Ugrás a tartalomra
x
""

Könyvajánló: Takács Judit - Homofóbia Magyarországon

188 oldal, L’Harmattan Kiadó, 2011

Jelen kötet az első magyar nyelvű összefoglaló, amelynek központi témája a magyarországi homofóbia. A Takács Judit, az MTA Szociológiai Intézetének igazgatóhelyettese (aki maga is több mint egy évtizede kutatja a témát) által szerkesztett kötetben szociológus, antropológus, biológiatanár, filmtörténész, jogász, levéltáros, neveléstudományi szakember, nőtörténész és pszichológus is megvilágítja a kérdést - a maga nézőpontjából. Az elsősorban gondolatébresztést célzó könyv első tanulmánya, a szerkesztő tollából általánosságban mutatja be a homofóbiát Magyarországon és Európában, majd Dombos Tamás, Takács Judit, P. Tóth Tamás és Mocsonaki László közös írása következik, "Az LMBT emberek társadalmi kirekesztése - 2010" nevű kutatás megállapításainak összegzéseként. Turai Katalin Ráhel a biszexualitás, a homofóbia és a bifóbia összefüggéseiről ír, Murai András és Tóth Eszter Zsófia a női szerelmek megjelenéséről a filmvásznon. Két tanulmány a gyermeknevelés kérdésével foglalkozik: Borgos Anna a kétanyás családokat mutatja be, Béres-Deák Rita pedig általánosságban foglalkozik a melegek és leszbikusok gyerekvállalásával. Uitz Renáta a homofóbia enyhébb formái elleni fellépés lehetőségeit vizsgálja, Polgári Eszter a gyűlöletbeszéddel foglakozik, majd Balogh Lídia és Papp András László folytatja ugyanezt a témát, kitérve a transzfób gyűlölet-bűncselekményekre is. A kötet utolsó négy írása az iskola világát elemzi: Rédai Dorottya a középiskolások melegekkel kapcsolatos értelmezési kereteit vizsgálja, Takács István Károly szélesebb kontextusban mutatja be a diákok nézeteit, Lányi Katalin a főiskolások értékorientációjáról ír, Mészáros György pedig arra világít rá, hogy milyen szerepe lehet a tanároknak a homofóbia elleni küzdelemben.

 

Az alábbi videóban beszélgetést láthattok a szerzővel Takács Judittal, illetve Dombos Tamással (közgazdász, szociológus, antropológus, 2008 óta a Háttér Társaság a Melegekért tagja, 2012 óta a Magyar LMBT Szövetség egyik ügyvivője) a közreműködő szakemberek egyikével.

 

 

Véleményeket olvashattok a könyvről a Moly.hu oldalon.

Elérhető: előjegyzés után antikváriumokban.

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux