„Amikor felvállaltam a szexuális irányultságomat, az intézet igazgatója azt mondta, nem hozhat ilyen förtelmet ide”

Osváth Zsolt az elmúlt tíz évben nagyon keményen dolgozott azért, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt. Nem volt egyszerű élete, de mindent maga mögött hagyott, és ma már ő az, akinek rengetegen megnyílnak a saját nehézségeikkel kapcsolatban.

Osváth Zsolt neve ma már mindenkinek ismerősen csenghet: az utóbbi években több olyan interjúalanya volt, akik az ő kanapéján beszéltek a legféltettebb titkaikról. Sok nehézséggel megküzdött az életében, a sok munka pedig meghozta a gyümölcsét: van egy hatalmas követőbázissal rendelkező Youtube-csatornája, egy gyönyörű étterme, és szerepel a Forbes 30/30-as listáján. 

Teljesült egy nagy álmod: ott van a neved a Forbes 30 sikeres 30 alatti fiatal listáján. Milyen érzés?

A legfőbb dolog, ami nélkül nem ment volna, az a munka és az, hogy nagyon akartam. Nem akartam többé szegény lenni, nem akartam átlagos életet, nem akartam napról napra élni. A túlélési ösztön az, ami elvitt engem a Forbes 30/30-ig. A rossz gyerekkoromnak és az intézetnek köszönhetem azt, hogy annyira rettegek már a szegénységtől, hogy inkább dolgozok naponta 16-20 órát, de legyen meg mindenem. Amikor felhívtak a Forbestól, azt hittem, szívatnak. Soha, semmilyen elismerést nem kaptam korábban. Amint fellapoztam az újságot és láttam, hogy tényleg ott vagyok, könny szökött a szemembe. Leginkább azért, mert tíz évvel ezelőtt nem tudtam volna megvenni ezt az újságot, most pedig benne vagyok.

Hogyan vezetett az út egy saját Youtube-csatornáig?

Először a Survivor, majd az X-Faktor castingosa voltam, de szerkesztettem talkshow-t és realityt is. Volt egy nagy válogatás az RTL Klubnál, férfi műsorvezetőt kerestek. A főszerkesztőm felhívta a castingost és mondta, hogy lenne itt egy srác, van rajta némi plusz, de azt le tudná adni, menne neki, meg tudná csinálni. Megkérdezték tőle, hogy kire gondolt, ő pedig mondta a nevem. Kettő dolgot mindenki tudott rólam: az egyik, hogy meleg vagyok, a másik, hogy szeretnék gyereket. A csatornánál két fontos kitétel volt ezen a castingon: húsz és harminc közötti heteroszexuális műsorvezetőt kerestek, aki nem szeretne gyereket. Akkor megértettem, hogy én soha nem lehetek az RTL Klubnál mainstream műsorvezető, viszont volt mondanivalóm. Közölni szerettem volna és szeretnék azóta is, szeretném, ha megismernének az emberek, szeretnék műsorokat csinálni és mindezt magam szeretem felépíteni.

Amikor először elkezdtél ötletelni, gondoltad volna, hogy pár évvel később ilyen sokan fogják követni a csatornát?

Nem gondoltam, hogy a műsorom ennyire befut majd. Szerintem az tetszik az embereknek, hogy nem mű, szerkesztett beszélgetéseket láthatnak. Hiába készülök fel, néha én is meglepődők a beszélgetőpartnereimen. Úgy látszik, hiánypótló műsort készítettünk: egy amatőr, nagyon mélyről jövő ember a puszta természetességével, kíváncsiságával, érdeklődésével tudja leültetni az embereket és beszélgetni velük. Fontos tisztázni, hogy nem vagyok újságíró, nem is nevezem magam annak, még csak műsorvezetőnek és riporternek sem. Egy srác vagyok, aki kíváncsi és beszélgetni akar. Szerintem ez hiányzott, hogy ne legyen mesterkélt az egész. Arra a kanapéra ülnek le beszélgetni velem, amin én előző este filmet néztem Patrikkal. Volt már nálam közjogi méltóság, ex miniszterelnök, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész. Számomra is hihetetlen, de a közeg adja az egésznek a pikantériáját. Ott van egy olyan proli, mint én, aki tényleg a nulláról, a semmiből, az utcáról, az intézetből jött suhanc és leül vele Budapest polgármestere. Szerintem ez nagyon nagy szó és büszke is vagyok rá.

Mit gondolsz, miért mesélnek ennyire nyíltan és őszintén az interjúalanyaid?

Tudják, hogy előttem nem kell semmit szégyellni. Ott a kamera, de sikerül elvonatkoztatniuk. Később lehet, hogy eszükbe jut, hogy valamit nem kellett volna mondani és megkérnek, hogy vágjuk ki. Én nyíltan elmondtam, többször is beszéltem róla, hogy drogoztam, transzvesztita voltam, beszélek az életem sötét korszakairól nekik. Lehet, hogy a vendégeim úgy vannak vele, hogy nálam durvábbat úgysem csináltak, akkor miért ne?  Volt olyan ember, aki tudta, hogy nálam ezeket végre kimondhatja, végre színt vallhat, ezért jött el hozzám. Ez egy tökéletes platform, ahol senki nem ítélkezik, megértéssel fogadják őt. Mivel ember vagyok, hibázom, előfordul, hogy rosszul reagálok, de nem változtatom meg, nem vonom vissza, vagy vágom ki. Ez vagyok én. Akkor éppen így érzem. Van, amire ránézek egy év múlva, és azt mondom, ezt nem így kellett volna megfogalmaznom.

Számos durva és megható sztorival találkoztál már. Volt, ami különösen megérintett?

Vezendi Balázzsal elképesztő volt: a 4falközött sorozat mindig a Pride hónapban készül, most jön a harmadik évad. Balázs elmesélte, hogy Jehova tanúja volt és mivel ő otthagyta az egyházat, az anyja nem áll szóba vele. Szecsődi Kari nálam vállalta fel, hogy prostituáltként dolgozik, hatalmas kő esett le a szívéről, hogy ezt elmondhatta. Én tudtam róla, de ha azt kérte volna, hogy erről ne beszéljünk, akkor nyilván nem kérdezek rá. Vagy Réka, akinek addig cseszegették a lányát, míg vonat alá ugrott. És ott van a Búcsúlevél című videóm is…

Ebben arról mesélnek a követőid, akik megosztották veled a történeteiket, hogy miért fordult meg a fejükben az öngyilkosság gondolata. Megviselt?

Azóta sem tudtam megcsinálni belőle a második részt. Össze van rakva, de képtelen vagyok felvenni. Az első videóban tíz történetet mutattam be, de kaptam ezer levelet, és mindegyiket végigolvastam, ami eléggé megterhelő volt lelkileg. Nem feltétlenül azok, amik bekerültek a műsorba, inkább azok, amelyekkel kapcsolatban az volt a kérés, hogy ne olvassam be. Volt, aki konkrétan bevallott egy bűncselekményt. Visszatérve a kérdésre, természetesen engem is megviseltek ezek a történetek. De nem mindegy, hogy milyen háttérországod van, hogy milyen kollégáid, barátaid vannak, akiknek ezeket el tudod mondani. Akár egy jó pszichológus vagy egy coach. Egyedül nem biztos, hogy fel tudnám dolgozni ezeket.

Jársz pszichológushoz?

Jelenleg nem. Éppen keresem a legjobbat, mert most értem el odáig a céggel, az étteremmel, a csatornámmal, hogy fizikailag és mentálisan is azt érzem, hogy szükségem van rá. Próbálok találni egy szakembert, mielőtt nagyobb baj lenne. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy elkezdtem beszélni magamban, vagy depressziós vagyok, egyszerűen nehezebben fókuszálok a fontos dolgokra. Azért azt hozzáteszem, hogy egy olyan vőlegénnyel, mint Patrik, jóval könnyebb a helyzetem. Tényleg receptre írnám Patrikot az embereknek, mert hatalmas segítség.

Az ismertséggel együtt a kritikusok száma is megnőtt. Hogyan kezelted régen, és hogyan kezeled most a negatív kommenteket?

Sajnos soha nem voltam közömbös. Annyi változott, hogy már nem olvasom el mindet, egy idő után elengedem. Egyszerűen nem érdekel. Rájöttem, hogy a kommentelők nagy része a hozzászólások között éli ki magát. Fontos hozzátennem, hogy nem törlök kommenteket, hadd lássa mindenki, hogy mit gondolnak az emberek. Néha szoktam válaszolni, de nem mindenre, hiszen rengeteg hozzászólás van a videóimnál és a közösségi oldalaimon is. Vannak azonban olyan kommentek, amik betalálnak. Van, ami azért, mert látom benne az igazságot, de olyan is, ami nagyon aljas. Kapok azért rengeteg pozitívat is, de az ember azt nem azt jegyzi meg, sajnos általában csak a rosszat látjuk meg, hiszen az sokkal nagyobbat szúr. Amelyik ismert ember azt mondja, hogy nem érdekli, mit írnak, az hazudik. Mindenkinek van olyan gyenge pontja, amibe, ha beletalál egy-egy komment, az nagyon rosszul esik.

Milyen volt a gyerekkorod?

Viszonylag rossz gyerekkor után egy viszonylag közepesen rossz tinikor, aztán egy nehéz, de boldog felnőttkor – így jellemezném az életemet. Anyukám depressziós volt, gyógyszert szedett és ivott, apukám börtönben volt, engem pedig elvittek az intézetbe. Ott megneszelték, hogy meleg vagyok, ezért sokat bántottak. 18 éves koromban, amikor felvállaltam a szexuális irányultságomat, az igazgató azt mondta, hogy ez egy keresztény intézet, és ő ilyen förtelmet ide nem hozhat be. Ezért – kicsit sem – közös megegyezéssel eljöttem az intézetből. Voltam vendéglátós és transzvesztita, az volt a lényeg, hogy meg tudjak élni valamiből.

Amikor ismert lettél, volt olyan bántalmazó a múltadból, aki felbukkant?

Volt olyan, aki egy idő elteltével bocsánatot kért. De akadt olyan is, aki pénzt kért tőlem az utcán. Nem bántalmazó volt, hanem az intézet egyik legjobb csaja. Egy nap álltam a Nyugatiban, vártam a 9-es buszt, éppen a telefonomat nyomkodtam, amikor valaki odajött hozzám és megkérdezte, tudnék-e pár forintot adni. Felnéztem, ő rám nézett és pontosan tudtuk, hogy honnan ismerjük egymást. Adtam neki ötszáz forintot és elment. Nem kérdeztem meg tőle, hogyan jutott idáig. Ott volt előttem, bedrogozva, hajléktalanként, ápolatlanul és látszott, hogy az utcán él. Nemrég pedig meghalt az egyik bántalmazóm. Megijedtem attól, hogy nem éreztem fájdalmat, bűntudatot, gyászt. Örömöt sem, egyszerűen csak azt, hogy elmúlt. Csináltam is erről egy videót. Sok támogatást kaptam utána és sokan átérezték, amit én éreztem.

Milyen a kapcsolatod a pároddal?

Hét éve ismertem meg Patrikot egy társkereső oldalon. 2016-ban, élőben, a ValóVilág alatt kértem meg a kezét. Sok hullámvölgy jellemzi a kapcsolatunkat, de olyan intenzív az életünk, hogy ez nem csoda: volt, hogy összevesztünk, szakítottunk, elköltöztünk egymástól, de nem az az első, hogy ezt kipakoljuk az Instagramra, hanem az, hogy megpróbáljuk megoldani a problémát. Ha végleg vége lenne, azt nyilván megosztanám, hiszen úgy gondolom, tartozom annyival a követőimnek, hogy beszámolok róla, mivel eddig is informáltam őket az életem egy részéről. Mindig tudtuk, hogy mit akarunk, hogy egymást akarjuk. Teljesen mindegy, hogy mi volt a kapcsolatunkban: konfliktus, veszekedés egy harmadik, negyedik fél, de mindig megoldottuk.

Terveztek esküvőt?

Ha minden jól megy, akkor idén augusztusban összeházasodunk. Egy pajtában, a szentendrei skanzenben képzeltük el a nagy napot. Bár eddig nem értük el őket, de a helyszín amúgy is mindegy. Meglátjuk, hogy alakul, a lényeg az, hogy ő álljon mellettem az oltárnál. Az esküvőnket látni fogják az emberek, nem titokban, bujkálva kötjük össze az életünket. A sajtó egy bizonyos részét is beengedjük. Nem azért, hogy magunkat mutogassunk, inkább azért, hogy példát mutassunk. Szeretnénk reményt adni az embereknek. Aztán az is lehet, hogy csak besétálunk egy házasságkötő terembe két tanúval, majd elutazunk egy hónapra. Még semmi nincs eldöntve.

Többször elmondtad korábban, hogy szeretnél gyereket. Kisfiút vagy kislányt szeretnétek inkább?

Mindegy, de azért legyen kisfiú. (nevet) Úgy képzelem, hogy egy kisfiúnak több dolgot tudnék megtanítani. Örülnék egy trónörökösnek, de természetesen egy kislánytól is nagyon boldog lennék, ő lenne a kis hercegnőm.

Nem tartasz a szülőségtől?

Tökéletes példa volt előttem, hogy hogyan ne csináljam. Ha mindent másképp csinálok, mint anyám, már nyert ügyem van. Biztosan fogok hibázni, biztos lesz olyan, hogy valamit elrontok. De ezt majd csak akkor fogom megtudni, ha lesz egy gyerekem. Abban viszont biztos vagyok, hogy ő lesz nekem az első és a legfontosabb. Nem úgy fog felnőni, ahogyan az apja.

Sok mindenen keresztülmentél, pedig még csak 31 éves vagy. Mi volt ezek közül a legrosszabb?

Amikor édesanyám meghalt. Akkoriban kezdtem el fejlődni, amikor már nem volt rajtam édesanyám terhe. Ettől függetlenül nagyon rossz érzés volt. De annyira rossz gyerekkorom volt, hogy magas az ingerküszöböm.

És mikor voltál a legboldogabb?

Amikor megnyitottuk az éttermet. Most leszünk egyévesek és tisztán emlékszem arra a napra, amikor kinyitottuk az ajtót és egyszerűen özönlöttek be az emberek. Bevallom őszintén, bezuhantam a pult alá és zokogtam, mert nem akartam elhinni, hogy ez összejött.

Május 19-én a Lurdy Házban várja sok szeretettel az érdeklődőket. Ezúttal olyan dolgokról lehet beszélgetni az ismert videóssal, amikre eddig nem volt lehetőség. Jegyek ITT elérhetőek. 

www.nlc.hu/  Takács Dóra