Ugrás a tartalomra
x

Könyvajánló: Moesko Péter - Megyünk haza

96 oldal   Szépmesterségek Alapítvány 2019

"Ezekről az el nem küldött meg ki nem mondott dolgokról lassan ideje lenne leszoknod."

"Hazamenni annyi, mint úton lenni az otthon felé. Az otthon, mint a nyugalom és biztonság szigete azonban nem elérhető, legalábbis Moesko Péter rövid történeteiben biztos, hogy nem. Régi sérelmek, titkok, neheztelések, rigolyák és előítéletek teszik áthatolhatatlanná azt a csöndet, mely testvérek, egykori és jelenlegi házastársak, szülők és gyerekeik között sűrűsödik. Minden olyan hétköznapi, a magány, a meg-nem-értettség, kommunikációképtelenség, a közöny, éljenek a családtagok akár egymás mellett, akár külön országokban. Olykor bátortalanul és ügyefogyottan megpróbálják elérni egymást, és ezekben a kísérletekben pőrén megmutatkozik a szándékokon és érzelmeken túli elemi összetartozás ténye, a szeretet lehetősége.

A sodró lendületű novellák éppen ezeket a megejtően ismerős élethelyzeteket szedik ízekre, és mutatják fel a maguk megszokott mindennapiságában. És azt, hogy hiába megyünk haza, úgysem leszünk soha, sehol sem otthon." (Deczki Sarolta)

Beleolvasó

Molyos értékelések

A könyv elérhetőségei: előjegyzés után megvásárolható a könyvesboltokban

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux