Ugrás a tartalomra
x

„Az olvasótábor olyan színes, mint a könyveim” - Interjú Becca Priorral

A fiatal egyetemi professzor és azonos nemű tanítványa között perzselő szerelem bontakozik ki. A vonzalom, az önmarcangolás, a beismerés és a beteljesülés fázisait mindkét főszereplő szemszögéből láthatja az olvasó, betekintést nyerve abba, mi játszódik le egy fiatal fiú lelkében, aki ráébred, hiába futott eddig a lányok után, most mégis egy férfi iránt táplál eddig soha nem tapasztalt, olthatatlan vágyat.

A tanítvány volt Becca Prior első kötete. A könyv tabukat döntögetett, kendőzetlenül tárta az olvasó elé a szexuális beteljesülés legintimebb részleteit is, ami addig meleg témában nem volt megszokott, de ugyanakkor bebizonyította, hogy a szerelem azonos neműek között is lehet ugyanolyan elsöprő, mint férfi és nő között. A szerző szándéka a könyvvel nem a megbotránkoztatás volt, hanem szórakoztatni szerette volna olvasóit, és elvinni egy olyan világba, amely ugyan rengeteg embert érdekel, mégis nagyon ritkán merünk beszélni, sőt olvasni is róla.

foto

Becca Prior

A tanítvány azóta négyrészes kötetté nőtte ki magát, sőt újabb regények jelentek meg: a Stockholm-szindróma, a Talált celEB, A sorsom te vagy és A festett testek 1. és 2. Nyugodtan kimondhatjuk: Becca Prior a szórakoztató magyar meleg irodalom királynője! De ki is ő? A gay.hu vele készített interjút.

Lehet, hogy lélekben meleg pasi vagyok, de az sokkal könnyebben megy nekem – írta egy helyen. Mikor került kapcsolatba a melegséggel? Mi volt az első gondolata? Könnyen el tudta fogadni azt, hogy léteznek „mások”? Toleráns családban nevelkedett? Van-e meleg a közvetlen környezetében?

Ez egy elég összetett kérdés lett. :) Egész életemben kerülgetett a melegség, mint fogalom, de felnőtt koromig nem ismertem melegeket. Nálunk nem volt téma otthon, talán azért, mert édesanyám is úgy volt vele, ahogyan én. Ez nem egy téma, amiről beszélni kell. Ez ugyanolyan természetes, mint bármilyen más orientáció. Mára van egy fogadott meleg fiam, aki véletlenül sétált be az életembe, és lett a családunk tagja. Természetesen, vannak rajta kívül is meleg barátaim, és sok új ismerős, akiket már a könyveim által ismertem meg. Egy időben blogoltunk Juhász Gábor barátommal, és a Melegedő óriási sikereket ért el. Közösséget is építettünk rá, ami a mai napig kellemes hely azok számára, akik szeretnek együtt gondolkodni a melegséggel kapcsolatos témákon. “Mások” csak a Trónok harcában léteznek, de mindenki tudja, hogy közeleg a tél…

foto

Becca Prior és Lugosi D. Dömötör, a Newkids Kiadó tulajdonosa

Mikor és minek a hatására jött az az ötlet, hogy megírja első melegregényét? Hogyan fogadta a családja és környezete ezt az ötletet? Vannak-e kellemetlen élményei?

Fogadásból kezdtem írni, és ez lett belőle…
Viccet félretéve, a sorsszerű véletlenek játéka volt, hogy írni kezdtem, aztán az is, amikor egy fiatalember úgy döntött, kiadja a könyvemet. Őszintén megmondom, álmomban sem gondoltam, hogy négy évvel és kilenc könyvvel később interjút kér tőlem bárki is. A környezetem és a barátaim mindig is tudták, hogy fura szerzet vagyok, ahogy a családomat sem lepte meg, amikor írni kezdtem. Mindig van valami ketyóm, ez csak az épp aktuális. Soha nem kaptam támadást a témaválasztás miatt. Nyilván ez egyéniség kérdése is. Elég keményen lobbizok a melegek jogaiért, így olyanok vesznek körül, akiknek hasonló a gondolkodása. Valószínűleg véleménybuborékban élek.

foto

Van-e tudomása arról, hogy kik olvassák leginkább a könyveit?

A könyveimet eleinte kamaszlányok olvasták, és csak ők, senki más. A blogolvasók leginkább a fiatal korosztályból kerülnek ki. Aztán, a könyves bloggerek támogatásának köszönhetően bekerültem a köztudatba, és valahogy divat lett Becca Priort olvasni. Volt, amikor egy gimnáziumi irodalomtanár vásárolt könyvet, mert azt mondta, most már tudnia kell, mit olvasnak a pad alatt azok is, akiket ő nem tudott rábírni az olvasásra. Ez a legnagyobb elismerés. Mára az olvasótábor olyan színes, mint a könyveim. Tiniktől a nagymamákig, heteróktól melegekig mindenki olvas, és egyre többen lesznek, akik hűséges olvasóimmá válnak. Nem tudom pontosan, mitől működik a dolog, de megpróbálom elfogadni és élvezni a sikereket.

foto

Mit gondol, a nők miért szeretik a meleg történeteket?

Gyakran ismételt kérdés. :) Én is számtalanszor feltettem már az olvasóimnak. A válasz általában az, hogy unják a sok egyforma hetero sztorit, amiben már nehéz újat mondani, valamint a melegregényeknek van egy sajátos atmoszférája, egy plusz, amitől több, jobb lesz minden. Másrészt, és ezt ne hagyjuk figyelmen kívül: egy gyönyörű férfitestnél csak két gyönyörű férfitest lehet szebb.

Milyen a hangulat egy-egy író-olvasó találkozón? Gyakran vannak ilyenek?

Most már szinte hagyomány. Tavasszal és ősszel, a megjelenések időpontjában kerülnek megrendezésre, és eddig mindig teltházas események voltak. A hangulatról a résztvevőket szoktam megkérdezni, mert én annyira izgulok (még mindig), hogy nem emlékszem semmire. Állítólag fergetegesen érzik magukat, amit az is alátámaszt, hogy képesek vidékről felutazni a rendezvényekre. Nyáron egy olvasói tábort is szerveztek, ahol három napig ment az “ereszdelahajamat”. Egy komplett hotelt foglaltunk el, és valóban remekül éreztük magunkat.

foto

Azt mondják, a férfiak tudják igazán egymást kényeztetni az ágyban, mert tudják, hogy mire vágyik a másik. A regényeiben gyakran szerepel egy-egy aktus leírása. Ön honnan „szerezte” ilyen jellegű meleg tapasztalatait? Konzultált meleg férfiakkal?

Természetesen, saját tapasztalataim nincsenek. Sőt, nem kértem segítséget a meleg barátaimtól sem, hanem a fantáziámra hagyatkoztam. Aztán, amikor megjelent az első könyvem, akkor nagyon vártam, hogy melegek is elolvassák, és visszajelzéseket kapjak a szexjelenetekkel kapcsolatban. Mostanra több száz kedves meleg olvasómmal beszélgettem erről, és mindenkitől dicséretet kaptam. Ez hatalmas megkönnyebbülés. Sokan azt mondják, biztos, hogy nem én írom a szexjeleneteket, mert túl jók ahhoz, hogy egy hetero nő vesse papírra őket. Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy ezek szerint fejben én egy meleg pasi vagyok. :)

foto

Olvassa-e más szerző melegregényeit és mi a kedvence, ha igen? Saját regényei közül melyik áll legközelebb a szívéhez?

Magyar vonatkozásban nagyon kevés melegregény jelenik meg, szinte csak a Newkids Kiadó gondozásában vannak jelen. Külföldről egyre több és sikeresebb könyv jön be, és talán most már elfogadottabb lesz ez a műfaj itthon is. Nem igazán olvasok kortárs magyar szerzőket, inkább csak szépirodalmat, de angolul szívesen olvasok melegregényeket. Szerkesztőként olvastam Hayden Moore Csendkirály című könyvét, és most éppen egy feltörekvő új szerző, Carol Souya Évszakok című kötetén dolgozom. Nagyon közel állnak a szívemhez, mintha keresztanya lennék. A sajátjaim közül nem tudok választani. Olyan, mintha meg kellene mondanom, melyik gyerekemet szeretem a legjobban.

A beccaprior.hu oldalon a Gyakran ismételt kérdések között hobbifirkásznak nevezi magát. Nem vágyik arra, hogy az írás legyen a hivatása?

Dehogynem! Csakhogy a mai magyar valóság elég kiábrándító. Még akkor is kicsi lenne az esélye annak, hogy főállású író lehetek, ha nem rétegirodalommal foglalkoznék. De mivel a szívem a melegregényeké, nem szerepel a rövid távú terveim között, hogy átnyergelek egy másik műfajra csak azért, hogy megélhessek belőle. Afféle misszióként tekintek az írásra, amivel megpróbálok érzékenyíteni, elfogadásra ösztönözni. Nagyon sokan írnak nekem, megköszönik a munkámat, és vannak, akik hálásak azért, mert a könyveimet olvasva nyitottabbak lettek.

foto

Ugyanott azt mondja, azért nem hetero pornót ír, mert rengeteg ilyen könyv van már a piacon és belefáradt a sok egyforma történetbe. Hogyan próbálja elérni, hogy melegregényei mindig frissek és mások legyenek az előzőekhez viszonyítva?

Erre van egy komoly és egy komolytalan válaszom. Viccesen azt szoktam mondani, bármilyen unalmas hetero történetet veszel alapul, ha átteszed melegbe, máris unikum. A komoly válasz pedig az, hogy egy író fejében állandóan újabb és újabb történetek születnek meg, amik szinte magukat mesélik el. Kicsit furán fog hangzani, de néha úgy érzem, mintha valamiféle médium lennék, akinek csak az a dolga, hogy leírja a történeteket, amiket a karakterek elmesélnek neki. A legnagyobb félelmem, hogy önismétlő, unalmas könyveket írok, ezért komoly gárda véleményezi a készülő köteteket. Van egy zseniális szerkesztőm, aki olyan kemény, mint a vídia. Mióta vele dolgozom, sokkal nyugodtabb vagyok, mert tökéletesen megbízom benne. Ha ő azt mondja, rendben van a könyv, akkor bátran tárom az olvasók elé.

foto

Volt már olyan, hogy egy-egy regénye segített abban egy meleg fiatalnak, hogy felvállalja magát? Segített-e szülőknek a regénye olvasása meleg gyermeke elfogadásában?

Igen és igen! :) Több fiatal meleg olvasóm van, akiktől szívhez szóló leveleket kaptam, amikor először olvastak tőlem. Volt, aki azt írta, eddig selejtnek, kívülállónak érezte magát, és annyira reményvesztett volt, hogy az öngyilkosságot fontolgatta. Miután elolvasta a könyvemet, úgy érezte, mégis van helye a világban, és talán egyszer majd boldog is lehet. Mélyen megérintenek ezek a történetek, mert mind mögött egy emberi sors rejtőzik. Sokszor elég lenne néhány jó szó, egy elfogadó közeg, hogy ezek a fiatalok teljes életet élhessenek, de csak kirekesztéssel és agresszióval találkoznak. A homofóbia egy rémálom. Buta emberek érthetetlen reakciója. Nehezen tolerálom.

foto

A szórakoztató kategóriába sorolhatóak a könyvei. Egy szépirodalmi műbe belevágna-e?

Nem vagyok igazi író, a tudásom kevés ahhoz, hogy szórakoztató irodalmon kívül bármibe is belefogjak. De nem is akarok. Nem török szépirodalmi babérokra. Az is rétegműfaj, de még kegyetlenebb közeg. Úgy gondolom, hogy egy ponyva is hordozhat értékeket, az által is tanulhatunk valamit. Aki olvas, az ezernyi világba nyer betekintést, és ha mindenhonnan csak egy apró dolgot visz haza emlékbe, akkor is sokkal gazdagabb lesz. Ettől függetlenül egyfolytában tanulok, igyekszem fejlődni, és nagy hangsúlyt fektetek a szövegek gondozására, mert a szórakoztató irodalom nem egyenlő az igénytelenséggel, még akkor sem, ha itthon azt látom, hogy egyre lejjebb kerül az a bizonyos léc...

Milyen ötletei vannak a közeljövőre? Hány konkrét terv létezik? Mik jelenek meg az elkövetkező időszakban?

Ősszel jelenik meg a Festett testek sorozat harmadik kötete. Utána egy sci-fi következik Lélekjelenlét címmel, amire nagyon készülök. Ismét újdonság, olyasmi, amit még nem próbáltam. Annak idején a Stockholm-szindrómával voltam így. Krimivel ötvözött erotikus melegregényt tudtommal még nem írt itthon senki. Most megpróbálom tudományos fantasztikummal elegyíteni a megszokott elemeket. Az utána következő kötetek sorrendje még változhat, de a Festett testek sorozat folytatódik, annyi már szinte biztos.

foto

Az első író-olvasó találkozón

A könyvei sokáig nem voltak kaphatóak könyvesboltokban. Hogyan tudta megszervezni a terjesztést?

Nagyon érdekes, hogy itthon még mindig mereven elzárkóznak a kiadók és a könyvesházak is. Bár néha-néha becsúszik egy fordítás valahol, de igazából igényes melegerotikát nem nagyon találni a könyvesboltok polcain. Az is nagy probléma, hogy a monopolhelyzetben lévő két üzletlánc gyakorlatilag kizsákmányolja a kis kiadókat, de cserébe a szolgáltatásaik a béka segge alatt vannak. Mint minden, ebben az országban ez is fordítva működik. Ők tesznek szívességet azzal, hogy busás haszonért, bizományba beveszik a könyveket. Nagyon nehéz velük boldogulni, és őszintén megmondom, csupa kudarcélmény fűződik a könyvesbolti forgalmazáshoz. Ha nem lenne annyira fontos, hogy az olvasók legalább egy-két könyvet megtaláljanak a boltok polcain, nem is próbálkoznánk vele.

foto

Egyes üzletekben rá lehet bukkanni néha egy-egy Becca Prior könyvre. Ez azt jelenti, a terjesztők is rájöttek, hogy van ezeknek a könyveknek piaca?

Nagyon remélem, hogy a Love, Simon és a Szólíts a neveden nemzetközi sikere hozzájuk is elér, és előbb-utóbb rájönnek a piaci résre, de ettől még nagyon messze vagyunk.

foto

Sok meleg nem mer meleg könyvet vásárolni. Kiút lehet az e-könyvek terjesztése, vagy a netes rendelés a csomagküldő szolgálatok segítségével, amikor jól be vannak csomagolva a könyvek. A B. P. könyvekhez így hozzá lehet jutni?

Kényes kérdés. Magyarországon e-bookot kiadni öngyilkosság. Az olvasók nyolcvan százaléka nem vesz meg olyan könyvet, amit lelophat a netről. A maradék húsz sem tud megfizetni annyi könyvet, amennyit elolvasna. Nincs jó megoldás. Mi nem forgalmazunk e-bookot, a könyveimet csak nyomtatott formátumban lehet megvásárolni. Természetesen olyan csomagolásban küldjük, amiből nem derül ki a tartalom. A Foxpost  automaták pedig teljes diszkréciót biztosítanak. Akkor és ott veszi át a csomagot, ahol akarja, és sokkal olcsóbb mint a futár, akire ráadásul várni kell. A Bookberryn mindig kapható az összes kötet, legtöbbször akciós áron, úgyhogy ott érdemes beszerezni őket. A beccaprior.hu oldalon pedig bárki ingyenesen elolvashatja a kötetek első néhány fejezetét, hogy el tudja dönteni, bejön-e neki a stílusom, egyáltalán érdekli-e a téma.

Néz-e meleg témájú filmeket? Ha igen, melyik a kedvence?

Hát persze! Nagyon sok kedvencem van. Örök és verhetetlen a Fiúk a klubból sorozat, de az újak között is akadnak kedvenceim. A SKAM sorozat nálam favorit. Filmek közül a Szólíts a neveden méltán kapta az elismeréseket, nagyon várom a folytatását. A Love, Simon (szándékosan nem írom le a magyar címet, mert egyszerűen felháborít, annyira béna) pedig nem véletlenül közönségkedvenc. Kellemes, szórakoztató, mégis van mondanivalója.

foto

Segít-e valamilyen formában meleg szervezet(ek)nek? Volt már Pride-on?

Annak idején felajánlottam az együttműködést, és érdeklődtem a Pride szervezőinél, hogy lesz-e valamilyen beszélgetés, ahol melegirodalomról lesz szó, de lepattintottak. Mára rájöttem, hogy itthon ez sem úgy működik, ahogy tőlünk nyugatabbra. Belterjesek a szervezetek, és nem igazán kreatívak, de ez van, ezt kell szeretni. Remélem, a közeljövőben minden változni fog, mert az nem létezik, hogy Európa közepén csak mi legyünk ennyire elmaradottak. A következő generációkban van minden reményem!

Mit üzen a meleg gyermekek szüleinek?

Üzenni semmit nem üzenek. Hogy jönnék ahhoz, hogy osszam nekik az észt? De azt elmondanám, hogy nemi identitástól és szexuális orientációtól függetlenül minden szülő legyen büszke a gyermekére és támogassa, mert minden ember különleges és megismételhetetlen, a szeretet pedig szárnyakat ad a gyerekeknek! Aki pedig bajban van, nehezen vívja meg a saját harcát, az kérjen segítséget, vagy olvasson, hallgasson interjúkat és beszélgessen sokat. Kérdezze a gyereket, mert a kommunikáció a legfontosabb. És ne ítélkezzen, mert ő sem szeretné, ha megbélyegeznék valamiért, ami nem az ő döntése.

Köszönjük a beszélgetést!

Nagyon köszönöm a lehetőséget, és sok sikert kívánok az oldalnak!

foto

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux