Ugrás a tartalomra
x

Szivárványsztárok: Duncan James

Szivárványsztárok c. sorozatunkban olyan ismert emberekről olvashattok, akik felvállalták másságukat. Vannak olyanok, akiket a mozivászonról ismerhetünk, másokat a kis képernyőről. Vannak, akik a zene révén váltak ismertté, vagy éppen sportteljesítményeiknek köszönve. A közös bennük az, hogy saját nemükhöz vonzódnak, s ezt nem is titkolják. A Szivárványsztárok a nagy sikerű „A mozi meleg csillagai” folytatása.

Minden fiúbandában van egy meleg - tartja a mondás. És maga Duncan James is elismeri ezt, és ma már jót nevet a dolgon. Azt is elárulta, hogy az első ember, akinek előbújt, bizony Geri Halliwell volt. A részletek előtt azonban következzék a hivatalos életrajz:

duncan

Duncan James, teljes nevén Duncan Matthew James Inglis brit popzenész 1978. április 7-én született az angliai Salisbury-ben (Wiltshire megye).

Énekesi karrierjét a Blue együttesben kezdte 2000-ben, első szólóalbuma 2006-ban Future Past címen jelent meg. 2005-ben megszületett kislánya, Tianie-Finn (édesanyja, Duncan exbarátnője, Claire Grainger). 2009 júliusában nyilvánosan is felvállalta biszexualitását, majd később beismerte, hogy homoszexuális.

duncan

A Blue brit popegyüttes tehát 2000-ben alakult és 2005-ben oszlott fel, de a barátság a srácok között nem romlott meg, sőt támogatták egymás szólókarrierjét is. A tagok, Lee Ryan, Antony Costa, Duncan James és Simon Webbe többször újra összeálltak és időnként számokat is kiadtak. Sőt, 2011-ben az Eurovízióra is beneveztek I can című számukkal.

A négy fiú négy típus, ahogy az lenni szokott ezeknél a bandáknál, hogy a csajok minél szélesebb spektrumban szerelembe tudjanak esni. De nem csak őket érintette meg a menőmanó csapat, hanem egyértelműen a meleg fiatalokat. Voltak is találgatások, vajon, melyik tag lehet esetleg az LMBT közösség tagja. Pár év múlva elő is állt Duncan James, hogy biszexuális. Ekkor már volt egy gyermeke ex-barátnőjétől.

duncan

A brit szívtipró nemrég az egykori Spice Girls taggal, Mel B-vel a NatWest British LGBT Díjátadón szerepelt közösen, ahol elmondta:

"Imádom Mel B-t, jó csaj. De az igazi fűszer Geri volt az életemben... Randiztunk párszor, semmi komoly...aztán elmondtam neki, hogy meleg vagyok. Ő volt az első, akinek ezt így kimondtam."

duncan

Nos, hány ember mondhatja el magáról, hogy egy Spice Girlnek mondta el először? Nem semmi. Ahogy Duncan mondja, korábban biszexuálisnak gondolta magát, próbálkozott a nőknél, de rá kellett jönnie, hogy ez csak félmegoldás, hiszen a férfiakat szereti.

"Boldogan mondhatom, hogy meleg vagyok. És emellett őrülten szerencsés, hiszen van egy kislányom. Eddig mindenkitől csak pozitív visszajelzést kaptam. 2017 van, hol probléma ez?" - mondta tavaly egy interjúban.

duncan

Korábban azonban még nem volt ennyire tisztában az érzéseivel saját másságával kapcsolatban. Az első, úgymond „fél-coming outja” után, amikor még biszexuálisnak hitte magát, azt mondta, hogy rettentően félt, hogy Isten ezt a bűnét sosem fogja megbocsátani. „Életem egyik legnehezebb dolga volt a vallomásom! Muszáj volt bevallanom! De nehéz volt… Elmentem az egyik katolikus templomba, és beszéltem erről egy pappal. A pap ezzel törte meg a csendet: „Mi az, amit el kell mondanod nekem?” Ez után elmeséltem, de ez teljesen szemben áll mindennel, amit a katolikus egyház képvisel!”

duncan

Az interjúból az is kiderült, hogy Duncannek volt egy hároméves kapcsolata, ami 2003-ban kezdődött. Egész addig csak és kizárólag nőkkel létesített kapcsolatot, ám akkor egy férfival kezdett viszonyt. Senki nem tudott róla, kivéve énekes társai, Antony Costa, Simon Webbe, és Lee Ryan.

„Nagyon furcsa volt ez az egész. Paranoiás lettem mellette!” – vallotta az énekes. Duncan arról is beszélt, milyen partnerre is vágyik: „Kissé önző vagyok ilyen téren: vagy mindent, vagy semmit.”

duncan

A jóképű énekes azt is elárulta, hogy annak idején az egyik háttértáncosával melegedett össze. Először az ITV2-nek adott nyilatkozatában mesélt őszintén arról, hogyan is fedezte fel a férfiakhoz való vonzalmát.

- Katolikus családban nőttem fel, és sokáig ez az egész homoszexualitás dolog rossz és elítélendőnek számított számomra is. Csak akkor vált világossá bennem, hogy igenis lehetsz meleg, miután folyamatosan fiúkkal voltam körülvéve a Blue megalakulása után - vallotta.

duncan

Minderről azonban a többi csapattag, Lee Ryan, Antony Costa és Simon Webbe kezdetben egyáltalán nem tudott, sőt, három esztendőnek kellett eltelnie, mire végül velük is megosztotta legbensőbb titkait. Kiderült, a 34 éves jóképű énekesnek akkoriban egy férfi háttértáncosa csavarta el a fejét, ő azonban nem esett szerelembe, és továbbra is randizott lányokkal is. legalábbis akkortájt ezt nyilatkozta.

duncan

- Titokban találkozgattunk és három év úgy telt el, hogy bárkinek is szóltam volna erről. Teljesen össze voltam zavarodva, ami a két nemhez való vonzalmamat illeti. Közben lányokkal is együtt aludtam, ő szerelmes volt belém, én pedig összetörtem a szívét – mondta akkor.

Persze azóta bevallotta, hogy meleg, s a lányok csak alibi kapcsolatnak kellettek.

duncan

Mielőtt teljesen felvállalta volna másságát, Duncan egy kellemetlen botrány főszereplőjévé vált: erősen alulöltözött fotója ugyanis egy homoszexuálisok által látogatott közösségi oldalon tűnt fel. Akkor azt állította, hogy nem ő töltötte fel művét a főként társkeresésre használt oldalra. Egy súlyproblémákkal küzdő barátjának örökítette meg alaposan megmunkált testét, hogy megmutassa, kemény edzéssel milyen eredmény érhető el. Azonban egy gonosz idegen valahogy ellopta a Twitter adatbázisából a képet, majd visszaélt azzal - magyarázta.

duncan

A lapok azonban már akkor megírták, hogy Duncan kifogása megingatható, akárcsak egy háromlábú ló. Ugyanis, ha privát üzenetben küldte el a fotót a helyzetjelentő micro site-on, akkor nem szerezhetett róla tudomást a hacker. Hacsak nem ült egész nap a gép előtt James feltört profilját vizslatva, hogy mikor történik valami érdekes. Ami a popsztár megcsappant sztárfaktorát tekintve akkor már elég valószínűtlennek tűnt. A lapok szépen kikövetkeztették tehát, hogy az akkor magát biszexuálisnak valló énekes valójában egy meleg portálon keresett magának párt.

Duncan egyébként az éneklés mellett kedvelt műsorvezető és modell Angliában. Továbbá élő példa arra, hogy egy meleg férfi is lehet sármos és talpig férfi. Félre a sztereotípiákkal!

Forrás: Noizz, Starity, Femina, Storyonline

duncan

 

duncan

 

duncan

 

duncan

 

A sorozat korábbi cikkei: 

Luke Macfarlane, Chris Salvatore, Duncan James

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux