Ugrás a tartalomra
x

A homofóbia, a transzfóbia és a bifóbia elleni világnap

A homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni világnapot (korábban homofóbia és transzfóbia elleni világnap) minden év május 17-én ünneplik. A dátum onnan ered, hogy 1990-ben ezen a napon törölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a homoszexualitást a Betegségek nemzetközi osztályozásából.2005 óta a világnapot Magyarországon is ünneplik.

Ebben a cikkünkben filmajánlót találhattok a mai nappal kapcsolatosan.

A homofóbia, a transzfóbia és a bifóbia elleni világnap, 2022. május 17.: az Európai Tanács főképviselőjének az Európai Unió nevében tett nyilatkozata:

"A homofóbia, a transzfóbia és a bifóbia elleni világnapon az Európai Unió újólag megerősíti szilárd elkötelezettségét amellett, hogy a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális (LMBTI) személyek tekintetében tiszteletben tartsa, védje és biztosítsa az emberi jogok és alapvető szabadságok maradéktalan és egyenlő érvényesítését.

Világszerte több mint 2 milliárd ember él olyan országban, ahol a homoszexualitás jogellenes, 11 országban pedig továbbra is halálbüntetést von maga után az azonos neműek közötti, beleegyezésen alapuló kapcsolat.

Az elmúlt 10 évben világszerte előrelépés történt e téren. A szexuális irányultságon és a nemi identitáson alapuló megkülönböztetés és kirekesztés azonban továbbra sem szűnt meg, és az LMBTI-személyek jogai tekintetében aggasztó visszaesést tapasztalunk. Az LMBTI-személyekkel szembeni erőszak mértéke szintén riasztó, noha ezeket az eseteket gyakran nem jelentik be.

Fegyveres konfliktusok és humanitárius vészhelyzetek esetén az LMBTI-személyek különös veszélynek vannak kitéve. Az Ukrajna ellen provokáció nélkül indított, indokolatlan orosz katonai agresszió ráirányította a figyelmet a háború elől menekülő LMBTI-személyek helyzetére. Egyes jelentések szerint transznemű személyeket akadályoztak abban, hogy elhagyják az országot, valamint LMBTI-személyek váltak erőszak áldozataivá. Többet kell tenni támogatásuk, védelmük és biztonságba helyezésük érdekében.

Különösen a fiatalok szembesülnek a családjuk általi elutasítással, a hajléktalansággal, valamint a szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló online és offline zaklatással. 2022 az ifjúság európai éve: itt az alkalom, hogy mindenestül elfogadjuk és értékeljük őket. Arra kell törekednünk, hogy békés, befogadó társadalmakat építsünk, ahol mindenki boldogulhat és biztonságban érezheti magát.

Az EU kiáll minden LMBTI-személy mellett, és nem fog kompromisszumot kötni. Továbbra is fel fogunk szólalni az LMBTI-személyek emberi jogaiért. Küzdeni fogunk a szexuális irányultságon és a nemi identitáson alapuló megkülönböztetés, erőszak és gyűlöletbeszéd ellen – béke és konfliktus idején egyaránt. A civil társadalommal szoros együttműködésben folytatni fogjuk a megkülönböztetés elleni jogi, politikai és pénzügyi intézkedések előmozdítására irányuló erőfeszítéseinket.

Az egyenlőség, a méltóság és a sokféleség tiszteletben tartása Uniónk alapvető értékei. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy félelem nélkül önmaga lehessen, és azt szerethesse, akit választ."

 

Az alapvető jogok biztosának kiadott közleménye a homofóbia és transzfóbia elleni világnap alkalmából*:

"Május 17. a homofóbia és a transzfóbia elleni világnap, amikor a világ számos országában megemlékezünk arról, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) – immár több mint három évtizeddel ezelőtt – törölte a mentális betegségek jegyzékéből a homoszexualitást. Az ombudsmani intézmény mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy fellépjen az egyenlő emberi méltóság védelmében, és biztosítsa azt, hogy valamennyi sérülékeny csoportba tartozó ember egyenlő módon, diszkriminációtól mentesen gyakorolhassa az alapvető jogait.

Az alapvető jogok biztosa hangsúlyozta: amint arra számos hazai és nemzetközi dokumentum is rámutat, a szexuális irányultság és a nemi identitás minden ember méltóságának, illetve emberi mivoltának a része, és semmilyen körülmények között nem képezheti hátrányos megkülönböztetés vagy bántalmazás alapját. A szexuális irányultság ugyanis az emberi személyiség magjához tartozó, szabadon megélhető tulajdonság. A nemi identitás vállalása, kifejezése az emberi méltósághoz való jogból adódó alapvető emberi jog. Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében az azonos neműek tartós párkapcsolatának védelme az emberi méltósághoz való jogból, az önrendelkezési jogból, illetve a személyiség szabad kibontakoztatásához való jogból is következik.

Az egyenlő bánásmód még az európai országokban sem magától értetődő: az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének a tavalyi évben publikált kutatásából látható, hogy a diszkrimináció továbbra is jelen van a szexuális kisebbségek életében – a válaszadók 43 százaléka számolt be arról, hogy a felmérést megelőző egy évben hátrányos megkülönböztetés érte, a transznemű válaszadók esetében ez az arány 60 százalék volt. Az identitásukat vállaló személyeknek zaklatással is számolniuk kell: a megkérdezettek nagyobb részét (58 százalékát) érte inzultus, fenyegető vagy megalázó atrocitás is a megelőző öt év során. 

A valódi jogegyenlőség megteremtése valamennyi állami szerv közös felelőssége. E körben az alapvető jogok biztosa kiemelt feladatának tekinti, hogy elősegítse: minden ember – függetlenül bőrszínétől, életkorától, nemétől, egészségi állapotától, szexuális irányultságától, nemi identitásától vagy bármely más védett tulajdonságától – biztonságos, befogadó környezetben élhessen."

 

*2021-ben kiadott közlemény, sajnálatos módon idén nem jelent meg újabb.

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux