Van itt legalább 48 ezer magyar ember, akiknek a létezése is alkotmányellenes
Magyarországon, és a világ sok más területén is a társadalmi, jogi és kulturális felfogás a bináris nemfelfogás körül forog: az ember vagy nő, vagy férfi. Ezt mostanában a magyar kormány is nagy erőkkel próbálja beleverni a lakosság fejébe. A valóság ezzel szemben azonban az, hogy a Földön élő 8 milliárd ember legalább 0,5, de lehet, hogy akár 1,7 százaléka nem sorolható be biológiailag ezekbe a kategóriákba: az interszex populáció megközelítőleg 40-130 millió embert tesz ki. Itthon a legkisebb becsült aránnyal számolva is is 48 ezer interszex ember lehet, és évente megközelítőleg 400 interszex gyerek születik itthon. Ha az 1,7 százalékos becsléssel számolunk, az 160 ezer interszex embert jelent, és évente 1400 interszex gyerek születését.
Most, hogy nemrég megszavazták az Alaptörvény 15. módosítását, vagyis bekerült az alkotmányba, hogy az ember vagy férfi, vagy nő, megint központi téma lett a közéletben a biológiai nemekből. A Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Osztálya például cáfolta a férfi-női felosztást, és állásfoglalást adott ki arról, hogy az „emberek egy nem elhanyagolható hányada olyan kromoszomális vagy anatómiai jellemzőkkel születik és/vagy fejlődik, amelyek egyértelműen nem felelnek meg a férfi vagy nő hagyományos meghatározásának”.
A LAM (Lege Artis Medicinæ) orvosi folyóirat most összevont lapszámmal jelentkezett a témában, amiben genetikai, pszichiátriai, pszichológiai és szociológiai vonatkozásokban mutatják be az interszexualitást. A konklúzió egyértelmű: ahogyan P. Tóth Tamás és Takács Judit is írják cikkükben, biológiai szempontból közel sem két nem létezik csak, a biológiai nem egy spektrum, az interszex pedig az emberi fajon belül természetesen előforduló nemi jellemzők variációinak gyűjtőfogalma.
A magyar nyelv gendersemleges, ami akár segíthetné is az interszexuális emberek elfogadását, de valójában nemi és gendertémában idegen szavakkal írunk le sok mindent. A „gender” és a „társadalmi nem” pedig politikai céltáblává vált, utóbbi ráadásul az interszex emberekre nem is megfelelő kategória – írja Sándor Judit jogász, bioetikus, a CEU professzora, a LAM Szerkesztőbizottságának tagja. Az a helyzet, hogy sem az átlagemberek, sem a politikusok nem tájékozottak a témában, és sokszor a fogalmakkal sincsenek tisztában.
A lapban Simon Lajos pszichiáter, egyetemi docens segít tisztázni ezeket: a biológiai nem és a társadalmi nem ugyanis nem ugyanaz. „A biológiai nemet olyan testi tulajdonságok határozzák meg, mint a nemi kromoszómák, a nemi hormonok szintjei, a belső és külső nemi szervek. A társadalmi nem azoknak a viselkedéseknek, tevékenységeknek és tulajdonságoknak a gyűjtőfogalma, amelyeket az adott társadalom a fiúknak és férfiaknak, valamint a lányoknak és nőknek megfelelőnek és kívánatosnak tart. Míg a biológiai nemi fejlődés univerzális és kultúrafüggetlen jelenség, a társadalmi nem társadalmi konstrukció, ezért kultúráról kultúrára eltérhet” – írja.
A nemi identitás megint csak más tészta, ezt az határozza meg, hogy valaki milyen neműnek érzi és tartja magát. Ez alatt az egyén belső élményét értjük, hogy férfiként, nőként, vagy másként azonosítja magát. Legtöbb esetben a biológiai nemnek megfelelő nemi identitás épül ki és stabilizálódik a pszichoszexuális fejlődés során, de a biológiai nem elfogadása nem automatikus, a folyamatban jelentős szerepet játszik az agy strukturális és funkcionális fejlődése is, írja Simon Lajos. Például a hormonális eltérések, de MR-vizsgálatokkal strukturális eltérések is kimutathatók az agy szürkeállományában.
Aztán ott van még alapfogalomnak a nemi szerep, ami azt jelenti, hogy milyen neműnek tartja a közösség az illetőt, és milyen nemi szerepvállalások fogalmazódnak meg vele szemben a családi és társadalmi-kulturális környezet részéről.
Hova illik bele itt az interszexuális besorolás? Alapvetően a biológiai nemhez, pontosan ahhoz, ahonnan Orbán Viktor és a kormány most kitúrta az Alaptörvényből. Az interszex egy gyűjtőfogalom, biológiai eltérések széles formáit takarja, amiket van, hogy már az anyaméhben lévő magzaton, van amikor csak születéskor, de előfordulhat, hogy csak felnőttkorban vesznek észre. Az interszexualitásnak eddig több mint 40 különböző típusát azonosították, de még ma is nehéz meghatározni, hogy pontosan mi tartozik bele. A legtöbb országban nem áll rendelkezésre nyilvántartási rendszer, ami megbízhatóan rögzítené az interszex állapotok előfordulási adatait, és a szakértők körében sincs konszenzus arról, mely állapotok sorolhatók az interszex kategóriába. Még az interszex emberek sem feltétlenül tudják, hogy azok, mert a kifejezéssel nem találkoznak, más diagnózisokat kapnak, például androgén érzéketlenségi szindrómát, veleszületett mellékvese-hyperplasiát, Klinefelter-szindrómát vagy Turner-szindrómát, írja P. Tóth Tamás és Takács Judit.
Falus András, az MTA rendes tagja, immunológus-genetikus professzor a tanulmányában azt írja: az interszex embereket korábban hermafroditáknak hívták, és kiközösítették őket. Szerinte a társadalom 1,7 százalékának van valamilyen interszex jellegzetessége, és 0,5 százaléknak klinikailag és anatómiailag is azonosítható ivari vagy reproduktív eltérése is van.
Mivel a modern nyugati társadalmak a bináris nemi felfogásra vannak berendezkedve, az interszexualitással kapcsolatban először a medikalizációs nézőpont volt az irányadó, vagyis az, hogy ez egy rendellenesség, amit „meg kell gyógyítani”. Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus azt írta: az 1950-es években az optimális nemi politika érdekében a normalizáló műtétek terjedtek el, azzal a céllal, hogy az interszex emberek minél előbb beilleszthetők legyenek a bináris férfi-nő kategóriákba. A nem kijelölése a genitáliák fenotípusa alapján történt, amit sebészileg igazítottak az adott nemhez. A nézőpont hátterében az a feltételezés állt, hogy a nemi identitás kialakulása nevelés eredménye, ezért a korai években rugalmasan alakítható.
Még ma is létezik interszex genitális csonkítás, az Európai Unióban több mint húsz országban alkalmazott gyakorlat, nemi normalizálásnak is hívják, és gyakran nagyon fiatal korban és az érintett személy – vagy csecsemőkorban a szülők – teljes körű tájékoztatáson alapuló beleegyezése nélkül végzik.
Magyarországon számos jogi akadálya van az interszex emberek elismerésének, és a jogi elismerésük Magyarországon soha nem volt megfelelően szabályozva. P. Tóth Tamás és Takács Judit azt írja: a 2000-es évek eleje és 2018 között az interszex emberek – a transz emberekhez hasonlóan – megváltoztathatták a nemi megjelölésüket és a nevüket a hivatalos dokumentumokban, ez a lehetőség azonban mára megszűnt. A 2020-tól érvényes anyakönyvi törvény szerint a születési nemet tartják nyilván, amelyet az anyakönyvi eljárásról szóló törvény az elsődleges nemi jelleggel, illetve kromoszóma alapján meghatározott biológiai nemmel azonosít. Ezt a gyerek hathetes koráig be kell jegyezni, és nem megváltoztatható adat. Ez azt hozza magával, hogy az interszex gyerekek is kötelezően vagy a férfi, vagy a női nemhez sorolódnak hivatalosan, holott biológiailag sem tartoznak egyikhez sem.
„Az Alaptörvény kilencedik módosítása, melyet szintén 2020-ban fogadtak el, a születési nemhez való ragaszkodással, valamint azzal, hogy a magyar kormány a keresztény vallás és kultúra magától értetődő elemének tekinti az endoszexizmust, lehetetlenné tette az interszex emberek jogi nem- és névváltoztatását” – írja P. Tóth Tamás és Takács Judit. A jogszabály szerint: „Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést”. A tudományos folyóirat szerzői szerint a törvénymódosítások célja vélhetően inkább az LMBT csoportok elleni politikai fellépés volt, és járulékos veszteségként érintette az interszex embereket is. Azt nem tudni, hogy egy biológiai állapothoz hogyan jön pontosan a „keresztény kultúrán alapuló értékrend szerinti nevelés”, már ha a születési nemről beszélünk, de jól látszik a jogszabályból is, hogy az inkább ideológiai, mint valós helyzethez alkalmazkodó.
Ez már csak azért is probléma, mert erősíti azt az általános, de téves elképzelést, hogy a biológiai nem egyértelműen azonosítható és állandó. Az a mindent átható társadalmi és kulturális felfogás, miszerint két egyértelműen meghatározható biológiai nem létezik, egyszerűen nem vesz tudomást az interszex emberek létezéséről, hiszen axiómaként feltételezi, hogy az ember „természetesen” csak nő vagy férfi lehet. Ennek lenyomata jelenik meg a jogrendszerben – nemcsak itthon, hanem számos más országban is.
A 2006-ban kiadott szakmai ajánlás új korszakot nyitott azzal, hogy az interszex elnevezés helyett nemi fejlődési rendellenességként említette az állapotot, és azt is javasolta, hogy a nem életmentő műtéteket halasszák el, amíg az érintett gyerek aktívan részt nem tud venni a döntéshozatalban. „A modern orvostudományban egyre inkább a demedikalizáló megközelítések kerülnek előtérbe, amelyek az érintettek és családjaik bevonására, valamint az autonóm döntéshozatal támogatására helyezik a hangsúlyt” – írja Orvos-Tóth Noémi. Az érdekképviseleti csoportok a nemi fejlődési rendellenesség helyett továbbra is inkább az „interszex” elnevezést részesítik előnyben.
Orvos-Tóth Noémi azt is megjegyzi, hogy a 2006-os rendelkezés a születési nem feltüntetéséről megnövekedett nyomást gyakorol a szülőkre, és feltehetően hozzájárul az orvosilag nem indokolt beavatkozások elvégzéséhez. A Medián 2019-es felmérése szerint a magyarok mindössze 34,1 százaléka véli úgy, hogy csak az egészségügyileg feltétlenül szükséges műtéteket hajtsák végre, és a többiről az érintett döntsön.
Már önmagában az is nehezíti az interszex emberek identitásának kialakulását és a társadalmi elfogadottságot, hogy nincs egyértelmű és elfogadott terminológia és diagnózisos kritériumrendszer. Itthon az interszex emberek leggyakrabban a rejtőzködés mellett döntenek, aminek a hátterében a társadalmi elfogadás hiánya és a stigmatizációtól való félelem áll. Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének felmérése szerint az interszex emberek riasztóan növekvő mértékű erőszakkal szembesülnek, aggodalomra ad okot a zaklatás, különösképpen az iskolai zaklatás, és a hajléktalanság, ami aránytalanul nagy mértékben érinti az interszex fiatalokat. A szülők általában nem kapnak teljes körű tájékoztatást, a kezeléssel kapcsolatos döntések pedig leginkább a kezelőorvosok meggyőződését tükrözik.
Ehhez kapcsolódhat, hogy a fent említett EU-s kutatás szerint az interszex genitális csonkításnak alávetett interszex válaszadók több mint fele, 57 százaléka nem adta a saját vagy a szülei tájékoztatáson alapuló beleegyezését az első sebészeti beavatkozása előtt, 49 százalékuk pedig ugyanúgy nem egyezett bele a hormonális kezelésbe.
A fent említettek az interszex emberek erős szegregációját okozhatják. P. Tóth Tamás és Takács Judit szerint emberi jogi szempontból minden lehetőség adott kellene legyen ahhoz, hogy az interszex emberek a saját testük felől dönthessenek, és úgy azonosíthassák magukat, ahogy akarják: férfiként, nőként, vagy egyikként sem. „A saját testükkel kapcsolatos önrendelkezésnek arra is ki kellene terjednie, hogy az orvosi beavatkozásokkal kapcsolatban teljes tájékoztatást követően maguk dönthessenek” – írják.
Konklúzióként a folyóirat szerzői azt írják, „egy jól működő társadalomnak arra kell törekednie, hogy ne legyenek olyan marginalizált csoportjai, melyeknek tagjai a kirekesztésből fakadóan nem tudnak a társadalom egyenlő értékű, megbecsült polgáraiként élni. A többségi társadalomnak is az az érdeke, hogy minél több embert segítsen hozzá, hogy azok tehetségükkel és hasznos munkájukkal hozzájárulhassanak a társadalom hatékony működéséhez”.
