Ugrás a tartalomra
x

Történelmet írt: ő az első transznemű Oscar-jelölt színész – Interjú az Emilia Pérez sztárjával, Karla Sofía Gascónnal

Múlt csütörtökön az Oscar történelmet írt: először jelöltek transznemű színészt Oscar-díjra. A kitüntetés a 13 Oscarra jelölt Emilia Pérez címszereplőjének, Karla Sofía Gascónnak jutott, akivel még azelőtt beszélgettünk Zoomon, hogy tudhatta volna, miben részesül.

Az Emilia Pérez című film számít a március eleji Oscar-gála favoritjának a maga 13 jelölésével, de a diadalmenete nem most, hanem már a tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon kezdődött, ahol a négy főszereplője (Karla Sofía Gascón, Zoe Saldana, Selena Gomez és Adriana Paz) csapatban nyerte el a legjobb színésznőnek járó díjat, és ahol Gascón szintén az első transznenű színész volt, aki részesülhetett a díjban. A diadalmenet januárban a Golden Globe-on folytatódott, ahol szintén ő lett az első Golden Globe-jelölt transznemű színész, és most már az Oscaron is történelmet írt.

Korábban mindössze három transznemű kaphatott Oscar-jelölést: Angela Morley filmzeneszerző, a zenész Anohni, valamint a dokumentumfilmes Yance Ford. Ugyan Elliot Page is jelölt volt a 2007-es Junoban nyújtott alakításért, de ott még Ellen Page-ként jelölték, hosszú évekkel a tranzíciója előtt.

Az Emilia Pérez előtt a spanyol Karla Sofía Gascón leginkább szappanoperák szereplőjeként volt ismert. A film egy mexikói drogbáróról szól, aki megbíz egy ügyvédnőt, hogy egy kisebb vagyonért titokban szervezzen le neki egy nemátalakító műtétet, majd biztosítsa, hogy hosszú időre eltűnhessen az emberek szeme elől.

A filmet ugyan Amerikában a Netflix vásárolta meg, a világ összes többi részén, köztük Magyarországon is moziforgalmazásba kerül, méghozzá még az Oscar-gála előtti hetekben. Karla Sofía Gascónnal, valamint a filmben a szerelmét alakító színésznővel, Adriana Pazzal még az ősszel beszélgettem Zoom segítségével tolmács segítségével.

Az Emilia Pérez a drogkartellek világában játszódó történet. Mit gondoltok arról, ahogy a film ezt a közeget ábrázolja?

Karla Sofía Gascón: Kezdjük azzal, hogy az Emilia Pérez nem egy dokumentumfilm. A fő célja a szórakoztatás, nem pedig az, hogy teljesen hűen és valószerűen adja vissza egy fontos társadalmi probléma minden aspektusát. Akit behatóbban érdekel a drogkartellek valódi világa, biztos vagyok abban, hogy számtalan kiváló dokumentumfilmet talál róla a tévécsatornákon vagy a YouTube-on. Számon szokták kérni rajta, de az Emilia Péreznek nem feladata hiteles képet közvetíteni erről a világról. Drogkereskedés és drogbűnözés ráadásul nemcsak Mexikóban van. Spanyolországban – ahonnan származom – szintén komoly problémát jelent.

A filmünk inkább egy humanista nézőpontból közelít a kérdéshez. Olyan mexikói embereket szerettünk volna megmutatni, akik készen állnak arra, hogy végre maguk mögött hagyják ezt a világot és tovább lépjenek egy jobb irányba. Ennek az egész őrületnek véget kell érnie egyszer, és a mi célunk az volt, hogy ez legyen a film egyik üzenete. Nem gondolom, hogy megoldhatnánk a mexikói társadalom problémáit, hiszen minden társadalom feladata, hogy saját maga oldja meg a saját gondjait, de ettől még megfogalmazhatunk egy pozitív, humanista üzenetet a témában, és felhívhatjuk a figyelmet arra, hogy ezt az egészet együtt kell megoldanunk.

Az Emilia Pérez egyik fő témája, hogy a nemváltás folyamatának hatására milyen változásokon esik át az ember személyisége. Karla Sofía, a rendező, Jaques Audiard kikérte ezzel kapcsolatban a véleményed? Volt hatásod a karaktered filmbéli fejlődésére?

Karla Sofía Gascón: Mivel a témával kapcsolatban a színészgárdából kizárólag nekem voltak személyes tapasztalataim, úgy éreztem, hogy kötelességem is szólni, ha úgy érzem, hogy jobb munkát is végezhetünk. Jaques-al a forgatást rengeteg beszélgetés, éjszakába nyúló telefonálások előzték meg, hiszen igyekeztünk minden apró részletre odafigyelni. Még arra is, hogy a karakterem testének átváltozását a lehető leghitelesebben adjuk vissza. A filmben persze ez csak egy téma a sok közül, de például a drogkereskedés tematikája túlságosan komplex ahhoz, hogy a filmünk teljes és hiteles képet nyújtson, viszont egy ember tranzíciójának bemutatásában volt esélyünk arra, hogy olyan közel kerüljünk a valósághoz, amennyire csak lehetséges. Úgy éreztük, erre kell törekednünk. Ez egy annyira mély és drasztikus változás egy ember életében, hogy fontos volt számunkra: a nézők valós képet kapjanak róla. Mivel magam is átestem ugyanazon a folyamaton, amin a karakterem, szerintem természetes, hogy a forgatáson felhasználtam a saját tapasztalataimat. De hozzáteszem: én csak egy vagyok a sok transznemű közül, nem képviselhetem mindenki tapasztalatát és érzéseit, kizárólag a sajátomat. Nem beszélhetek mindenki nevében.

Végeredményben, ha filmet készítünk, a cél az, hogy egyfajta valóságérzést teremtsünk meg a nézőknek. Ám ettől még lehet, hogy valószerű mindaz, amit látsz, de nem egyenlő a valósággal. Valódi érzéseket teremtünk, de nem feltétlenül a valóság által: emlékszem, gyerekként számos elég gyenge animációs filmet láttam, de az érzéseket, amiket teremtettek benne, ettől még nagyon is igaznak éreztem.

Mesélnél arról, milyen volt a közös munka Selena Gomezzel?

Adriana Paz: Sajnos nem volt közös jelenetünk, ezért igazából csak a cannesi díszbemutatón láttuk egymást először. Egy kedves embert és egy nagyszerű művészt ismertem meg benne. Jesseként egészen fantasztikus a filmben. Tudom, hogy az Emilia Pérez rendkívül fontos neki, ezért mindenét beleadta a munkába. De Karla biztos sokkal jobbakat tud mondani, hiszen számos közös jelenetük volt.

Karla Sofía Gascón: Lehet, hogy a film legnagyobb sztárjai mellékszereplők az Emilia Pérezben, de ettől még nagyon komolyan vették a munkát, és tényleg mindent beleadtak. Benne van a szeretetük, a szívük és az energiájuk. Ha ennyi ember törekszik arra, hogy a közös munka kiváló legyen, annak meg is lesz az eredménye, mint azt a filmünk esetében is láthatod. A filmben számos különböző nőt ismerhetünk meg az életük különböző szakaszai során. Mit gondoltok, miért fontos, hogy egy film ennyire változatosan és színesen mutassa be a mai nők valóságát és sokszínűségét?

Adriana Paz: Amikor elkezdtem a karrierem, észrevettem, hogy a férfiak valósága ezerféle módon jelenik meg a filmekben. Gyakran szerepeltem olyan filmekben, melyekben volt tíz fontos férfi szereplő, és mindössze két nő, és a két nőt mindössze a férfi karakterekhez fűződő viszonya határozta meg. Fontos, hogy női történeteket is meséljünk, hiszen nem a férfiakkal való viszonyunk jelent mindent az életünkben, mi is vagyunk annyira sokszínűek és érdekesek, mint ők. Nagyon örülök annak, hogy megélhettem, hogy végre ilyen erős női történetek is mozivászonra kerülnek. Szükségünk van ezekre, szükségünk van a reprezentációra.

Karla Sofía Gascón: Csodálatos látni az evolúciót, amin keresztül mentünk, és azt, hogy ide jutottunk. Az Emilia Pérez csupa olyan nőt mutat be, aki önállóan cselekszik, aki kezébe veszi az irányítást, és nem várnak arra, hogy majd mások megoldják helyettük a problémáikat. Úgy érzem, az ilyen típusú karakterekhez tudnak igazán kötődni a nézők. Ahogy Adriana is mondta, régen szinte kizárólag férfi hősöket lehetett látni a filmekben, a kisfiúk és a kislányok is úgy nőttek fel, hogy csak őket ismerték. És ahogy anno a kislányok is tudtak kötődni a férfi hősökhöz, a mai idők arra jelentenek bizonyítékot, hogy a kisfiúk is tudnak érzelmileg kötődni egy film női hőséhez. A nők képesek mindenre, amire a férfiak is, csak meg kell nekik adni a lehetőséget hozzá.

Az Emilia Pérez február 27-től látható a magyar mozik műsorán, de premier előtti vetítéseken már korábban is elcsíphető.

 

www.nlc.hu/TóCsa

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux