A filmtörténet első melegfilmje tragikus véget ért, és még be is tiltották a kiskorúakra hivatkozva
A mozgókép műfajával még csak ismerkedett a világ, amikor 1919 májusában a berlini Apolló moziban bemutatták a Más, mint a többiek (Anders als die Andern) című német alkotást. A némafilm korszakában addig is előfordultak utalások egy-egy karakter szexuális másságára, még Stan és Pan is élt ezek helyzetkomikumával, az Apolló közönsége viszont elsőként láthatott olyan produkciót, amelynek hősei nem egyszerűen homoszexuális férfiak voltak, hanem szerethető, rokonszenves meleg karakterek.
A Richard Oswald rendező és a kor úttörő szexológusa, Magnus Hirschfeld által jegyzett film egy híres hegedűművész és tanítványa tragikus történetét mutatta be, ami a művész öngyilkosságával végződik. A film egyben a felvilágosítás szándékával is készült, és merészen azt állította, hogy a homoszexualitás nem perverzió és nem is betegség, csupán az emberi szexualitás egyik természetes megnyilvánulása. Ezzel az újszerű nézettel évtizedekkel előzte meg a korát.
A Más, mint a többieket a kritikusok és a közönség egy része is lelkesen fogadta, néhány konzervatív csoport viszont többször megzavarta a nyilvános vetítéseket. A következő évben bevezetett cenzúra egész Németországban betiltotta a filmet, arra hivatkozva, hogy veszélyeztetheti a közbiztonságot és a befolyásolható fiatalokat homoszexuálissá változtathatja. A weimari cenzorok munkáját másfél évtized múlva a nácik fejezték be, akik a film összes kópiáját igyekeztek elégetni (majdnem teljes sikerrel).
A megzsarolt hegedűművész tragédiája
A melodráma főhőse Paul Körner, az ünnepelt hegedűművész, aki szerelmi viszonyt folytat fiatal tanítványával. A parkban intimen sétáló párra felfigyel egy idegen, aki megzsarolja a zenészt, hogy ha nem fizet, felfedi a titkát a rendőrségnek. Körner fizet, de a zsaroló újabb és újabb követelésekkel áll elő, ezért a művész megtagadja az együttműködést. Az ügy bíróság elé kerül, a zsarolót három évre ítélik, míg Körnerre a vele szimpatizáló bíró a lehető legkisebb büntetési tételt szabja ki: egy hét börtönt. Csakhogy a botrány nyilvánosságra kerül, Körner karrierje is tönkremegy, ezért végül megöli magát. A záró képkockán azt láthatjuk, amint a fiatal szerelme a férfi holtteste fölé hajol, míg tudós pártfogójuk azt tanácsolja neki: ne dobja el ő is az életét, fordítsa azt inkább az előítéletek elleni küzdelemre.
A 175. paragrafus
A homoszexuálisokra vonatkozó jogszabály már a film prológusában előkerül. Körner az újságok gyászjelentéseit olvassa, „egy gyártulajdonos öngyilkosságot követett el az esküvője előtti napon”, „egy bíró lelőtte magát”, „egy diák ciánnal vetett véget az életének” – ő pedig azonnal felismeri a homályosan megfogalmazott hírek összefüggését: az ok a 175. paragrafus, ami „Damoklész kardjaként lebeg a német homoszexuálisok felett”.
A hírhedt cikkely, ami 1871-ben került a német büntetőtörvénykönyvbe, a férfiak közti szexuális kapcsolatot bűncselekménynek minősítette. A törvény úgy fogalmazott: „A természetellenes fajtalanságot, amennyiben férfiak között, vagy állatok és emberek között hajtják végre, börtönnel kell büntetni”.
Magnus Hirschfeld, a szexuális felvilágosítás atyja
A Freud-tanítvány Magnus Hirschfeld és társai néhány évvel a törvény kodifikálása után megalapították a Tudományos-Humanitárius Bizottság nevű szexuális reformer szervezetet, és heves kampányt folytattak a melegek dekriminalizálásáért. A bizottság petíciógyűjtésbe is kezdett a törvény eltörléséért, amit aláírt többek között Albert Einstein, Hermann Hesse és Thomas Mann is – a javaslat azonban a Reichstagban elbukott. Hirschfeld és munkatársai ezután inkább a társadalmi akciók és a tudományos felvilágosítás felé fordultak.
Valójában a Más, mint a többiek is játékfilmbe csomagolt szexuális felvilágosítás. Magnus Hirschfeld is feltűnik benne a tudós szerepében, aki több alkalommal fejti ki azt a forradalmi elképzelést, miszerint a szexuális preferencia inkább biológiai, mint pszichológiai meghatározottságú.
A melegek pedig már csak emiatt sem érdemelnek bántást. „A maguk fia homoszexuális. De nem a saját állapota miatt szenved, hanem amiatt, ahogyan a külvilág kezeli őt”, mondja például Körner szüleinek. Máskor a nemi identitásról és az interszexualitásról mesél, vagy a sztereotípiák veszélyeire hívja fel a figyelmet, és hangsúlyozza: „Egy azonos nemű személy iránt érzett szerelem lehet ugyanolyan tiszta és nemes, mint az ellenkező nemű iránti. Ez az orientáció a társadalom minden szintjén, sok tiszteletreméltó ember között megtalálható.”
Degeneráltak ünnepe
Hirschfeldék filmje egy olyan időszakban született, amikor a Németországban az állami cenzúra éppen nem volt életben, a progresszív aktivisták pedig lehetőséget láttak az új tömegmédiumban. 1920 októberétől azonban – nagyrészt a filmnek köszönhetően – újra bevezették a cenzúratörvényeket: ekkortól már csak orvosoknak és rezidenseknek vetíthették. A szélsőséges csoportok a filmet „a degeneráltak ünnepének” nevezték, ami tönkreteheti a német ifjúságot, Hirschfeldet pedig „a szodómia apostolának” tartották.
A weimari köztársaságban közben mulatók, színházak és kabarék tucatjai váltak a melegszcéna kedvelt helyeivé, amelyeknek az iparűzés szabadságáról szóló törvénnyel sikerült kijátszaniuk a 175-ös paragrafust. Majd hatalomba kerültek a nemzetiszocialisták, és 1935-ben kibővítették a törvényt: ekkortól minden letartóztatott meleg férfit börtönbüntetésre ítéltek, később pedig koncentrációs táborokba irányították őket.
A zsidó és homoszexuális Hirschfeld a nácik elől Franciaországba menekült, itt is halt meg 1935-ben. A szintén zsidó Richard Oswald is száműzetésbe kényszerült, ő Hollywoodban folytatta a filmezést. A 175. paragrafus a Német Szövetségi Köztársaságban a második világháború után is, egészen 1969-ig érvényben volt, és teljesen csak 1994-ben törölték a büntető törvénykönyvből. Egyes német tartományok a 2010-es években kezdeményezték az egykori áldozatok rehabilitálását és bocsánatot kértek tőlük, míg LMBTQ szervezetek nyílt vitát kezdeményeztek arról, hogyan lehetséges, hogy 1969-ig „lényegében ugyanúgy üldözték a homoszexuális férfiakat, mint a nácik idején”. Összességében közel 140 ezer férfit ítéltek el a 175-ös paragrafus alapján.
A Más, mint a többiek kópiáinak nagy része megsemmisült, Hirschfeldnek viszont sikerült megmentenie belőle 40 percnyi anyagot, ami kalandos úton Oroszországba került. Az oroszoktól a 2010-es években a kaliforniai egyetem filmarchívuma vásárolta meg, restaurálták és angol nyelvű szövegekkel egészítették ki. Az így készült változat megnézhető a YouTube-on.
