A legerotikusabb, legprovokálóbb néma rövidfilm
Nem is csoda, hogy már öt díjjal büszkélkedhet, pedig szélesebb körben még be sem mutatták; a független alkotó Arron Blake mindösszesen 13 perces néma rövidfilmje olyan elementárisan ütős lett, hogy szinte kötelező megnézni.
Csupán két napja (január 1.) írtunk arról: 100 éves a meleg filmművészet, és kiemelten foglalkoztunk a legelső melegfilm, az 1919-es Más, mint a többiek című klasszikussal. „A kezei” (His Hands) is csatlakozni fog azon alkotásokhoz, amelyek belevésődnek majd a queerfilmek szerelmeseinek agyába. Az író-rendezők neve Darius Shu és Arron Blake, s a kétszereplős misztikus thriller egyik karakterét is Blake formálja meg, nem is akárhogyan. Tehát mondhatjuk: független rövidfilmről beszélünk. Máris nyert az olasz Oniros Filmfesztiválon és a Gold Movie Awards-on is. De vetíteni fogják majd Perthben, a Queer Filmfesztiválon, a nagyobb számú közönség pedig Manchaster The Lowry nevű kulturális színterén – ahol többek között nagy volumennel bíró kiállításokat is rendeznek – láthatja ezt a mesterművet.
A tartalom sejtelmes: „két férfi, kik nem azonos korúak, életük legfurcsább légyottja miatt találkoznak” – és hogy mi is lesz az elbeszélés vége? Azt kevesebb, mint negyedóra alatt megtudjuk. Az már biztos, hogy igazán érzékeny, felkavaró és bizarr pergő képről van szó.
Blake egy meg nem nevezett – még jó, némafilm… – fiatalembert személyesít meg, aki egy idősebb férfi (Philip Briseboise) lakására látogat – a lakás bejárata olyan rácsos, akár egy börtöncella, és ahogy Blake megnyomja a csengőt, az a hang baljós előjeleket vetít előre. Illetőleg baljós dramaturgiát. A cselekmény elsötétített belső tereken játszódik, ez tovább nyugtalanítja és még kényelmetlenebb, feszengőbb érzéseket generál a nézőben. Eme elszeparált buborék teljes mértékben függetleníti magát a város zajától, forgatagától.
Az alkotók zsenialitását tükrözi, hogy a filmben abszolút semmi szöveg nem hangzik el, ezáltal a nonverbalitás és a zsigeri suspence közvetít az érzékeken, érzéseken keresztül. A film pulzáló, vibráló glam rockzenével indít, ami átszövi a fémmel bevont tárgyak, olló és szobrok vágóképeit – az összhatás persze erotikusan fenyegető hangulatú. Az érzékiség és a hátborzongató hangulat egymás mellé rendelése nem új keletű a filmművészetben, de a His Hands olyan eszköztárakkal dolgozik, mint a sötét színű rúzs, egy tőr, vagy egy fallosz ábrázolás, szóval… Kicsit olyan, mint az a bizarr szexuális fantázia, ahol egy éles késnek nagy szerepe van az izgalom hevének felszításában.
Témáját tekintve a film legnagyobb részében a feszültség „meglovaglandó” ereje maguk az ellenétek: idős és fiatal; maszkulin és feminin; erős és behódolt. Persze, a két férfi valódi természete még így is rejtve marad. Illetőleg nem tisztázott.
A rövidfilmben van egy különösen igéző tükrös jelenet, melyben a kamera hosszan időzik az ábrázolt férfiak szemein, ajkain és kezein – jól átjönnek a hasonlóságok és a különbözőségek. Mindez érdekfeszítő tűnődés a korosodás természetéről, szexualitásról és nemi tudatról. A szcéna atmoszféráját Chas Langston zenéje teszi teljessé.
A film fényképezése mesteri és gyönyörűszép: a fémes színek modern, stílusos álomképét varázsolja a nézők elé. De vannak misztikus zöldek, kékek és fehérek, illetve a kameramunka is feszült, vadító. A plakáton is látszik: Arron Blake fülében elég hangsúlyos fülbevalók kerülnek a film során. Vajon mit szimbolizálnak? Mit közvetítenek? Vágyat? Hatalmat? Magabiztosságot? Ennek magyarázatára várnunk kell a mű záró jelenetéig.
A His Hands erőteljes film, mely szavak nélkül mesél el rengeteg mindent. Témája és képei stílusos, drámai elemekkel teletűzdelt erotikus thrillerré állnak össze. Blake és Shu a színeket, a képeket és a gesztusokat használja a beszéd helyett, így a film egyedülálló energiát áraszt magából. Mindez provokatívan sebezhetővé, avagy sebezhetően provokatívvá teszi. Az Egyesült Királyságban – egyelőre Manchesterben (a brit queerek választott fővárosában) – április 29-től vetítik.
(Attitude)
NÉZD MEG A FILM HIVATALOS TEASERÉT
Lancois
