Ugrás a tartalomra
x

Oh, West! Oh, Jack!

A nevem Jack és kedves olvasó, ahonnan én jövők ott mostanában más szelek kezdtek fújni, amik legfőképpen számomra bajt jelentettek.
 
Így hát a lovamra pattanva elkezdtem átszelni a vidéket, a nap és a felhők voltak az én iránytűim utazásom során. Nem volt célom, csak, hogy minél messzebb kerüljek poros kisvárosom emlékeitől is. Az éjjelek melegek voltak, a nappalok meg szárazak, de szerencsére élelemből és vízből volt nálam még bőven. Amikor is a horizont tövében a nap már ágyazni készült, akkor pillantottam meg egy magas dombon egy farmot.
 
A fény odavonzott és remélve, hogy kedves népek lakják leszállva a lovamról bekopogtam. Az ajtót egy magas fekete hajú kék szemű férfi nyitotta ki, aki nem is volt rossz első kezdetnek az új életemben, de mikor megláttam mellette egy apró mosolygó szőke asszonyságot, már is azt gondoltam, hogy mindenben van valami jó és egy kevésbé jó dolog.
 
- Bocsánat a zavarásért ilyen korai estén, csak meglátva a házukat, arra engedtem magam gondolni, hogy elhalhatnék az istállóban a lovammal. Nehéz út van a hátam mögött és még lesz is. – a házaspár, mert elsőre tudtam, ahogy egymásra nézve elmosolyodtak, majd vissza rám.
 
A tekintetükbe volt írva az egész múltjuk és a még hátralévő idejük.
 
- Semmi baj… - kérdezte a hölgy, mire én gyorsan felé fordulva, levettem a kalapomat és régóta nem használt mosolyomat felé villantottam.
 
- Jack vagyok.
 
- Én pedig Marie. A férjem pedig Alex. – a házurának kinyújtott kezét látva megfogtam és az erős kézfogás után, egyre jobban tetszett már is az itt lét.
 
Nem mintha bármilyen dolgot terveztem volna Alex erős ujjaival, kérem hisz ő házas. De álmodozni még csak lehet, meg hát…
 
- Megmutatom az istállónkat kedvesem, addig te meg… - a nő megfogta a kezét és egy puszit nyomott az arcára.
 
- Én pedig addig előkészítem a felső szobát a vendégünknek. – aztán Marie rám nézett. – Jack remélem, szereti a borjút főt burgonyával? – szólni sem tudtam a nagylelkűségüket hallgatva, csak mikor Alex elmenve mellettem egy percre a karunk egymáshoz ért.
 
- Igen, nagyon köszönöm! Istenien hangzik. – a nő visszament a házba, míg én a lovam kantárját fogva vezettem a férfi háta mögött.
 
Az elmúlt pár napban rettenetesen hiányoltam a meztelen test érintését, ahogy azt is, hogy valaki velem tegye ugyanezt. De itt talán.
 
Letekintve a dombról jól láthattam a lenti vadnyugati város alkonyati fénybe mázolt házainak alakjait. Alex ezt észrevéve megállt ő is és lemutatott.
 
- Az ott Heaven Vill. Csendes kis hely tele jó emberekkel, meg némi gazfickóval, akiket a seriff egy kettőre rács mögé küld. Most is egyet elfogott a napokban. Kemény egy alak, Derek pedig egy szót sem tud kiszedni belőle, hogy hová rejthette el a pénzt a bankból. – az előző életem jutott az eszembe, ahol nem egy rosszakaró emberrel találkoztam, de végül mindegyikük beszélt.
 
Nem a szó szoros értelmében, viszont egyikünknek sem fájt.
 
- Talán én beszélhetnék vele. – Alex rám nézett, a homlokán összehúzódó vonalakból ítélve jobban tettem, ha előbb mondom el az én verziómat.
 
- Ahonnan jöttem sokat foglalkoztam ilyen csirkefogókkal. A vége pedig mindig eredményesen sikerült. – a férfi szemében némi csillogást véltem felfedezni, mégis lenne némi remény.
 
Az idő majd eldönti. Mert éreztem, hogy Heaven Vill lesz az a hely, ahol minden újra kezdhettek.
 
- Az remek lenne. Holnap beszélek is Derekkel erről, amikor megmutatom Önnek a várost.
 
- Az csodás lenne. – tovább haladtunk az istálló felé és míg Alex belemerült a gazdaságának bemutatásába, addig én a kerek hátsójának bámulásába kezdtem bele.
 
A gatya nem volt éppen feszes, de épp annyira idomult a testéhez, hogy ki lehessen belelő venni két kerekded farát, amibe legszívesebben beleharaptam volna mint egy frissen érett barackba. Belépve a helyiségbe még azt sem érdekelt, hogy ázott állatszag meg lócitrom keringett a levegőben.
 
A két ló sem nagyon izgatott volna, amikor Alexet a falhoz nyomom és megcsókolom. Azt akartam, hogy ezután a farkamét könyörögjön, hogy itt helyben tegyem magamévá. De se a hely, se az időzítés rossz volt. Ráadásul egy új élet reményében ezeket a gondolatokat jobb volt félre tenni.
 
- Joshua! – az egyik ló mögül egy szőke göndör hajú, zöld szemű fiú bukkant elő, aki megállva Alex előtt mintha kissé elpirult volna, már csak attól is, hogy a ház ura ránézett.
 
Szegény fiú, de megértem.
 
- Joshua, őt itt Jack egy pár napig nálunk fog lakni, míg elrendeződnek az ügyei. Addig is etesd és gondozd a lovát. – a fiú elvéve tőlem a kantárt elkezdte bevezetni egy üres bokszba.
 
- A fiú nagyon ért a lovakhoz Jack. Jó kezekben lesz. – veregette meg a vállamat egy percre, amitől mintha testemet egy villám érte volna.
 
- Köszönöm. De ha nem bánja még megbeszélnék pár dolgot Joshuával. – Alex arcára érdeklődést pedig meglátva hozzátettem. – A lovammal kapcsolatosan.- egyből elmosolyodott.
 
Kíváncsi lennék, milyen lenne egy fasszal a szájában. Talán a mestermű túl impozáns szó, mégis rá illene.
 
- Rendben. – már ment volna el, amikor még visszafordult. – A nejemmel és nekem van egy mottónk: Mindig tégy jót az emberekkel, mert a végén ők is jót tesznek veled.” – ezután semmilyen választ nem várva folytatta útját és bevallom nekem lett volna pár „jó” tanácsom Joshua felé.
 
Aki meglátva, hogy még mindig itt vagyok azonnal odajött.
 
- Igen uram? – nem tudtam, hogy kezdjek bele, így hát rögtön a közepébe vágtam.
 
- Segítek neked. – a fiú értetlenül nézet rám, de láttam rajta, hogy sejti. – De előbb is. – eléje térdeltem és se szó se beszéd nélkül lehúztam a nadrágját.
 
Joshua meredten állt, miközben a fehér alsójából előhúzva a farkát, ami már kőkeményen ágaskodott, amióta Alex és én beléptünk az istállóba. Tudtam, hogy nem az én jelenlétem okozta ezt csodálatos eredményt.
 
Szép vaskos szerszáma volt, amit húzogatni kezdve előbukkant a rózsaszín makkja. Felnézve a fiú arcán szenvedélyt és temérdek vágyat láttam viszont, amire erősebben ragadtam meg a férfiasságát.
 
- Ez akarod ugye? Arra vágysz, hogy Alex kőkemény ujjai egyszer megragadják a farkadat, majd az ajkai közé húzva leszopjon? – az ifjú a szavaimra nem is válaszolva, csak bólogatott.
 
Félt ha kimondja következményei lesznek. De még milyenek. A pénisze nagyon forró volt és a makkjának csúcsán keletkező fehér nedvből ítélve, már ő is teljesen készen állt.
 
- Mondd ki Joshua és én itt helyben leszoplak. – a nyelvemet kinyújtva megkóstoltam a sós nedűjét, majd azzal a lendülettel a tövéig kóstolgattam a szerszámát.
 
- És még mást is akarok tenni. – erre már felfigyelve bólintott egyet és az ajka végre kinyílt.
 
- Azt szeretném, ha Alex kemény farka a lyukamban lüktetne, míg el nem élvezz bennem. Aztán száját a farkamon és addig szeretgesse, míg el nem élvezek újból. – nem is kellett több nekem és az ajkam közé húzva elkezdtem szeretgetni a farkát, amit már régóta megérdemelt.
 
Az előbbi pedig több volt mint egyszerű vallomásnál számomra, ez egy ígéret volt, ami be is akartam tartani Joshuának. Ő még nem tudta, de kifejezetten értek a férfiak testének nyelvén. Amit a férfiasságán is tökéletesen szemléltettem. A fejemet bólogatva nyeltem el újból és újból, míg nem már annyira mélyen volt, hogy a torkomat csiklandozta.
 
Erre voltam képes és még Joshua lengő kezeit figyeltem maga mellett, amik jobbak lettek volna a hajamba mártózva, hogy hajtsanak előre, mégis most a sóhajaival is beértem. Aztán kihúzva a számból láttam rajta, hogy mennyire kellett ez már neki. Ahogy pedig érzem az egész városra ráfér egy kis kaland.
 
Felállva, de még nem engedve el a farkát megcsókoltam. A kezei öntudatlanul fonódtak rám, míg én az felöltőjét kigombolva és vele együtt az ingét dobtam le a földre.
 
- A seggedet akarom Joshua. Aztán megígérem, hogy Alex lesz a következő, aki benned lesz. – erre a fiú mint akinek minden vágya, csak ez lenne végre megmutatta a szenvedélyt a nyelvévvel.
 
Nagyon jó volt, ahogy azt is, mikor lehúzva az alsóját a kezembe foghattam a két gömbjét. Megszorítottam, mire ő felsóhajtott. Ez aztán nagyon jó lesz. A falhoz vezettem, ahol aztán megfordítva a háta mögé térdelve a nyelvem már is eltűnt a lyukában. Joshua ezt látva a száját összeszorítva próbálta leküzdeni a testéből kirobbanó nyögéseit. Amelyet azonnal tetőzött egy két ujjam is hátsójában.
 
Szűk volt, de még mennyire. Ez a fiú egész életében arra várt, hogy a gazdája szerszáma egyszer ide kerüljön. Még jó, hogy ide tévedtem, vagy különben teljesen figyelmen kívül maradt volna Joshua tökéletes szűz segglyuka. Az ujjaim nem sokkal a már többszörös behatolás után már úgy merültek alá mint kés a vajban. Nem tehettem róla, de már három ujjammal dolgoztattam meg. A fiú nem bánta ellenben a kezével maga alá nyúlva verni kezdte a szerszámát.
 
És ekkor tudtam, hogy már készen áll rám. Lehúztam a nadrágomat, vele együtt az alsómat, amire az ifjú hátra pillantva megdöbbent a méreteimen.
 
- Nem kell félni tőle. – mosolyogtam, miközben marokra fogva a férfiasságomat a seggéhez érintettem.
 
- Én nem, csak… még ekkorát nem láttam. – valakit isten aggyal, szívvel, engem hatalmas farokkal áldott meg a sors, ami mindig kapóra jött.
 
Kivéve az elmúlt egy évben. De Joshua csillogását a szemében és kérlelő fenekét látva, ahogy ő maga dörzsöli hozzá a falloszomhoz, nem tudtam tovább várni. A lassan tettem, tudtam, hogy a fájdalom milyen kellemetlen tud lenni legelőször.
 
De szinte már félig bent voltam, Joshua viszont az édes sóhajain kívül nem utalt rá, hogy zavarná a méretem. Ekkor jöttem rá, hogy nem éppen egy gyakorlat nélküli fiút fogtam ki. Megragadva a nyakát hátrafordítottam és ebben a pillanatban teljesen benne voltam már.
 
- Szóval valaki játszani szokott oda lenn? – megindultam benne és erősen magam előtt tartva térképeztem fel a kezemmel a testét. – Úgy érzem nagyon is szoktál. – a sóhajait nyögések váltották fel, de ez nem térített el afelől, hogy a fiatal, napszítta, munkától edzett felsőtestét végig ne érintsem.
 
- Délutánonként amikor elmennek a városba, akkor meztelenre vetkőzve az ágyukban ujjazom magam. Érzem az illatát és azt képzelem el, hogy Alex farka hatol belém. Újra és újra. – a keze rögvest gyorsabban jártak a farkán és a képzeletébe merülve egyre nagyobb lélegzettel merült el az együttlétben.
 
Tudtam én, hogy nem egy egyszerű istállófiú Joshua, egy igazi huncut ágyas valójában, aki csak is arra várt az itt töltött órák alatt, hogy egyszer a házurának a farkát magában tudja. De most velem kellett be érnie, ami egy cseppet sem zavarta. Szabad kezével hátra nyúlva az ujjai a nyakamra fonódva húzott a vállára, amibe beleharapva megrázkódott. Onnan felfelé pedig tovább folytatódva a remegés nem hagyott alább.
 
A felsőteste le-fel hullámzott mint a tenger hullámai a viharos szélben és én voltam az óceánok istene, aki kavarta azokat. Joshua már csak az én testemre hagyatkozva élvezte az állandó nyomást a testében, míg ő benne azon nyomban kitörni készült.
 
- Nem… bírom… Annyira kemény vagy… - mindezt hosszabban és nehézkesebben mondta nekem, a miután a farka a kezében megmerevedve a makkjából esőként záporozott ki az ondója.
 
- Köszönöm Joshua. Te meg egy nagyon édes fiú vagy gyönyörű testtel megáldva. – az arcához elérve megfordult és megcsókolt.
 
Szenvedélyes volt, amit fűtve az állandó lökéseimmel tovább szítottam benne. Míg az utolsó cseppek folytak ki a szerszáma csúcsából, addig is tartotta és szorongatta. Ami elképesztő volt, mert még mindig kemény volt. De közben Joshua már a kezeivel a fenekembe markolva húzott még jobban magához. Nem akartam cserbenhagyni és ilyen hálás fogadtatásban sem részesültem még férfitól, mint tőle. A nyomások erősödtek, ahogy az én tűrőképességem gyengült, de még látni akartam mást is a fiúból.
 
Így még mindig tartva magamhoz közel lassan kihúzódtam belőle és ő egyből felém fordulva újra egyesültek ajkaink. A keze pedig a legjobb helyen járt. Megragadva a falloszomat finoman és gyengéden végig húzta rajta ujjait, amelynek már a mozdulatától megremegett az ifjú, tudva azt, hogy előbb benne volt. Ahogy pedig az egyik szénakazal felé tereltem rálelve a felsőmre elkezdte kigombolni, de leülve és széjjel téve a lábamat neki, azon nyomban közé feküdve vetette magát hanyatt és nyelte el a szájában a mereven álló dákómat.
 
Végignéztem a csupasz barna testén és arra gondoltam, hogy milyen lenne mindennap így élni.
 
Barna kopott csizmája még ott lógott a lábán, viszont ha egyszer is egy ágyba kerülnénk, akkor szívesen megmutatnám neki, mit tudna a lábujjaival is tenni. Illetve mennyire venném a számba őket, ahogy most ő teszi ezt a farkammal. Egyik kezében tartva bólogatott rajta nagyokat és egy két szusszanásra feljőve végig nyalta az egészet.
 
- Látom nagyon tetszik Joshua. Hidd el, ha pedig még maradok azt is talán elintézhettem, hogy Alex és én egyszerre legyünk benne. Mit szólsz hozzá? – rám emelte igéző zöld szemeit és hálásan szopott tovább, egy halvány mosollyal a szája szélén.
 
Az istálló kapuján látva, hogy a nap lassan már alul merül a horizonton, gondoltam, hogy némi kérdést vetne fel házigazdáimnak, hogy hol lehetünk már ennyi ideig. De azt sem akartam, hogy Joshua ne kapja azt amire egész életében várt. Egy férfira, aki minden vágyát teljesíti, a lehető legreálisabb megközelítésekkel. Ahogy a fiú jobban alám merült, úgy éreztem, hogy lehetne így is vége.
 
Elmenni a csókolni való szája között, mégis ha már nyugaton vagyunk, adjuk meg a módját is. Felülve felhúztam a fejemhez, ahol egy csókkal megállítottam az előbbi képet a fejemben, viszont a keze még mindig járt rajta.
 
- Mit szólnál cowboy egy kései lovagláshoz? – elengedve, mosolyogva fogadta magába a nyelvemet, mint ahogy az előbb a falloszommal is tette ezt.
 
- Minden álmom Jack. – jó volt ezt hallani, ami egy régi emléket idézett fel bennem, de nem volt időm ezzel foglalkozni, mert Joshua már is a lába közé véve engem óvatosan lefelé kezdett mozdulni.
 
Megragadva neki és a lyukához igazítva finoman és szinte könnyedén alá merült az ágyékomra. Mind a ketten felsóhajtottuk és nem tudtam nem észrevenni Joshua újra erőtől duzzadó férfiasságát. Ilyen potenciállal megáldva minden létező embernek sorban kéne állnia, hogy ez az ifjú megdolgoztassa, vagy éppen fordítva.
 
- Akinek ilyen jó a regenerálódó képessége, mint neked. – ragadtam meg a szerszámát és ahogy húztam úgy indult meg rajtam is. – Annak biztosan nem lehetne gondjai ágyast találni. – Joshua a szenvedélytől átitatva nyögött hangosan, azt gondoltam meg se hallotta amit mondtam, mihelyst a válasz egyből megérkezett.
 
- Még szűz voltam. Amíg meg nem jöttél. Férfi szűz. -ezt egyből meghallva felültem és a testét kezdtem elcsókolgatni, míg ő a hajamba túrva nyomott lefelé.
 
Nem hittem volna el, hanem most mondta el, hogy még soha életében nem volt férfival. Ezen ideje volt változtatni. Ahogy a mellbimbóját harapdáltam, úgy emeltem meg a csípőmet és alulról kezdtem emelni a nyomást a testében. A fiú nyögött hangosan, de engem az se érdekelt, hogy ha házigazdáink jönnek ki értünk megnézni, hogy mi történik itt kinn. Csak azt számított, hogy az ifjú végre megízlelje milyen az ha egy férfival vagy együtt. Teljesen egyesülve.
 
A farka keményen a hasamnak nyomódott, miközben a lendület egyre erősödött és közben érezve is, hogy az előnedve kilökődött makkjából. Kezemmel átkarolva húztam még jobban magamhoz, amelyben újra hátra dőltem és velem együtt ő is. A testemen volt és vadul csókolóztunk, ahogy a fenekében megállás nélkül tűnt el a férfiasságom. A pénisze meg ezzel együtt az ütemre simult a felsőtestemhez, ami egyre csak keményedett. Éreztem, hogy nem sokáig bírom és ez így volt csodálatos, ahogy Joshua kívánságát is teljesíteni akartam.
 
- El fogok élvezni fiú. A segglyukadban. Ezt akarod ugye? Érezni egy férfi ondóját magadban? A távoli lüktetését a fenekedben, csak arra vágyva, hogy újra benned legyen? – az istállófiú csak bólogatni volt képes, majd a szavak is megérkeztek, ahogy a testem megremegett.
 
- Igen! Igen akarom. – a lökéseim nem lassultak még közben sem, de az gyönyör érzése elgyengített, a fehér nyomás pedig csak folytatódott tovább a lyukába.
 
De szinte, ahogy megindult az első löket a farkamból a fenekébe, úgy ő is megrázkódva éreztem a kettőnk teste közötti folytonos sperma folyót. Az ajkamra húzva merültem alá és a nyelve gyengéden simult az enyémhez, míg mind kettőnk gyönyöre alább nem hagyott. Nem volt egyszerű, mert én már régóta nem voltam senkivel, ő neki meg az elsővel ellentétben, most rengeteg volt.
 
Az ajkunk súrlódásával egy-egy sóhaj kiszakadva éreztük, ahogy még több kerül ránk és egyesek be is. Ott feküdtünk egymáson, a karjaink a másikon feküdt és azon gondolkodtam, hogy egyáltalán hogyan fogok felállni innen. Míg nem rájöttem, ahogy a ház felől lépések indultak meg felénk.
 
- Azt hiszem ideje indulnunk. – Joshua, mint a legédesebb szerető, akivel találkoztam is az életemben lemászott rólam, de még előtte egy csókot nyomott a számra és utána egyet a farkamra is.
 
Amire még öltözés közben is vetett gyorsan egy pillantást, én pedig a nedves, piros lyukára, amire bárcsak lenne még időm alaposan kinyalni. Már kész voltunk és éppen kezet fogtunk, mintha véget ért volna beszélgetésünk egy nagyon hosszú témáról, amikor Alex nézett be. Joshua arca egyből elvörösödött, amit közelebbről megfigyelve nagyon aranyos volt, tudva azt, hogy nem az előbbi miatt történt ez.
 
- A vacsora kész van. Gyertek. – követtük a férfit a házig, miközben Joshua fülébe súgtam.
 
- Legközelebb ki fogom nyalni azt az ondótól teli segglyukadat. – a fiú ettől nyögve egy nagyot a házúra hátrafordult.
 
- Mi a baj Joshua? Csak nem ennyire éhes vagy? – nevetett a saját humorán, amibe mi is beszálltunk, bár hármunk közül ketten biztosan egy dologra gondoltunk.
 
- Az igazat megvallva Alex. – ekkor rám nézett egy pillanatra és közben folytatva az utunkat a házig, a fiú gazdája seggét kezdte bámulni. – Farkas éhes vagyok. – nem tudtam nem mosolyogni ezen és belépve a fényben úszó házba, ennél jobb helyet nem is tudnék nem elképzelni az újra kezdésre.
 
A vacsora valami mennyei volt. Marie aztán tudott főzni és egyben férjet is választani. Joshua ha tehette állandóan Alexet bámulta, máskülönben próbált nem izegni-mozogni a székén. Nem különben az istállóban történtek miatt volt ez lehetséges. Az út során egyszer értem magamhoz, így hát, amit most a fenekében hordoz az egy temérdeknyi ondó volt.
 
De egyszer is mind ez kellemesen felizgatott. Az egyszer kétszer való pillantás váltás során pedig a fiú ezt jobban szemügyre is vette, amikor vagy ki nyújtóztam vagy kissé hátra dőltem. A műsor csak neki szólt, mégis Alex a viselkedésemet látva feltűnt neki valami.
 
- Jack az inged átázott. – a mondatát meghallva máris lenézve érthetetlenséget mutattam, majd mosolyogva felnéztem a házigazdáimra.
 
- Biztos a hosszú út miatt. A mindennapi mozgás így ütközik rajtam. Most, hogy megpihent a testem, azon nyomban kiengedi a fáradt gőzt. – Joshua hirtelen krákogó hangot adott, majd egy pár nyelés során máris jobban volt.
 
- Jól vagy Joshua? – kérdezte Marie, aki egy kancsó vizet tett az asztalra és önteni kezdett a fiúnak.
 
- Persze, köszönöm asszonyom. Úgy látszik valamit félrenyeltem. – elkezdte inni a vizet és tudtam, hogy az előbbi kijelentésem okozta ezt.
 
A vacsora ezután elég nyugodtan telt. Alex és Marie az utamról kérdeztek és hogyan jövők, viszont az előbbit szerencsésen eltudtam kerülni, amikor Joshua egy nagyot ásított.
 
- Jól mondja a fiú. Ideje ágyba bújni. – nem tudtam nem észrevenni az istállófiú mosolyát ennek hallatán, viszont egyből lehervadt, ahogy felfelé kezdtem indulni Marie után.
 
- Megmutatom, a szobáját Jacknek addig fiúk elmosogatjátok a tányérokat. – Alex arcára rá volt írva a nyűg, míg Joshua, hogy kettesben lehet a férfival, máris pakolni kezdte a kezébe az edényeket.
 
A nő elvezetett az egyik szobáig majd ott benyitva beinvitált.
 
- Tudjuk, hogy nem sok, de… - egyből közbevágtam.
 
- Nem. – egyenesen ránéztem. – Ez tökéletes. – a hölgy kedvesen biccentett egyet, aztán mintha valami eszébe jutott volna rákérdezett.
 
- Jack, én szívesen kimosom az ruháit, ha akarja. Bár látva, hogy nincs sok mindene, lehet hogy abban szeret… - a hangja elakadt, ahogy levettem az ingemet, majd vele együtt a nadrágomat, alsómat ott álltam előtte meztelenül.
 
Nem éppen nyugodt állapotban. Elindultam felé úgy hogy csak a kalap és a csizma volt rajtam. Ő még mindig engem nézett, mikor átnyújtottam neki.
 
- Köszönöm Marie a kedvességét. – a nő mintha transzból ébredt volna, úgy meglepődött az előbbi szavaimon, hogy elvörösödött, bár sejtettem, hogy nem emiatt.
 
Nyomban átvette és bólintva egyet kiment a szobámból maga után behúzva az ajtót is. Az eseten jót mosolyogva vettem le a csizmámat és tettem le a kalapomat a bent lévő hintaszékbe.
 
Aztán egy jól irányzott huppanással az ágyban feküdve bebújtam a takaró alá és lehunyva a szememet, nem kellett sok és már aludtam is.
 
Azt hittem, hogy eleinte álmodom. De a hangok túlságosan is valódinak tűntek, ahhoz, hogy csak képzeljem. Marie volt az, aki vagy nagyon jól érzi magát a férje karjai közt vagy valami rosszat evett.
 
- Oh Alex! Igen!-  nem is csodálom most már, hogy Joshua Alexet akarja, aki ilyen hangokat tud kiváltani egy nőből, csak is jó lehet. - Nem bírom tovább! Akarlak! – nem azt mondom, hogy nem vagyok fogékony a női nemre, de valamiért sose érdekeltek annyira, mint a férfiak.
 
Egy párral le is feküdtem. Nem volt rossz, szinte élveztem is, csak mindig hiányzott egy vaskos dákó közöttünk. Az emlékek és az, hogy azon kezdek elgondolkodni, hogy vajon Alex teste milyen lehet akcióban, inkább az alvást választottam volna, ha nem hallok meg valakit, hogy feljön az emeletre. Egyből bekapcsolt mint a hat érzékem és halkan kimászva az ágyból elindultam az ajtó felé.
 
- Keményebben! Érezni akarlak teljesen! – a házigazdáim keményebbre fokozottra kapcsoltak, miközben kinézve a szobámból a hangok felől egy alakot láttam meg az árnyak közt.
 
Sejthettem volna, hogy egy ilyen fiút, mint Joshuát, nagyon is érdekelni fogja gazdája szexuális élete, ha már ők ketten soha nem lehetnek így együtt. Amin én mindenképpen változtatni szeretettem volna. Az istállófiút annyira lekötötte, hogy az ajtó résen állt figyelte a történéseket, hogy észre sem vette, hogy eléje térdelek. Bár bent is volt mit nézni. Alex kemény izmos hátán át egészen le a kerek fenékig, amely mindig megrendült, ahányszor csak Marie feneke felé mozdult.
 
Nem is csodálom, hogy a fiú az ujjai között tartva a péniszét játszott rajta. Erre még én is szívesen kivertem volna. De ha már itt vagyok. A kezében tartotta, míg én a csúcsát bekapva szopogatni kezdtem. Eleinte nem vette észre, inkább úgy látszott magát képzeli el Marie helyében, így csak az elméje játékának tudhatta be a kellemes érzést. Míg nem már bólogatva rajta az ujját érintve lenézett és a váratlan látogatásomon nem sem akadva utánozni kezdte Alex mozdulatait. Így mikor a férfi lökött egyet Marien, aki felnyögött, akkor én is kaptam egy mély úsztatást az ajkam közé. Miközben a szájlecke ment, addig megragadva a sajátomat úgyszintén húzogatni kezdtem.
 
Hogy voltam-e már ilyen helyzetben? Egyszer talán, egy párszor többször is. Mégis az itt történtekhez képest semmik voltak. A múlt pedig maradjon is a múltban. A jövő meg hát, legyen olyan amilyenre én formálom. Joshua egyre nagyobb lélegzettel figyelte a bentieket, akik vele együtt hangosabbak lettek. Ahogy az ágy megmozdult úgy gondoltam ki, mi lenne még most tökéletes. Felállva megcsókoltam az ifjút, aki tudom, hogy a férfit képzeli el helyettem. Nem bántam, mert éppenséggel egymást használtuk ki. Ő rá vágyott, én pedig egy dákóra a segglyukamba. Rég történt már. Általában én szoktam másokat, de Joshuáért ezt megakartam tenni. Így hát elszakítva az ajkamat a falnak döntöttem magam és hátulról ujjazni kezdtem magam.
 
Kettő bennem lüktettet ami máris sóhajtásra bírt. De nem kellett visszafognom magam, mert Marie elég hangos volt kettőnk közül is. Megfordultak és ugyanúgy négykézláb volt a nő, hátulról pedig Alex hajtotta magát.
 
A férfi delta izmait és gyönyörű kockáit felfedezve a testén, az én nyálam is összefolyt, ha csak rávetettem egy pillantást is. De az biztos, ha lesz lehetőségem és biztosan lesz, akkor kicsit felfrissítem őket, hogy mit lehet még az ágyban csinálni. Közben Joshua figyelve engem a farkát húzogatta és már nem a bent lévőket hanem engem figyelt. Nem volt rossz érzés, pláne mikor alám nyúlva húzogatni kezdte a farkamat, miközben már három ujjamat toltam fel magamba.
 
Nyögni akartam, mire ő megcsókolt. Jó volt és tetszett a gyengédsége, velem ellentétben, amikor eddig elérve már szinte felfalom a partneremet. A hangok erősödésével kihúztam az ujjaimat, ő meg finoman beillesztette a dákóját. Nem tudtam visszafogni magam, ahogy Joshua sem tette, ahogy élesen felnyögött.
 
De nem volt gond. Sőt mikor elindult, jobb nem is lehetett volna és még folytatva a munkáját is rázta a dákómat. Heves tempó volt, vagyis imádtam minden mozdulatát bennem. Egyben féltett és ha erősebben ragadta meg a farkamat, egyből lassított. Ezen változtatnom kellett.
 
- Keményebben! Nem vagyok én cukorból fiú! Döngess meg, ahogy Alexet akarnád. – ez elég volt, ahhoz, hogy a falba meg kell kapaszkodnom a fiú lökéseit érintően.
 
Szerencsés férfi ez az Alex, remélem tudja, hogy miből fog kimaradni. Legalábbis ha nem segítek neki. Benéztem és a férfi már a határát súrolta a tűrés határának, amikor Marie felkiáltott elérve a gyönyörét, miközben is összeakadt a tekintettünk. Nem rémült meg, sőt mosolygott felém és szerintem látva is, hogy engem szintén keményen megdolgoztatnak. Ez bennem is elindított valamit.
 
Egy kérdést, hogy vajon Marie bánná-e ha a férjét beavatnám egy pár férfias játékba? Tetszene neki? Mert ahogy így rám néz szinte könyörögnék, hogy a puncijába legyek. Joshua a hátamnak dőlve bekapta a fülemet és szopogatni kezdte.
 
- Közel vagyok már. Nagyon… nagyon… - ahogy Alex is.
 
Benézve a férj kihúzva a szerszámát húzott rajta egy párat, majd sortűzként zúdult magja tartalma felesége fenekére és hátára, aki ezt vigyorogva fogadta. Szinte azon nyomban a fiú is elment bennem. Nem is kétlem látva Alex férfiasságának impozáns voltát én is szinte azt kívántam, hogy az bennem legyen. Éreztem a testembe áramló, minden löketét, ahogy az is, mikor rám dőlve hevesen lélegzett. Még mindig bennem volt. A keménysége ott tartott, illetve egyben is.
 
- Vissza kéne mennem a szobába. – mondta ez nagy szünetekkel közben, aztán rálelt lent a még mindig kőkemény falloszomra. – De előbb még… - még be se fejezhette, amikor meghallva az ágy nyekergését gyorsan szétváltunk és amilyen észrevétlenül tudtunk visszamentünk a szobánkba.
 
A bent lévő vizes tálban lévő maradékkal kezelésbe vettem a fenekemet, hogy ne hagyjak semmilyen foltot az ágyon, ami kérdéseket vetne fel. A víz kellemesen hűvös volt a fenekemnek, ahogy megtisztítottam magam Joshua ondójától. Bár a végjáték nem úgy sült el, ahogy terveztem, miképp én is kielégülők, de még lesz nap a holnap alatt, hogy erre is sor kerüljön.
 
Megtöröltem magam alul és visszafeküdve az ágyba, már alig vártam a másnapot, hogy akkor talán valaki megszabadít a terhemtől.
 
 
Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux