AZ LMBT-TÖRTÉNELEM NYOMÁBAN JÓZSEFVÁROSBAN
Bányay Géza cikke a Józsefvárosi újságban.
A csempebárok világától a Magyar Rádió melegműsoráig
Az LMBT Történeti Hónap utolsó rendezvényén, egy józsefvárosi sétán jártunk, ahol sokak számára ismeretlen, queer szemszögből ismertük meg a kerületet.
Az idei LMBT Történeti Hónap már tizenkettedik volt 2024 márciusában, 40 eseménnyel Budapesten, Debrecenben, Pécsett és Szegeden. Kiállítás is kapcsolódott hozzá Queer hősök, queer művészet, queer történelem címmel, ez online is megnézhető. A történeti hónap szervezője három LMBTQ-szervezet volt, a Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Szimpozion Egyesület. Ahogy a március 31-i sétán, először most is tisztázzuk a fogalmakat. Az LMBT a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű embereket jelzi összefoglalóan, a queer (angolul furcsa, különös) pedig a nem heteroszexuális (nem cisznemű a legújabb terminológia szerint) emberek gyűjtőfogalma. A közismert LMBTQ+ betűszóban a Q a teljes nem heteró csoportot jelzi, a + pedig a további sokféle nemi identitásra utal, így azt nem kell további rejtélyes betűkkel szaporítani.
Queer - ismeretek
A séta közben, amire vegyesen jöttek „normális”, vagyis nem queer, nem „különös” és LMBT-emberek is, igyekeztem néhány olyan dolgot is korrekt információt szerezni, amiről sokaknak csak bizonytalan, netán a politikai propaganda által sulykolt téves elgondolásai vannak. Az LMBT-világ egy sokszínű szubkultúra, ami szorosan kötődik a „nagy” kultúrához, történelmi múltja van, tagjai sokszor példaképnek számító művészek, írók, színészek, tudósok (még politikusok is), valamint közemberek, akik alapvetően ugyanolyanok, mint a hetero többség, jó barátok, kollégák, hazafiak, hívők. Igazából semmi furcsa és különös nincs bennük, azonban a népesség egy része – sokféle tudományos kutatás alapján mintegy 10 százaléka – nem heteroszexuális.
Ma a kormány politikájára jellemző, hogy mindenféle másságot ellenségnek állít be (amitől ők védenek meg), ennek része, hogy a nem heteroszexuális irányultságot szándékosan összemossák a pedofíliával. A sétán nem volt szó politikáról, de tudni akartam, mit gondolnak arról az állításról, hogy válhat-e homoszexuálissá valaki mások példájának nyomán vagy nevelés hatására. A válasz egyértelmű nem volt: a nemi identitás alapja sokkal mélyebben meghatározott, erre úgymond, születni kell. Én nem hallottam addig az LMBT-hónapról, sőt olyan társaságban sem jártam, ami kifejezetten LMBT-emberekből (sőt aktivistákból is) áll. Persze ismerek LMBT-embereket, de nem ez a közös témánk, legfeljebb szőrmentén. Az LMBT-szubkultúrával igazából ez volt az első direkt találkozásom, és hogy a séta tanulságát máris kimondjam, ez olyan találkozás, amit jó szívvel ajánlok azoknak is, akik értetlenek a jelenséggel, netán ellenérzéseik vannak. Az LMBT-hónap programja igazából nagyon színes volt és szándéka szerint nyitott mindenki felé, mégis mintha inkább szólt volna a saját közösségnek.
A nemi identitás kérdése jól feldolgozott téma, olyannyira, hogy a kerületi séta több állomása is olyan hely volt, ahol ezzel tudományos igénnyel is foglalkoznak. Az egyik ilyen a Rákóczi út 11-ben található Közkincs Könyvtár, ami egy 12 ezer kötetes nyilvános feminista magánkönyvtár, ahol jelentős gyűjtemény van társadalmi nemek és LMBTQ témájú irodalomból is. Itt vitakörök, programok is vannak, és közel két éven át a most 25 éves Labrisz Leszbikus Egyesület is itt működött. Innen pár percre, szinte a Rákóczi úti épület mögött, az ELTE Trefort-kerti kampuszán alakult meg 1991-ben az első meleg-leszbikus egyetemi kör. Itt is érvényesült a téma tudományos igényű kibeszélése, TTK-s, szociológus oktatók és diákok hozták létre. Az egyetem nem fogadta lelkesen a csoport megalakulását, az első szórólapjaikat letépkedték.
Amikor még a közvécékben ismerkedtek
A sétát vezető Hanzl Péter, a Háttér Archívum és Könyvtár munkatársa kemény felütéssel kezdte a helyi emlékek bemutatását. A Nagykörút–Üllői út kereszteződésnél volt a találkozó, és ennek apropóján elmondta, hogy a rendszerváltás előtt az aluljáró vécéje a meleg férfiak tipikus ismerkedőhelye volt. Ez nem csak Budapesten volt így – ismert hely volt még a Felszab téri (Ferenciek tere), a Nemzeti Múzeum előtti és a Dimitrov (Fővám) téri nyilvános is –, a vidéki nagyvárosokban is ez volt a helyzet. Nem nagyon voltak akkor melegbárok és más találkahelyek, csak parkokban, tereken, fürdőkben lehetett ismerkedni, és néhány közvécében,amit az akkori meleg férfiközönség csempebárnak hívott.Nem volt még internet, de olyan ismertek lettek ezek a helyek, hogy a melegeknek szóló Spartacus nemzetközi útikönyv (Spartacus International Gay Guide) már 1981-ben beszámolt róluk.
Miközben átmentünk az első helyszínre, ahol a Heinrich-ház mellett a rendszerváltás utáni egyik első meleg szórakozóhely működött, a rövid életű Bíbor Night Club, megtudtam Hanzl Pétertől, hogy egykor külföldön is hasonló szerepet játszottak az illemhelyek, valaki pedig arról mesélt neki, hogy amikor a 60-as években először merészkedett be az egyik nyilvános WC-be, ott találkozott egy idős férfival, aki azt mesélte, hogy már a II. világháború előtt is ismerkedőhely volt ott (nyilván már sokkal korábban így volt, de arról már neki sem lehettek emlékei). Mára ez a gyakorlat megszűnt, és mivel erről soha senki nem írt, csak ilyen emlékmozaikokból lehet képet alkotni azokról az időkről. A kétszintes Bíbor klubnak egyébként pink ajtaja volt, és napközben normál vendéglátóhelyként működött, voltak melegételek, szendvicsek, pizza, fagyi, 21 óra után alakult át meleg hellyé – más helyeken is hasonló gyakorlat volt. A műsort transzvesztiták és go go-boyok szolgáltatták, ezt Hanzl a korabeli Vásár újságból idézte. A személyzetből egy fiatalember döntötte el, kit enged be a bárba. Voltak kabinok is, amiket intim együttlétre lehetett kibérelni óránként 600 forintért, ezekhez vécé és zuhanyfülke is tartozott.
Cikkünkben nem térhetünk ki a két és fél órás séta minden állomására, regénnyé duzzadna, ha a Hanzl Péter által elmondott apró részletek sokaságát is elmondanám. Merthogy a Bíbor klubról még azt is elmondta, hogy egy időben diszkó is volt, és a műsoros napok belépője 500 forint volt, amiből 200 forint lefogyasztható volt…
És amikor a Magyar Rádiónak is volt lmbtq - műsora
A Mária utca elején két emlékhely is van. Az Üllői úttól harmadik, volt raktárépületben (ez is a Heinrich-udvarhoz tartozik) működött 2008 és 2019 között a Tilos Rádió, ami régóta foglalkozik LMBTQ-témákkal. 1996-tól náluk készít Pálfi Balázs újságíró élő, telefonos LMBT kulturális, érdekvédelmi magazinműsort (Szappanopera helyett). Neki korábban a Magyar Rádióban volt meleg témájú műsora Önazonos címen, ami igazi áttörés volt az állami közszolgálati adón.
A sétával később érintettük a Bródy Sándor utca 5–7-et is, ahol Hanzl megmutatta azt a harmadik emeleti ablakot, ami mögött Pálfi dolgozott a Rádió felirat felett. Ha már ott voltunk, egy Szentkirályi utcai ház ablakát is megmutatta, az ottani lakásban működött sokáig ugyanis a Labrisz egyesület. Aztán benéztünk még a Vas utcába is, ahol a Bihary órás mellett volt egy pizzéria (a covid alatt tönkrement), ami esténként szintén meleg találkozóhelyként fungált, míg nappal sima pizzázó volt.
De a Mária utcában van a Tilos volt telephelyével szemben a Bőr- és Nemibeteg-gondozó is, aminek a HIV szűrésekben volt-van kiemelkedő szerepe, így ez is kapott ismertetést Hanzl Pétertől. Az 1989–2008 között megjelent Mások LMBT-folyóirat leplezte le 91-ben a nemibeteg-gondozó illegális gyakorlatát, hogy bizalmas személyes adatokat vezettek a betegek kartonján, és úgy hívták be a meleg pácienseket szűrésre, hogy emiatt volt, aki „lelepleződött” a melegséget ellenző családja előtt. A gyakorlaton később változtattak, és Hanzl ma már mindenkinek tudja ajánlani a Mária utcai intézményt. Ami a HIV-et illeti, eleinte úgy gondolták, hogy csak a melegek között terjed, de mára nyilvánvaló, hogy mindenfajta szexuális kapcsolat okozhat fertőzést.
Kíváncsi voltam, hogy milyen életet élnek azok, akik LMBT-emberként vettek részt a sétán. Beszéltem két fiatallal, nekik az életkoruknak megfelelő önismereti, társkapcsolati gondjaik vannak, ami nem sokban különbözik más fiatalokétól, a queerségük csak nehezít rajta, mert nehezebben nyílnak meg, és még nehezebben találnak társra. Csodálkoztak, amikor hallották, hogy régen apróhirdetésben és az utcán ismerkedtek az emberek. A sétán szó esett a Rákóczi út másik oldaláról is: az Emkétől az Astoriáig, és le egészen a Ferenciek teréig terjedt valaha a melegek ismerkedő, cruising útvonala. Nézegették a kirakatokat és néha megszólítottak valakit, hogy „Látta, merre van a Zsuzsi kutya?”, a 60-70-es években ez volt az ismerkedő szöveg. Mint Amerikában a „Te is Dorothy barátja vagy?”, tette hozzá Hanzl Péter.
Szóval akkor nem volt internet, de a fiatalok azt mondták, ne higgyem, hogy a modern technika valóban segít abban, hogy ismerkedni tudjanak. Persze elég visszahúzódónak látszottak, de az idősebb korosztály is hasonlóan visszafogott dolgokról számolt be. Mivel a társadalom nem jól kezeli a másságot, felvállalták az aktivistaságot is, de ők sem szeretik a feltűnősködést. Teljesen átlagos életet élnek, csupán az élettársi kapcsolatuk más, mint az átlagé. Ők úgy gondolják, az LMBT-emberek többsége ilyen. Amikor azt kérdeztem, ismernek-e olyan országot, ahol a queer életmódot pontosan olyan normálisnak tekintik, mint a többségi heterókét, egyet sem neveztek meg. Vannak országok, ahol sokkal befogadóbb a társadalom, de nem hiszik, hogy az a teljes elfogadás, amit vízióként felvetettem, megvalósul valaha is.
Megnéztük a Magnumot is a Csepreghy utcában, ez egy szaunás meleg találkozóhely – nem olcsó –, be nem mentünk. Közismert, régi intézmény, a fürdők vonalába tartozik, mondta Hanzl, mint például a Rác-fürdő, amit a meleg szleng Srácfürdőnek nevezett.
A Magnumban is vannak szobák, ahová el lehet vonulni.
Nem messze innen, a Baross utcában van a meleg tematikájú Glory Café, amiben állítólag glory hole is van, de Hanzl szívesebben beszélt a régen e helyen működő Fél 10 nevű helyről, ahol szerdánként volt LMBTQ-program a 90-es években. A korabeli újságokból idézett, a cikkek nem tudtak betelni azzal a szenzációval, hogy transzvesztita műsor volt, és hogy Mathiasnak, az akkori legnépszerűbb drag queen előadónak még talk show-ja is volt híres emberekkel. Még egy érdekes helyről essen szó a végén. A Mikszáth tér sarkán, a Krisztus király kápolna közösségéből indult 1996-ban az Öt kenyér katolikus LMBTQ-csoport. Az Öt kenyér a 92-ben alakult Bíborpalást Katolikus Közösség a homoszexuálisokért csoport jogutódja volt, csak 2003-ban lett bejegyzett egyesület, 2008-ban megszűnt. Hanzl Péter azért itt állt meg, mert Birtalan Balázs teológus-költő vezetésével 2003 és 2007 között ebben a templomban tartották az összejöveteleiket csütörtökönként.
Az igencsak hosszú szubkultúra-történeti zarándoklat az Aurórában ért véget – ott működik a Budapest Pride-ot szervező egyesület is –, ahol még beszélgettünk egy kicsit.
