Ricsi és Karcsi bemelegszik
Nemrég ünnepeltem a 18. születésnapomat. Sikeres érettségim után felvettek az ELTE-re, ahol most vagyok első éves. Rövid barna hajam és kék szemem van. Megszállott biciklista lévén az alakom is igazán kisportolt. Erre ügyelek is, ezért hetente legalább kétszer még egy közeli body-termet is meg szoktam látogatni. Nos tehát a kinézetem olyan, hogy nyugodtan tudnék a körülöttem lebzselő lányokból válogatni, bármelyik szívesen járna velem. Én azonban ezt nem használom ki, mert inkább a fiúkat kedvelem. Egy konzervatív kisvárosban nőttem fel, ahonnan csak most az egyetem miatt sikerült elszabadulnom. Ott a homoszexualitás még az országos átlagnál is kevésbé elfogadott, ezért csupán egyetlen gyerekkori barátom ismeri az én igazi irányultságomat. Ő azonban nem tanul tovább az érettségink után, hanem dolgozni kezdett odahaza. Ebből is következett, hogy általában nagyon egyedül éreztem magam abban a bérelt kis budai lakásban, amit sikerült kivennem, mert a kollégiumban már nem volt hely. Legkedvesebb társam a biciklim. Rászoktam, hogy délutánonként tekerek egyet a környékünkön. Egyik nap éppen gurulok egy lankás utcán, amikor két csinos fiú - szintén biciklivel - két oldalról közrefogott. Hello! - szólított meg az egyik. Egészen világos szőke haja volt, gyönyörű kék szeme és jó izmos teste. Mi újság? - kérdezte a másik. Ennek meg barna haja és szeme, de szintén formás alakja volt. Teljesen le voltam döbbenve, hirtelen megszólalni sem tudtam. El nem tudtam képzelni, hogy mit akarhatnak tőlem. Még inkább megnémultam azonban a látványtól, ahogy csodálkozva néztem egyikükről a másikra. Ugyanis csodálatosan kidolgozott testük volt, amit csak még jobban kiemelt a feszes biciklis nadrág, és a testhez simuló trikójuk. Éreztem, hogy melegség járja át az altestemet. Semmi különös, csak kiszellőztetem a fejemet - hallottam meg a saját hangomat, ahogy önkéntelenül válaszoltam. Errefelé igazán nyugi van, igaz? Egyébként Ricsi vagyok. - mondta a szőke. Engem meg Karcsinak hívnak. - tette hozzá a másik. Örülök, hogy találkoztunk! - válaszoltam csak azért, hogy mondjak valamit. Ám közben alaposan szemügyre vettem az újdonsült biciklis-társaim testét. Ricsi teste szőrtelen volt, legalábbis ott, ami kilátszott a ruhája alól, viszont olyan fantasztikus szépen kidolgozott izmokkal, mintha profi sportoló lenne. Mégis a legjobban az nyűgözött le, amit a két lába között pillantottam meg. Minden alkalommal, amikor megemelte a jobb lábát, és lenyomta a balt, akkor tökéletesen feltárult ott egy tömött csomag. Először arra gondoltam, hogy merevedése van, mert az olyan hatalmasnak tűnt. Sose láttam még ekkora faszú embert! Ahogy tekertünk így egymás mellett, közben megvizsgáltam Karcsit is ugyanott. Neki is elég nagy dudor volt elöl a nadrágján, de közel sem akkora, mint Ricsién. Meg kellett azonban állapítanom magamban, hogy az ő szerszáma is jóval nagyobb kell legyen, mint az én 16 centis fütykösöm. Azon vettem észre magam, hogy a pöcköm bekeményedve mered előre, és ezt már a sortom sem takarhatja mások elől. Tudtam, hogy ennek a két fickónak a látványa hatott így rám, de ettől még nem éreztem kevésbé kínosan magam. Homo- vagy bi-szexuális vagy? - hallottam meg Ricsi kérdését, amin igazából nem is lepődhettem volna meg, mert észre kellett vennie, hogy milyen állapotba kerültem, mégis hirtelen abbahagytam a tekerést. Valahogy váratlanul ért a kérdés, és egyébként is ez a téma tabu volt az addigi életemben. Mért kérdezed? - kérdeztem vissza, amikor már valamennyire visszanyertem a nyugalmamat. - Ti homokosok vagytok? Mindketten bólintottak. Láttatok már meglepődni rajzfilm figurát, amikor kinyúlik a két szeme a helyéből, és közben leesik az álla egészen a földig? Magamat is ilyesminek képzeltem abban a pillanatban. Voau!! - nyögtem egyet, mert meglepődésemben semmi intelligensebb nem jutott eszembe. Ricsival már többször beszélgettünk a hármas szexről. Megállapodtunk, hogy mindketten benne lennénk, de egyikünknek sem volt még alkalma kipróbálni. Te megtetszettél nekünk. Benne lennél? - szegezte nekem a kérdést Karcsi. Hm - kezdtem volna mondani, miután önkéntelenül némán bólintottam, mivel mindkét fickót valóban rendkívül izgatónak találtam. Óriási! - kiáltott fel Ricsi. - Miért nem megyünk akkor mihozzánk most azonnal? Itt lakunk egész közel a másik úton. Rendben. - válaszoltam visszanyerve a hangomat, és közben az állkapcsom is a helyére emelkedett, és a szemeim is visszaugrottak a koponyámba. Pechemre az időközben teljesen megmerevedett kéjrudam (amelyből előszivárgó első kéjcseppek átnedvesítették éppen az alsó gatyámat) nem nyerte vissza nyugalmi állapotát a hátralévő út alatt. A gondolataim összevissza cikáztak. Mind a körül forgolódtak, hogy milyen helyzetbe kerültem, és mi történhet még velem. Megnyugtató volt azonban számomra, hogy a két újdonsült biciklis-társam teljes nyugalomban, hétköznapi dolgokról cseverésztek, amíg a házukhoz nem értünk. A tudatomig csak néhány szófoszlány jutott el a beszélgetésükből, de abból azt vettem ki, hogy mindketten a közeli egyesület focicsapatában játszanak. Amikor odaértünk a házukhoz, akkor betoltuk a bicikliket az egyik garázsba. Viszont ahogy leszálltam a gépemről teljesen nyilvánvalóvá vált az állapotom, mert a pöcköm egészen előrefeszítette a sortomat, és ahogy lenéztem szörnyülködve vettem észre, hogy a folytonosan szivárgó kéjcseppektől már egy hatalmas egyértelmű folt is éktelenkedett rajta. Ricsi is odanézett és elégedett, hamiskás mosoly jelent meg a képén, majd lehúzta a trikóját. Karcsi is követte társa példáját. Amint megláttam ezt a két csinos fickót meztelen felsőtesttel, majdnem elélveztem anélkül, hogy magamhoz nyúltam volna. Karcsinak sötét szőr pelyhedzett már a mellén, meg a köldöke alatt. Ricsi viszont teljesen szőrtelen volt. Mindkettejük felső teste olyan gyönyörűen kidolgozottan izmos volt, mintha minden szabad idejüket egy body-teremben töltenék. Talán Karcsi még valamivel izmosabb, szélesebb mellkasú volt Ricsinál. Alig vártam már, hogy intimebb körülmények között is együtt lehessek ezekkel a fickókkal. Úgy nézem, hogy ideje felmennünk a lakásba, és rád férne ott egy hideg zuhany, mert különben elesünk egy-két élvezettől! - jegyezte meg Karcsi, miközben ő is egy pillantást vetett az ágyékomtól előrefeszített sortomra. Rátette az erős kezét a vállamra és úgy irányított a lifthez. Amikor felértünk az emeletükre, előreengedtem őket, hogy mutassák az utat. Miközben Ricsi az ajtójukat nyitotta, akkor egy újabb csodálatos látvány tárult a szemem elé: két formás, feszes fenék. Karcsi a társa vállán lévő kezét, miközben az az ajtó nyitásával volt elfoglalva, lassan csúsztatta lefelé, körbesimította vele Ricsi seggét, majd keményen belemarkolt. A konyha utáni második ajtó a fürdő, ott balra - irányított el engem Ricsi, amikor végre bejutottunk a lakásba. - Mi is megyünk mindjárt utánad, csak hűtsd le magad egy kicsit! Amint beléptem a fürdőszobába, mindjárt lehúztam a trikómat és kiléptem a sortomból. A pöcköm megkönnyebbülve pattant fel, amint kiszabadult a kényelmetlen szorításból. Tetszett ez a látvány is a fürdőszobai tükörben, párat élvezettel rántottam is a farkamon. Beléptem a zuhanyozóba, megnyitottam a csapokat és próbáltam egy kicsit ellazulni. Egy picit már ernyedtebb voltam, amikor meghallottam, hogy nyílik az ajtó és belép a két fickó. Teljesen tisztán láttam őket a zuhanyfülke üvegajtaján keresztül. Nem szóltak egy szót sem, csak beléptek és mindjárt húzták is le magukról a biciklis nadrágjukat. Hirtelen sajnáltam, hogy a hátukat mutatják felém, de amint lehajoltak a nadrágjukat lehúzva, mindjárt megláttam valami érdekeset a lábuk között. Megfigyelhettem, hogy Ricsi hatalmas golyóinál a farka még legalább tíz centivel lejjebb ér, viszont Karcsi tojásai még nagyobbak, ami alatt azonban csak mintegy öt centis hurka látszott ki. Az én pöcköm ettől a látványtól már megint teljesen bekeményedett. Karcsi elhúzta a zuhanyozó ajtaját és belépett. Ekkor elölről láthattam teljes egészében a csodálatosan kidolgozott testét és a formás szerszámát. Ricsi követte a kabinba barátját. Csak álmélkodni tudtam a két combja között himbálózó hatalmas hímtag látványán. Nem csak hosszú, de kellőképpen vastag is volt. Átfutott az agyamon, hogy ezeknek a fickóknak mindenük milyen remekbe szabott: tökéletes, formás alakjuk, óriási farkuk, A mennyekben érezhettem volna magam, hogy velük lehetek, de ugyanakkor halványan valami kisebbségi érzés is megjelent a tudatom mélyén. Karcsi felvette a szappant és közelebb húzódott hozzám abban a kényelmesen tágas zuhanykabinban. Beszappanozhatlak? - kérdezte. Hirtelen csak bólintani tudtam, mert nem teljesen tértem még magamhoz. Erre ő alaposan végigszappanozta mindenhol a testemet, kivéve a keményen előre meredő pöckömet, meg a tojásaimat. A szappan után még a tenyerével is alaposan, körkörös mozdulatokkal megmosdatott, majd a vállamnál fogva megfordított, és a két kezét végül a két farpofámra tette. Így irányított be a vízsugár alá, ahol gondosan leöblíttette rólam mindenhonnan a habot. Ezután én vettem el a szappant, és mosdattam végig Ricsit, mondván, hogy most ő került sorra. Végül azért Karcsi sem maradt piszkos. Így zuhanyoztunk mindhárman le alaposan. Mire mindhárman tiszták lettünk a szerszámaink félkemény állapotban kellették magukat. Úgy éreztem, hogy nem bírom már tovább türtőztetni magam, és letérdeltem hirtelen Ricsi előtt. Bekaphatnám a faszodat? - kérdeztem szinte esdeklőn. Leszophatnálak? Nem! - rázta meg a fejét Ricsi legnagyobb megdöbbenésemre. Rettenetes csalódást éreztem, és lassan kezdtem felemelkedni térdelő helyzetemből. Sokkal többet fogsz kapni, majd meglátod! Ráadásul a tied sokkal hamarabb tud majd ismételten bekeményedni, mint az én óriásim. - Lenyúlt, és a hatalmas mancsával megemelte a még félig izgalmi állapotban is óriási faszát, evvel is nyomatékot adva szavainak. - Hadd szopjalak én le először! Miközben teljesen felemelkedtem ő már le is térdelt előttem. Térdelő helyzetében a félkeményen lógó szerszáma hegye a padlót súrolta. Az óriási tojásai úgyszintén. Megragadta a kőkeményre merevedett farkamat, és ekkor Karcsi, akiről az utóbbi pár percben meg is feledkeztem, mögém lépett, majd masszírozni kezdte a feszes fenekemet. Az igaz, hogy a farkam csupán átlagos méretű, de a seggem a sok biciklizéstől valóban nagyon formás, izmos és feszes. A gyönyör hullámai járták át az egész testemet. Nem tudtam eldönteni, hogy mit élvezek jobban: Ricsi forró száját, amint csókolgatja, majd lassan, fokozatosan elnyeli a pöckömet, vagy ahogy Karcsi gyömöszködi a seggemet. Ricsi hatalmas szürcsöléssel teljes hosszában elnyelte a 16 cm-es szerszámomat, és így tartotta néhány másodpercig. Önkéntelenül, türelmetlenül mozdult a csípőm előre-hátra, ám ő felemelte eddig lógó kezeit és a combomra tette, hogy álljak le. Észre vettem, hogy Karcsi közben mögém térdelt. Az arcát teljesen befúrta a seggembe, a kezeivel szétfeszítette a farpofáimat, és a nyelve kutakodva kereste a lyukamat. Megborzongtam az élvezettől. Felemelte mindkét karját, hátulról átölelt, és elkezdett játszadozni a szuper-érzékeny mellbimbóimmal anélkül, hogy a nyelvével abbahagyta volna a felderítést. A gyönyör sóhajai törtek fel belőlem, de láttam, hogy ők is teljesen beindultak. Ricsi, megtaláltuk azt a fickót, akire vágytunk! - szólt Karcsi a barátjához, abbahagyva a nyalakodást. Igazán csinos, kanos, csupasz a melle, de szőrös a segge és a lábai. Kár lett volna elpasszolni! Szinte nem is hallottam ezt a dicséretet - az egész testem mintha egyetlen óriási ideg lenne, aminek a végét ez a két fantasztikus kisportolt testű faszi ingerli. Arra vágytam, hogy Karcsi hagyja abba a diskurálást, és térjen vissza a seggem nyalásához. Bár minden vágyam így és ilyen gyorsan teljesülne az életemben, de ráadásul Ricsi is ismét a farkam dédelgetésével foglalta el magát. Először hirtelen bekapta teljes hosszában a kőkeményre merevedett dákómat, majd kiengedve lassan a szájából körbe-körbe nyalogatta, amitől a feszesre dagadt makkom vörösen fénylett, majd hangosan szürcsölve szívta be ismét a torkáig. Amint megéreztem az ujjait a tojásaim körül, amint finoman masszírozni kezdi, már tudtam, hogy nem sokáig bírom és elsülök. Egészen fantasztikusan csodálatos érzés volt, amint addigi életem két legszexisebb férfija juttat fel a csúcsra. Alig vártam, hogy eljöjjön az én időm, amikor majd visszaadhatom ezt a gyönyört. Karcsi nyelve egészen őrjítő vágtába kezdett. Felnyúlva alaposan összecsípte a mellbimbóimat, miközben a nyelve egészen mélyen felszaladt a végbelembe, majd olyan sebességgel szánkázott a végbélnyílásomban ki és be, amilyent elképzelni sem tudtam volna korábban. Teljességgel elmerültem a szexuális gyönyör hullámaiban. Lenézve Ricsi szőke - a zuhanyozástól még mindig nedves - fejét láttam, amint ritmikusan fel-le mozog a pöckömön, miközben a kezével a tojásaimat masszírozza, a széles válla alig-alig mozdul, de a csodálatosan kidolgozott karizmai azért meg-megfeszülnek egy kicsit. Mindjárt elsülök! - kiáltottam, mire ő felnézett rám, és amint a tekintetünk összetalálkozott, jól láttam a fénylő kék szemében a bíztatást. Aztán már folytatta is a szopást, amitől menten éreztem már azt az ismerős, egyre fokozódó feszülést a herezacskómban. Még egy hatalmas szürcsöléssel egészen mélyen beszívta a dákómat, és az ajkai olyan szorosan fogták körbe, mintha egy gumi tömítőgyűrűt húztak volna rá. Akkora adag gecit lövöldöztem ezúttal az orgazmusom alatt, mint még soha életemben. A heréimet mintha csak kifacsarná valami, de ugyanakkor olyan meseszerű élmény volt, amilyent addig még sosem éltem át. A forró geci újabb és újabb adagját lövellte a faszom - tudom, mert éreztem -, de egyetlen cseppjét sem láttam. Ricsi elnyelte az utolsó cseppig. Karcsi nyilvánvalóan észrevette, hogy elélveztem, mert miután még egy alaposat csavart a mellbimbómon és még egyszer mélyen belenyalt a seggembe, elhúzódott és felállt. A tükörben megláttam, hogy a vaskos, körülmetéletlen fasza bekeményedve mered előre, és a gecivel telt óriási golyói, mint kisebbfajta almák lógnak a dorongja alatt. A sötétbarna mellbimbói olyan keménynek látszottak, akár az enyémek, és izgatóan álltak ki a kissé szőrös melléből. A figyelmemet azonban elvonta Ricsi, mert felállt ő is és végigfuttatta a kezét a testemen. Huh. Elkaptuk a főnyereményt! Úgy ontotta magából a nedűt, hogy akár egy vödröt is megtöltött volna. És milyen kellemesen édeset ráadásul! Próbáld ki te is, ezt nem hagyhatod ki!!! - mondta Karcsinak. Átölelt, hozzám simult, és hosszan, mélyen megcsókolt. Jól éreztem a nekem feszülő test minden részletét: a megkeményedett mellbimbókat, amint neki nyomódnak az enyéimnek, a hatalmas faszát, ami a két lába között lógott, mint egy vaskos szalámi, valamint a feszes combjait, amint azok is neki feszülnek az én combjaimnak. Olyan élvezet járta át a testem, hogy az én pöcköm már kezdett ismét magához térni, pedig alig telt el egy-két perc azóta, hogy életem legintenzívebb orgazmusát éltem át. Karcsi közben szintén hozzám simult hátulról, ami cseppet sem volt kevésbé izgató. Különösen, minthogy a mellszőrei a csupasz hátamat cirógatták, és az ő immár keményen meredő rúdja beékelődött a két combom közé. Nem hagytak időt hosszan élvezkedni, szinte egyszerre húzódtak el tőlem. Karcsi bólintott Ricsi előbbi javaslatára. És pokolian kanos! Nézd, már megint teljesen bekeményedett! - folytatta Ricsi, és az egyik kezével a vállamnál fogva megfordított, míg a másik kezével megragadta a valóban meredező farkamat, mutatva a haverjának, hogy mire célzott. Oké, de már én is teljesen be vagyok gerjedve! Menjünk a hálószobába! Baszni akarok!!! - jött Karcsi válasza. Tulajdonképpen ez volt nekem is minden vágyam. Karcsi a farkamat megragadva, mintha egy kisgyerek kezét fogná, úgy vezetett át egy nagyon ízlésesen berendezett lakáson. Ahogy így faszonfogva mentünk, végig a seggemen éreztem Ricsi tekintetét. Végre megérkeztünk a hálószobába, amelynek a falai rengeteg, jobbnál jobb meztelen fickók képével voltak dekorálva. Nem volt igazán szükségem erre a látványra, mert már e nélkül is felkészült a testem egy újabb szex-csatára. Miután a szemem végigfuttattam a képeken, láttam, hogy ez a két fantasztikus fickó már ott fekszik egymás mellett a terjedelmes franciaágyon. Ricsi élő szalámija félig ernyedten lóg a fekete takaró felé, ám Karcsi rúdja már vigyázban áll, és a golyói is felfuvalkodva dagadoznak. Mekkora faszotok van!!!??? - álmélkodtam hitetlenkedve. Az enyém csak 23 centis, de Ricsié majdnem 27! - Na gyere, élvezz ki minket! - mondta Karcsi szinte parancsolón, miközben a hatalmas fasza úgy meredt felfelé, mint egy vaskos vörös zászlórúd. Mivel teljesen bekeményedett, a bőr visszahúzódott a makkjáról, a hegye ingerlőn kandikált ki, és egy kéjcsepp csillogott a keskeny nyílásban. Mindkettőjük arcára volt írva, valóban várják már, hogy végre elkezdjek játszadozni velük, hogy végre ők is játszadozhassanak velem. Én azonban lemerevedtem, mire Ricsi ingerkedve, lassan masszírozni kezdte a hatalmas, ám még puhán lógó faszát. Valószínűleg rettentően elkeseredettnek tűnhettem, mert Ricsi hirtelen abbahagyva az óriási, egyre nagyobbra dagadó kígyójának a simogatását, kérdezte: Mi a probléma? Még szűz vagyok! - válaszoltam, miközben éreztem, hogy az arcomon a vörös mind a 14 árnyalata megtalálható. Lehajtottam a fejem, és mintha a lábamhoz beszélnék, úgy folytattam. - Még soha senkivel nem szexeltem, se férfival, se nővel. Még senkinek sem érintettem meg a farkát, és az enyémet sem fogta még senki - néhány perccel ez előttig. Néma csend követte a vallomásomat. Felemeltem a fejem, és úgy néztem rájuk, hogy meg voltam győződve: a csalódottság fog leríni az arcukról. Tévedtem azonban. Ricsi - félkeményen is hatalmas - hímtagja csak tovább keményedett anélkül, hogy hozzáért volna, míg a Karcsiéból előtörő kéjcsepp már akkorára nőtt, hogy éppen lecsöppenni készült. Ha lehet, akkor még izgatottabbnak tűntek. Ricsi Karcsi füléhez hajolt, és valamit belesúgott, mire annak felragyogott a szeme. Lenyúlt a tojásaihoz, amik még a Ricsiéinál is nagyobbak voltak, és gyúrni kezdte azokat, egyet-egyet a markába fogva, mert egyszerre a kettő nem fért bele. Ricsi megsimogatta Karcsi szőrös mellkasát, egyenként felcsípve a mellbimbóit, megcsavargatta azokat, majd felkelt az ágyról. Bátorító mosollyal az arcán lépett hozzám. Mi van? - kérdeztem zavaromban. Meg fogunk mindenre tanítani, amit tudnod kell. Nincs más dolgod, csak lazíts! - mondta, miközben a hátam mögé lépett. Karcsi közben az ágy közepére húzódott. Ricsi erőteljes kezeit a vállamon éreztem, amint finoman, de határozottan az ágy mellé irányított. - Feküdj hasra! Az első lecke: hogyan szopjál le egy faszt! Valóban rettentően ideges voltam. Ez volt az első alkalom az életemben, hogy ilyen szituban együtt lehetek két fiúval, ráadásul ilyen (minden tekintetben) nagyszerű fiúkkal. Igazán vágyakoztam, de ugyanakkor aggódtam is, hogy hogyan fogom tudni Karcsi 23 centis rúdját a szájamba venni, vagy pláne a Ricsi combjai között immár vaskos kígyóvá dagadt 27 centis hústömeget. Ricsi biztosan tisztában volt a gondolataimmal, mert így szólt: Tisztában vagyunk vele, hogy nem fogod tudni egyszerre bekapni a farkainkat, különösen nem első alkalommal, de éppen ez is bele tartozik azok közé, amiket szeretnénk megtanítani neked. Feküdj le, és először éppen csak Karcsi faszának a hegyét kapd be! Karcsi egyetértően bólintott, majd megemelte a hatalmas tojásait, amikor ránéztem. Lefeküdtem az ágyra, Ricsi meg mellém ült. A kezét a seggemre rakta, és finoman masszírozni kezdte. Igen, ez az - gondoltam magamban - ez volt minden vágyam, itt van az első fasz az életemben, amit a számba vehetek. Igyekeztem jobban elhelyezkedni, hogy a szám minél közelebb kerülhessen ehhez a csodálatos, óriási, lüktető faszhoz. Próbálkozva kidugtam a nyelvemet, és a hegyét nekinyomtam annak pici nyílásnak, ahonnan a kéjcseppek immár folyamatosan buggyantak elő. Aztán onnan nekiindulva lassan, óvatosan végignyaltam a dorong alsó oldalát, követve a kéken lüktető vaskos eret. Azt az ízt semmihez sem tudtam volna hasonlítani, de csodálatosnak éreztem. Karcsi felnyögött, mire menten abbahagytam ténykedésem. Mi a probléma? - kérdeztem aggódva, mert biztos voltam benne, hogy már az elején valamit rosszul csináltam. Semmi, egyáltalán semmi, - válaszolta mosolyogva - csodálatosan csinálod. -Majd a haverjához fordulva folytatta - Ez a kölyök azt sem tudja, hogy mit csinál, és engem máris úgy felizgatott, hogy perceken belül elélvezek! Nem akarom még!!! Gyere kölyök, szopd be a csöcsömet és simogasd a tökeimet közben! Hagyd egy picit pihenni a farkam, mert így is már a mennyekben is érezhetem magam!!! Örömmel engedelmeskedtem, mert valójában tartottam tőle, hogy hogyan fogom tudni a számba erőltetni azt a vaskos kéjrudat, ami a lába közül az ég felé meredt, és így kaptam egy kis haladékot. Gyorsan feljebb húzódtam, és szinte nekiestem a jobb cicijének, amit habzsolva kaptam a számba. Karcsi ismét kéjesen felnyögött, amikor elkezdtem nyalogatni, finoman beszívogatni. Hamarosan már határozottabban, erőteljesebben mertem beszopni, sőt egy idő múlva - anélkül, hogy a számból kiengedtem volna - óvatosan megharapdáltam. Karcsi ekkor már folyamatosan nyögdécselt, amit csak egy-egy kis felkiáltással szakított meg: Oh, igen! - Szopjad, szopd!!! - Igen, igen, igeeeen! - Folytasd! - és - Igen, fiú, igen!!! Gyorsan váltottam, és a másik kéjesen, vágyakozón meredő mellbimbóján folytattam ténykedésem. Megszűnt számomra a valóság, és a mennyekben éreztem magam. Egyszer csak abbahagyta Karcsi a sóhajtozást, és kérte, hogy a tojásait kényeztessem egy kicsit. Erre visszatértem az ágyékához, és gondolkodás nélkül bekaptam az egyik hatalmas tojását. Egyszerre egy is alig fért a számba, de váltakozva nyalogattam, szopogattam azokat, amíg csak rám nem szólt: Na, most már foglalkozz ismét a farkammal, kapd be a szádba, kölyök! Menten a csúcson vagyok, és a szádba szeretném spriccelni mind a gecimet!!! Megijedtem hirtelen, az idegességem visszatért, de már annyira fel voltam én is gerjedve, hogy feltétlen ki akartam próbálni. Segítek! - szólalt meg mellettem Ricsi. Ekkor döbbentem meg, mert róla is teljesen megfeledkeztem Felé fordultam, és lemerevedtem. Karcsi egyáltalán nem túlzott, amikor Ricsi faszára azt mondta, hogy közel 27 cm-es. Ráadásul olyan vaskos volt, mint egy fél literes üveg, és kő keményen meredt a levegőbe. Ricsi hanyagul simogatta, de amint észrevette, hogy rámeredek, akkor abbahagyta és közelebb húzódott hozzám. Erőt vettem magamon, levettem a szemem arról a hatalmas póznáról, és visszatértem az előttem álló feladatomhoz. Mint az előbb, éppen csak a hegyét vedd a szádba! - irányított Ricsi. Előrehajoltam, és az oktatásnak megfelelően cselekedtem. Hirtelen azt hittem, hogy Karcsi már kezd is elélvezni, de aztán rájöttem, hogy még mindig csak a kéjcseppeket préseli ki a hatalmas golyókból. Ahogy azok elkeveredtek a nyálammal olyan síkossá tették a makkját, hogy a hatalmasra tátott számat még jobban szétfeszítve benyomult a számba. Még mielőtt megörülhettem volna, hogy ez is sikerült, egy hatalmas sikoly szakadt fel Karcsi torkából, és avval egyidejűleg valami más is kitört belőle. Mielőtt még elkaphattam volna a fejem, a szám már teljesen meg is telt forró gecivel. Mivel a következő pillanatban önkéntelenül hátrarántottam a fejem, Karcsi lüktető fasza - akár egy kerti locsoló - szakaszosan spriccelte a fehér, ragacsos váladékát, teljesen beterítve vele az arcomat és a mellemet. Ámultam, mert ennyi gecit eddig még álmomban sem láttam, de nem sokáig merenghettem, mert Ricsi hangja térített vissza a valóságba: Na, most már én következek!
Read more: http://szextortenetek.uw.hu/index.php?c=szextortenet&k=530#ixzz4ZOrqACTA