Könyvajánló: Patrick White - Az élet fája

650 oldal                                                        Magvető Kiadó 1972

Eredeti cím: The Tree of Man                        Fordította: Vajda Endre

Egy félszázad szolgál keretül ehhez a családregényhez, amelyben buddenbrooki ritmussal követik egymást a nemzedékek. A főhős, ez az egyenes gerincű, jóindulatú, keményen dolgozó ember, földi javainak gyarapítása mellett hamleti problémák kíséretében él, állandó emberkereső és "istenkereső" szenvedéllyel, hogy szabaduljon sűrű, mégsem tragikus magányából. Szűkszavú, balladai villanású epizódok és széles tablók váltakoznak a regényben, a külső valóság hiteles rajzával és az ösztönélet döbbenetes ellentmondásainak feltárásával, álom és képzelet anyagának keverésével, a mindennapi jelenségek már-már ősképpé mitologizálásával, a természet démoni erejének érzékeltetésével - árvízben, tűzvészben, aszályban; templomban, kocsmában, halottas házban, csendes otthonban -, erőszak, áhítat, mámor, ihlet, építés és pusztulás közepette... Ezért a művéért kapta meg az író a Nobel-díjat.

Molyos értékelések

Patrick White (London, 1912. május 28. – Sydney, 1990. szeptember 30.valódi neve Victor Martindale)) ausztrál regény- és drámaíró. 

Az 1973-as irodalmi Nobel-díj birtokosa, (máig az első, és egyetlen ausztrál) aki 1935-től haláláig 12 regényt alkotott, továbbá két novelláskötete és nyolc színdarabja jelent meg. A 20. századi angol nyelvű irodalom egyik legnagyobb alakja.

Gazdag és konzervatív ausztrál család gyermeke volt. White fiatal éveit kis megszakításokkal Angliában töltötte. Brit iskoláját utálta, ausztrál eredete és már akkor jelentkező homoerotikus hajlama miatt nem találta sem Cheltenhamben, sem Cambridge-ben a helyét (Cambridge-ben 1932 és 1935 között tanult német és francia irodalmat). A szerelem azonban az egyetemen is megtalálta, Ronald Waterall iskolatársa személyében. Több szerencséje volt később a londoni művészvilágban, a színházak között, ahol újságírással próbálkozott, majd színdarabokat is írt. A második világháborúban a Közel-Keleten szolgált, ahol megismerkedett egy görög katonával, Manoliosz Laszkarisszal. Élettársak letek, s a szerelem egészen White haláláig, 1990-ig tartott. A negyvenegynéhány évet kis megszakításokkal White Sydney melletti farmján töltötték.

Az élet fája, ez a félreérthetetlenül ausztrál pionírtörténet 1954-ben meghódította az irodalmi közvéleményt szerte a művelt országokban (magyarul is megjelent 1972-ben), s ezután minden művét felkapták: 1957-ben a Voss címűt, amelyet a modern ausztrál regényirodalom legerőteljesebb alkotásaként tartanak számon, 1961-ben Az égi szekér utasait, egy rendkívüli pszichológiai éleslátásról tanúskodó, különcöket bemutató regényt, a mesterien szerkesztett, technikai bravúrokban, gondos ellenpontozásban, árnyalt jellemábrázolásban gazdag Színes üveggolyót (1966). A csak 1979-ben megjelent Twyborn-ügy az egyetlen műve, amelyben alternatív szexualitást ábrázol. Ám még ebben sem azonosul egyik hősével sem, és csak 1981-es memoárjában beszél egészen addig sikerrel elrejtett magánéletéről.White egészen sajátságos módon vélekedett önnön szerelmi életéről. A homoszexualitás "állapotától" idegenkedett, önmagát nem annyira homoszexuálisnak tartotta, mint inkább "olyan elmének, aki az emberek lelkéhez a nemüktől függetlenül vonzódik". A Twyborn-ügy (=kettősen-született) tárgya nyilvánvalóan ebből a felfogásból született: figyelemre méltó benne a nemek közti átjárhatóság, amivel arra ösztökél, hogy megkérdőjelezzük az emberek gondolkozásában kialakult sémákat és hallgatólagosan elfogadott merev szerepeket. E szerepek gyors és általános kialakulására a legjobb példa a mai melegközösség elutasító magatartása a biszexuális és átoperált egyének irányában. "A nemek közötti különbség nem rosszabb, mint megdöbbentő hasonlóságuk" - írja.

A könyv elérhetőségei: