Férfinak adta ki magát, hogy összeházasodhasson a szerelmével
Spanyolországban 2005-ben legalizálták az egyneműek házasságát (nemzetközi összehasonlításban viszonylag korán), de Marcela García Ibeas és Elisa Sánches Loriga már 1901-ben kimondták az igent. A boldogságuk sajnos nem tartott sokáig.
Marcela és Elisa a tanítóképző főiskolán ismerkedett meg A Coruñában, és a barátságukból hamarosan szerelem lett. Ezt nem is tudták titkolni a közvetlen környezetük előtt, ezért Marcelát szülei a botránytól tarva Madridba küldték. Itt fejezte be a tanulmányait, míg Elisa a kisvárosban maradt.
Elisa helyettesítő tanár lett egy A Coruña megyei falu plébániai iskolájában. Egy közeli, Calo nevű faluban pedig Marcela dolgozott felügyelőtanárként. A páros együtt élt Calóban, majd 1889-ben Marcelának el kellett költöznie Dumbríába, hogy ott adjon órákat. Elisa egy darabig Calóban maradt, majd ő is a kisvárosba költözött.
1901-ben Elisa férfiruhákban kezdett megjelenni és Mario néven mutatkozott be. Ki is talált magának egy élettörténetet, amelyet egy korábban hajótörésben elhunyt unokatestvérének történetére alapozott. Azt is mesélte magáról, hogy a gyerekkorát Londonban töltötte és apja ateista volt. Ezért egy plébános megkeresztelte őt, keresztlevelet állított ki számára férfinéven, majd 1901 júniusában összeadta a párt.
A szertartás rövid volt és az ifjú pár egy panzióban töltötte a nászéjszakát.
Azonban a szomszédokat és a környezetüket nem lehetett félrevezetni, és hamarosan cikkek jelentek meg róluk galíciai és madridi újságokban a „férfi nélküli házasságukról”. Mindketten elvesztették állásukat, az egyház kiközösítette őket és letartóztatási parancsot adtak ki ellenük.
Portóba menekültek, ahol letartóztatták és perbe fogták, később elengedték őket. A spanyol kormány követelte kiadatásukat Portugáliából, majd ezt követően a pár Argentínába szökött.
Mielőtt elhagyták volna Portót, Marcela egy lánynak adott életet. Amikor megérkeztek Buenos Airesbe, Elisa, aki Maria álnéven utazott, hozzáment egy nála 24 évvel idősebb férfihoz, Christian Jensenhez. Ez 1903-ban történt. Marcela, aki Carmen álnéven szerepelt, férj húgához költözött a kislánnyal.
Elisa nem volt hajlandó elhálni a házasságot a férjével, aki gyanút fogott és megpróbálta érvényteleníteni a házasságot azon az alapon, hogy Elisa valójában nem is nő. Orvosi vizsgálatoknak kellett megerősíteniük az ellenkezőjét. Ezt követően nem maradtak fent feljegyzések Marceláról és Elisáról.
A történetükről 2019-ben Elisa és Marcela címmel készült film Isabel Coixet rendezésében, amely ma is látható a Netflixen.
A film bemutatója után egy argentin hölgy, Norma Graciela Moure felfedezte, hogy ő Marcela dédunokája. Volt ugyanis egy fényképe bizonyos Marcela Carmen Garcíáról, amelyen ugyanaz a nő állt, mint a filmben is szerepeltetett esküvői fotón.
