamra és meg sem álltam addig, míg a városba nem értem. Ideje volt végre szembe néznem a múltammal.

5.

Ezt nem hiszem el – gondoltam magamban, rájöve arra, hogy nem telt el egy óra sem a város elhagyása óta. A szellemek aztán jól megzavarták a fejemet. Az éj hideg szellőjét is éreztem az arcomon, amikor köztük ültem, mégis az egésznek nem volt semmi értelme. Bár annak sem, amire készülők - de legyen ez az én dolgom. A városba érve leszálltam a lovamról és a legközelebbi hölgyhöz fordultam segítségért.

- Az az idegen seriff, aki tegnap jött? – bólintottam, mire ő a seriff irodájára mutatott – Ott lesz benn. Láttam, hogy Derekkel együtt bekísérték azt a fiatalembert. Azt hiszem Alex és Marie házánál szokott segédkezni mostanában. A neve… - Joshua. – bizonyára az ijedt hangom hallatán kezdett a nő szabadkozni és megakart nyugtatni, hogy minden rendben lesz, de nem láttam tovább értelmét megvárakoztatni a seriffet. - Köszönöm szépen Miss. – a lovamat kantárját megfogva elkezdtem seriff irodájához menni. Közben mindvégig Dereken gondolkodtam. Ő nem hagyná, hogy bármi történjen a kölyökkel, de Lukeban nem voltam olyan biztos. Meg voltak az eszközei, hogy valakit azon nyomban szóra bírjon és nem mindig a leggyengédebb módon. Kikötöttem a lovamat és a házak közötti kis utcában belépve máris az ablakhoz siettem. Joshua a szoba közepén volt és egy széken ült, míg Derek és Luke az asztalhoz dőlve beszéltek hozzá. Úgy látszott a srác semmire nem reagált és csak a fejét, meg a vállát mozdította meg néhányszor. Az iránta táplált érzéseim még nagyobb erővel dobbantották meg a szívemet.

Otthagytam őket egy szó nélkül. Még egy csókot sem nyomtam a szájukra búcsúzásképpen, amikor elmentem. Dühösnek kéne lennie, amiért elhagytam őket, mégis az arcán sose látott magabiztos vigyor ült ki. Engem véd - tudtam, hogy ha Alex ülne ott, akkor épp ezt tenné. Luke és Derek összenézett. Az egykori barátom arcán a jól ismert mély vörös heg uralta a jobb felét, ami csak még jobban kiemelte zöld világos szemeit. Koszos szalma színű haja még mindig úgy állt, mint aki most lépett ki az ágyból vagy inkább egy jó menetből. Jól nézett ki és nem egy nő fordult meg utána a feszes segge, jóképűsége és elképesztően pimasz modora miatt.

Egy páran élvezhették a társaságát, míg mások nem. Én az utóbbiakhoz tartozom. Akkoriban más körökben mozogtam, mint ő pedig elég közel voltunk egymáshoz. Habár ez a kép maradt meg Lukeról bennem, tudom, hogy a távozásom után sok minden megváltozott beleértve ő is. Joshua végül felállt, bár a két férfi még mindig beszélgetett és már csak akkor néztek rá, amikor eléjük térdelt illetve simogatni kezdte a gatyájuk elejét. A fenébe is jó a srác! – mert csak ezt a mozdulatot látva is már keményen álltam, míg nem hirtelen lefagytam, ahogy egy pisztoly csöve a tarkómnak nyomódott.

- Meg vagy idegen. Most meg szép lassan fordulj meg. – nem akartam ellenállni, tudva azt, hogy akiket szerettek azok még kitartanak mellettem, még akkor is ha egy nagy hülye voltam. Megfordultam és szembe néztem a fejvadászaimmal. Megdöbbentően ostobának fog hangzani, de észre sem vettem a rólam készült körözési plakátok sorait. Pedig az egyiket a társa tartotta éppen. - Szerinted ez ő? – mutatta a magas, szőke, kék barna szemű férfi, aki rám nézve azonnal inkább a partneréhez fordult. - Naná, hogy ő az. – a fekete hajú, kék szemű, borostás férfi mutatott rám a pisztolyával – Most pedig velünk jössz a seriffhez. Kötözd meg a kezét Erik. A társa elővett a mellényéből egy vastag kötelet, majd míg én sarokba voltam szorítva a fegyverrel, ő a hátam mögé lépve összekötözte a csuklóimat. - Hallottuk ám, hogy Alex házában tanyázol, de mikor odamentünk az ott lakók semmit sem tudtak rólad. Érdekes, mi? – mondta a fekete hajú. – Aztán a seriffnek elejtettünk pár szót. Ő meg behozta azt a fiút, hogy hátha azzal elő tudunk csalogatni és mint láthatod bejött. Erik kész volt és csak egyet rántva a kötésén el kellett ismernem, hogy értett hozzá, aminek gondolata nem sokat segített az így is merev farkamnak. A fekete hajú ezt persze észrevette. - Szered, ha megkötöznek? – körbe nézett és míg egyik kezével még mindig rajtam tartotta a pisztolyt kigombolta a nadrágját. – Térdelj le. – engedelmeskedtem, mire egy jókora dákóval néztem szembe. - Szép darab, mi? – ránézett a társára, aki elhűlve nézte mindezt, habár kissé elvörösödött. – De ne csak nézd, hanem kóstold is meg. – így is tettem, mert éreztem, hogy ez az egyetlen út a menekülésemhez. - Mit csinálsz Clark? – kérdezte a másik, míg én a nyelvemet kinyújtva nyalogatni kezdtem a férfiasságot. - Nyugi. Csak kicsit játszunk vele, mielőtt odaadnánk a seriffnek. – a társa rázta a fejét és látszott rajta, hogy legszívesebben máshol lenne, viszont a kezét ott tartotta, ahol sejtem is, más jeleket közvetített számomra. Csak odapillantottam, miközben már a makkjába belecsókolva ízlelgettem a sós ízét a nyelvemen. - Oh. De jól csinálod. – hümmögött, nagyokat és lassan a keze már a fejemen volt. – Most lássuk, mennyire jól tudsz szopni. – hirtelen megragadta a tincseimet és az ágyékét erősen elindított a felém. - Ez az! – a torkomban volt és sokáig ott is tartotta, míg nem megengedte, hogy levegőt vegyek aztán visszatette. Erik persze mindezt savanyú képpel figyelte, míg nem a társa lejjebb nézve támadt egy újabb ötlete. Közben Joshua a kezébe fogva a két derék seriff férfiasságát húzogatta és felváltva kapva a szájába szopogatta. Derek és Luke pedig egy váratlan pillanatban már egymás ajkáról olvasták le a tetteiket, meg, amit tenni készülnek a másikkal. Miközben kezeik a másik ruháján járva elkezdtek megválni a felsőjüktől, míg szerelmem mindent meg tesz, hogy élvezhessék egymás társaságát. - Ne vágj már ilyen képet Erik. – elengedte a fejem és máris a társa nadrágját oldozta el. - Te meg mit… - de már késő volt, mer már a lábszárán lógott. – Én nem… - Clark megragadta a férfiasságát és odahúzta elém. - Ne légy már ennyire gyerek. – megragadta a fejemet és egyből ráirányított Erik falloszára, ami tökéletes volt. – Csak élvezd. - De én…Oh! Azta! – sóhajtozásba fulladt az ellenállása, ahogy a partnere megállás nélkül bólintgatott a szerszámára.

Meg kell hagyni finom volt. A pisztoly, amit eddig felém tartott lassan eltűnt a színről, ahogy Clark a farkát fogva húzogatta közben. Eleinte még az ő keze volt a fejemen, de aztán Eriké váltotta fel. Csak egy pillanatra felnéztem. Az elején a megszeppent férfi ódzkodott mind ettől, de elég hamar rájött, hogy milyen jól dolgozik is a szám és meg adta a módját, hogy kiélvezze. A társa végig csak őt nézte. Éhség lakozva a szemében, ami egyenesen a pöre fehér fenékre esett, ahányszor csak lökött egyet mélyebbre az ajkam közé. Talán nekik is szükségük volt erre, ahogy Joshuának rám és Alexnek is. Clark aztán a férfi mellé lépett és szó nélkül átadva a helyét újra ő volt a számban és most Erik figyelte őt.

Közben bent is egyre forrósodott a hangulat. Joshua az asztalon feküdt végig széttett lábakkal. Csak a csizmája volt rajta, amik között Luke feje tűnt el álladóan, ahogy le-fel mozgott az ifjú péniszén és hogy az ujjai sem pihenjenek egy-kettő a fiú ánuszával ismerkedett. Derek pedig nem bírva ellenállni Joshua ajkainak, a fejéhez állva be szeretgette meg újból a város seriffjének szerszámát. Rajtuk is már csak a csizma volt. Lassan már semmire nem volt szükségük, csak egymásra. A fegyver már cseppet sem érdekelt, sem az, hogy ezek ezután befognak-e vinni az őrsre, mert látva Erik pillantását a társa teste felé, tudtam mással kell foglalkoznom. Játszott a péniszén, miként Clark egyre erősebben nyomult a számba. Keményedett és szinte kész is lett volna, ha fel nem fedezi barátja tekintetét magán. - Már sokat gondoltam rád Erik. – intett felé. – Gyere hagyj mutassam meg, hogyan képzeltem el. – és a férfi odament. Csókolózni kezdtek, aztán hamarosan éhező hevesség uralkodott el mind a kettőn, csak, hogy megérinthessék egymást. Előttük térdeltem. és körülöttem lassan gyűltek a ruhadarabok. Clark a szájába véve szopni kezdte Erik egyik mellbimbóját, míg a kezükben a másik falloszát tartva játszottak rajta. Már attól még keményebb lettem, hogy néztem őket. Hamarosan már nem volt más rajtuk, mint a csizmájuk és ekkor indult be minden sokkal jobban. Láttam-e már ilyet? Fényes nappal, kint az utcán? Régen. Az én városomban, aztán minden megváltozott. A rossz irányba. Erik a jobb lábát feltette a ház oldalánál lévő hordóra, hogy így jobb hozzáférése legyen barátjának a seggéhez. De nem csak azt akarta megkóstolni. Clark mögéje térdelve nyalta a segglyukát, míg a kezében fogva finoman játszott a farkán. - Oh! Igen! Erik! Ez nagyon jó! - Tudom haver! És hidd el ennél lesz még jobb is. – a társa falloszát a szájába vezetve szopni kezdte, míg három ujját nyomta fel Erik fenekébe. - … Alig… várom… - nyögött és hangosan lihegett, attól, amit barátja okozott. Miközben itt kint a két férfi egymásra talált, addig a seriff irodájában is kezdtek a helyzet magaslatán lenni. Joshua már az asztal szélén feküdt és a lábai közt Derek hajtotta előre magát, míg Luke a kedves seriff hátsóját ujjazta és nyálazta. Az istállófiú megtelve a vággyal megragadta a férfiasságát és a férfi lökéseire húzta végig a kezét újból és újból rajta, míg nem Luke is becsatlakozott. Derek eleinte a fájdalomra összehúzta a szemét, ami hamar elmúlt, mihelyst az idegen erőteljesen elindult benne. Még én is hallottam a nyögéseiket, de nem úgy, mint a vadászaim, akik túlzottan el voltak foglalva egymással. A régi életemből a férfi indította el, aztán a seriff mozdult mélyebbre Joshuában. A kölyök hevesen lélegzett minden erőteljesebb érintés után. Az ajkát megharapva becsukta a szemét és hangosan hümmögött. Remélte, hogy bárcsak ott lennénk mi is. - Benned akarok lenni Erik, de csak ha te is ezt akarod? – a válasz nem várt halasztást sem, miként barátja kinyögte. - Igen. Akarlak. – Clark felállt és dákóját finoman beillesztette a férfi ánuszába. - Olyan szűk vagy. – megharapta a társa a vállát, aki ettől csak még hangosabban lihegett. – Olyan édes. Olyan finom. – minden szavával közelebb kerülve és mélyebbre hatolt benne. - Ez… te… nagyon… Oh! – de mielőtt megragadta volna Erik a férfiasságát, azt már a barátja fogta meg. - Együtt fogunk lenni. Teljesen. – és megindult benne. A hangjukat visszafogták és szerencséjükre sötét is volt ezen a részen, így biztonságban voltak. A földön térdelve közelebb merészkedtem és Clark seggéhez hajolva nyalogatni kezdtem a lyukát. - Oh ember! Igen! Nyalj ki! Ez az! – hümmögött hangosan, a szája mögé szorítva az igazi kiáltásokat, míg a farka egy másik férfiban zakatolt. Persze jót is akartam tenni vele, de igazából mindez csak az elterelés része volt. Tudtam, hogy ha még fokozom az izgalmakat, akkor már semmi sem fogja érdekelni csak is a szenvedély, meg Erik. Ő pedig aztán biztosan odáig volt. A fülét szeretgette hevesen, ahogy a péniszén is járt a keze a férfinak. Az egész testével a másikén volt. Láttam a hátán lecsurgó izzadtságot is. A lélegzésük vad ütemét, ami csak egyre közelebb sodorta őket a véghez, de nem csak őket, hanem bent már el is érték. - Oh! – Derek hangja volt.

Már jól ismerem ezt a hangját. Joshua teste megmerevedett, ahogy a seriff beleélvezett és az érzéstől hajtva ő sem bírta tovább. Mindkét férfi elégedetten szemlélték az ifjú ondójának vad folyamát a testén végig, miközben még mindig össze voltak kapcsolódva. Luke még mindig lökte előre magát, de már neki is túl sok volt. Egyben talán túl régen is. A seriff megremegett, ahogy érezte a másik rendfenntartó nedvének áramlását a fenekében. A két férfi egymás felé dőlve csókolóztak. Joshua, viszont már nem volt az asztalon. A ruháit szedte össze a földről. Dereket megfordította Luke és őt fektette le a kölyök helyére. A még mindig álló dákóját pedig vissza nyomta a szeretett seriffünk ánuszába. Felkiáltott hangosan és elvörösödött tudva azt, hogy mit tesz éppen. Luke, viszont ettől csak még jobban beindult látva ezt. Ráhajolt és megcsókolta újból, majd az ágyéka elindult a férfi felé. Derek nyögései újra felhangzottak.

- Oh Istenem! – Erik nyögött fel visszafogottan, miközben elélvezett a társa ujjai között. A makkjából kilövellő ondó a ház faláról folyt le. Én lassan arrébb mentem, de még mindig figyeltem a végkifejletet. A férfi hátra nyúlt és a fejüket összeillesztve csókolózni kezdtek, miközben Clark teste megremegett. - Ah! Oh! – csak ennyi hangzott el mert a szája már a másik ajkán volt újból. A lökések lelassultak. Egy vastag fehér vonal indult meg Clark pénisze és Erik segge között. - Mit szólnál, ha ezt valamelyik szobában folytatnánk? – kérdezte meg a férfi a barátjától. - És mi lesz… - felnyögött, ahogy még egyet lökött feléje. – tudod… a… - és egy újabb rándulás a farkán. - Nem érdekel más, mint hogy most rögtön szobára menjünk és addig lovagolj rajtam, míg mind a ketten össze nem essünk a fáradtságtól. - Nem hangzik… rosszul Clark. – de már soha sem tudtam meg, hogy mi lett a vége, mert kiérve a két ház között Joshuával találkoztam össze, aki meglátva azon nyomban megölelt. - Jack! Jézusom… te. Annyira… - aztán meglátva a kezemet gyorsan elkezdte kioldozni. – Mi történt? Miért mentél el? Ez amiatt a seriff miatt van? Ahogy szabadnak éreztem a kezemet azon nyomban megfogva a fejét megcsókoltam. - Bocsáss meg. Mindenért. – egy halvány mosoly volt a válasz és éreztem, hogy ideje válaszolnom a kérdésekre, amiket egész életemben kerültem. - Elfogok mindent mondani neked, Alexnek és Marienek is, csak előbb menjünk vissza a házhoz. Rendben? – szó nélkül bólintott és a lovamhoz érve mind a ketten felpattantunk rá. - Szóval láttál mindent? – sejtette, hogy ott voltam, én pedig csak mosolyogtam. - Lehetséges, de jobban szeretném a te verziódat hallani. – erre csak átkarolt hátulról és éreztem a heves szív dobogását. Úgy éreztem, hogy újra otthon vagyok, de még nem voltam kész. Ideje volt tiszta vizet önteni a pohárba.

6.

Joshua végig csendben volt az úton. El akartam neki mondani. Most rögtön. Már a ház közelében voltunk. Eljátszottam a gondolattal, hogy megállítom a lovat és ott helyben színt vallok neki. Az elejétől a végig elmesélve az egészet, de nem tehettem. Alex és Marie is megérdemli az igazságot. Az pedig, hogy többször mondjam el bárkinek is, számomra a legnagyobb terhet jelentette volna. Így hát az istállóhoz érve leszálltunk a lovamról, és együtt bevezettük, miközben végig éreztem a fiú kérlelő pillantását, csak, hogy ránézek. Tudtam, akkor talán rájönne, nekem meg erősnek kellett lennem, hogy ez még pár percig ne történjen meg. Inkább tettem meg ezt a biztonságos falak között.

Legalábbis egyszer annak gondoltam, amikor ideérkeztem. Már a ház felé mentünk, amikor a völgyben lévő városra újra ránéztem. Itt kezdődött minden. Hagytam volna, hogy a gondolataim visszavigyenek arra az éjjelre, amikor Alexel itt álltunk, mint két idegen. Most meg valami sokkal többek. A ujjaimat váratlanul melegség járta át és ahogy oldalra pillantottam Joshua állt mellettem megfogva a kezemet. Egy ideig mind a ketten némán bámultuk Heaven Villt míg nem a kölyök meg szólalt. - Örülők, hogy éppen nálunk álltál meg akkor Jack. Köszönöm. – még ezután sem néztünk egymásra, csak az ujjaink fonódtak szorosabbra. Lassan elengedte a kezemet és már indult volna a ház felé, amikor én megfogva visszahúztam és megcsókoltam. Az ujjaim felkúszva az arcán ott tartottam sokáig. Minden levegő vétel nehezebbnek tűnt, mint a következő, mert nem akartam elengedni egyszer sem, de most meg kellett tennem. - Ideje bemennünk. – mondtam, ő meg csak bólintott egyet, miközben élvezte, hogy végre ránéztem a lovaglás óta először. A mosolya és hogy a kezünk újra együtt volt erőt adott nekem a következőhöz. Még kopognom sem kellett, amikor kitárva az ajtó Marie meglepődött és egyben a boldogságtól kiviruló arca köszöntött.

- Jack! Oh istenem! – mondta, miközben átölelt, én meg lassan ugyanazt tettem. Nem tudtam mi történik éppen. Ledermedtem, de szó szerint, amit talán a nő is megérezve szorosabban átölelt, amit egy perc után viszonoztam is. Mögötte észrevettem Alexet. A szeme vörös volt, a kezei ökölbe voltak szorítva, de a szemünk találkozva a feszültség egyből elhagyva egy halvány mosoly kezdett alakot ölteni a száján. Joshua mellettünk belépve odament a férfihez és átkarolta a derekát. Ezt látva a szívem egy nagyot dobbant és mintha Marie megérezte volna megszólalt. - Soha többé Jack. Rendben? – egymásra néztünk, miközben el sem engedtük egymást, de még mindig nem reagálva rá folytatta. – Nem kell többé félned. – és újra megölelt. - Köszönöm. – aztán a fiúk felé fordítottam a tekintettemet és újra elismételtem. Alex és Joshua egymásra néztek, majd vissza rám, olyan melegséggel és vággyal a szemükben, amelyről még álmodni sem mertem. Meghallottam a nő hangját és az előbbi kellemesség hirtelen megtört. - Tudom Jack. – mielőtt még léptem volna egyet hátra és szembe néztem volna Marie haragjával, meglepődve észleltem a következőekben, hogy a hangja nem volt dühös. Mind inkább kíváncsisággal és vágyakozással ejtette ki a szavakat, ahogy a fülemhez hajolt gyorsan. - Látni akarom Jack. Mindent. – közben elváltunk és a nőre nézve nem hittem el amit mondott. - Marie mit szeretnél? – rá néztem a többiekre és akkor vettem észre, hogy Joshua Alex férfiasságának helyét markolászta a nadrágon, miközben engem figyeltek. - Mindent. – hátra nézett, majd vissza rám elmosolyodott. – Nem akarunk többé elveszíteni Jack. – megfogta a kezemet és elkezdtünk a fiúk után menni, akik elindultak felfelé a lépcsőn. - Megígéred, hogy többé nem mész el Jack? – Marie hangja, olyan mint akkor este, amikor a férjével szeretkezett. Kérlelő. Könyörgő. Cseppet sem fájdalomtól ittasan, hanem vágytól terhesen közölte velem a szavakat. - Igen. – a fokokra lépve láttam, hogy a földön a fiúk ruhái voltak szanaszét. Ezután csendben bementünk a hálószobába és Marie bezárta mögöttünk az ajtót. Ő helyett foglalt a sarokban lévő széken, míg én megálltam. Csak őket tudtam nézni. A nő, a bútorok, a falak, az egész ház és még talán a világ is eltűnt mind eközben. Mi hárman mindennel szemben. Alex és Joshua. Tudtam, már és minden részüket alaposan megfigyelhettem a pár nap leforgása alatt, mégis olybá tűnt, mintha most néznék először rájuk és ők is rám. Meg kell mondanom, kényelmetlenül éreztem magam, látva, hogy én vagyok az egyetlen a szobában, akin volt ruha.

Mert, igen, még Marie is levetkőzött, az ujjai nőiességének legmélyebb pontját érintették meg. Egyre többször. A kíváncsiság elmúlt és újra a fiúkat kezdtem nézni. Alex izmos felsőtestét. Joshua nap barnította bőrszínét. A férfi kék szemeit, amelyek közeledve hozzám egyre sötétebbnek látszottak. Az istállófiú mosolya, ahogy a hátam mögé lépett és belecsókolt a nyakamba. - Miért vagy mindig felöltözve Jack? – kérdezte és eljutott a tarkómig. - Én nem is… - váratlan volt, de az ajkaim szinte ösztönösen reagálva a házi gazda szájára megnyíltak, a nyelvem pedig szinte öröm táncot járt. - Érezni akarunk mindannyian Jack. – Alex elkezdte kigombolni az ingemet, Joshua pedig hátulról segédkezett a mellényben. Mondani akartam valamit, mire a férfi csókjai elhallgattattak. Egy örök némaságot fogadnék el, ha ennek az embernek az ajkait állandóan magamon érezném Hirtelen abbamaradt és megszűnve az előbbi eufória csak még többet akartam utána. - A gatyámat én is le… - de a most kölyök csókja állította és lágyította meg a nyelvemet, ahogy a fejemet forgattam. Közben Alex gyors kézimunkája segítségével már a gatyám a lábszáramon volt, az ujjai meg a férfiasságomon. Nem néztem Mariere, de tudtam, hogy ő is mint én, ugyan olyan türelmetlenséggel és visszafogott lélegzettel figyeli a férfit. Az ifjú pedig mögém térdelt. Akartam. Mind kettőjüket. - Szeretlek Jack. – és egyet húzva a farkamon elővillant a makkom. – Szeretlek. – aztán belenyalt, míg a nyelve lejjebb vándorolt végig az egészen. - Szeretlek Jack. – mondta a fiú és a két farpofámat széjjelebb húzva beleköpött egyet, majd két ujját nyomta fel bennem. – Annyira szeretlek. – hümmögtem hangosan és ettől hajtva gyorsabban tűntette el a lyukamban, hogy felkészítsen. A nő hangját hallva felé néztem. A többiek erről tudomást sem véve játszottak rajtam, mint egy hangszeren. Egy nagyon is érzéki szerkezeten, amelyen jól beállítsák minden részemet a következő pillanatra. Eleinte nem hittem el Marie szavait, de az arca nem tükrözött mást mint vágyat, boldogságot és békességet. - Én is szeretlek. – a mellei megremegtek, ahogy az ujja mélyebbre került a puncijába, miként a többiekre emelte a tekintetét, aztán vissza rám. – Jack. Köszönjük. – ezután pedig már én sem tudtam visszatartani. Egész idő alatt kiakartam mondani, de nem mertem. Elzártam mindenki elől a szívemet, amiatt amit tettem a múltban. Most viszont készen állok, hogy újra megnyissam nem csak egy ember előtt, hanem három előtt. - Szeretlek titeket. – ezt hallva Alex és Joshua szinte egyszerre felállt, majd előbb a fiú, aztán a férfi felé fordulva megcsókoltam őket. – Szeretlek teljes szívemmel titeket. – mondtam hangosan, súgtam a fülükbe, miközben ajkunk próbált teljesen összeforrni, a kezeink meg a másik testén jártak. - Oh! Ah! – Marie nyögött, amire a mindhárman felfigyeltük, de a srácok gyorsabban lépve újra elfoglalták a helyüket. - Egész nap csak arra tudtam gondolni, hogy mikor érezhetlek újra a számban Jack. – tartotta és finoman húzogatta a farkamat újra a férfi Lenéztem, de nehéz volt nem hátra is figyelni, miközben a fiú már három ujját nyomta fel a seggembe. - Oh istenem! Joshua! Ez nagyon jó érzés kölyök. - Már alig várom, hogy benned legyek. Teljesen. – nevetett a srác, ami megmosolyogtatott, ahogy Alexet is. - Akkor hát lesz sok dolgunk. – lenéztem a házi gazdára, aki az ajkát megnyalva köztem és a férfiasságom között váltotta pillantásait. A farkamon mozgott és szinte egyre gyorsabban. A férfi pedig csak az utasításomra várt türelmetlenül, ahogy én is tenném az ő helyében. - Szopj le Alex. Nézni akarom, ahogy a szádba veszel… Ah! – megtette, még végig se mondva amit akartam, de ő már szopott. – Igen! Pontosan. Hmmh. De jól csinálod. – az ujjaimat pedig csak a hajába túrva tartottam ott. Még közel sem végeztem. - Joshua azt szeretném kérni, hogy nyaljál ki. Most… - alig bírtam már beszélni is, de a fiú értette és tudta, hogy mitől lettem ennyire felhők között járóvá. - Már azt hittem sose kérsz meg rá Jack. – letérdelt mögém és a kellemes nyomást eltűnve egy sokkalta nedvesebb érzés váltotta fel. - Oh! Igen! – a hátra nyúltam és az ő fejére is rátettem a kezem. - Annyira nedves vagyok már tőletek. – sóhajtotta Marie és megnyalva a számat elképzeltem, hogy milyen érzés lenne a nyelvemet, az ujjamat, de akár még a farkamat is a zamatos pinája között érezni. Még sose nem gondoltam bele ilyen erősen, egyben ilyen vágyakozóan egy nő iránt, mint most. Csak előtte még Alexel is meg kell beszélnem a fantáziámat. Benne lenne talán? És Joshua? – de egyből hátra és előre nézve már teljesen nem Marie járt a fejemben. A férfi az egyik kezével tartva szopta megállás nélkül a farkamat, míg a sajátjával is finoman játszott. Egy pillantást vetve a szerszámára, a számban összefolyt a nyál a látványától. Nem, mintha nem kóstoltam volna meg, de ezek az emberek között, minden egyes szex olyan, mint egy szűznek. Felfedezetlenül. Nem ismerve a csalódást. Egyre többet akarsz minden egyes után. Joshua is ugyanazt a technikát alkalmazta, mint a munkaadója. A fejét ott tartva nyálazott tovább. Az egyik kezével a farpofáimat gyúrogatta felváltva. Mindegyiküktől kaptam olyan finom, durva, heves és még sorolhatnám a jelzőket az érintésükkel kapcsolatban, amitől már szinte gondolkodni sem tudtam. A másik kezével a lába közé nyúlva húzogatta a saját férfiasságát. Ínyemre volt a látvány és tudva, hogy a fiú a későbbiekben hová akarja tenni, de mindennek előtt megakartam mutatni nekik egy másik módszert. Az én technikámat. - Készüljetek fiúk. Mert most én fogok irányítani. – belemarkoltam a hajukba és megérezve leálltak, aztán én magam tartva őket előre és hátra dőlve nyomta magam a másik felé. Joshua nyelve mélyebbre került a fenekemben, míg egy adott pillanatban a falloszom már Alex torkán csúszott le, aztán vissza az egészet. Mint egy nagyon szexi és erotikus libikóka, amiről soha nem akartam leszállni. - Nem vagytok… Ah! Semmik fiúk! – nyögött hangosan Marie. Egyetérteni sem tudtam volna jobban vele, mint most ebben a pillanatban. A nap lassan lefelé ment. A délután hamar elmúlt és szinte mi még el sem kezdtünk semmit. Az eddigiek is kezdték már súrolni a határaimat. A kezdetleges izzadtság cseppek a testemen meghízva csorogtak lefelé. A forróság szinte tapintható volt az egész szobában, de akár még a házban is. A farkam keményedett és nem tudtam képes leszek-e megállni, de aztán eszembe jutott. Vártak rám. Mindannyian. Én pedig nem az a típusú ember vagyok, aki nem hálálja meg mindazt amit adtam nekem. Reményt és egy új kezdet. Így hát lassítottam, aztán meg is állva levettem róluk a kezemet, amelyre ők is felfigyelve, már csak azt nézték, hogyan lépek ki a nadrágomból és a csizmámból. - Szóval? Most mi lesz. – és ott álltam előttük már teljesen meztelenül, amikor a két férfi átkarolt elölről és hátulról, majd csókolgatni kezdtek. A szám Alexé volt, míg Joshua a seggemtől fölfelé nyalt végig a gerincem mentén. Kirázott a hideg a páratlan erotikus érzéstől. - Szeretném az ajkaid között tudni a farkamat. – az államat harapta meg, amikor a fiú fülemhez érve suttogta - Én meg a seggedet szeretném. – megharapta a fülcimpámat. – De nagyon. – nem kellett több senkinek azon nyomban az ágy felé vettük az irányt. - Ti aztán… nagyon pajkos fiúk vagytok. – hacsak tudná mennyire asszonyom mosolyodtam el a gondolatomra, ahogy elfoglaltam a helyemet középen négy kéz láb, míg Alex a fejemnél térdelt le, az istállófiú pedig a kívánt helyén. Nem kellett semmit tennem, mert tisztában voltak vele, hogy mit akarnak. A férfi a szerszámát megfogva a számhoz dörgölte, én meg a nyelvemet kinyújtva nyalni kezdtem. A sóhaját hallva már is megtettem volna, de valami azt súgta, hogy jobb, ha még egy kicsit játszok vele.

Lökött egy kicsit előre, mire a nyelvem messzebb jutott rajta. Éreztem az illatát, amitől csak még jobban megmerevedett a dákóm. Felnézve már nem csak a férfiasságát, hanem minden részét a nyelvem alá parancsoltam volna, míg nem unnom, de az lehetetlennek tűnt. A játék nem csak nekünk szólt. Joshua engem figyelt, beleértve Marie is, hogy milyen lassan és játékosan foglalkozok a férfi farkával. Míg nem Alex megragadta a fejem és ez a fiúnak is szólva éreztem, ahogy a bejáratomhoz tolja a péniszét. Lassan. Aprólékosan. Centiről centire mélyedt el bennem. A nyögésemet meghallva kissé megállt, aztán folytatta. Nem a fájdalom, hanem a hiány volt, amit éreztem azóta, hogy elmentem, most meg újra egyesülve a fiúval áttört bennem egy gátat, ami újra enged levegőt venni. Csak a gondolat volt meg, mert a férfi az ágyékát felém döntve magamba fogadtam a férfiasságát és mindent megtettem, hogy otthon érezze magát. Sóhaját hallva pedig sejtettem, hogy jól csinálom. Az istállófiú közben megindult bennem. Fokozatosan nyelte el a lyukam a dákóját, ami már is annyi gyönyör okozott mind a kettönknek. Mindennap alaposan leszopnám – és tudtam, hogy ez végre lehetséges lenne mindannyiunk számára.

- Annyira jó benned lenni Jack. Olyan meleg vagy. – hümmögött, míg tőlem cuppogás hangzott el a szerszám mellett – Többet akarok belőled. – és rásuhintott egyet a fenekemre. Az érzés egyből villámként cikázott át a testemen és vágytam, hogy újra tegye meg, miközben a farka gyorsabb tempóra váltott. Alex is látva ezt buzdította a fiút és az ágyékának lüktető forrása mélyebbre merült bennem. - Ez az Joshua! Hagyj lássam, hogy izzik a feneke a kezed nyomától. – újabb csapás, én pedig éreztem az előnedvem előretörését a farkamból. Megakartam érinteni, de túlságosan is lekötettek a hangok és a testemet érő érzékiségek. - Igen Joshua! Csináld még! – kiáltotta, de nem is sikította Marie, amelyre a suhintások folytatódtak a szerszáma meg szinte ki sem mozdult a segglyukamból. Nem, mintha a szám panaszkodott volna. A férfi mindent megtett, hogy alapos leckét kapjak, milyen kemény is tud lenni. A fülemben a fiúk nyögései, utasításai és a nő gyönyör közeli sóhajai visszhangzottak. Mint egy véget nem érő előadás, aminek én vagyok a főszereplője. Joshua felhagyva az ütésekkel óvatosan rám mászott, hogy végig megtartsa a kapcsolatot közöttünk.

Éreztem, hogy a testéből áradó hőség a hátamat éri. A lökések közbeni lassulását behozva újra erőt vett magán. Lihegett és alig mertem megmozdulni közben. Egy pillanatra viszont felnéztem, mert a házi gazda egy kissé lelassult, ahogy áthajolva fölöttem megcsókolta a fiút. Az egész jelenetbe nem illett bele, ahogy a kölyök keményen galoppozott bennem és amit a férfi művelt az ajkaim között. A gyengéd meghitt csókot látva a szívem dobbant egyet, mert ez többet jelentett, mint bármely érintés, ami történt és még fog is történi. Egy ígéret, hogy mindig együtt leszünk. Joshua utána már csak rám tudott gondolni, főleg a seggemre. Alex viszont a fiút nézte, miközben az ágyéka új rítmust diktálva a torkomon csúszott le a fallosza. A srác megnyúló arcát. Összeszűkülő szemét. A testén végig folyó izzadtság cseppeket. A hangos, minden pillanatnyi lélegzetért megküzdő lihegését, aztán a nyögést.

- Oh! Ah! Jack! – megmerevedett, ahogy a pénisze is bennem, miközben megindult a makkjából az előtörő ondó. Alex újra felé hajolt és megcsókolta. Együtt lihegtek már, velem együtt. A további késztetés pedig elmúlva én magam vettem kezelésbe az ujjaim és a szám közé a házi gazda férfiasságát, míg tovább ontotta belém a nedvét. Éreztem minden löketében az erőt és az azt követő forróságot. Átjárt és imádtam minden pillanatát, amíg bennem volt. Az istállófiú lemászva rólam kihúzodott belőlem és meglepődve tapasztaltam, hogy újra a nyelvét éreztem meg magamban. - Nagyon finom vagy. – néztem hátra és rám kacsintott. – Meg nedves. – nyalt még egyet, aztán rásuhintott a fenekemre. - Azt hiszem valaki már vár rád. – előre néztem és Alex a párnáknak dőlve tartotta nekem a helyemet. Egy szép vastag, kemény falloszt. - Érezni akarom, ahogy meglovagolsz Jack, miközben benned lüktet Joshua ondója. – nem kellett kétszer mondania és előre másztam. Lassan felállam és a férfiassága fölött megállva ereszkedni kezdtem. - Oh! Jack neked aztán formás segged van. – harapta meg az alsó ajkát Marie és az ujjai sebesen jártak a nőisége kapujában. Vagy még azon is túl. Mondhattam volna valami szellemeset, de minden érzékemmel Alexre koncentráltam, aki engem nézett. Lent voltam, vagyis a csúcsa bennem volt, aztán fokozatosan süllyedtem lefelé. A fiú spermája jó szolgálatot tett. - Gyönyörű vagy. – mondta Alex és nem tudtam levenni rólam a szemét. - Te is szerelmem. – ezt hallva elmosolyodott. Elindultam és a mosoly hatalmas vigyorrá alakult. Azok az ajkak a farkam körül voltak, ahogy most az ánuszom az övé körül. Hangosan nyögtem, ami elnyomta a sóhajait. Nem volt nehéz, hisz csináltam már ilyet. Sokszor. Mégis ez sokkal többet jelentet, mint bármelyik. Hátra néztem és láttam, hogy Joshua nem ment messzire. Az ágy szélén ült. Egyik lábát a földön hagyta, míg a másik behajlítva feküdt előtte. A keze viszont a farkát simogatta. Lassan, de mintha már is éledezne. Már az első perctől le voltam nyűgözve a srác regeneráló képességén és tudtam, hogy még milyen hasznos lehet az életünkben. Már nem gondoltam egyre, csak többre. Mariere nézve a pillantásunk összekapcsolodótt és gyorsabban kezdtem lovagolni Alexen. A nyögését meg sem hallva a nő vágyakozó tekintette fogott meg.

Izzadt volt és mintha élete eddig legjobb műsorát nézné mosolygott. Szinte láttam a szemében a pajkosság megcsillanását. Ha egy pillanatra is, de már ott voltam a lába között és nyaltam. Hallgattam a gyönyörteli sikolyait, ahogy a legbelsőbb érintésemre eléri a kiteljesedést. Tudtam, ha egyszer valamit a fejembe veszek, akkor azt meg is fogom valósítani és talán ezt Alex látta rajtam. Ahogy visszafordultam, ő hirtelen felült és az ajkát az enyémen éreztem. E gyors pillanatban lelassultam, de ő készült és alulról besegédkezett. Hangosan sóhajtoztam. A farkam kemény volt, az előnedvem pedig már rég benedvesítette az egész ágyékomat, annyi távozott belőlem. - Egyikünk sem nézz rád másképp vagy gondol rád Jack. – néztem a férfi szemébe, ahogy mondta és láttam, hogy közel van. Nagyon is. - Mi mind akarunk. – és ekkor jöttem rá, hogy éppen az áldását adta arra, hogy Marievel legyek, ha ő is így kívánja. – A teljes valódat mindenestül. A szívem majd kiugrott a helyéről ennek hallatán és most én kezdeményezve csókoltam meg a valaha élt legodaadóbb férfiját. Marie hangosan felkiáltott. A csók alatt éreztem Alex rezdülését. A teste még keményebb lett, ahogy a farka is bennem. A lökések nem álltak le. Én pedig már vele együtt kiáltottam fel. - Ah! Alex! - Jack! Jack! – az ajkunk mintha sose tudna elválni ragadtak újra össze, miközben megtöltött a másik szerelmem. Úgy éreztem lebegek egy pillanatig, aztán Joshua hátulról az arcomat kezdte puszilgatni. Hátra fordultam és ő is osztozott velem a könnyedségben. Alex már nem mozdult, csak hangosan lihegett alattam, míg én kíváncsian hátra nyúlva kitapintottam a fiú erős merevedését. A férfi ezt látva megdöbbent. - Azta Joshua! – megnyalta az ajkát és csak rá nézett. – Mit akarsz vele kezdeni, ha kérdezhettem? – én is az istállófút bámultam már és meghallva a válaszát elmosolyodtam. - Mit szólnál, ha a seggedben lenne? – éreztem, ahogy Alex kemény farka megmerevedik ezt hallva. - Érzem, hogy ez így igen lesz kölyök. – mondtam miközben leszálltam a férfiről és a lába között már ott találtam a srácot, nagyban ujjazva és nyalva az ánuszát. - Igen! Ez nagyon finom Joshua. – sóhajtozott a munkaadója, míg én pedig a fiú fenekét vettem célban. Megérintettem az aranyló barna feneket és rácsaptam egyet. Joshua ettől nagy lélegzetet vett és hátranézett. - Ne mond, hogy ebből kiakarsz maradni. – ragadtam meg a farkamat és tudtam, hogy nem sokáig fogom bírni, de addig is csodálatos élményben részesítem a szerelmemet. - Sose mondanék ilyet Jack. – a mosolyát látva pedig én is, mint ő elmélyedtem a segglyukában.

Ujjaztam kettővel. Nyaltam, amíg elég nedves nem lett, aztán három ujjamat toltam fel, közben még bele is köptem. Marie hangja újra a tetőfokára hágott. Nem tudtam, hányszor szeretkezhettek Alexel, de az biztos, hogy minket nézve az egész heti adagot letudta háromszor is. A férfi kérlelő hangját hallva pedig mindannyian készek voltunk a végjátékra. - Nem bírom tovább Joshua! Most! Dugj meg! – a kölyök reakciója elég egyértelmű volt erre, ahogy az enyém is. - Nem kell már várnod tovább Alex. – beillesztette a péniszét, amitől a férfi megrezzent – Itt vagyok. - Én is szerelmem. – mondtam ez, mihelyst én is benne voltam a fiúban, akinek a teste megremegett az érintésemtől. Elindítottam. A lökésem további erőkkel párosult, ahogy minden nyomásra, amit a kölyökben okoztam Alex adott hangot. - Annyira gyönyörűek vagytok. – hallottuk Marie lassú eksztázisban lévő hangját, ami mindannyiunkat csak jobban felizgatott. A segge, úgy, mint akkor az istállóban tökéletes volt. Finom, meleg és rendkívül ragaszkodó a farkamhoz. Rádőltem óvatosan és a vállába haraptam érezve, hogy nem fogom sokáig tartani. A fiún se látszott az ellenkezője. Alex minket nézve lentről ragadta meg a dákóját és húzogatta. Az istállófiú pedig szép lassan ráhajolt a férfira, amitől már teljesen benne volt. - Ott vagyok, ahol mindig is akartam lenni. – lökte erősebben magát előre, nem is gondolva, hogy ezzel engem is magával sodor. – Szeretlek Alex. – megcsókolta. Vele együtt dőltem én is és nyomtam magamat előre. Mind hármunk teste összekapcsolodótt. A forróság átjárt bennünket, ahogy hangok is amik feltörtek belőlünk. Joshua hangja volt az első közöttünk. El nem engedve a szeretett férfi ajkait remegett meg, ahogy közben átadta mindenét neki. Nekem se kellett sok és egy nagy nyögés kíséretében elélveztem a fiú seggébe. - Oh! Szeretlek titeket! Mindenkit! – nem tudtam, mikor fogom teljesen üresnek érezni magam, így a srác meleg hátának dőlve csókolgattam a tarkóját. - Oh! Ah! Ez… - Marie gyönyörteli kiáltása már alig jutott el hozzám, amikor lassan lekeveredtem Joshuáról és oda feküdtem Alex mellé. - Szeretlek! – mondtam neki, amire felém fordult, a fiú pedig a másik oldalamra feküdve újra elismételtem. - Szeretlek! – közelebb jött és átkarolt hátulról, míg Alex pedig elölről - Mi is téged Jack. – mondták egyszerre. Felnézve Mariet kerestem a szememmel, amikor az ajtón ment ki éppen. Rám mosolygott és tudtam, hogy minden rendben lesz. A szerelmeim meleg karjaik között feküdve pedig lehunytam a szemem. Nem tudtam miről álmodni, mert minden, amit akarnék az már meg van. Itt. Heaven Villben, ahol rátaláltam az otthonomra.

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux