Előbújó dokumentumok: a meleg és leszbikus közösségek története Közép- és Délkelet-Európában, 1945–1999
A Blinken OSA Archívum az Előbújó dokumentumok című online kiállítást a Háttér Archívum és Könyvtárral közösen hozta létre. A kiállítás egy „dokumentumokból összeálló kiáltvány”, amely nemcsak betekintést nyújt a szexuális kisebbségekkel szembeni diszkrimináció közép- és délkelet-európai történetébe, de cáfolja is a most újra felerősödő vádakat.
Az online kiállítás hozzá szeretne járulni az LMBTQI+-közösségek és -mozgalmak megíratlan történetének feltárásához és bemutatásához. Ennek érdekében a szervezők felhívással fordulnak ezen közösségek tagjaihoz, hogy saját dokumentumaik felajánlásával segítsék a projektet!
Mindez jól illeszkedik a domináns történelmi narratívák kiegészítésére, vagy felülírására törekvő közösségi, illetve részvételi archívumi gyakorlatokba.
Öt nőalak Szatinán, az ún. „leszbikus faluban”. A magyarországi leszbikus szubkultúrában egészen sajátos helyet foglal el egy dél-baranyai zsákfalu, Szatina. Az itteni, zöld ideológián alapuló leszbikus kolónia ötlete az 1980-as évek végére nyúlik vissza, amikor ideköltözött Gordon Agáta írónő a barátnőjével, és később felfedezték, hogy egy másik női pár is él a faluban. Később barátaik, kapcsolataik révén újabb leszbikusok költöztek Szatinára. Volt, amikor tíz leszbikus is élt a faluban (köztük Bán Mari, Tímár Magdi és Schmied Gerda), és nyaranta a barátok látogatásával még nagyobb volt a létszám. Az egykori leszbikus közösség emlékét mind a mai napig őrzi az egyik épület verandájának falán található freskó, amely öt nőalakot ábrázol
Közösségi levéltárak, részvételi archívumi kezdeményezések
A levéltárak és az ott dolgozók is alakítói annak, hogy mi lesz a társadalom történelmi emlékezetének része. A gyűjtőkör fogalma eleve azt feltételezi, hogy bizonyos szempontrendszer szerint megkülönböztetnek megőrzendő és nem (vagy nem az adott intézményben) megőrzendő jelenségeket. De a megőrzendőnek talált dokumentumok sem semleges térben lebegnek az archívumban: a különböző forrásokat a levéltárosok adott intézményi irányelvek alapján rendszerezik. Ez pedig nyilvánvaló hatással van a dokumentumok környezetére: milyen kontextusban, milyen történetek részeként vagy lenyomataként jelennek meg, mely további forrásokkal kerülnek kapcsolatba és melyekkel nem? A levéltár továbbá nemcsak megőrzi a dokumentumokat, de fel is dolgozza azokat. Ennek része a velük kapcsolatos olyan alapinformációk rögzítése, mint például a cím, a keletkezés dátuma, műfaji meghatározás, tartalmi összefoglaló, de a leírás során földrajzi vagy tematikus kulcsszavakat is meg szokás állapítani. Ezek a forrásokhoz való hozzácsatolása már egyfajta értelmezési keret előzetes megteremtését jelenti.
A fenti, hagyományos levéltári modellel szemben jelentek meg a részvételi levéltári gyakorlatok. Ezeknek a zászlóshajói főképp olyan közösségi archívumok, amelyek adott, általában kisebbségi közösségek emlékezetét az adott közösség tagjainak a bevonásával maguk igyekeznek megőrizni. Hogy ezt miért nem bízzák a hagyományos levéltárakra? Ez azért válhatott szükségessé, mert a hagyományos levéltár már csak infrastrukturális igényei miatt is gyakran a mindenkori hatalomhoz vagy az elithez kötődik, működtetése pedig exkluzívvá vált, amennyiben szakmaiságot követel meg. Félő tehát, hogy nemcsak a levéltár figyelme nem tud kiterjedni a társadalom egészére, de sokan úgy érzik: egyrészt, a levéltárba csak egyetemet végzett (és fehér férfi) kutatók léphetnek be, hogy a forrásokat megismerhessék, másrészt pedig az archívum csak a fontos emberek iratait gyűjti.
Mindez ahhoz vezethet, hogy a marginalizált társadalmi csoportoknak mind az emlékei, mind az azok értelmezéséhez szükséges ismeretanyag kívül marad a levéltárakon, és így történetük nem lesz része a társadalmi emlékezetnek.
Leszbikus táborok Jugoszláviában, 1988 és 1989. Az első leszbikus tábort a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságban az LL csoport szervezte. A Rab-szigeten 1988. augusztus 10. és 24. között zajlott, és mintegy harminc résztvevőt vonzott Nyugat-Németországból, Angliából, Írországból, Portugáliából, Ausztriából, Hollandiából és Jugoszláviából. A következő évben újabb tábort szerveztek a Soca folyón, ami Szlovéniából, Horvátországból és Szerbiából vonzotta a leszbikusokat és feminista aktivistákat. A leszbikus kezdeményezések között a leszbikus táborok fontos szocializációs, kommunikációs és szervezetépítési események maradtak még a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása után is.
A hagyományos levéltári modelltől eltérő részvételiség a levéltár működésének szinte minden szintjén üdvös változtatásokat jelenthet. Törekedni kell arra, hogy a levéltár gyűjteménye bárki számára a lehető legkönnyebben hozzáférhető legyen, különös tekintettel azokra a társadalmi csoportokra, akiknek a történeteit a dokumentumok megörökítik: őket lehetőleg a feldolgozásba is be kell vonni. Ez a levéltár érdeke is, hiszen az érintettek tudásával pontosabb leírások születhetnek, új összefüggésekre derülhet fény, sőt, ha az érintettek saját gyűjteményekkel gazdagítják is a levéltárakat, azok a hagyományostól eltérő, személyes jellegű dokumentumtípusokkal válhatnak teljeskörűbbé. Mindeközben pedig az érintettek megismerik saját történetüket, ami felszabadító erejű lehet, a szemükben felértékelődhet a társadalomban betöltött saját szerepük.
Előbújó dokumentumok
Az Előbújó dokumentumok című online kiállítás két budapesti intézmény együttműködésének az első eredménye: a Háttér Archívum és Könyvtár, amely a legnagyobb és legrégebbi LMBTQI+-levéltár Magyarországon, illetve a Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívum. A Blinken OSA Archívum fontos kommunizmustörténeti és emberi jogi gyűjtemények őrzője. A kiállításhoz azokat a dokumentumokat kutattuk, amelyek fényt deríthetnek arra, hogy a keleti blokk országai, illetve a szocialista Jugoszlávia és Albánia milyen módon korlátozták az LMBTQI+-közösségek életét, illetve, hogy ezek a közösségek hogyan próbálták a nyilvánosság előtt is hallatni hangjukat. Az erről szóló levéltári dokumentumok között sok van, amely eddig kevéssé kutatott, vagy korábban fel sem fedezett.
A kiállítás készítése során e dokumentumok beazonosítására és „előbújtatására”: létrejöttük társadalmi, kulturális és politikai kontextusának vizsgálatára, valamint a levéltári klasszifikációk és címkék mögé rejtett hallgatólagos narratívák feltárására volt szükség, hogy rávilágíthassunk az e dokumentumokból felsejlő többszólamúságra.
Lepa Mlađenović egy demonstráción, 1994. Mlađenović a volt Jugoszlávia és Szerbia egyik legszókimondóbb leszbikus aktivistája és háborúellenes mozgalmár. Ő alapította az első segélyvonalat Szerbiában erőszak áldozatául esett nők és gyerekek számára, ami kulcsfontosságú volt a szerb feminista és leszbikus aktivizmus alakulásában a háború idején. Egy feminista leszbikus feljegyzései a háború idején című cikkében érzékletesen írja le a specifikusan leszbikus társadalmi-politikai pozíció tapasztalatait a jugoszláv háború alatt.
Az LMBTQI+-emberek és -közösségek életének és érdekérvényesítő tevékenységének dokumentumait a levéltárak eltérő tematika szerint, nem szisztematikusan gyűjtötték és katalogizálták, sokféle kategóriába rendezve ezeket. Azokban az esetekben pedig, amikor a forrásokat szisztematikusan gyűjtötték és őrizték, a gyűjtés elsősorban a meleg férfiak életére és mozgalmaira vonatkozó dokumentumokra irányult, háttérbe szorítva a leszbikus, biszexuális és transznemű emberek történelmét, méltánytalanul megerősítve a meleg férfiakat az LMBTQI+-népesség leghangsúlyosabb képviselőiként.
Szívesen vesszük hozzájárulásodat!
Forrásaink színesebbé tételével a különböző LMBTQI+-mozgalmak történetei egymás mellett és egyforma hangsúllyal jelenhetnek meg. A hiányosságok azonban nem pótolhatóak pusztán a levéltáraink erőforrásaira és erőfeszítéseire támaszkodva. Szükség van hozzá az érintett LMBTQI+-közösségek és a levéltárak közös munkájára, amelynek révén gazdagíthatjuk, kritikusan vizsgálhatjuk és árnyaltabban mutathatjuk be közös LMBTQI+-örökségünket. Ahhoz, hogy az LMBTQI+-mozgalmak minél többféle képviselője megjelenhessen, örömmel vesszük a látogatók hozzájárulását. Bárki kölcsönözhet vagy adományozhat Közép- és Délkelet-Európában, 1945 és 1999 között keletkezett és az LMBTQI+-emberek történelméhez kapcsolódó, akár személyes vonatkozású szöveges vagy audiovizuális dokumentumokat, fényképeket.
Meleg Büszkeség Napja, felvonulás, 1997. A Pink Piknikek folytatásaként, 1997. szeptember 6-án rendezték meg az első budapesti Pride felvonulást, még Meleg Büszkeség Napja néven. A táblákkal, sípokkal és dobokkal felszerelkezett menet az elején egy nagy rózsaszín háromszöggel indult el a Capella Café elől, majd haladt a Dunakorzón át a Vörösmarty térre. Itt mondott beszédet az egyik szervező, a magát „közbuzinak” nevező Pálfi Balázs újságíró, és a résztvevők mécseseket helyeztek el a holokauszt meleg áldozataira emlékezve (más források szerint ezzel a nem sokkal korábban elhunyt Lady Dianára emlékeztek). Az első Pride-ot, annak meglehetősen gyors sebessége miatt „a leggyorsabb futóhomok” névvel illette a Magyar Narancs újságírója, Sisso. Ezt követően – 2020 kivételével – a felvonulást minden évben megrendezésték, 1998-tól az LMBT+-fesztivál keretében.
Döntésedtől függően a kölcsönzött vagy adományozott dokumentumok bekerülhetnek a kiállítás (online vagy tényleges) anyagába, illetve a Blinken OSA Archívum állandó gyűjteményébe. A dokumentumaid felhasználásának és hozzáférhetőségének feltételeit, ahogyan a dokumentumot meghatározó leírást esetenként egyénileg állapítjuk meg közösen az adományozóval. Amennyiben szeretnél adományozni, vedd fel velünk a kapcsolatot a records_uncovered@osaarchivum.org e-mail címen.
