Ugrás a tartalomra
x

Betiltották Németországban a fiatalkorúak reparatív terápiáját

Németország betiltotta a fiatalkorúak ún. reparatív terápiáját, vagyis azt az áltudományos beavatkozást, amelynek célja a páciens homoszexuális orientációjának megváltoztatása. A most elfogadott törvény szerint ilyet 18 éven aluliakon ezentúl tilos lesz végezni. A törvény megsértőit akár egy éves börtönnel és akár 30 ezer eurós (~10,5 millió forintos) bírsággal is szankcionálhatják.

A reparatív terápiának semmilyen tudományos alapja nincs, ellenben a kutatások szerint az azon átesettek nagyobb eséllyel lesznek depressziósak vagy öngyilkosok.

Az elfogadott törvény minden olyan eljárást betiltott, amely a fiatalkorúak szexuális orientációjának vagy genderidentitásának megváltoztatását, elfojtását célozza. A törvény szerint nem csupán a terápiát végzőket, hanem a gyermeküket terápiára küldő szülőket is szankcionálni lehet, amennyiben megtévesztéssel, kényszerítéssel vagy fenyegetéssel veszik rá gyermeküket a terápiára.

Jens Spahn német egészségügyi miniszter elsősorban azzal indokolta a szabályozás bevezetését, hogy a reparatív terápiában jellemzően arra kényszerített fiatalkorúak vettek részt. A kereszténydemokrata Spahn tavaly júniusban jelentette be, hogy törvényben tervezi betiltani a reparatív terápiát. A törvényjavaslat már novemberben elkészült. Spahn a tervezet elfogadása után arról beszélt, hogy erős szabályozásra volt szükség, mert a bírálói biztosan bíróságon támadják meg a törvényt.

Bírálók amúgy máris akadtak, igaz, nem a tilalmat bírálják, hanem azt, hogy a szabályozás nem elég szigorú. Az ellenzéki Zöldek és a Balpárt már jelezte is, hogy szerintük a tilalom korhatárát 26, illetve 27 évben kellett volna meghatározni 18 év helyett.

Németországban a BBC tudósítása szerint évi kb. ezer embert vetnek alá reparatív terápiának. A gyakorlat a világ több országában, például Svájcban, illetve Ausztrália, az USA és Kanada egyes tagállamaiban már illegális.

www.444.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux