Ugrás a tartalomra
x

Top 15 meleg regény

100 meleg könyv meleg napokra - a közelmúltban ajánlottunk nektek pontosan száz könyvet. A magyarul eddig megjelent meleg (férfi+férfi) kiadványok jelentős részét tartalmazza a lista. Ki-ki válogathat kedve szerint, de hogy megkönnyítsük a dolgotokat, jöjjön egy kis segítség, a Top 15 a százból. Mivel a könyvek jelentős részét már beszereztem, s nagy részüket már el is olvastam, szubjektív módon tudtam összeállítani egy címsort. (Lehet, hogy ez még majd változik, ha a maradék könyveket is elolvasom.) Jó olvasást mindenkinek!

 

15

James Lear: A hátsó bejárat, Ulpius-ház, 2014

Egy tengerparti falu, egy angol kúria, gazdag különcök családja és ugyanolyan sajátos szolgáik, egy elszánt detektív – minden összetevő együtt van egy kellemes, Agatha Christie-stílusú krimihez. De várjunk csak – Edward „Mitch” Mitchell nem Hercule Poirot, és A hátsó bejárat nem Az Ackroyd-gyilkosság. Mitch jóképű, huszonkét éves pasas, aki sosem hagyja, hogy a nyomozás egy pikáns randevú útjába álljon, akár a helyi rendőrséggel, akár a sajtóval, akár iskolai pajtásával és atlétatársával, Boy Morgannel dolgozik együtt, aki Watson szerepét játssza mellette, amikor éppen nem azzal vannak elfoglalva, hogy lefeküdjenek egymással. Amikor Reg Walworthot holtan találják egy szekrényben, Sir James Eagle azonnal letartóztattatja szolgáját, Weekset a gyilkosságért. Mitch éles szeme azonban kézenfekvőbb lehetőségeket lát…

14

Bret Easton Ellis: A vonzás szabályai, Európa, 2008

1985-ben vagyunk, a camdeni egyetemen, ahol a diákok a legkevésbé tanulmányaikkal törődnek: Dögös-Dugós bulik, Kokszos Keddek és Szittyós Szerdák követik egymást örök alkoholos, narkós és másnapos kábulatban. Mindent csak az elsődleges testi igények kielégítésének szükséglete és a testi vonzás-vonzalom törvényei szabnak meg és egy mélyre süllyedt, kimondatlan és már-már kimondhatatlan vágy, hogy mégiscsak megtalálják a romantikát, a szerelmet, az igazit s talán életük valamiféle igazolását is.Ellis hagyja, hogy mindvégig hősei beszéljenek: Lauren, aki az éppen Európában utazgató Victorba szerelmes, a nyíltan biszexuális Paul és Sean, aki egy ideig az ő szeretője, majd Laurené, és miközben hármuk élete néhány hónapra összegabalyodik, ugyanazokat az eseményeket különböző nézőpontokból ismerhetjük meg.

13

Gilbert Adair: Álmodozók, Ulpius-ház, 2004

A regény 1968 tavaszán játszódik, Párizsban. A város ébredezik téli álmából, s a levegőben ott a társadalmi és politikai megújulás titokzatos szelleme… Théo azonban ikertestvérével, Isabelle-lel és amerikai barátjukkal, Matthew-val együtt, csak egy másik fajta, függőséget okozó álomra tud gondolni: a Cinémathcque Française-be járnak filmet nézni. Mozimán társaikkal együtt estéről estére elfoglalják helyüket a legelső sorban, és telhetetlenül bámulják a hatalmas, fehér vásznon villódzó képeket. Amikor a francia kormány a Cinémathcque bezárásával megfosztja őket állandó programjuktól, Théo, Isabelle és Matthew lassanként tulajdon, hermetikusan zárt világába vonul vissza, a rögeszmés játszmák, megpróbáltatások, megalázások és szexuális játékok levegőtlen univerzumába…

12

Michael Cunningham: Otthon a világ végén, Ulpius-ház, 2004

Az órák Pulitzer- és Faulkner-díjas írójának regénye történelmi távlatokat átívelő, botrányos és sokkoló remekmű szerelemről és barátságról, homoszexualitásról és családról, értékeinkről és érzékeinkről. Attól a naptól fogva, hogy kamaszként találkoznak, Jonathan és Bobby elválaszthatatlanok. Amikor Jonathant New Yorkba szólítja az egyetem és a karrier, Bobby az ő szüleivel marad Clevelandban. Amikor pedig útjára eresztik a „fészekből”, Jonathanhoz költözik, aki minden-csak-nem-házasság kapcsolatban él az extravagáns Clare-rel, s kezdetét veszi hármójuk közös „családi” élete…

11

Oscar Wilde: Teleny, Lazi Kft., 2010

A történet elsősorban a Teleny és Camille Des Grieux között kibontakozó szerelmi kapcsolatról szól. Köntörfalazás nélkül, nyíltan mond ki a szerző olyan dolgokat, amivel megbotránkoztatja az olvasót. Érzékletesen ábrázolja a francia bordélyok duhaj mindennapjait, a különféle szeretkezések legintimebb pillanatait. Ám nem csupán ebből áll a mű, hiszen az író egyúttal lerántja a leplet kora társadalmáról is, görbe tükröt állítva a viktoriánus kor erkölcsi normái elé.

 

10

John Green - David Levithan: Will ​& Will, Maxim, 2015

 Will ​Grayson megismerkedik Will Graysonnal. Az egyik fiú okos és különc, akinek egyik alapszabálya: mindentől és mindenkitől tartja a távolságot. A másik dühös és depressziós, életének egyetlen fénypontja egy internetes barátság. Egy hideg éjszakán Chicago egyik legfurcsább pontján a két fiú útja keresztezi egymást. Ettől a pillanattól kezdve világaik összekeverednek, az életük visszavonhatatlanul egybefonódik.

 

9

Becky Albertalli: Simon és a homo sapiens lobbi, Libri, 2015

Sokak ​szerint a tragédia ott kezdődik, amikor nem jelentkezel ki rendesen a leveleződből, és a féltve őrzött titkaid rossz kezekbe kerülnek. A tizenhat éves Simon Spierrel pontosan ez történt. Martin Addison pedig nem rest megzsarolni a fiút, hogy legyen a randiszervező csicskája, ellenkező esetben közszemlére bocsájtja a mailt a sulis Tumblren, ami köztudottan a Creekwood gimi pletykaközpontja. És akkor apu, anyu, a barátok, a tanárok és legfőképpen Blue is megtudja, hogy Simon MELEG.

8

Anthony Burgess: Gyilkosság Deptfordban, Európa, 2009

Marlowe egy varga fia, Cambridge-ben magiszteri titulust szerez, kiváló latintudós, az első igazán nagy Erzsébet-kori drámaíró, ateista, kém, homoszexuális, gyilkos és áldozat. A Nagy Armada támadását várva a királynő titkosszolgálata mindenhol összeesküvést szimatol, titkos katolikusok után nyomoz, Stuart Mária híveit fürkészi. Ezek közé a kémek közé jelentkezik még cambridge-i diákként „Kit” Marlowe, nem annyira hazaszeretetből, hanem inkább pénzért. Látva kutakodásának eredményét, a leleplezett összeesküvők felakasztását, kibelezését, felnégyelését, már odahagyná a testületet, de ez persze lehetetlen. Közben két igaz szerelmet is átél: a névtelen színészfiúval, aki a kor szokása szerint női szerepeket játszik (nem is csak a színpadon), és Tom Walsinghammel, a kor egyik legbefolyásosabb családjának sarjával, a titkosszolgálat vezetőjének unokaöccsével.

7

Alan Hollinghurst: A szépség vonala, Scolar, 2011

A ​szépség vonala nagy ívű regény a felső tízezerről, a szexről és a pénzről. Nick Guest beköltözött a Fedden családhoz, melynek feje konzervatív parlamenti képviselő. A politikai és pénzügyekben ártatlan Nick belekeveredik Feddenék kicsapongó világába, miközben ő maga fáradhatatlanul űzi a szépséget. A Margaret Thatchert hatalomra juttató két választás szolgál keretül a regénynek, mely a változás és a tragédia rendkívüli éveit bontja ki.

 

6

Paul Burston: Szégyentelen, Ulpius-ház, 2003

Martin jóképű, kedves, jóravaló fickó, de a pasija négy év után váratlanul elhagyja egy férfi prostituáltért. Legjobb barátja, John nem nagyon ér rá a lelkét ápolni, mert éjt nappallá téve szexpartnereket keres az Interneten. Másik jó barátja, Caroline szívesen segítene, de hát neki is megvannak a maga problémái. Ő ugyanis meg van róla győződve, hogy kedvese, Graham titokban a fiúkat szereti. Mindezek tetejébe felbukkan Martin imádnivaló, ámde fölöttébb fárasztó apja egy kitűzővel, miszerint: „Büszke vagyok rá, hogy cikis szülő lehetek.” Gáz! Mindezek után Martin azt teszi, amit az ő korában minden önmagát vállaló, büszke londoni meleg srácnak tennie kell: fejest ugrik az élvezetekbe. Beiratkozik egy konditerembe és beleveti magát a meleg klubéletbe: a drogok, a kőkemény fazonok és a még keményebb zene világába.

5

Alan Hollinghurst: Más apától, Scolar, 2013

 „Akar az özvegyem lenni?" Három idősíkon, három különböző történelmi korszakon keresztül ábrázolja az angol irodalom egyik legnagyobb kortárs képviselője a társadalmi rétegeket, szubkultúrákat, s ezeken keresztül egész történelmi korszakokat. Cecil Valance, a Cambridge-ben tanuló nemesifjú 1913-ban ellátogat barátja, George birtokára. Itt megírja „Két Hold" című költeményét, melyet George húgának, Daphnénak ajánl, ám George-nak jó oka van azt hinni, hogy a vers valójában neki szól. Cecil megkéri Daphne kezét a háború alatt, ám nemsokára elesik…

4

Sarah Winman: Bádogember, 21. Század Kiadó, 2018

Az egész egy tombolán nyert festménnyel kezdődött: tizenöt napraforgóval, amit egy olyan nő akaszt ki a falra, aki hisz benne, hogy a fiúk és a férfiak csodálatos dolgokra képesek. És van két fiú, Ellis és Michael, akik elválaszthatatlanok egymástól. És a fiúkból férfiak lesznek, aztán besétál az életükbe Anne, és ez mindent megváltoztat és nem változtat meg semmit.

 

3

Annie Proulx: Közel s távol – Wyomingi történetek, Palatinus, 2006

A Közel s távol című novellából készült a 3 Oscar-díjas Túl a barátságon című film. Az óriási sikerű Kikötői Hírek amerikai szerzője választott otthonának, Wyoming államnak szentelte új kötetét. Az elbeszélések csokra egyszerre tisztelgés és kíméletlen tükör: Proulx páratlan megjelenítő erővel ábrázolja a lenyűgöző wyomingi tájat, ugyanakkor szikár, távolságtartó, mégis szenvedélytől lüktető nyelven írja le az állam lakóinak nyers ösztöneit, s gyakran meglehetősen barbár életét. Az új kötet kiemelkedő darabja az ezredforduló egyik legmegragadóbb szerelmi története, a Közel s távol – Brokeback Mountain. Az írónő ebben a novellában állítja szembe legélesebben a makacs előítéletekkel terhelt maradiságot és a modern nyugat emberibb értékeit.

2

Joseph Olshan: Éjszakai fürdés, Palatinus, 2005

Tíz éve már, hogy Will párja egy éjjel úszni indult, és nem tért vissza. A fiút azóta gyötri a kétség, vajon szerelmét elnyelte-e az óceán, vagy Chad ezt a kegyetlen módját választotta a szakításnak. Egy évtizeddel később egy másik óceán partján Will megismerkedik Seannal, akinek életére éppen akkor hasonlóan rejtélyes tragédia vet árnyékot. Bontakozó kapcsolalukban támasz is lehet ez a véletlen egybeesés, de akár végzetes akadály is… Olshan olykor fanyar humorú, máskor keserűen szomorú írása meghökkentő őszinteséggel mutatja be a modern párkapcsolatok gyönyörei mellett a hullámvölgyeket és a súlyos konfliktusokat is.

1

André Aciman: Szólíts a neveden, Athenaeum, 2018

André ​Aciman olasz riviérán játszódó regénye egy kamasz fiú és a családi nyaralóvendég, egy ifjú amerikai kutató között váratlanul kibontakozó, elsöprő szerelem története. A vonzalom, amelynek következményeivel egyelőre képtelenek szembenézni, felkészületlenül éri a fiatalokat. Az együtt töltött nyári hetek során mindketten küzdenek saját érzéseikkel, egyszerre tartva környezetüktől és saját maguktól. Vakmerően igyekeznek elérni azt, amiről sejtik, talán soha többé nem adatik meg nekik: a két ember közötti legteljesebb egységet.

És…

Ha valóban szereted a meleg tematikájú könyveket, kukkants bele ajánlónkba: pontosan 100 kiadványt ajánlunk a figyelmedbe! A szépirodalmi válogatásba vannak a legjobb, legértékesebb könyvek; a szórakoztató irodalmi válogatásban pedig ifjúsági regényeket, krimiket és ismeretterjesztő műveket találtok.

szépirodalom    szórakoztató irodalom

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux