Ugrás a tartalomra
x
""

Hiába jegyzett el valakit, szexuálisan a férfiakhoz vonzódik

Egy új, meleg témájú rövidfilmben egy fiatal brit identitásválságba kerül, pedig közeleg a házassága egy nővel.

A Just Me-t [Csak Én] Mickey Jones rendezi, és története Scottot (Philip Olivier) követi, aki régi cimborájával (Carl Looughlin) feleleveníti a múltat – mindez veszélyezteti jövőjét is, amelyben szerepel egy házasság is. A Liverpoolban játszódó történet szerint, Scott hazafelé ballag a legénybúcsújáról, és betér egy melegbárba, ahol összeakad a férfival, aki megváltoztatja a sorsát.

Az Advocate a meleg színész Carl Loughlin-nal beszélgetett szerepéről és annak filmbeli katalizáló hatásáról. Loughlin azért akarta mindenáron összehozni ezt a filmes projektet, mert látja maga körül: „sok ember szenved attól , hogy dűlőre jusson saját szexualitását illetően”.

„Én meleg vagyok, meleg barátaim vannak, és eléggé sok olyan pasival vagyok együtt, akik heterónak vallják magukat, mégis férfiakkal szexelnek. Nevezhetjük ezt sokféleképp: biszexualitásnak, önmegtagadásnak, összezavart létmódnak, vagy egyszerűen szexuális frusztrációnak. Imádtam Liverpoolban forgatni, és igazán csodálom Mickey Jones munkáját, odaadását.”

Sok közös van filmbéli karaktere és saját élete, személyisége között. „Kamaszként állandóan elérhetetlen, heteró barátaimba estem bele, és manapság már nem ismeretlen számomra a viszonzatlan szerelem. Azért tetszett ez a film, mert mindenki álarcot hord. Mindenki, minden nap álarcokat visel, hisz munkába járunk, vannak társas és egyéb kapcsolataink. Ez a film arról is szól, hogy egy összezavart heteró férfi milyen álarcban mutatkozik mások előtt.”

Tanáccsal is szolgál azoknak, akik kapcsolatban élnek, de szexuális téren intő jeleket tapasztalnak. „Szerintem, ez a természetes, és az emberi természet olyan, hogy azt akarjuk megszerezni, amink nincs. De, amikor a szexualitásunkról van szó, az egész más lapra tartozik. egy 2014-es tanulmány kimutatta, hogy a biszexuálisok csupán 12%-a bújt elő, szemben a melegek 77%-ával. Ez azt jelenti, hogy majdnem 90% biszexuális pasi még mindig nem őszinte magával, és senkivel, pedig épp ez lenne a kulcs. Az lenne a legjobb, hogyha bevallaná a párjának, mi a helyzet, aztán megtapasztalnának valamit hármasban is.”

Reméli, az LMBTQ-közönség majd jól fogja fogadni filmjét, melynek előzetesét itt láthatjátok

(Advocate)

 

Lancois

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux