NEHÉZ NEKEM ERRŐL BESZÉLNI – SKRABSKI FRUZSINA ÉS SZIKRA DOROTTYA VITÁJA
Skrabaski Fruzsina és Szikra Dorottya - két gyökeresen eltérő szemléletű gondolkodó. A konzervatív szellemiségű "Három királyfi-három királylány" mozgalom vezető alakja, Skrabaski fruzsina újságíró, buborékban akarja tartani gyermekét, Szikra Dorottya szociálpolitikus inkább olyan osztályba íratta volna a sajátjait, ahol cigány gyerekek is tanulnak. Eltérő szemléletük kiderül abból is, ahogy a nemrégiben elfogadott, sokak szerint homofób paragrafusokat is tartalmazó pedofiltörvényről gondolkodnak.
A „gyermekvédelmi" törvény módosításának homoszexualitásra vonatkozó passzusai miatt az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen. Ha nem abból indulunk ki, hogy ezt a passzust a kormány kizárólag a Brüsszel elleni szabadságharc egyik politikai-kommunikációs eszközeként találta ki, hanem tényleg vannak mögötte gyerekvédelmi célok, akkor mik lehetnek azok?
Skrabski Fruzsina: A törvény szövegét pontosan nem ismerem, és nem vagyok szakértő sem. Viszont van egy 7 éves kisgyerekem. Tavaly nyáron őt és három társát elvittem egy moziba, mert végre találtunk egy olyan filmet, amelyről azt gondoltuk, mindenkinek tetszik majd. Az előzetes szerint ez egy nagymamáról szólt, akit az unokája megnevel. 12 éven felülieknek jelölték a filmet, és az én kislányom akkor még csak 6 éves volt, szóval helytelenül jártam el. Az induló jelenet az volt, hogy a rakoncátlan nagymama egy nővel és egy férfival él együtt, és amikor megérkezett az unoka, épp a nővel csókolózott. Utána elkezdték cukkolni a kicsi, duci 12 éves lányt azzal, hogy ő biztos „buzi”, mert még nem volt pasija. Ekkor kivittem a gyerekeket a moziból, amit nagyon cikinek tartottak, mondták is, hogy ők már láttak mást is, miért vagyok ilyen prűd. De hogy válasszak így filmet? Az én nevelésembe ez nem fér bele. Határozott elképzeléseim vannak arról, hogyan neveljem a gyerekemet. Katolikus nő vagyok, vallásgyakorló. Fontos, hogy ha a gyerekem bemegy az iskolába, akkor ennek megfelelő impulzusokat kapjon a tanáraitól. Az általam képviselt Három Királyfi Három Királylány Mozgalom támogatja a „Boldogság óra” képzéseket. Ennek a lényege az, hogy a tanárokat kiképzik az együttműködéssel kapcsolatos és a kommunikációs képességek oktatására. Ez beépül a tanításba. Például, ha megy a matekóra, de a gyerekek nem figyelnek, akkor egy pillanatra megállnak, kicsit boldogság óráznak, majd folytatódik a matek. Azok, akik így tanulnak, jobb teljesítményt nyújtanak a társaiknál. De van más módszer is. Az osztályban mindenki húz egy nevet, de titkos, hogy ki-kit húzott. Az a játék, hogy egymás őrangyalaiként viselkednek. A hét végén pedig ki kell találni, ki kinek volt az őrangyala. Ezek a módszerek segítenek az empátia, az egymás elfogadásának képességét elsajátítani.
Szikra Dorottya: A legutóbbi kutatásunkban, amelyben nőkkel és családokkal foglalkozó civilszervezetekkel interjúztunk, nagyon határozott és egyöntetű vélemény alakult ki arról, hogy a pornográfia mennyire káros a gyerekekre és tenni kell ellene. A gyerekek az online térben mindenféle tartalomhoz hozzáférnek, innen szereznek tudomást a szexualitásról, sokkal korábban, ahogy az kívánatos lenne. Ez rendkívül káros hatással van a fiatal felnőtt korukra, amikor már párkapcsolataik vannak. Erre kell választ adni. Sokféle tennivaló lenne, hogy megvédjük a gyerekeinket a szexualizált tartalmaktól. A kérdésben felvetett törvény nem erről szól.
A törvény a meleg közösségekkel kapcsolatos tartalmakra fókuszál, amelyeket száműzni kell az iskolákból és 18 év alatt nem szabad elérhetővé tenni a médiában, úgymond a népszerűsítés elkerülése miatt.
S. F.: A „szexualitás öncélú ábrázolása” kifejezés szerepel a jogszabályban, ami a pornográfiát és mindenféle ilyen jellegű tartalmat is magában foglalja. Ezen túl én úgy értelmezem, hogy az iskolában lehet érzékenyítés, csak azt ne civilek, hanem az erre kijelölt szakemberek végezzék. Iszonyú fontosnak tartom, hogy a gyerekeket tanítsák együttműködésre, önkifejezésre, toleranciára, mások segítésére, befogadására. Vannak olyan képzések, amelyek segítik ebben a tanárokat. Csináltam egy filmet a Traumánkon innen és túl címmel, ami öt olyan emberről szól, akinek szörnyű gyerekkora volt, mégis tud normális életet élni. Egy tanár, egy szomszéd, egy barát meg tudja menteni a másik életét a bizalmával, befogadásával. Nekem szörnyű iskolai élményeim vannak. De elsőben és másodikban volt egy tanítónénim, a Marika néni. Azok a gyerekek, akik rossznak voltak kikiáltva, és tényleg állandóan az igazgatói irodában ültek, amikor a Marika nénihez jártak, másképp viselkedtek. Akkor sem volt könnyű velük, de szerettük, becsültük őket, a Marika néni színjátszókört csinált, ahol fontos szerepeket kaptak. Ő tudott olyan közösséget teremteni, amelyben mindenki jól érezte magát, az úgynevezett rossz és a jó gyerekek is. Ha valaki beteg volt az osztályban, rajzoltunk és elvittük neki. Nem ördöngösség ez, nem kell hozzá csoportterápia. Egy elhivatott tanár csodákat tud tenni.
A kormányoldal azzal érvel, hogy olyan törékeny, érzékeny időszakban, mint amilyen a kamaszkor, befolyásolhatja a fiatalok szexuális identitásának kialakulását, ha melegaktivistákkal, meleg témájú érzékenyítő tartalmakkal találkoznak.
Sz. D.: Kutatások mutatják, hogy azokban az országokban, ahol van az LMBTQ identitásokkal is befogadó szexuális felvilágosítás, vagy ahol azonos nemű párok nevelhetnek gyerekeket, nem lesz több meleg vagy transzszexuális személy, sőt mit több, nem születik kevesebb gyerek. Tehát a két dolog nem áll egymással ellentétben. Viszont az a támadás, amely a törvényből következik, nagyon súlyos traumákat és fájdalmat okoz. Bárkinek, aki nem heteroszexuális identitású. Ez az egy, amit elér ez a törvény. Illetve azt, hogy még több LMBTQ személy is azt fontolgassa, hogy elhagyja az országot. Ezt személyesen és szakemberként is rossznak tartom. Nem tartom azt sem megalapozottnak, hogy egy meleg pár ne nevelhessen gyereket. Semmilyen kutatás nem támasztja alá, hogy ilyen esetben a gyerek meleg lesz, vagy kevésbé lesz heteroszexuális, mint az a gyerek, aki hagyományos házasságban nő fel.
S. F.: Ez fontos vitatéma. Az Azonnalin megjelent nemrégiben egy írás, amely kutatásokra alapozva bizonyítja, hogy ott, ahol a melegérzékenyítést beengedik az iskolába, nő a fiatalok körében a magukat homoszexuálisnak vallók száma. Itt van a kulcskérdés. Lehet-e divatból valaki homoszexuális? Mert ha lehet, akkor a népszerűsítés nyilván növeli az esélyét.
Jó volna ismerni a kutatás módszertanát. A cikk szerint az Egyesült Államokban 2012 és 2020 között az LMBTQ-közösség aránya 3,5-ről 5,6 százalékra nőtt. Az általad idézett cikk kitér arra, hogy a legfiatalabb felnőttek közt, a Z-generációban 15,9 százalék jelezte, hogy az LMBTQ közösséghez tartozik, ami az Y-generációban mért érték csaknem duplája. A Z-generáció tagjai még annyira fiatalok, hogy nem tudjuk, a tényleges párválasztásuknál befolyásolja-e majd őket az, hogy pillanatnyilag mit éreznek. Az Y-generációnál látható növekedés amiatt is következhetett be, mert elfogadóbb a társadalom, nem jár kiközösítés a homoszexualitásért. Ők eddig is köztünk éltek, csak elfojtották az identitásukat.
S. F.: Erről nyíltan kellene beszélni. Ahogy arról is, ha valaki már nem akar homoszexuális lenni, emiatt felkeres egy pszichológust, megtalálja a saját nemi identitását, s kiderül róla, hogy heteroszexuális. Ilyenekről igen, lehetne beszélni, de úgy, hogy nem csapjuk egymást agyon egy furkósbottal. De ha már említetted a módszertant: állandóan felmerülnek ezek a kérdések, hogy „ki rendelte meg?”, „biztosan jól kérdezték-e le?”, „irányítottan kérdeztek-e?”.
Korábbi adatsorokból nekem magasnak tűnt a Z generációs 15,9 százalék.
Sz. D.: De nem magas. Történelmileg tudjuk, hogy körülbelül az emberek 10 százaléka érintett.
S. F.: Most mondasz egy számot, de én meg úgy tudom, hogy történelmileg 3 százalék. De ahhoz, hogy dönteni tudjak a gyerekemről, és te is dönteni tudj a sajátodról, ilyen információkat biztosan kellene ismernünk.
Sz. D.: Szerintem van még egy dolog, amit érdemes tudni. Az pedig az, hogy olyan társadalmi berendezkedésben élünk, amelyben a heteroszexualitás a norma. Ha hatalmi dimenzióban gondolkodunk, akkor azt mondhatjuk, hogy a heteroszexualitást tartja normálisnak a társadalom, és ennek nagy ereje van. A kutatások azt mutatják, hogy óriási küzdelem az embernek önmagával, ha rájön, hogy nem felel meg ennek az úgymond normalitásnak. És nem jó kedvükből lesznek nem heteroszexuálisok. Komoly küzdelem számukra ez a sors a családjukkal és a társadalommal. Rossznak tartom, ha ezt az utat még meg is nehezítjük.
S. F.: Nehéz nekem erről beszélni, hiszen összesen három homoszexuális embert ismerek.
Vagy többet is, csak félnek előbújni.
S. F.: Megkérdeztem a meleg ismerőseimet, hogy mit szeretnének a melegek. A háromból ketten is azt mondták, hogy nehéz volt az identitásukat elfogadtatni a saját környezetükkel, korábban csúfolták, bántották is őket. Én is kicsúfolt, kiközösített általános iskolás gyerek voltam, máig nem tudom miért. Rosszul esett, minden este sírtam. Igazából mindegy, hogy kit miért csúfolnak. Ha az iskolában bevezetnének együttműködési képességet fejlesztő, figyelmességet javító dolgokat, az már sokat segítene. Illetve nekünk szülőknek úgy kell nevelnünk a gyerekeinket, hogy ha sírni látnak egy másik gyereket, akkor menjenek oda megvigasztalni. Ha a társadalomban, a szülőkben ilyen hozzáállás lenne, akkor szerintem mindegy, hogy egy gyerek lányos vagy más miatt csúfolják, az lenne a ciki, aki kiközösíteni akar, és az lenne a jófej, aki együttműködő. Volt most egy kutatás, amiből kiderült, hogy a magyarok elfogadóak a melegekkel. Az egy másik dolog, hogy a család hogyan fogadja ezt.
A törvény arról szól, hogy ez a téma a család dolga, semmi keresni valója a nemi identitás kérdésit feszegető témáknak az iskolában.
S. F.: Az én egyházam a homoszexualitást, mint cselekedetet, bűnnek tartja. Nyilván, ha kiderülne bármelyik barátomról, rokonomról, hogy a saját neméhez vonzódik, továbbra is szeretném és támogatnám. De az egyház azt mondja, hogy bűn a homoszexuális aktus, inkább éljen egyedül aki a saját neméhez vonzódik, ne legyen párkapcsolata. Ha én katolikus vagyok, akkor jogom van azt gondolni, hogy ez bűn. Személyesen persze nem gondolom ezt, igen, van, aki homoszexuális. Hogy miért és lehet-e divatból, az egy másik kérdés.
Sz. D.: Valóban jó lenne az iskolákban, óvodákban egymás elfogadására nevelni. Ugyanakkor ezt borzasztó nehéz olyan környezetben megtenni, ahol a politikai propaganda ellenségképeket gyárt. Tudjuk európai összehasonlító vizsgálatokból, hogy a menekültellenes kampányoknak hatásuk volt az emberekre, idegenellenesebbek lettek. Rémisztő, hogy a politika el tudja érni az emberek közötti gyűlölet mélyülését. Az iskolában a gyerekek „migráncsosat” játszottak abban az időben. Ezek a gyerekek így nőnek fel. A kormány ezt a kampányt végig csinálta olyanokkal, akik nem voltak vagy nem maradtak Magyarországon. De ha ezt megteszi olyan honfitársainkkal, akik köztünk élnek…
S. F.: … ezt nem hiszem.
Sz. D.: De a melegellenes érzületre propaganda épül. Már a Médiaworks birtokában lévő vidéki lapok címoldalán is föltűnt az azzal való rémisztgetés, hogy a homoszexualitás veszélyeket rejt a gyerekeinkre nézve.
S. F.: Szerintem, ha nem beszélünk erről tisztán, akkor az ellene van a kommunikációnak.
Sz. D.: Én attól tartok, hogy ez tovább megy, eléri azt, hogy emberek ne merjenek előbújni, az új ellenség pedig a homoszexuálisok lesznek. Már többször hallottam társalgási beszélgetésben azt a fordulatot, hogy „ránk akarják erőltetni ezt az LMBTQ izét”. Sajnos ez a kampány lassan eléri az embereket, s ez végtelenül veszélyes. Nehéz kooperációt és megértést építeni lent, az iskolában, ha közben mossák az agyunkat.
S. F.: Vannak megalapozott és alaptalan félelmek. Az egészséges félelmet nem is szabad kiirtani az emberből. Maradjunk az LMBTQ témánál! Engem mélységesen felháborít és pornográf tartalomnak tartom azt, hogy a Pride vonuláson papi ruhába öltözött ember a nemi szervét lengeti. Nekem ez nem fér bele. És az se, hogy véletlenül ezt meglássa a gyerekem. De ha azt mondom, hogy félek a Pride-tól, akkor rám fogják, hogy homofób vagyok. Pedig abszolút nem. Reális félelmeim vannak, rosszat tapasztaltam egy Pride-on. Ugyanez a migráns-téma is. Ha egy közvéleménykutató kérdésére valaki azt válaszolja, nem akarja, hogy a szomszédjába migráns költözzön, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy idegengyűlölő. De vállalom: buborékban szeretném felnevelni a gyerekemet, igen. Ebben az iszonyatos világban biztosítom neki azt, hogy jó társasága legyen a cserkészetben, az iskolában, jó emberekkel ismerkedjen meg. Így tudom elérni, hogy találjon normális párkapcsolatot, férjet, legyenek jó barátai, akikre számíthat. Ő egyke, nehezen született, tíz évnyi lombikozás után. Szeretném megadni, hogy ha meghalok, legyen biztos szociális háttere.
Sz. D.: Amikor a gyerekeim kicsik voltak, Gyöngyös mellett laktunk. Nehéz volt középosztálybeliként olyan iskolát találni, ahová kicsit más gyerekek is beférnek és ahol cigány gyerekekkel lehet egy osztályba járni. Mi kifejezetten ezt szerettük volna. Érdekesek voltak azok az iskolaválasztást megelőző bemutatók, ahol arról próbáltak minket biztosítani, hogy biztosan nem lesz cigány gyerek az osztályban. Ez végtelenül felháborít. A magyar iskolarendszer szegregál és arra tol minket, hogy buborékban legyenek a gyerekeink. Ahhoz képest is, hogy az ember szereti buborékban tartani őket, hiszen meg akarja védeni őket egy sor rossz dologtól. De miért gondolod, hogy a kormány leáll a melegellenes propagandával?
S. F.: Elhiszem, hogy az idegenellenesség nő, de a homofóbia nem fog.
Sz. D.: De miért nem?
S. F.: Mert nem melegellenes a magyar társadalom. Pride-ellenes. Erőszakos bunkósbot-ellenes. Jobboldali újságíróként kétpercenként lehomofóboznak, lefasisztáznak. Ez nagyon rossz.
Sz. D.: Értem, amit mondasz, de ha ilyen problémákat akartak volna szabályozni, akkor nem egy ilyen törvényt írnak.
S. F.: Az aktivistákra van ez a törvény kihegyezve, ha jól értem. A harcos LMBTQ szervezetek nem férnek bele.
Sz. D.: Az örökbefogadásnál is az történt, hogy több törvényt és az alkotmányt is módosították annak érdekében, hogy egyedülállók ne fogadhassanak örökbe. Abból a célból, hogy ne kerülhessen gyerek meleg párokhoz. Nem csupán arról szól tehát a dolog, hogy ideológiailag erősíti magát a kormány, hanem nagyon konkrétan kizárnak örökbefogadásra váró gyerekeket és örökbe fogadni vágyó leendő anyákat és apákat. Szakpolitikai abszurdum, hogy Novák Katalin diszkrecionális jogköre arról dönteni, alkalmas-e valaki egyedülálló szülőként az örökbefogadásra. Ezt majd úgy ellenőrzi, hogy bemegy az emberek hálószobájába megnézni, kivel hálnak.
S. F.: Én olyan szinten védem az árva gyerekeket, hogy a legszívesebben egy karddal lekaszabolnék mindenkit, aki bántani merné őket. Az árva gyerekekkel kísérletezni a legnagyobb gonoszság. Hatalmas hátránnyal indulnak. Én egy ilyen gyerekkel nem kísérleteznék, hogy jó-e neki, ha két apukája van. Két apuka önmagában hátrány.
Sz. D.: De a két apuka vagy két anyuka azért hátrány, mert a társadalom nem fogadja el.
S. F.: Mert nem ez az átlagos, nem ez a normális. Én a gyerek érdekét nézem. Úgy képzelem, hogy ez nem jó.
A túloldalon a rettenetes gyermekvédelmi rendszer van. A kalocsai gyermekotthonban rendszeresek voltak a verések, a megalázások, a kínzások. Ez jobb a gyereknek egy szerető, meleg párnál?
S. F.: Ez egy konstruált vita. Vannak biztos modellek. Böjte Csaba ferences rendi szerzetesnek hatezer olyan gyereke volt, akiről lemondtak a szülei. A hatezerből egy sincs börtönben, pedig majdnem mindegyikük szülei börtönben voltak. A hatezerből egyik sem alkoholista. A legidősebbeknek családjuk van.
Sz. D.: Most az a helyzet, hogy rengeteg gyereket kiemelnek, akár szerető, heteroszexuális családból is, a törvény ellenében, anyagi problémák miatt. Ez igazi nagy tragédia. Arra mutat rá, hogy a szociálpolitikai és családpolitikai rendszerünk mennyire nem jól működik. Nagyon kevés az elérhető szolgáltatás, és alig kapnak közvetlen anyagi segítséget ezek a családok.
