Ugrás a tartalomra
x

LMBTQ EMLÉKEK FERENCVÁROSBAN

A 2020-as Pride fesztivál idején mozgalmas volt az élet Ferencvárosban. A polgármesteri hivatal épületére kikerült a szivárványzászló, kifejezve az egyenlő jogok melletti kiállást. A zászlót egy radikális, ultra szurkolói csoport eltávolította, de nem sokkal később másik került a helyére. Egy-egy kiállással nehéz időkben történelmet is lehet írni, miközben az is nagyon fontos, hogy ismerjük a történelmünket.

Februárban tartják meg világszerte, így Magyarországon is az LMBTQ történet hónapot. Az események a járvány miatt az online térbe szorultak, de szerkesztőnknek, Nemesné Singer Edinának volt szerencséje Hanzli Péter történésszel, a Háttér Társaság archívumának és könyvtárának vezetőjével, illetve az LMBT történeti hónap egyik szervezőjével sétára indulni, és megtekinteni azokat a ferencvárosi helyeket, amik az LMBTQ közösséghez kapcsolódnak, illetve LMBTQ személyeknek állítanak emléket.

Sétánk útvonala ezen a térképen követhető, vállalkozó kedvűeknek bejárható.

A sétát a Thaly Kálmán utcában kezdtük. Thaly Kálmán alakja eléggé érdekes, akár ellentmondásosnak is mondható: gyűjtő, hamisító, rejtőzködő – így írt róla a Magyar Nyelvőr halálának 110 éves évfordulóján. Irodalomtörténészek és kortársak is írnak a romantikus kuruc homoszexuális orientációjáról. Pétertől megtudjuk, hogyan élhetett ő, illetve a homoszexuálisok általában a XIX. században.
A XIX. századból a XX. századba, a Thaly Kálmán utcától a Duna-partig, a Nemzeti Színházig gyalogoltunk, a Bajor Gizi Parkba, ahol Gobbi Hilda szobra található. A neves színészről megtudjuk, kikkel élt együtt, és újból felvetült a kérdés, hogy a XX. században milyen volt az LMBTQ közösséghez tartozni. Természetesen nem könnyű – a férfiak kapcsolata előbb bűncselekmény volt, a homoszexualitást betegségnek tekintették. A tengeren túlon már 1973-ban, itthon sokkal később változott a hozzáállás.

A következő három állomásunk a rendszerváltozás utáni időszak emlékét őrzi, azét az időszakét, amikor Magyarországon is elindultak a meleg újságok – persze először még szamizdat kiadványokként – : Ferencváros már bezárt LMBT szórakozóhelyeit, az Alcatrazt, a Bad Boyst és az Alibit látogattuk meg, vagyis a helyüket. Mindegyik egy kicsit más módon működött, túl hosszú életű egyik sem volt.

Két fesztiválhelyszínt, a Kultiplexet (nyitóképünkön már csak a helye a Markusovszky téren) és a Trafót útba ejtve nem a legvidámabb helyen, az AIDS áldozatok emlékhelyén ért véget sétánk.  Hanzli Péter arra is válaszolt, hogyan lehet egy-egy kerület, egy-egy helyiség LMBT történeti vonatkozásairól az információt összegyűjteni: a Háttér Archívumból, amit Péter kezel. A Háttér Archívumban minden olyan tárgyi, illetve írásos emléket gyűjtenek, ami az LMBTQ közösség történetéhez kapcsolódik. A későbbiekben egy virtuális térképet is terveznek belőle készíteni, profibbat, mint a mi sétánk útvonala.

A Rádió9 műsorának felvételét itt hallgathatjátok meg.

www.radio9.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux