Orbán az európai jobboldal vezetője akar lenni, de homofóbiával ez nem fog menni
Nemcsak az EU vezetőit háborította fel az új magyar törvény, melegellenességgel kampányolni már az európai szélsőjobboldali politikusoknak is kínos. Az európai jobboldal vezető szerepére vágyó Orbán Viktor Magyarországon nyert már választást az ellenségkép keresésével, a nemzetközi főpróba azonban nem jól sült el.
Tőle szokatlan módon, futballstadion helyett egy ablaktalan, brüsszeli helyiség tárgyalóasztalánál töltötte a múlt szerdát Orbán Viktor. Miközben a müncheni Allianz Arénában a magyar válogatott élvezetes meccsen döntetlent játszott a németekkel, a focimeccseket soha ki nem hagyó miniszterelnök kivételesen nem a VIP-páholyban, hanem 600 kilométerrel arrébb, Giorgia Melonival, a szélsőjobboldali Olasz Testvérek (Fratelli d’Italia – FdI) elnökével vacsorázott.
Hogy pontosan miről beszéltek, arra Havasi Bertalan, Orbán sajtófőnöke is csak utalt, e szerint a két politikus a hagyományos családmodell, a közös kulturális és vallási gyökerek erősítése mellett az európai jobboldal egyesítéséről tárgyalt. Meloni nem teljesen ismeretlen a magyarok számára, 2019-ben ő volt az, aki meghívta a magyar kormányfőt római rendezvényükre, ahol Orbán két szelfizés közben azt is elárulta, hogy a politikai palettán az Olasz Testvérektől kicsit jobbra áll. Ez utóbbi mindenképpen meglepő kijelentés, ha figyelembe vesszük, hogy az FdI gyökerei az olasz fasizmusig nyúlnak vissza.
Az elmúlt években nem ez volt az első alkalom, amikor a magyar kormányfő az európai jobboldal, vagy néhány esetben szélsőjobboldal vezetőinek társaságát kereste. A hasonló találkozások azonban azután szaporodtak meg igazán, miután a Fidesz idén márciusban, az egyre gyakoribb tányércsörömpölések után kilépett az Európai Néppártból – Orbán Viktor azóta is rendületlenül keresi a szövetségeseket, akikkel szellemi vezetése alatt létrehozhatná az új európai jobboldali egységet.
Ez egyáltalán nem könnyű feladat. Az európai jobboldali pártok megosztottsága különösen szembetűnő volt áprilisban, amikor Orbán Budapesten nem Melonit, hanem politikai riválisát, Matteo Salvinit és Mateusz Morawieckit invitálta meg, hogy mutassa: az új, szélsőjobboldali európai szövetség élére áll. Hiába várták sokan, hogy – ahogy a Frankfurter Allgemeine Zeitung hívta őket – Európa vezető nacionalistái valamiféle új pártszövetség megalakulását jelentik be, a próbálkozás szóba sem került, elmaradt az akkor tervezett, következő egyeztetés is, sőt nem sokkal később Salvini már arról beszélt: ő a szélsőjobboldali európai ernyőszervezetet úgy képzeli el, hogy abban az Európai Néppárt tagjaként vesz részt a Fidesz – és természetesen magának tulajdonította a kezdeményező szerepet.
Ha Orbán terve mégis működne, nagy esély lenne rá, hogy a magyar kormányfő a nemzetközi politika porondján is letegye névjegyét. Számításait azonban könnyen keresztülhúzhatja az a melegellenes törvény, mely
nemcsak az Európai Unió állam- és kormányfői, hanem még saját lehetséges európai szövetségesei között sem aratott sikert.
Közösen, de külön irányba
Az állam- és kormányfőktől elszigetelődés az elmúlt napok eseményei alapján azoknak is nyilvánvaló, akik nem követik olyan szorosan az Európai Unió történéseit. Az eredetileg a pedofilokról szóló, a Fidesz retorikájában már "gyermekvédelminek" hívott, kritikusai szerint viszont homofób törvény a szokottnál is erősebb vitákba torkollott a brüsszeli vacsora után egy nappal, szintén Brüsszelben tartott EU-csúcson.
„Nyolc éve ismerjük egymást, de ez most megérint. Látod, mennyi LMBTQ-fiatal követ el öngyilkosságot. Kisebbségbe taszítasz embereket, ami borzalmas egy európai országban” – mondta a Financial Times szerint Orbánnak a vitában Xavier Bettel, Luxemburg nyíltan meleg miniszterelnöke.
„Fájdalmasnak” nevezte a törvényt Sanna Marin finn kormányfő is, akit azonos nemű szülők neveltek fel. A lett miniszterelnök, Krisjanis Karins pedig azt üzente magyar kollégájának, hogy ha tényleg hisz Istenben, akkor toleránsnak kell lennie. Ezekről pénteken reggel a Kossuth rádióban Orbán azt mondta "szokva vagyunk" az uniós kritikákhoz, "durva támadások is voltak, de mindenkit megnyugtathatok, hogy senkinek nem maradtam adósa".
A támadásokra és az értetlenségre valószínűleg Orbán Viktor is számított, erre utal, hogy narratívája azóta is mindenhol ugyanaz: a gyerekek szexuális felvilágosítása kizárólag a szülő feladata. Péntek reggeli interjújában úgy fogalmazott: Nyugat-Európában úgy döntöttek, hogy NGO-k, LMBTQ-életformát népszerűsítő szervezetek érzékenyítő kampányt csinálhatnak az iskolákban, Európa másik fele pedig azt mondja, hogy itt másképp van, és a gyerek az nem magánügy.
Mark Rutte holland miniszterelnök kritikáit ugyan visszaverheti és itthon értékelheti Orbán úgy, hogy az gyarmattartó tempóról és übermensch szemléletről tanúskodik, de az már kétségesebb, jól kalkulált-e, amikor arra számított, egy ilyen radikális lépéssel tetszést arat saját jelenlegi körein belül. Az európai szélsőjobb pártjait eddig sem volt könnyű egy esernyő alá terelni, hiszen minden tagállamban különböző ideológiai köntösben, saját választóik preferenciái szerint politizálnak.
A vákuum, melybe a kilépéssel Orbán Viktor és a Fidesz került, nemcsak politikai, hanem ideológiai színtéren is szembetűnő. A magyar kormányfő által megálmodott „európai reneszánsz” ugyanis csak addig hangzik jól, amíg a keresztény-konzervatív értékek és a család védelme alatt kell egyesíteni az erőket.
„Ha együttműködést akarnak, akkor az ellentéteket a háttérbe kell szorítani, és egy központi minimumra kell koncentrálni. Ezek még mindig ugyanazok, mint 2005-ben: hazafiasság, család, kereszténység, iszlámellenesség” – sorolta az egységet adó jelmondatokat az osztrák Profil magazinnak Andreas Mölzer. A politikus nem a levegőbe beszélt, korábban az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) EP-képviselője volt, de dolgozott Jörg Haider kulturális tanácsadójaként is.
Ami azonban a központi minimumon felül van, az pont elég arra, hogy megmutatkozzanak az alapvető különbségek. Ezeket már a Mölzer által említett 2015-ös menekültválság alatt sem söpörték a szőnyeg alá: Olaszországban például nem aratott osztatlan sikert, hogy Orbán Viktor vehemensen ellenezte a menekültek kötelező szétosztását, amivel éppen az olaszokat tehermentesítették volna. Hasonló nézeteltérések vannak Oroszországgal szemben is. Míg Lengyelország erősen Moszkva-ellenes, a magyar kormány egyre inkább oroszbarát politikája és közelsége a Kremlhez nehéz pillanatokat okoz a jobboldali szövetségen belül.
Az pedig most kiderült: a homofóbia a tagállamok többségében nemhogy nem fér bele, hanem egyenesen kínos téma.
Nem mindegy, ki az ellenség
Ami hasznos lehet a Fidesznek itthon, az már egyáltalán nem biztos, hogy jó fogadtatásra talál a nemzetközi színtéren. Magyarországon a kormányfő saját szavazóbázisa megszólításán túl leginkább az ellenzéki összefogás szétzilálására használta fel a pedofilokat a melegekkel összemosó törvényt. Itthon ebben a kezére játszik az is, hogy közvélemény-kutatások szerint Magyarországon 46-59 százalék közötti azok aránya, akik egyértelműen elutasítják a homoszexualitást.
Míg azonban itthon az ellenségkép keresésével választást lehet nyerni, Európában a homofóbia már olyannyira kínos, hogy azt nemcsak a progresszív, hanem a szélsőjobboldali pártok sem tűzik a zászlójukra. Sokatmondó, hogy Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője a Magyar Nemzetnek nemrég adott interjújában az erre vonatkozó kérdésre gyorsan a muszlimokra terelte a szót.
„Az országunkban a tömeges bevándorlás miatt egymillió muszlim él. Nem állítom, hogy mindannyian rossz emberek vagy bűnelkövetők lennének, de tény, hogy egy olyan kultúrát hoztak magukkal, ami ma sok holland nagyvárosban ellehetetleníti, hogy a homoszexuálisok biztonságban érezzék magukat” – próbálta megtalálni a közös nevezőt Wilders.
Nem kevésbé kellemetlen téma a melegellenesség francia vagy az olasz politikában sem. Marine Le Pen, a szélsőjobboldali francia Nemzeti Gyűlés elnöke a 2017-es elnökválasztási kampányban például azzal próbálta megnyerni az LMBTQ-szavazókat, hogy ha ő lesz az elnök, megvédi őket a muszlim erőszaktól. Jelenleg egyedül az „LMBTQ-mentes övezeteket” bevezető lengyel kormány és a magyar példát másoló Szlovénia az, mely a témában valóban szövetséget vállalt Orbánnal. Igaz, a lengyelek már legszívesebben le is másolnák azt: Przemyslaw Czarnek oktatási miniszter egy interjúban úgy vélte, egy az egyben le kellene másolniuk a jogszabályt.
Ekkora nemzetközi ellenállásba ütközve arra sem könnyű választ találni, miért érte meg Orbánnak ilyen látványosan szembeszállni szinte az összes európai tagállammal, és megkockáztatni, hogy ezúttal nemcsak az uniós állam- és kormányfők, hanem saját lehetséges szövetségesei is elfordulnak tőle. Akár tesztelni akarta a jobboldali összefogást, akár hiba csúszott a számításaiba, a stratégiát valószínűleg újra kell gondolnia.
Ehhez pedig nem lesz elég, hogy a kormánysajtóban az elmúlt napokban egyre több olyan hír jelenik meg, melyek békés Pride-tüntetőkre támadó muszlim bevándorlókról szólnak.
