Ugrás a tartalomra
x

„A Meseország mindenkiét sokan azért vették meg, hogy tiltakozzanak az ellenségeskedés, kirekesztés ellen”

A genderkutató-projektkoordinátor Rédai Dorottya szerint döbbenetes dolgok történtek azóta, amióta meghozták a melegellenes törvényt.

Hosszú interjút készített a Rebellive Rédai Dorottya genderkutatóval, aktivistával, aki a Meseország mindenkié című kötet projektkoordinátoraként is dolgozik, és nemrég felkerült a TIME magazin legbefolyásosabb embereinek a listájára is. Rédai Dorottya elmondta: a Meseország mindenkié kis projektnek indult, az alapötlet az volt, hogy csináljanak egy mesekönyvet, mert egyrészt egyre rosszabb a társadalmi hangulat, egyre intoleránsabbak az emberek, megy a gyűlöletkeltés, és ez már kicsi korban hatással van a gyerekekre.

„Ez rossz. Azoknak is, akik gyűlölködően viselkednek másokkal, azoknak meg pláne, akiknek ezt el kell tűrni. Jó lenne már fiatal korban valamit csinálni ezzel, mert az MM program főként középiskolás vagy annál idősebb korosztályt szólít meg. Módszertanilag is más szükséges a kisgyerekekkel való munkához, mint amit mi az MM programban nyújtani tudunk. Egy mesekönyv a legjobb mód arra, hogy kisgyerekekhez is tudjunk szólni”

– mondta, és hozzátette: a másik motivációjuk az volt, ami a feminista és genderelméletben egy ideje már fontos szempont, hogy nemcsak egyféle elnyomás van, hanem több, és azok összekapcsolódnak.

„Vannak más társadalmi csoportok, akik ugyanúgy diszkriminálva vannak, és ezeket az elnyomott csoportokat is meg kellene jeleníteni. Nem beszélhetünk mindig csak arról, hogy a nők vannak elnyomva, hanem az is fontos, hogy milyen nők, vagy milyen férfiak vannak elnyomva mások által. Úgy gondoltuk, jó lenne, ha mi most túllépnénk azon, hogy LMBT embereket képviselünk, illetve behoznánk többféle kisebbséget és különböző társadalmi problémákat. Így jött létre a mesekönyv koncepciója.”

Rédait arról is kérdezték, szerinte mitől vált mégis szimbólummá a könyv. Mint elmondta, kiderült, hogy sokan azért vették meg, hogy tiltakozzanak valahogy az ellen az iszonyatos hatalommal való visszaélés, ellenségeskedés, kirekesztés, megkülönböztetés ellen, ami nagyban megy a politikában, és az egész társadalom érzi.

„A magyar gyerekkönyvpiacon egy év alatt eladni valamiből harmincezer példányt, óriási nagy szó. Most érkezik a negyedik utánnyomás és szépen fogy most is a könyv, becsomagolva is. Ebből is látszik, hogy nagyon mellélőttek ezzel az LMBT ellenes politikával, mindamellett, hogy persze ijesztő az a tendencia, hogy szinte egyik napról a másikra átfordultunk ilyen spicli országgá, amiben magánszemélyek jelentik fel a könyvesboltokat és könyvtárakat amiatt, hogy ott van a polcokon akár a Meseország mindenkié, vagy a Szivárványcsaládokért Alapítvány által nemrég kiadott Micsoda család! című könyv.”

Rédai hozzáteszi, hogy emellett a verbális és fizikai agresszió és erőszak is megjelent, ami ijesztő.

„Döbbenetes dolgok történnek, amióta meghozták a melegellenes törvényt. Mintha nem létezne az az alapvető morális kiindulópont, hogy nem bántom a másikat. És ez mind ennek a politikának a számlájára írható. Ez egy hosszú folyamat, ami már 2010-ben az alkotmány átírásával elkezdődött, amikor definiálták, hogy a házasság egy férfi és egy nő köteléke. És onnantól kezdve fokozatosan haladtunk idáig. Lehet, hogy a Meseország… felgyorsította ezt a folyamatot, de ez létezett már, és szerintem mindenképp eljutottunk volna idáig. Azt látom, hogy a dolog felrázta a többség demokratikusan gondolkozó részét is, akiket sokkolt, hogy ez megtörtént. Megértették, hogy ez ellen már ki kell állni, mert ez most már tényleg nem elfogadható. A mesekönyv is része lett ennek a fellépésnek. És lett egy összefogás az LMBT és az őket támogató, változtatni akaró szervezetek között is. Együtt jobban és hatékonyabban tudunk fellépni, és amennyire lehetett, szerintem megerősödött az LMBT aktivizmus is.”

 

hvg.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux