Istennő vagy amit akartok
A borítóképen: Elton John 50. születésnapi partijára az Oscar-díjas Sandy Powell készített extravagáns jelmezt, mellette Freddy Mercury dzsekije, amelyet az 1986-os budapesti koncertjén viselt.
Két transznemű előadóművész bemutatása nélkül érkezett Londonból a Magyar Zene Házába a Dívák & Ikonok című kiállítás, amely a Janelle Monáe által, a Pynk című klipjében hordott „vulvanadrágot” egy másik énekesnő, Pink jelmezeként értelmezi.
Április elején zárt be a világ egyik legjobb múzeumának tartott közgyűjteményben, a londoni Victoria and Albert Museumban (V&A) a Diva című kiállítás, amely tavaly június óta mintegy 300 ezer látogatót vonzott. A tárlat szándéka szerint az ikonikus előadók erejét és kreativitását ünnepli, áttekinti, hogy a díva fogalma az elmúlt kétszáz évben miként változott az opera, a tánc a színház, a film és a zene világában. Szót ejt a dívák időnként tragédiába torkolló életéről, de a fogalom esetleges negatív jelentéséről hallgat. A kiállítás – kiegészülve számos magyar művész relikviájával – mától látható a Magyar Zene Házában. Címében is kiegészült: ennek oka feltehetően az lehet, hogy a könyvdarálós, fóliázós különítmény érkezésekor ne kelljen az intézmény vezetőinek magyarázkodni, miként értelmezhető dívaként Elton John, akinek az ötvenedik születésnapi partijára az Oscar-díjas brit jelmeztervező, Sandy Powell készített extravagáns jelmezt. Pedig „a díva a színpadon és a színpadon kívül is dívaként él” – olvashatjuk a barokkos kreáció leírásában. A tervező XIV. Lajos francia király udvari világából merített ihletett, a tollboás ruha kiegészítője egy gálya, amely ezúttal nem ereget füstöt. Tény, Freddie Mercury, Prince, Kóbor János és Demjén Ferenc megidézésekor is szokatlanul csengene a díva jelző.
A londoni tárlatról két transznemű előadóművész bemutatása nem érkezett Budapestre: a 2021-ben elhunyt skót popsztár, Sophie egyik klipje, az It's Okay To Cry futott egy kivetítőn Londonban, ahol kikerült a falra a venezuelai Arca egyik lemezborítója is, amelyen az elektronikus indie popban utazó művész meztelenül lovagol meg egy fantázialényt. Az amerikai Pink bohóckatona jelmeze – alkotója a zseniális Bob Mackie – mellett áll a holland tervező Duran Lantink vulvanadrágja, amelynek képe a fél internetet bejárta, miután az amerikai Janelle Monáe 2018-as Pynk című klipjét bemutatták. Furcsa mód a kiállításon a bohóckatona jelmezhez hasonlóan Pink jelmezeként tüntetik fel, amit úgymond a 2009-as Funhouse turnéján viselt. (A vulvanadrág egyébként a női jogegyenlőséget, szexuális szabadságot volt hivatott szimbolizálni a tervező szerint.) A magyar közéletet tekintve szintén rázós lehet a Magyar Zene Házának Rihanna püspökruhája, - kabátja és süvege bemutatása, az amerikai popsztár a 2018-as Met gálán viselte John Galliano kristály - és gyöngyberakásokkal készített kreációját, amellyel a divatlapokban minden riválisán is túltett. Tulajdonképpen ez a ruhadarab világítja meg legjobban, milyen fogalmi zavarban van a világ – és a tárlat – a díva meghatározásánál: mintha a ruha (kosztüm) tenné a dívát. Nem kérdés, nagyszerű kosztümök vannak itt felsorakoztatva, erős zenei anyaggal, ikonikus fotókkal és plakátokkal, de inkább a művésznők – és néhány férfi előadó – ünneplését élhetjük át, ám olyan rengetegen vannak, mintha a díva valójában egy szórakoztatóipari termék volna, nem pedig érző művész.
Az olasz diva a latin dea (istennő) szóból eredeztethető, a XVI. században már illették e szóval a női előadókat – korábban kizárólag férfiakból álltak a színjátszó csoportok –, de valójában a XIX. században nyert létjogosultságot a fogalom, amikor Donizetti, Rossini és a többiek nagy szerepeket komponáltak a szopránoknak. A díva címet végül a közönség „adományozta” a művésznőknek, mondván: minden díva virtuóz, de nem minden virtuóz díva – és a megnevezést a közönség ítélhette oda. Egyébként először 1883-ban írta le dívaként az olasz Adelina Patti énekesnőt először az Oxford English Dictionary – a tárlaton cipője, mellvértje, fésűje, portréja is szerepel –, de a címet kiérdemelte (volna) a nála három évtizeddel idősebb „svéd csalogány”, Jenny Lind is. Minden idők legemlékezetesebb operadívája, Maria Callas egy külön kis szobát kapott, a tárlaton tulajdonképpen egyedül ő az, aki nem egy felvillanás erejéig kerül a látogatókhoz közel.
Marilyn Monroe, Marlene Dietrich, Edith Piaf, Elisabeth Taylor, Tina Turner, Madonna, Karády Katalin, vagy Medveczky Ilona kétségkívül díva. Ám – a Medveczkyhez hasonlóan a tárlat sajtóbejárásán szintén részt vevő – Lakatos Mónika számomra inkább az ország egyik legjobb énekesnője, aki rendkívül természetes, nem látok benne dívaságot. amiként Vivien Leigh is inkább nagyszerű színésznő a szememben, de nem díva. Az is meghökkentett, hogy az amerikai polgárjogi mozgalomban részt vevő több művészt, így Nina Simonét is dívaként prezentálja a tárlat. Azt meg nem tudtam hova tenni, hogy az eredetileg a Nina Simone-dal, a Backlash Blues miként lett a magyar fordításban „A birodalom visszavág”.
„Senki sem születik dívának. Aki díva, az sem díva, akiről azt hiszik, hogy díva, az még inkább nem díva. Aki magát dívának hiszi, annak meg olyan szomorú élete van, hogy nem igaz. Az igazi dívák – mint amilyen Maria Callas is volt – sokszor áldozatai valakinek. Pénzéhes menedzsernek, férjnek, apának” – mondta el korábban lapunknak adott interjújában Bozi Tibor fotográfus, akinek Face to Face című fotókiállítása előzte meg a Magyar Zene Házában e tárlatot. Mondatainak igazságán érdemes elgondolkodni a tragikus sorsú Whitney Houston és Amy Winehouse fellépőruhái előtt állva. És e helyütt talán azt a kérdést is érdemes volna feltenni: biztos jó ötlet volt a kiállításhoz kapcsolódóan az intézmény és egy bank tehetségtámogató programját Ifjú Díváknak elnevezni?
