Ugrás a tartalomra
x

Az Alapvető Jogok Biztosa kiáll a transz emberek jogaiért! - A Transvanilla Egyesület lépéseket sürget.

A Transvanilla Transznemű Egyesület üdvözli az alapvető jogok biztosának újabb jelentését a nem- és névváltoztatási eljárás szabályozásának hiányosságairól. “Mivel 2018 májusa óta ismételten nem bírálják el a nemük jogi elismerését kérő transznemű emberek kérelmeit, bízunk benne, hogy az Alapvető Jogok Biztosának jelentése felhívja a jogalkotók figyelmét a helyzet súlyosságára és nem kell a transznemű embereknek újra indokolatlanul sokat várni a kérelmek elbírálásának újraindulására.” - mondta Hidasi Barnabás az Egyesület elnöke.

A 2016-ban, a Transvanilla Egyesülethez jogorvoslati tanácsadásért forduló panaszosnak, akinek ügyében a vizsgálat indult, a kérelmének benyújtása után hat hónappal adtak először tájékoztatást a hivatalok, miután már az Alapvető Jogok Biztosa is tájékoztatást kért az ügyben. Mint kiderült, a kérelem elbírálásának akadálya az volt, hogy szakvéleményei hat évvel korábban keletkeztek és az egyikük nem volt bélyegzővel hitelesítve. A Kormányhivatal honlapján szereplő tájékoztató anyagban és, tudomásunk szerint, az egyéni tájékoztató levélben sem szerepeltek ezek a kitételek, valamint korábban soha nem hivatkoztak ilyesmikre az elbírálások során. Az említett kikötések azért aggályosak, mert sem jogszabály, sem a hozzáférhető hivatalos tájékoztatás nem tartalmaz rájuk vonatkozó megállapítást. Ráadásul a kifogásolt probléma egyértelműen az egyszerűbb megítélésű, formai kritériumok közé tartozik, így nem világos, hogy ezek hiányának jelzésére miért kellett hat hónapot várni.

A konkrét ügyben elrendelt vizsgálat előzményeként érdemes kiemelni, hogy a 2016 szeptemberében végzett, átfogó vizsgálat nyomán, az AJB-883/2016. számú jelentésében az Alapvető Jogok Biztosa már megállapította, hogy aggályos az a helyzet, hogy nincsen jogi szabályozás a nem és név jogi megváltoztatásának eljárásáról, annak pontos feltételeiről, nem érvényesülhetnek a tisztességes eljárás alapgaranciái, így a határidők, a döntési jogkörök, illetve a jogorvoslat sem.

A jelentés közzététele után 2016 novemberétől felfüggesztették a nem- és névváltoztatási eljárásokat. Emiatt 2017 júniusában Egyesületünk ismételten az ombudsmanhoz fordult és tájékoztatta a fennálló problémákról: eljárások felfüggesztése, nem teljes körű tájékoztatás, kiszámíthatatlanság és bizonytalanság.

A 429/2017. (XII. 20.) Korm. rendelet jelentette 2017 decemberében az eljárások rendezését egy rövid időre. Aggodalomra adott viszont okot, hogy továbbra is egyértelműen egészségügyi szakmai kérdés maradt a nyilvántartott nem megváltoztatása és azt egészségügyi szakvéleményekhez kötötték, valamint nem érvényesült az önrendelkezéshez való jog sem.

A gyakorlatban a Kormányhivatal továbbra is szakvéleményt várt az EMMI-től, miközben az Egészségügyi Államtitkár véleménye szerint a pszichiáter és a klinikai szakpszichológus által kiállított szakvélemény támogató egészségügyi szakvéleménynek tekinthető, ezért az EMMI részéről szükségtelen a további véleményezés. Álláspontja szerint - összhangban az Alapvető Jogok Biztosa és Egyesületünk álláspontjával is - a nem- és névváltoztatás jogi kérdés, az erre vonatkozó eljárásjogi szabály nem tartozik az EMMI hatáskörébe.

Az Alapvető Jogok Biztosa mostani jelentésében megállapítja, hogy a jogi szabályozás teljes hiánya, és a feltételrendszer kiszámíthatatlansága sérti a jogbiztonság követelményét; a gyakorlatról való tájékoztatás hiánya a tisztességes hatósági eljáráshoz és a jogorvoslathoz való joggal összefüggő súlyos visszásságot okoz, hatásában pedig alkalmas arra, hogy az emberi méltósághoz és az önrendelkezéshez való joggal összefüggő súlyos visszásságot okozzon. Felkéri a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy az ügyben érintett szereplők bevonásával fontolja meg olyan jogi szabályozás előkészítését, amely a nemi megerősítő egészségügyi beavatkozásoktól elválasztva biztosítja a transznemű személyeknek a nemi identitásuknak megfelelő nem és név megválasztását, illetve megváltoztatását. Valamint, hogy amíg ez nem történik meg, intézkedjen a kérelmek elbírálásának biztosításáról és arról, hogy a kritériumokat nyilvános formában tegyék elérhetővé.

“Véleményünk szerint a transznemű embereknek is joguk van ügyükben a tisztességes eljáráshoz, ugyanúgy mint bárki másnak és ahhoz, hogy a jogalkalmazók önkényes viselkedése ne akadályozza őket nemi identitásuk elismerésében.”

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux