Ugrás a tartalomra
x

Homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni világnap, 2021. május 17.

A homofóbia, transzfóbia, interszexfóbia és bifóbia elleni világnapot (IDAHOBIT) minden év május 17-én tartják. A dátum onnan ered, hogy 1990-ben ezen a napon törölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a homoszexualitást a Betegségek nemzetközi osztályozásából.

Ennek ellenére még ma is sokakat ér hátrányos megkülönböztetés azért, mert a saját nemükhöz (is) vonzódnak, mert azok akik, mert úgy fejezik ki magukat ahogy, vagy egyszerűen mert a nemi jellegeik eltérnek az átlagostól. Némely országokban a törvények börtönnel sújtják ezeket az embereket, több országban halálbüntetés is járhat. Azokban az országokban is, ahol nem ilyen a helyzet a diszkrimináció és a fizikai bántalmazások még mindig gyakoriak. Világszerte nagyon kevés azon országok száma ahol igyekeznek a teljes társadalmi és jogi egyenlőség elérésére.

Minden évben május 17-én, ez a világnap arra szólít fel, hogy további kezdeményezésekre és cselekvésre van szükség. A világ több mint 100 országában, minden kontinensen, Albániától Zimbabwéig különböző rendezvényeken (kiállításokon, vitákon, TV és rádióprogramokban, stb.) egyesületekkel, szervezetekkel, önkormányzatokkal és kormányokkal közösen hívják fel a figyelmet az előttük álló feladatokra.

"Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. A homofóbia, a transzfóbia és a bifóbia elleni világnapon az Európai Unió újólag megerősíti, hogy szilárdan elkötelezett amellett, hogy a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális (LMBTI) személyek tekintetében tiszteletben tartsa, védje és előmozdítsa az emberi jogok maradéktalan és egyenlő érvényesítését.

A világon továbbra is számos ember szembesül nap nap után erőszakkal, kirekesztéssel és megkülönböztetéssel valós vagy vélt nemi irányultsága és nemi identitása, vagy nemi jellemzői miatt. Az EU-t különös aggodalommal tölti el, hogy az azonos neműek közötti, beleegyezésen alapuló kapcsolatot 69 országban bűncselekménynek tekintik, és közülük 11 országban továbbra is halálbüntetést von maga után a homoszexualitás.

A Covid19-világjárvány hatására még intenzívebbé vált az LMBTI-személyekkel szembeni erőszak és megkülönböztetés, amely egyebek mellet kapcsolati erőszak, online és offline gyűlöletbeszéd és gyűlölet-bűncselekmények formáját ölti. Az LMBTI-személyek az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele során gyakran szembesülnek megbélyegzéssel és megkülönböztetéssel. A világjárvány ezenfelül a civil társadalom mozgásterének beszűkülését vonta maga után, és nőtt az LMBTI-személyek jogai mellett síkra szálló emberijog-védők önkényes letartóztatásának és fogva tartásának, az ellenük elkövetett fizikai támadásoknak, illetve az ezekből fakadó pszichológiai trauma eseteinek a száma. Az ilyen cselekmények elfogadhatatlanok, és az EU hangsúlyozza a büntetlenség megszüntetésének jelentőségét.

Az EU globálisan fellép az LMBTI-személyekkel szemben elkövetett megkülönböztetés – így a homofób, bifób és transzfób erőszak – minden formájának megelőzése és elítélése érdekében, és az élet minden területén előmozdítja az LMBTI-személyek esélyegyenlőségét. Fontos, hogy az egész világon folytatódjon a megkülönböztetéshez vezető jogszabályok, szakpolitikák és gyakorlatok – így az azonos neműek közötti, beleegyezésen alapuló kapcsolat kriminalizációja – elleni küzdelem. Az ilyen gyakorlatok aránytalan mértékben veszélyeztetik az LMBTI-személyeket a munkanélküliség, a társadalmi kirekesztődés és a szegénység tekintetében is.

Az EU továbbra is az LMBTI-személyek emberi jogai maradéktalan és egyenlő érvényesítésének biztosítása érdekében tett erőfeszítések élharcosa marad. Az EU mind az Unióban, mind pedig azon kívül, az élet minden területén előmozdítja az egyenlőséget a megújult belső és külső szakpolitikai kerete – különösen az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó, a 2020–2024-es időszakra szóló uniós cselekvési terv, valamint a Bizottság által most először kidolgozott, a 2020–2025-ös időszakra szóló, az LMBTIQ-személyek egyenlőségéről szóló stratégia – segítségével.

A homofóbia, a transzfóbia és a bifóbia elleni világnap ez évi tematikájával – Együtt: ellenállás, támasz, gyógyulás – összhangban az EU továbbra is síkra száll a szexuális irányultság és a nemi identitás alapján történő megkülönböztetéssel szemben, kiemelve az LMBTI-személyek kiszolgáltatott helyzetét a Covid19-járvány utáni helyreállítás során, és méltányosabb, inkluzívabb és fenntarthatóbb társadalmak megteremtésére szólít fel. Az Európai Unió politikai párbeszédet fog folytatni a partnerországokkal és a továbbiakban is támogatja majd a civil társadalmi szervezeteket és az emberijog-védőket annak érdekében, hogy az LMBTI-személyek tekintetében védjék és mozdítsák elő az emberi jogok maradéktalan és egyenlő érvényesülését, valamint hogy tiszteletben tartsák a sokszínűséget.

Mindennap valamennyiünk közös erőfeszítésére van szükség ahhoz, hogy biztosítani tudjuk minden embernek az ahhoz való jogát, hogy az lehessen, aki akar, és azt szerethesse, akit választ."

Az Európai Tanács főképviselőjének az Európai Unió nevében tett sajtónyilatkozata.

Transzfóbia:
Egy olyan kifejezés, ami az idegenkedés, ellenszenv, félelem vagy diszkrimináció leírására szolgál a transz személyekkel szemben.

Homofóbia:
Egy olyan kifejezés, ami az idegenkedés, ellenszenv, félelem vagy diszkrimináció leírására szolgál a homoszexuális (meleg, leszbikus) személyekkel szemben.

Bifóbia:
Egy olyan kifejezés, ami az idegenkedés, ellenszenv, félelem vagy diszkrimináció leírására szolgál a biszexuális személyekkel szemben.

Interszexfóbia:
Egy olyan kifejezés, ami az idegenkedés, ellenszenv, félelem vagy diszkrimináció leírására szolgál az inter(szex) személyekkel szemben.

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux