Ugrás a tartalomra
x

Nem viszik el Budapestről az MTV Europe Music Awardsot, de a szervezők azt ígérik, kiállnak a melegjogokért

Jó lehetőségnek tartják arra, hogy felszólaljanak a homófóbia ellen.

A tervek szerint november 14-én Budapesten tartják az MTV Europe Music Awardsot, és az MTV kedden megerősítette, hogy a nyári LMBTQ-ellenesként elkönyvelt magyar törvények ellenére sem változtatnak a helyszínen.

"A globálisan közvetített díjátadó kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy kiálljanak a meleg és transz emberek jogaiért világszerte és abban a közép-európai országban is, amely épp most kezdte el megrövidíteni ezeket2"– mondta Chris McCarthy, az MTV Entertainment Group Worldwide, hozzátéve, hogy semmiféle kormányzati cenzúrát nem tűrnek el. A döntés a budapesti helyszínről amúgy már két éve született, ám idén nyáron, a homofób kiegészítesekkel ellátott pedofiltörvény átvitele után ezt többen sérelmezték a cégnél. Többek között maga McCarthy is, akinek saját bevallása szerint első, személyes reakciója az volt, hogy vigyék el Budapestről a rendezvényt, de az MTV-n belüli és jogvédő csoportokkal való konzultálás után arra jutottak, hogy maradnak az eredeti tervnél.

"A továbblépés helyett arra fogjuk használni a műsort, hogy kiálljunk az LMBTQ-jogokért és az egyenlőségért" – mondta.

www.24.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux