Ugrás a tartalomra
x

Az unokatestvér II. rész

Az első rész folytatása:

Visszamentem a szobámba, és leültem az ágyra. Szenvedtem. Bűntudatom volt. Marcangolt a kérdés, hogy én most mi is vagyok. Nem értettem, nem tudtam mire vélni a dolgot. Legszívesebben sírtam volna a kétségbeeséstől. Levetkőztem és pucéran feküdtem be az ágyba. A TV még mindig be volt kapcsolva. Sötét képernyője érdekes fényt adott. Akkor esett le, hogy azért lett sötét, mert a videóban lejárt a film. De az egy két órás pornófilm volt, csapott belém a felismerés. Fókuszálva néztem a videón megjelenő órára, 0:40. Az egész nem tűnt 20 percnél többnek. Elhelyezkedtem az ágyban, a takarót magamra húztam és lassan álomba szenderültem.

Reggel fél 9 körül ébredtem fel. Gondolataim az előző este eseményei körül forogtak. Rádöbbentem, hogy amit tettem az rossz, és soha többet nem teszem, nem tehetem, mi lesz ha kiderül, én ezt nem vállalhatom, én nem, nem nem és nem. Soha többet. A konyhába mentem, egy cetli várt az asztalon, bevásárló lista és pénz a bevásárlásra. Zuhanyzás után felöltöztem és elindultam a bolt felé. Kellemesen sütött a nap, igazi nyári idő, de nem az a fullasztó, csak napsütés. Nem volt kedvem bicajra pattani, ezért gyalog indultam a bolt felé. Útközben az előző este történtek pörögtek az agyamban. Szinte észre sem vettem, de a boltban találtam magam. - Szia! A csomag amit tegnap vittél a szomszédba! Azt oda adtad már? – szólt hozzám valaki. Hirtelen azt sem tudtam ki az, és hogy miről beszél. Aztán ráeszméltem, hogy Csabáék szomszédja. - Nem, még nem, de nem is fontos, majd ma átviszem! – mondtam hazudva, hiszen nem tudhatja, hogy miért is voltam arra. - Hát gyerek, akkor ma sem adod oda, mert pár napra elutaztak a Balatonra. - Nem tudtam. – válaszoltam kissé csalódva. Tudomást sem véve senkiről össze szedtem a listán szereplő dolgokat, kifizettem és elindultam haza.

Négy nap őrlődés után felhagytam az önkínzással, és eldöntöttem, hogy ha Csaba előkerül és lesz alkalom, akkor nem mondok nemet. Hiányzott az érintése, hogy csak mi ketten vagyunk, és élvezzük egymást. Megnyugodva bámultam a TVt a szobámban, nem volt otthon senki. Majdnem elaludtam a TV előtt, amikor valaki kopogott. Mérgesen másztam ki az ágyból, talán még káromkodtam is. Bosszúsan nyitottam ajtót, és… Szőke csapzott hajjal és világító kék szempár meredt rám egy hihetetlenül szép mosoly kíséretében. - Na mi van, már be sem engedsz? – kérdezte szemtelen mosollyal. - Dehogynem! – mondtam önfeledten, mosolyogva. Szinte azonnal elkapott egy kis remegés, vágyakozás, hogy itt az újabb alkalom, hogy megtörténjen az! - Bejössz a szobámba? – kérdeztem ártatlanul, tudva hogy még jó sokáig egyedül leszek a házban és nem zavarhat meg minket senki. - Most nem, nincs kedvem. – mondta közönyösen. Ismét elfogott a bosszús hangulat, mint mielőtt ajtót nyitottam volna. - Nincs kedved elmenni ugrálni? – kérdezte

Ugrálásnak hívtuk a közeli folyónál a partról a vízbe csobbanást.

- Nem sok kedvem van, de itthon sincs túl sok kedvem lenni. – mondtam kedvetlenül. - Nem baj, gyere jó móka lesz! – mondta mosolyogva. Fürdőnadrágot húztam, majd ráhúztam a rövidnadrágom, felkaptam egy pólót és elindultam az ajtó felé. Csaba az ajtóban állt és rám várt. Amikor megfordult, hogy kilépjen az ajtón finoman megérintettem a seggét, hátra fordult és pajkos mosollyal nézett vissza. A farkam rögtön felállt, de a fürdőgatya és a rövidnadrág, és a hosszú póló elrejtette előle. Elővettem a bicajom, felpattantam és elindultam utána. Hosszasan mesélte, hogy milyen jól érezte magát a Balatonon, és hogy milyen szép lányokat látott, akiket legszívsebben jól meg… Kedvtelenül tekertem, és közben azon gondolkodtam, hogy miért nem mondtam inkább nemet, és otthon unatkoznék a TV előtt.

A folyó majdnem egy kilométerre volt tőlünk. Nyáron sok fiatal járt ide. Sekély a vize, elég tiszta is, és a melegben jóleső felfrissülést hozott az embernek. Közben azon járt az agyam, hogy vajon kik lesznek még ott, hiszen tényleg mindenki oda járt, különösen a nyári szünetben. Felértünk a folyóhídra és meglepetten vettem észre, hogy nincs ott senki. Eldugtuk a bicajokat a híd alatt az árnyékban, levetkőztünk és egymással szemben álltunk. Csaba hirtelen megütötte lankadt farkam, majd egy mozdulattal megiramodott és a vízbe vetette magát. Mosoly ült az arcomra, hogy azért talán még van esély. Óriási csobbanással ért a vízbe. Nekem sem kellett több, utána iramodtam és a vízbe gázoltam. Futottam a vízbe utána, és kiabáltam neki, hogy ha utolérem, akkor nagyon vége lesz. Hangosan nevetett, és közölte: - Hát, ha utolérsz! Szedtem a lábam a térdig érő vízben, és amikor utolértem ráugrottam és együtt csapódtunk a vízbe. Ahogy elsüllyedtünk a vízben én megmarkoltam a farkát. Megszorítottam és éreztem, hogy azonnal meg is keményedik. Ez felbátorított, és merev farkam a seggének toltam. Viszonzásul erősen nyomta a seggét a farkamhoz, kezem pedig tovább markolászta a farkát. - Mi van dugtok? – kérdezte egy hang a hídról. Egyszerre néztünk fel. P.Cs. állt ott. Támaszkodott a híd korlátjánál és bámult ránk. P.Cs. akkor lehetett 23 év körüli, roma srác. Egy nagyon rövid nadrágban, pucér izmos felső teste, kreol bőre és sötét barna szemei voltak. Izmos karja és kockás hasa már sokszor megmozgatta a fantáziám. Fekete félhosszú haja hátra fésülve, amolyan tipikus macsó csávó. Ha hasonlítanom kellene valakire, akkor arcra és a haj viselete nagyon hasonlított a fiatal George Michaelra. Szóval jóképű és izmos volt, akit nem dobnék ki az ágyamból – ahogy manapság mondani szoktuk. - Ne a szád járjon, hanem gyere te is dugni. – szólt vissza Csaba röhögve. - Nem lehet, üres a farkam, most dugtam meg a Marcsit. – mondta nevetve.

Igazából nem tudtam, hogy kiről beszélhet, mert P.Cs. nem a faluban lakott, a szomszéd faluból szokott átbicajozni, és itt keresett alkalmi munkákat. A rossznyelvek azt pletykálták, hogy bizony a fiúkat sem veti meg a fiatal csődör (később kiderült, hogy tényleg nem, de az egy másik történet)

- Na jól van nem érek rá, aztán nehogy valamelyik terhes legyen! – mondta nevetve, majd felpattant a bicajra és eltekert. Kicsit megszeppenhettünk mind a ketten, tudván, hogy bármikor lebukhatunk, ezért távolságot tartottunk egymástól. - Menjünk kezezni! – mondta Csaba. A kezezés azt jelentette, hogy a mélyebb részeken a partfalban lévő lukakba a halak elbújtak, és onnan kézzel lehetett halat fogni. - Menjünk! – mondtam, bár kétségtelenül nem lelkesedtem az ötletért, hogy én benyúlkáljak a lukba, főleg ha az ember egy csukát kap el, mert elég ronda a harapása. Gázoltunk a vízben, és haladtunk a víz folyásával ellentétesen a mélyebben lévő rész felé. Kicsit örültem is ennek az ötletnek, mert így távol kerülünk a hídtól, és így kisebb az esélye, hogy rajta kapnak minket. Egyre mélyebb lett a víz, már a mellkasunkig ért a víz, ezért úszni kezdtünk. Csaba a partfal egyik oldalához úszott, oda ahol egy fűzfa lombja benyúlt a víz fölé. Kellemes árnyékot adott a fűz és takarást is. Csaba lassan kúszott, közben kezével kereste a nyílást. - Keresd te is a lukat! - szólt rám. Szótlanul mögé lopóztam, és amíg ő a halat kereste én a tenyeremet a segge alá csúsztattam. - Meg van a luk! – mondtam nevetve Nem jött válasz, csak a seggét a tenyerembe illesztette. Simogattam formás popsiját, ő pedig mozgatta a seggét fel le. Combjait szétnyitotta, én pedig a tenyerem átcsúsztattam a segge alatt. Előre nyúltam és megmarkoltam a farkát. - Van itt valami nagy! – mondtam - Lesz az még nagyobb is, ha nem hagyod abban. – válaszolt nevetve

Még jobban szorítottam, kicsit túlságosan is, mert felszisszent és ellépett. Elmerült a vízben vállig, és csípőjét lassan hátra tolta. Segge a dagadó gatyámhoz nyomódott. Jobb kezével hátra nyúlt, megfogta a jobb kezem és a farkához húzta a kezem. Bal kezével a fürdőnadrágja kötőjét kereste, meghúzta a vékony madzagot és meghúzta. Kezemet becsúsztatta a fürdőnadrágjába egészen a farkáig. Bal kezével hátra nyúlt, és az én fürdőgatyám madzagját kereste, majd egy mozdulattal kioldotta, ezután kiszabadította a farkam a kényelmetlen helyzetéből, és a fürdőnadrágját kissé letolta a seggéről, utána a farkam a seggéhez irányította. A farkam az izmos farpofái között járt, ahogy ringatta a seggét. Ritmusosan járt a segge fel alá. Azt hittem rögtön elsülök. Fejem a hátára hajtottam, átöletem izmos hasánál, simogattam a hasát és a mellbimbóját. Amikor a mellbimbóját finoman morzsolni kezdtem hangosan felnyögött. Ajkaimmal a fülét kerestem. Amikor elkaptam a számba vettem fülcimpáját és finoman megharaptam. Egyszerre haraptam a fülét és morzsolgattam gyengéden a mellbimbóját. Éreztem, hogy remeg. Minden izma megfeszült, kapkodni kezdte a levegőt, meg kellett támasztanom mert annyira remegett, hogy nem tudott már megállni a lábán. Kezemmel simogattam a farkát, tolta a seggét a farkamnak, legszívesebben betoltam volna a farkam a lukába, de még soha nem dugtam, nem tudtam miként is kellene, de éreztem, hogy erre vágyik. Hátra nyúltam, hogy a farkam a lukához igazítsam és behatoljak a seggébe. Finoman nyomni kezdtem a farkam befelé a gyönyör kapujának, amikor felszisszent. - Ez kurva nagy, ne!

Engedtem a nyomásból és nem próbálkoztam tovább. Farkam tovább lüktetett a farpofái közt, seggét fel le mozgatta. Hirtelen irtózatos robaj támadt mellettünk, mintha valaki egy több tízkilós követ dobott volna mellénk. Egyszerre fordultunk rémülten hátra. Egy óriási harcsa csapott fel, még láttuk a hatalmas hátát ahogy alábukott a vízbe. A harcsa elvitte az ihletet. Mind a ketten ernyedten tettük vissza a farkunkat a gatyánkba. - Ennyi pecázás elég volt! – mondta Csaba, és kiúszott előlem.

Hanyatt feküdtünk a vízben és élveztük, hogy a sodrás vissza visz minket a hídhoz. A hídhoz érve kimásztunk a partra, és a napon szárítottuk magunkat. Csaba ismét a Balatoni élményekről beszélt, meg a csajokról. Féltékeny lettem és kedvtelen. Haza akartam menni. Nadrágom zsebéből elővettem a cigit és a folyót bámulva rágyújtottam. Csaba a híd alatti támfalon ücsörgött pár lépéssel mögöttem. Csend volt. Csak a madarak csicseregtek és a folyó halk morajlását lehetett hallani. Utolsó slukk a cigiből és a csikket bepöcköltem a folyóba, néhány másodperc után egy másik csikk repült mellettem a folyóba. Kedvtelen voltam, csak a folyót bámultam. - Nem akarod? – szólt a kérdés a hátam mögül Nem is akartam megfordulni, csak alig hallhatóan kérdeztem, hogy: - Mit? - Nem akarod? – ismétlődött meg a kérdés

Megfordultam. Csaba ült a támfalon, és a farka kikandikált a fürdőgatya száránál a combja mellett. Két lépést tettem felé, és leguggoltam. Néztem a farkát, és rájöttem, hogy mennyire tetszik. Ajkaimat megnyálaztam, kezembe vettem lüktető farkát és a számba vettem. Nagyon lassan és visszafogottan játszottam vele. Minden másodpercet kiakartam élvezni, nem akartam elkapkodni. Az előző esti mutatványt is kipróbáltam ismét rajta. Ajkaimmal jártam a farkán a tövétől a makkjáig. Kissé hátra dőlt, és hagyta, hogy történjenek a dolgok. Markomba vettem a golyóit és az ujjaimmal játszottam vele, csiklandozva, finoman masszíroztam a golyóit közben igyekeztem minél jobban bekapni a farkát. Már majdnem sikerült a háromnegyedét bekapnom, amikor kivette a számból és mellém pattant. Letérdelt, lehúzta a nadrágom és mohón szopni kezdte a farkam. Kezem a fejére tettem és úgy adtam a ritmust. Egy időután már nem tudtam követni a feje mozgását olyan gyorsan járt a szája a farkamon. Egyre mélyebben nyelte a farkam. Belemarkoltam a hajába, amitől még vadabban szopott, szinte húztam a haját, a fejét a golyóim felé irányítottam, mohón kapta be a golyóm és a szájában a nyelvével játszott vele. Remegni kezdtem, éreztem, hogy nem bírom már sokáig. - Mindjárt elmegyek! – mondtam elcsukló hangon. Szája szorításából elengedte a golyómat és a makkot célozta meg. Kezemben a haja és úgy mozgattam a fejét. Éreztem, hogy elélvezek ezért elengedtem a haját, hogy ne húzzam rá a fejét ha mégis elélvezek. Rendületlenül járt a feje a farkamon. - Most! – mondtam, alig jött ki hang a torkomon. Fejét kissé hátra tolva ajkait a makkomon járatva szopta a farkam és én elélveztem. Forró spermám elöntötte a száját. Csöpögött a farkamról a geci, de ő mohón nyalta, nehogy egy csepp is kárba vesszen. Lassított a tempón, de még mindig a szájában volt a farkam, finoman nyalogatta. - Most te jössz! – mondtam

Felállt és végig nézett magán. Néztem az izmos hasát ahogy nedvesen csillog. Miközben nyelte izzó lávám ő is elévezett, a hasán ott volt a gecije. Jó sokat lőhetett, mert lassan folydogált vissza a még félig kemény farkára a geci. Egy szempillantás alatt eltűnt mellettem és beugrott a folyóba. Lemosta magáról a spermát és kimászott a partra. Mikor mellém ért finoman megsimította a seggem, majd összeszedte a ruháit, magára kapta a pólóját, és elindult a bicajok felé. Megkönnyebbülve, és felszabadultan, mentem utána. Felmentünk a hídra és még visszanéztem, hogy az emlékeimbe véssem ezt a napot is. Boldogan tekertünk vissza a faluba. Amikor hozzánk értünk, akkor megálltunk, és egy kézfogással és mosollyal távozott.

FOLYTATÁS

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux