„Nem akartuk ezt az országot homofóbnak lefesteni” – így készült az Anyáim története

Leszbikus, magyar örökbefogadó párról szóló dokumentumfilm debütál a napokban, amely nemcsak a szivárványcsaláddá válás hosszú folyamatáról, hanem a szerepkeresés nehézségeiről is nyíltan kíván beszélni. Dér Asia és Haragonics Sára rendezőket a forgatás körülményeiről, buktatóiról, és arról is kérdeztük, gondolták-e volna, hogy mire bemutatják a filmjüket, a kormány már el is rendezi a melegek örökbefogadásával kapcsolatos „joghézagot”.

„Minden gyerek története úgy kezdődik, hogy megszületik. Egészen biztosan veled is így történt. Van, akit az a néni nevel fel, aki megszülte, és van, akit másik. Van, akinek egy anyukája van, és van, akinek még több” – így kezdi mesébe szőni a gyermeke történetét Virág és Nóra, az Anyáim története című dokumentumfilm két főszereplője. 2021 márciusától ugyan törvénnyel akadályozza a magyar kormány, hogy az azonos nemű párok egyedülállóként – de a folyamat alatt közös részvétellel – fogadjanak örökbe, előtte viszont többen is éltek ezzel a lehetőséggel.

Így tett a korábbi politikus, Virág és barátnője, a zenész Nóra. Az Anyáim története kezdetekor már régóta várnak gyerekre, és azonnal igent is mondanak, amikor megtudják, hogy örökbe fogadhatnának egy két és fél éves kislányt, Melit.

Dér Asia és Haragonics Sára dokumentumfilmje megkapó érzékenységgel követi végig, hogyan születik meg egy szivárványcsalád abban az országban, ahol a regnáló hatalom minden eszközével azt üzeni nekik: egy család márpedig egy anyából és egy apából áll. Nem véletlen, hogy végül úgy döntenek, külföldön folytatják tovább az életüket.

Haragonics Sára és Dér Asia

hvg.hu: A dokumentumfilm története egészen 2015 nyaráig nyúlik vissza. Hogyan merült fel önökben, hogy egy örökbefogadó leszbikus párról forgassanak?

Dér Asia: Már akkoriban is minden a családról szólt: hogy sokan házasodjanak, és sokan vállaljanak gyereket. De nem akárkik! Lehetőleg csak azok, akik beletartoznak a magyar kormány által vizionált tökéletes családképbe. Elkezdtünk körbekérdezni, hogy ismer-e valaki Magyarországon olyan párt, aki várakozik az örökbefogadásra, mert szerettünk volna még az elején bekapcsolódni a folyamatba.

Haragonics Sára: Egy közös barátunk mesélte, hogy Virág és Nóra pont ebben a helyzetben van. Megkerestük őket, és amellett, hogy szimpatikusak voltak, nagyon nyitottan álltak ahhoz, hogy forgassunk velük. Mesélték, hogy írni fognak egy mesekönyvet a várakozás időszakában az érkező gyereküknek, mert ezt a tanácsot adta nekik a pszichológus. Ez a történet vitt minket magával, így hamar eldöntöttük, róluk szeretnénk filmet csinálni.

D. A.: Őszintén elmondtuk nekik, hogy mivel jár majd a forgatás: azt már a legelején tudtuk, hogy nem interjúkat akarunk készíteni, hanem szeretnénk jelen lenni a legfontosabb pillanatokban. Bennük pedig volt egy aktivista hevület, hogy megmutassák a meleg társadalomnak, hogy senki ne adja fel, aki családra vágyik, csak azért, mert egy vele azonos nemű embert szeret.

H. S.: Eredetileg úgy terveztük, hogy addig maradunk, amíg a kislány meg nem érkezik Nóráékhoz, de a forgatás során változott a koncepció, szerettük volna tovább követni az életüket, ezért egy hármas szerkezetet találtunk ki: először a várakozást, aztán a családdá válást, majd a külföldre költözést mutattuk be.

hvg.hu: A film nagyrészt a szereplők otthonában forog, mi az oka annak, hogy az örökbefogadási procedúra hivatalos részei zárt ajtók mögött zajlottak?

D. A.: Nóra és Virág csak azzal a feltétellel vállalta a filmet, hogy semmilyen hatóságokkal kapcsolatos dolgot nem forgathatunk, sem a TEGYESZ-szel való találkozást, sem a környezettanulmányt, mert bár mindenki nagyon nyitott volt velük szemben, féltek attól, hogy a kamera jelenléte ártana az ügyüknek. A TEGYESZ mindig hangsúlyozta, hogy ők a gyereknek keresnek szülőt, és nem a szülőnek gyereket. Meliről azt mondták, hogy ennek a kislánynak annyi gondoskodásra és szeretetre van szüksége, hogy egyenesen két anya kell neki!

H. S.: Volt egy másik, szép TEGYESZ-jelenet is, ami sokáig benne volt a filmben, de a végső szerkezetben nem találtuk a helyét, ezért végül kivágtuk. Amikor Nóráék először elmentek, hogy megnézzék Meli fényképét és az adatait, elkísértük őket. Nem mehettünk be velük, de amikor végeztek és beszálltak a kocsiba, Virág sírva fakadt, folyamatosan azt kérdezgették egymástól, hogy „tényleg megérdemeljük, hogy ez a kislány hozzánk kerüljön?”. Mi meg bőgtünk velük a hátsó ülésen.

hvg.hu: A film érzékletesen mutatja be egy család születését, de közben fel-felvillantja a szereplőket körülvevő politikai kontextust is. Elhangzanak a témával kapcsolatos legfontosabb nyilatkozatok Kövér Lászlótól és Orbán Viktortól a „genderőrületről” és az azonos nemű párok örökbefogadását illető joghézagról, de mindenből éppen csak annyi, hogy egyértelmű legyen, pontosan milyen helyzetben akart belevágni az adoptálásba a két főszereplő. Mennyire volt nehéz egy ennyire személyes történethez megadni a politikai alaphangot?

D. A.: Az egyik első pitchtrailerünk – ahol nincs idő a finomságokra – Orbán Viktor EU-fórumos nyilatkozatával kezdődött, ahol közölte, hogy a család az egy férfi és egy nő. Amikor ezt Virágék meglátták, kiakadtak, hogy mit keres ő a mi filmünkben. Örültünk, hogy így reagáltak, mert mi is azt szerettük volna, hogy ez egy személyes történet legyen, amelyen keresztül átszivárog, milyen a politikai helyzet. Miután látták a kész filmet, Virág és Nóra is azt mondta, hogy pontosan annyit mutatunk a körülöttük lévő narratívából, mint amennyi rájuk is hatott. De szempont volt, hogy megjelenjen a hétköznapok lenyomata, ugyanis, ha tíz év múlva megnézi valaki ezt a filmet, akkor egyáltalán nem biztos, hogy emlékszik majd arra, pontosan milyen jogi szabályozások voltak érvényben, hogy kinek mennyire nyomta a vállát ez a súly.

H. S.: Ráadásul az, ami körülveszi őket, nehezen mutatható meg filmben: a szereplőket szerencsére nem érte semmilyen atrocitás a forgatás alatt, de például az óvodában sokan meghökkentek, amikor találkoztak velük. Ezeket a pillanatokat nem vehettük fel, mert Virágék azt szerették volna, ha mások számára is egyértelművé válik, hogy ők egy átlagos család, de ha a nyomukban lett volna egy forgató stáb, akkor pont nem ezt gondolták volna róluk. Ezt elfogadtuk, de így még egy fokkal nehezebb volt megmutatni, hogy milyen nehézségekkel szembesülnek.

D. A.: Nem akartuk ezt az országot homofóbnak lefesteni, mert nem tartjuk annak. Amikor külföldi workshopokon próbáltak minket beletolni ebbe, ott is nagyon erősen mondtuk, hogy Magyarország nem ez. Az azonos neműekkel kapcsolatos törvénykezés, az, ahogy a TEGYESZ-nek működnie kell, egyre rosszabb, de az emberek mintha elkezdtek volna lázadni. Lehet, hogy naiv vagyok, de szerintem a #családazcsalád-kampány azért is tud ilyen sikeresen működni, mert egyetlen hashtag is elég ahhoz, hogy bárki nyilvánosan kiálljon és azt mondhassa: elég, magyar vagyok, de nem értek egyet azzal, ami történik.

hvg.hu: A filmnek Pál Márton, a #családazcsalád-kampány egyik alapítója lett a civil nagykövete. Gondoltak rá, hogy a filmen keresztül önök is szorosabban csatlakozzanak a kezdeményezéshez?

H. S.: Marci és a párja, Ádám, szerethetően és őszintén csinálják ezt a kampányt, örülünk, hogy elvállalták ezt a feladatot. Azokon az eseményeken, ahol a kampány vagy az aktivizmus jelenik meg, ők fogják képviselni a filmet. Mi végső soron filmkészítők vagyunk, a magunk eszközeivel tudunk harcolni ezért az ügyért, de nem azért készült a film, hogy zászlót lobogtatva törvénymódosítást eszközöljünk ki.

D. A.: Illetve, ha ez történik, örülni fogunk, de nem ez a cél. Az, hogy van véleményünk, a filmen keresztül egyértelműen megjelenik. Az egyedülállók, a melegek örökbefogadását ellehetetlenítő törvényt embertelennek, rendkívül károsnak tartom. Ott van a rendszerben egy csomó gyerek, akinek lenne esélye. Vegyük például Virágék kislányát: őt minden egyes heteroszexuális pár elutasította, a következő lehetőség az lett volna, hogy megy külföldre. Lehet azzal vitázni, hogy jobb-e neki ott, de szerintem nagyon meredek elszakadni a gyökereidtől akkor, amikor amúgy is otthontalansággal küzdesz. A melegek nagyobb hajlandósággal fogadnak örökbe olyan gyerekeket, akik már idősebbek, testi vagy szellemi fogyatékossággal élnek: azok a gyerekek, akiknek a legnagyobb gondoskodásra lenne szükségük, most bent maradnak a rendszerben. Ez mindenkinek rossz, rossz a gyereknek, az egyedülállóknak, az azonos nemű pároknak, és még azoknak is, akiknek most folyamatosan a #családazcsalád-kampányt kell nézniük, pedig nem szeretik a melegeket: bennük most csak a düh fortyog. Az azonos neműek házassága, illetve örökbefogadása nem pusztán elvi kérdés: Melihez jogilag nincs köze Nórának, ha Virággal bármi történne, nem tehetne semmit. A házastársként igénybe vehető támogatások hiánya is a családon, a gyereken csapódik le.

A cikk folytatását itt olvashatjátok.