Az istálló melegében

Játékot hirdettünk a látogatóink részére, mely során azt kértük, hogy küldjetek be megtörtént vagy kitalált erotikus sztorit. Úgy tűnik nem sikerült kellően felkelteni a figyelmeteket, mert mindösszesen egyetlen egy írás érkezett hozzánk. Ezt az egy pályamunkát bemutatjuk nektek, és nektek lesz a feladatok eldönteni, hogy a mű megérdemli e játékon elnyerhető tíz-ezer forint értékű vásárlási utalványt, vagy nem. Kommentben írjátok le, hogy tetszett, vagy nem tetszett az írás. Köszönjük a pályaművet, nektek pedig, hogy a segítségünkre lesztek.

 

És a mű:

 

Kakas kukorékolás ébresztette az erdő szélén élő Haxley családot. Gerold felült az ágyán és kidörzsölte csipás szeméből, az álom foszlányait. A dézsához sietett, hogy megmossa az arcát, kishúga Loria, mint általában most is megelőzte őt. Öten voltak testvérek, két lány és három fiú. Gerold volt a középső közülük.

- Siess Loria, mielőtt felkelnek a többiek.  - Suttogta a lánynak, ugyanis volt egy szabály. Apja és bátyja mosakodtak először, majd anyja és nővére, utánuk Gerold, végül Loria és az öccse. Addigra a víz meglehetősen koszos volt. A két férfi a ház uraiként formált jogot az elsőbbségre, míg a nőknek munkájukból adódóan kellett tisztának lenniük. Ha édesapjuk rajtakapja őket, jó esetben fejmosást, rosszabbikban náspángot kaphattak.

Atyjuk fő vadászi tisztséget töltött be a királyi udvarban. Ennek a pozíciónak volt köszönhető a kis kőház, amiben éltek. A legidősebb fiú örökölte a birtokot és apja címeit. Anyja és nővére dajka volt egy-egy nemesi családnál. Húga, pedig a csecsemő öccsére vigyázott, és a ház körüli teendőket látta el. Gerold istállófiú volt az udvarban, az öreg lovász segédjeként ténykedett. Atyja ajánlotta be őt.

Loria végzett és gyorsan szárazra törölte magát.

- Minek erőlködsz, úgyse tudod lemosni a ló szagot!  - Gúnyolódva rákacsintott Geroldra.

- Haha, de mókás, inkább őrködj locsogás helyett.  - Vetette oda testvérének és nekilátott egy vizes ronggyal megdörzsölni magát. Miután végzett, felvette egyszerű lenvászon öltözékét, felhúzta a csizmáját és evett egy tál zabkását.

 

Csüggedten indult el hazulról, ugyanis ezen a szép meleg tavaszi napon rendezték meg a mindenki által várva-várt lovagi tornát. A Haxley birtok a várfalon kívül terült el, és jó másfél órányi gyalog túra volt, mire az istállóba ért. A zöldellő, virágba boruló természet mindig elvarázsolta a fiút, de ma csak a tornára tudott gondolni. Bandukolás közben felidézte magában, mekkora élmény volt először tornát látni. A fényes páncélokban megbúvó tehetséges ifjú harcosok látványa mindig lenyűgözte. A király neve napján rendezték meg, minden évben, ő rendszeresen figyelemmel kísérte a mérkőzéseket. A kopjatörést annyira nem szerette, de a párviadalokért rajongott. Három kedvenc lovagja volt. A fekete páncélban küzdő Ser Yervand Kendrala „A Kóbor Becsület”, díszes markolatú kétkezes pallosával, és lehengerlő mosolyával. Kóbor lovagként járta a világot és saját becsületkódexe szerint élt, de minden itt rendezett tornára visszalátogatott. A jóképű leendő király, Slych herceg, rangjához méltó pompás öltözékben. És az alacsony sorból magasra törő Morqus Betlach, minden közrendű és szegény ember kedvenc harcosa. Ser Morqust személyesen is ismerte a faluban lévő tavernából. A lovag amilyen kidolgozott felsőtesttel rendelkezett, annyira volt beképzelt és bunkó. Az évek során fejébe szállt a dicsőség. Gerold a régi tornák eseményeit idézte fel álmodozva. Jókedvűen emlékezett vissza, amikor Ser Kendrala fél perc alatt elintézte a Verselő lovagot, vagy a herceg és a külföldről érkező sötétbőrű harcos legendássá vált viadalát. Ahogy áthaladt a vár kapuján elkomorult az ábrázata, és visszatért a valóságba. Tíz perc alatt elérte célját. Benyitott az istállóba, ahol a megszokottnál több állat fogadta. Már három éve az istállóban dolgozott, emiatt az ő feladata volt ellátni az udvar vendégeinek és a tornán résztvevő lovagoknak a paripáit. Gerold nem látogathatott az eseményre, a lovagokat sem csodálhatta meg, csupán az apródokkal került kapcsolatba, akik a kopjatörés után visszakísérték a hátasokat az istállóba. Egész nap egyedül volt ilyenkor, ugyanis az öreg lovász kijelentette, a tőle megszokott stílusban:

- Te fiú, most itt maracc! Köcskék rágjók le a pöcsömet, há kihágyom. Egyedü is bódogúsz.

Nem volt mit tenni, kénytelen volt eleget tenni az erősen foghíjas vénember parancsának, így egyedül látta el a lovakat. A mérkőzések elkezdődtek. Amikor betévedt hozzá egy fegyverhordozó, amennyire tudta kifaggatta őket a hírekről. A többség kutyába se vette és amilyen gyorsan jött úgy is távozott, néhányan azonban beszédesebbek voltak.

- Látnod kellett volna, Lord Lancfernek esélye se volt az uram ellen. A következő ellenfele Slych Eftaxias herceg lesz.  - Az apród ragyogott az izgatottságtól.  - Idén történelmet írunk! Csutakold le a kislányt, nagyon meg van izzadva, most mennem kell.

Gerold átvette az állatot és egy üres karámba vezette. Kedvtelenül végezte a dolgát. A távolból erősödő moraj üdvrivalgássá csapott át, a fiú szíve elszorult. A ragyogó napsütésből ő csupán a halvány derengést érzékelte, ami a deszkák résein átszűrődött. Néhány apród még megjelent és több-kevesebb információt ki tudott csikarni belőlük. Az előbbi lelkes apród lelombozódva jelent meg újra. Már nem volt annyira beszédes, mint korábban, mivel nem sikerült történelmet írni. Bunkón távozott. Gerold örült, hogy egyik kedvenc lovagja nyert, még ha nem is láthatta az ütközetet. Egyszer csak kitárult az ajtó, Slych herceg vezette be a lovát. A páncélján megcsillant a nap ami elvakította Geroldot.

- Felség!  - Csapta magát vigyázzállásba a fiú, majd mélyen meghajolt.  - Minek köszönhetem a megtiszteltetést?  - A herceg felmérte ki szólította meg, kis hezitálás után válaszolt.

- Nem szeretem a tömeget, pláne ha engem éltetnek.

- Felség?  - Gerold értetlenül nézte hercegét, aki elmosolyodott.

- Imádom a tornákat, amikor kiütöm a nyeregből a másikat, vagy ha kézitusába, esetleg vívásba legyőzöm az ellent.  - Végig simított a lován.  - De ez nagy felhajtással jár, ilyenkor mindenki akar egy szeletet belőlem. A hölgyek idétlen csacsogása, az uraságok irigykedéssel szőtt gratulációi, idegesítenek. Én csupán nyugalmat szeretnék, hogy felkészülhessek agyban a következő küzdelemre, de nem hagynak nekem békességet.  - Gerold csendben hallgatta, most először találkozott a herceggel négyszemközt, testközelből. Az erős kötésű férfi látványától remegni kezdett a térde. Markáns arcát sűrű fekete borosta tarkította, a félhosszú hullámos haját hátra vetette, de néhány rakoncátlan tincs a szemébe lógott. A nyeszlett istállófiú szíve egyre hevesebben vert, ahogy hallgatta a mély hangú herceg mondandóját.  - Mindig félrevonulok, csupán akkor jövök elő, ha én következem. A fenébe az a félkegyelmű túl szorosra húzta… alig kapok levegőt. Meglazítanád nekem?  - Mutatott a mellvértjére. 

- É… én?  - Dadogott Gerold bugyután.

- Persze hogy te ki más?

- De… de uram… illetve felség, én nem értek a páncélokhoz.  - A fiú nem bírt az idősebb férfi smaragdzöld szemébe nézni.

- Nem túl bonyolult, talán neked is menni fog.  - Nevetett Slych herceg.  - Mondom mit csinálj.  - Az instrukcióknak köszönhetően, végül kihámozta a herceget a teljes páncéljából.

- Ohh… nagyszerű, így sokkal jobb.  - Nyújtózott egyet és leült a kispadra.

- Remélem nem zavar téged, ha pár órára itt rejtőzöm el?

- Dehogy felség, de miért pont itt? Itt nagyon büdös lesz néhány óra múlva, a nap megsüti a lócitromot és…  - A herceg a szavába vágott.

- Szeretem a lovakat, megnyugtat a jelenlétük, a szag sem zavar, nem vagyok olyan puhány, mint azt a faluban terjesztik.  - Vetette oda megvetően.

- Én… én nem azért mondtam felség, kérem bocsásson meg.  - Gerold majdnem elsírta magát félelmében, amiért feldühítette a leendő királyt.

- Semmi gond.  - Nyugtatta meg alattvalóját.

A herceg elkezdett panaszkodni egyes nemesekről, a fiú csendben hallgatta, de nem sok mindent fogott fel az elhangzottakból, annyira lenyűgözte a herceg közvetlensége és daliás megjelenése, hogy olyan érzések kezdtek el kavarogni benne, amiknek a létezését nem is sejtette. A herceg annyira elvarázsolta Geroldot, hogy hidegzuhanyként érintette annak kérése.

- Megmasszíroznád a vállam?

- Hogy mit? Hogyan? Én?  - A herceget szórakoztatta, ahogy a fiú lángvörös arccal kereste a szavakat.

- A vállam! Megmasszíroznád?  - Kibújt a zekéjéből és Gerold megpillantotta, Slych herceg tökéletesen kidolgozott felsőtestét. A fiú kerekre tágult szemmel némán bólintott, és megindult ura irányába. Gyengéden megérintette a vállát, bizsergető érzése támadt ágyéktájon. A tőle telhető legnagyobb szakértelemmel kezdte masszírozni a férfit.

- Így jó, felség?

- Tökéletes, de ha tudod egy, kicsit még lehet erősebben is.  - Gerold nem akart csalódást okozni, növelte az intenzitás, ennek hatására a herceg halkan nyögdécselni kezdett.  - Óóóó… ez isteni, magam mellé kéne, hogy vegyelek apródnak.  - Tréfálkozott a herceg. Gerold elképzelte, hogy napi szinten hozzá érhetne egy ilyen tökéletes testhez, a gondolatra erekciója lett. A masszírozás lassan már inkább simogatáshoz hasonlított. Ahogy hátrafordult a herceg, keze beleakadt Gerold teljesen merev tagjába. Az ifjú ijedten oda kapott és próbálta lenyomni a péniszét, kevés sikerrel, a szégyenérzet ismét vörössé varázsolta az arcát. A herceg láthatóan megrökönyödött, de végül elmosolyodott.

- Te ezt ennyire élvezted?  - Kérdezte az istállófiútól felvont szemöldökkel.

- Dehogy, én… csak… dehogy!  - Egész testében remegett, és rettegve hátrált magyarázkodás közben, ennek eredményeként elbotlott egy vödörben és hátra esett.

A hercegből kitört a kacaj.

-Tudtad, hogy bűn, ha hazudsz a hercegednek?  - Felállt a padról, és Gerold elképedve vette észre, a trónörökös nadrágja is félreérthetetlenül dudorodott. Odalépett a még mindig fekvő fiúhoz és a kezét nyújtotta felé. Felsegítette a földről, és nagy komolyan azt mondta.

- Kérlek folytasd, nincs mitől tartanod.

- De a torna… ma nagy a jövés-menés… és ha valaki meglát…?  - A kérdés befejezetlenül függött a levegőben.

- Igazad lehet, segíts felvennem a páncélt.  - Vette tudomásul szomorúan a herceg. Gerold egészen ráérzett hogyan kell felsegíteni a páncélt. Slych herceg már indult is, de az istálló ajtajából még kacéran visszaszólt.

- Tartozol egy masszázzsal, ezt ne feledd.

Távozása után Geroldban kavarogtak az érzelmek. Bűntudata volt a merevedése miatt, de mégis élete legcsodálatosabb napjaként élte meg a trónörökössel történő találkozást. A rendezvény vége után haza indult, és végig a félmeztelen férfin gondolkodott, különösen a dudorodó nadrágra. Az elszalasztott egyéb lehetőségeken rágódott megsemmisülten, vacsora közben is. Mintha ott se lenne a családja körében, csak az istállóban történteken jártak az agytekervényei. A családtagok mind ott voltak a tornán, és míg étkeztek végig erről folyt az élénk diskurzus. Apjáék betudták Gerold viselkedését annak, hogy ő neki kellett egyedül dolgoznia aznap. Loria azonban észrevette hogy itt most más áll a háttérben, de nem tette szóvá a család előtt. Gerold éppen ivott, amikor az eszmecsere Slych hercegre terelődött, a név említésétől félrenyelte a vizet és köhögő rohamban tört ki.

- Jól vagy édes fiam, hátba vágjalak?

- Hagyja atyám, megmaradok.  - Könnyes szemmel köszörült egyet a torkán.

- Köszönöm a vacsorát anyám, én most nyugovóra térek, fárasztó napom volt.

- Persze menny csak kincsem.  - Mondta az anyja lesajnálóan. A hálószobából még halotta, ahogy beszélgetnek.

- Jaj szegény gyermek, így kiszúrjon vele a sors.  - Sopánkodott az asszony.

- Nincs mit sajnálni rajta! Sokan irigylik tőle ezt a munkát a faluban, az öreg Knoblock is megbecsült tagja az udvarnak, hatalmas szerencse hogy maga mellé vette.  - Replikázott a ház ura. A téma hamarosan visszaterelődött a torára, és Slych Eftaxias is terítékre került. Gerold bebújt az ágyba és a szóban forgó nemesről fantáziált. Magához nyúlt, az önkielégítést a kicsapódó ajtó megszakította, Loria lépett a szobába.

- Nem tudsz kopogni?  - Förmedt rá a megszeppent bakfisra.  - Meg ijesztettél!

- Ohh… meg zavartalak esetleg?  - Gügyögte gúnyos fintorral a lány.

- Dehogy. Mit akarsz?  - Vetette oda.

- Semmi különöset. Csak érdekelne, hogy mi történt ma veled. Az „áááá semmi” válaszra most nem vagyok kíváncsi. Ki vele Gerold!  - A tűzrőlpattant leányzó nem tágított, ha a fejébe vett valamit, így jobbnak látta, legalább részben beavatni.

- Slych bejött az istállóba, bujkált a tömegek elől. Majd egy órát… beszélgettünk. Nagyon rendes fickónak tűnik.  - A lány áthatóan tanulmányozta az arcát.

- Azt mondta a jövőben is igényt tart a társaságomra.  - Loria meglepődött, kicsit faggatta még a bátyját, majd aludni tértek.

 

      Slych herceg nem jelentkezett, emiatt a lovász inas saját magát okolta. Két hónap telt el keserves egyhangúságban, a munka viszont elterelte a figyelmét. Gerold észrevette magán, hogy az eddiginél sokkal nagyobb érdeklődést mutat férfi társai iránt, ez a tény meglehetősen aggasztotta. A faluban régen élt egy homoszexuális férfi, aki halványan élt az emlékezetében. Páriaként volt kitaszítva a közösségből, gyakorta megalázták, közröhej tárgyává vált. Végül egy reggel bezúzott koponyával találtak rá a fogadó mellett, nadrág nélkül egy vastag bot állt ki a végbeléből. Az unalmas hétköznapokból egy tragédia zökkentette ki. Az öreg lovász Auer Knoblock, a lovak etetése közben a szívéhez kapott, és összeesett. Nem lehetett segíteni rajta. Mivel Gerold csupán inaskodott, egy új főlovász kinevezése is várható volt, de addig ő látta el az állatokat. Harmadnapra eltemették az öreget, a ceremóniára sokan eljöttek, még a királyi család is megjelent. Knoblock több mint harminc éve volt a pozícióban, a nemesek paripáit ő gondozta.

Miután elhantolták, Slych herceg Gerold mellé lépett.

- Részvétem.

- Köszönöm felség, igazán jó ember volt, bár kissé szigorú.  - Gerold nem nézett a trónörökösre, tekintetét a földkupacra szegezte.

- Tudunk beszélni négyszemközt?  - Súgta alig hallhatóan a fiú fülébe.

- Persze, az istállóban?  - Villantott egy mosolyt a hercegre tréfálkozva.

- Hogyne az tökéletes.  - Gerold meglepődött, de bólintott. A gyászolók oszladozni kezdtek. Gerold visszasietett a csűrbe, a herceg rövidesen követte. Mikor kettesbe voltak Gerold neki szegezte a kérdést gúnyos ingerültséggel.

- Ma mit tehetek kegyelmességedért?  - A herceg felhúzta a szemöldökét.

- Mivel Auer Knoblock nem rendelkezik fiú örökössel, leányai pedig szintén leány unokákkal ajándékozták meg, a posztja így üresen maradt. Apám ki akart nevezni egy lovász mestert, de én téged ajánlottalak, ő beleegyezett.

Nem akart hinni a fülének, ez hatalmas megtiszteltetés.

- De… de miért tetted ezt? Egyszer beszéltünk csupán. Nem értem.

- A főlovász pozícióért jár a kis ház, ahol Knoblock élt. A rang feljogosít, hogy részt vegyél a nemességnek rendezett eseményeken, és szabad bejárást kapsz a palotába.

Gerold nyelt egy nagyot, majd leült a padra. Erre igazán nem számított, kiszáradt szájjal csak egy szót nyögött ki elvékonyodó hangon.

- Köszönöm.

- Igazán nincs mit.  - Vigyorgott a herceg megcsillantva hófehér fogait. Pompás fekete bársony öltözéket viselt, fényes csizmával.

- Hogyan hálálhatnám meg? 

- Ne dobj ki az istállóból, ha betérek hozzád néhanapján.  - Nevetett a herceg.

- Sose tennék ilyet.  - Fogadkozott a fiú.

- Azt rögtön gondoltam. Lassan mennem kell, holnap beköltözhetsz az új házadba itt a kulcs.  - Előhúzott a zsebéből egy kulcsot és átadta a fiúnak. Egy gyors mozdulattal Gerold lába közé nyúl és rámarkolt ágaskodó falloszára.

- Nocsak-nocsak.  - A fiú érezte hogy több vér tódul a szervébe, mint eddig bármikor. A herceg mélyen a szemébe nézett és végig kacéran bazsalygott.

- Kérem felség ne… ne…  - Nem fejezte be a mondatot, mert a herceg ajkai az övére tapadtak. A fiú érezte, ahogy másik férfi nyelve utat tört fogai kerítése között. A nyelvük páros táncot lejtett a szájukban, Slych még mindig markolta a merev testrész. Kicsit bíbelődött a derékszíj kioldásával, míg Gerold nadrágja a földre hullott. A herceg keze ütemesen mozgott, az újonnan kinevezett főlovász engedett a gyönyörnek.

- Mi is a neved fiú?

- Gerold Haxley.  - Lehelte kéjmámorban úszva a választ.

- Zárd be a pajtát Gerold. Ugye nem bánod, ha addig megválok a nadrágomtól?

- Egyáltalán nem felség.  - A fiú engedelmeskedett, mire visszaért a herceg már anyaszült meztelenül állt előtte. Gyönyörűen kidolgozott testét, átlagosnál nagyobb méretű pénisz ékesítette. Gerold szájában összefutott a nyál a látványtól.

- Gyere ide.  - Az utasításnak azonnal eleget tett. Ismét csókolóztak, és Gerold igyekezett tenyerével mindenhol végig simítani álmai hercegén, de Slych sem tétlenkedett. Gerold csókokkal bombázta partnere testét, aki viszont meg fogta a fejét és elkezdte lefelé nyomni. A fiú hamar szembe került, a méretes szerszámmal. Puszilgatta, megnyalta, majd kissé félve a szájába vette, ezzel egy gyengéd nyögést váltott ki leendő királyából. Gerold soha semmit nem élvezett még ennyire, félt de a tiltott gyümölcs rendkívül édesnek bizonyult. Slych hírtelen kihúzta a szájából, egy erőteljes mozdulattal a földre lökte. Bele köpött a tenyerébe, keze az istállófiú fenekével játszott, nyálát óvatosan felvitte a lyukára.

- Abba hagyjam?  - Kérdezte komolyan.

- Ne… ezt szeretném, kérlek…  - A herceg hevesen megcsókolta, majd Gerold lábait a vállára vette. Gerold érezte a szalmát a háta alatt, ami kissé szúrta a bőrét, de ilyen semmiséggel most nem törődött, sőt élvezte a szúró érzést. Hamarosan megkezdődött a behatolás, feszítő kellemetlen érzés volt, hangosan zihált, amíg teljesen magába nem fogadta a hímtagot. Amikor elkezdte dugni, a kellemetlenség átalakult, kéjes élvezetté. A szalmát már észre sem vette csak, a felette ténykedő férfira tudott koncentrálni. Gerold elment anélkül, hogy magához nyúlt volna, a hasára spriccelte az öröm cseppjeit, ám Slych herceg nem hagyta abba. Kutyapózba térdeltette és ismételten behatolt, Gerold ezúttal már verte a farkát miközben a kufircolás egyre hevesebb vérmérséklettel zajlott. Slych végül felmordult és megremegett, Gerold vele egy időben élvezett el.

- Gerold, isteni voltál.  - Szuszogott a herceg, és leheveredett Gerold mellé a szalmára. A fiú átölelte és adott neki egy csókot.

- Megtiszteltetés volt felség!  - Hosszasan ölelkeztek még, közben össze-összeakadtak az ajkaik.

- Ezt a továbbiakban gyakorta meg fogjuk ismételni, ha nincs ellenedre.

- Bármikor, bárhol felség! 

- Ha kettesben vagyunk, szólíts nyugodtan Slychnek, futkos a hátamon a szőr a felségezéstől.  - Nyomott egy csókot Gerold feje búbjára, majd felállt. Felöltözött, és elköszönt, majd távozott. Gerold kinyúlt a szalmán, és felidézte milyen volt magában tudni azt a férfit, akire mindig is vágyott. Boldog volt, ilyet gyerekként élt át utoljára, meg is feledkezett róla milyen. Hazafelé végig a kulcsot szorongatta, és az etyepetyére gondolt. Otthon mindenkinek feltűnt a jókedve.

- Mi történt? Ne örülj ennyire Auer halálának. Ki tudja, lehet az új főlovász kiteszi a szűrödet, azt majd csak csodálkozol.  - Torkollta le az apja. Gerold elnevette magát.

- Csodálatos nap a mai Atyám. Én lettem az új főlovász. Itt az új házam kulcsa.  - Mutatta a bizonyítékot a fiú.

- Lehetetlen, ezt hogy az ördögbe hoztad össze?  - Hüledezett a családfő.

- Jóba van Slych Eftaxiasszal!  - Jelentette ki Loria.

- Nagyon jóba! Ő ajánlott személyesen a királynak.  - Húzta ki magát a fiú büszkén, de azért az arca vörös árnyalatra váltott.

 

      Teltek a hónapok, Gerold ez alatt teljesen birtokba vette Knoblock házát. Alaposan kitakarított, az elhanyagolt házikóban. Már nem kellett cselhez folyamodni, ha le akart fürdeni, így az átható ló szagtól is sikeresen megszabadult. Loria gyakran meglátogatta, a család egyéb tagjai viszont irigyek voltak a saját lakás miatt, így ritkán találkoztak. Slych Eftaxias tartotta magát az ígéretéhez, és rendszeresen felkereste a fiút. A légyottok többsége az istállóban zajlott, de néha az új házat is igénybe vették. Nem egyszer ment fel a herceg lakosztályába is, ahol szintén egymáséi lettek. A két férfi szerelme egyre jobban mélyült. Szívük szerint világgá kürtölték volna érzéseiket, de nem tehették. Mindent meg tudtak beszélni egymással, Slych még kardvívásra is megtanította kedvesét. Az udvar nemesei is megbarátkoztak Gerolddal, az ismerősi köre kitágult. A herceg hálószobájában voltak, Slych épp az apja miatt háborgott.

- Tudom hogy ez a hagyomány, meg diplomáciai előny lenne, de nem is ismerem azt a lányt. Sebela Vrabas hercegnő, de nem elég, hogy bányarém hírében áll, a kapcsolatunkat se tudnánk folytatni a megszokott mederben.

- A Vrabas ház erős szövetséges! Teljesen érthető atyád döntése, és az udvar sem érti, miért nem nősültél meg eddig. Ami kettőnket illet, megoldjuk, ahogy eddig is tettük.  - Nyugtatta meg Gerold és szájon csókolta hercegét.

- Szeretlek! Miért nem vehetlek el téged? Boldogok lehetnénk.  - Rogyott Slych egy kényelmes arany berakású fotelbe megtörten.

- Boldogok… igen, de abból aligha születne örökösöd. Eftaxias vagy, szükséged van egy fiúgyermekre. Vedd el Sebelát, teljesítsd a kötelességed a hálószobában, maximum rám gondolsz az aktus közben. 

- Na látod, pont ezért szeretlek! Örök optimista tisztánlátásod mindig segít, hogy dűlőre jussak, ha kérdés merülne fel.  - Magához húzta és vadul megcsókolta.

- Tégy magadévá!  - Mormolta Gerold fülébe a herceg. Levetkőztették egymást. Mint időközben kiderült, Slych jobban szerette a passzív élvezeteket, Gerold örömmel vállalkozott a dominánsabb szerepkörre. A herceg hangosan nyögdécselt a fiú alatt, mindketten orgazmus közeli állapotba révedtek. A katarzis azonban elmaradt, és rémülten bújtak a takaró alá, amikor hírtelen kicsapódott az ajtó. Slych elfelejtette bezárni. A küldönc hozott neki üzenetet, a testőrség egyik tagjával karöltve.

- Felség?  - A hírvivő elborzadta, a testőr harsány kárörvendő kacajt hallatott.

- Az Isten szerelmére nem tudtál volna kopogni?  - Üvöltött rá a herceg.

Gerold próbálta magát elfedni a takaróval, de túl egyértelmű helyzetben kapták rajta őket.

- Ezt jelentenem kell a királynak!  - Azzal sarkon fordult és elszaladt, az őr kaján könnyeit törölgetve, rájuk zárta az ajtót. Slych sápadtan fordult Gerold felé.

- Mi lesz most?  - Kérdezte a főlovász, a herceg elcsukló hangon a fejét kétségbeesetten fogva válaszolt.

- Nem… nem tudom. A legjobb az lesz, ha most távozol. Beszélnem kell atyámmal.

Gerold összeszedte magát és kiosont a palotából. Slych nyelt egy nagyot és elindult, hogy szembenézzen apjával, a királlyal.

 

      Slych egész testében reszketett, de erőt vett magán és benyitott a trónterembe, a király már várt rá. A hírvivő a trónus jobbján állt, és lesütötte a tekintetét. Az uralkodó mélységes megvetéssel mérte végig a fiát.

- Atyám…  - A király felemelte a kezét, jelezvén most ő kíván szólni. Minden idegszálával azon volt, hogy türtőztesse magát. Remegett az elfojtott dühtől, így kezdett a mondókájába.

- Soha… soha nem csalódtam ekkorát még senkibe.  - Kis szünetet tartott, hogy folytatni tudja.  - Az egyetlen gyermekem egy szajha képében tetszeleg. Kérlek mond, hogy az a fiú megtámadott, hogy megerőszakolt. MONDD!  - Elszakadt a cérna, az utolsó szót nagy adag nyálfröcsögés kíséretében üvöltötte. Slych meghunyászkodóan állt, de a szavai erőteljesek voltak.

- Nem tehetem! Én csábítottam el Geroldot, egymásba szerettünk.  - Vallotta be a herceg, a király elvesztette maradék hidegvérét is, tajtékozva esett neki a fiának.

- HOGY MERÉSZELED BEMOCSKOLNI A CSALÁDOD NEVÉT? HOL RONTOTTALAK EL, MONDD? MINDENT MEGADTAM NEKED, ÉS EZ A HÁLA? HÁNYINGEREM VAN TŐLED!!!

Slych némán hallgatta a dorgálást. A szigorú apa, újra nyugalmat erőltetett magára.

- Te vagy az egyetlen fiam. Elveszed Sebela Vrabast és elejét vesszük a szóbeszédnek, a rágalmaknak. A lovász megtámadott téged, ezért holnap hóhér elé áll.  - Jelentette ki ellentmondást nem tűrően.

- Ezt nem teheted!  - Esett kétségbe a királyfi.

- MÉG SZÉP, HOGY MEGTEHETEM! ÉS TE IGENIS HÁLÁS LESZEL ÉRTE, NYOMORULT KÖLYÖK! 

- Kérlek atyám… elveszem Sebelát, csak kíméld meg Geroldot!  - Esdekelve kúszott a földön Slych, az arcán patakokban csorgott végig a könnye, két kezével apja palástját szorongatta.

- Szó se lehet róla! Már kiadtam a parancsot, e percben épp rátörik az ajtót és a tömlöcbe hurcolják. Holnap, pedig a bitó vár rá.  - Slych elszörnyedve nézett kegyetlen apjára, aki viszont rá se bírt nézni homoszexuális sarjára.

- Ha meghal, Sebela férj nélkül marad, lemondok minden tisztségemről és b… Mielőtt befejezte volna a mondatot, akkora pofont kapott hogy a földre esett. Hüledezve vette észre, az orra vére is eleredt.

- MÉG TE FENYEGETŐZÖL? TE ISTENTELEN DÉMON FATTYA! ÖRÜLJ, HOGY HOLNAP NEM LÓGSZ AZZAL A BUZERÁNSSAL EGYÜTT!  

Vett egy nagy levegőt, majd kicsit higgadtabban folytatta. 

- Pedig megérdemelnéd. Most pedig távozz!  - Tekintette lezártnak a témát az uralkodó. Slych nem tért magához döbbenetéből, mint élőhalott hagyta el a trón termet. A néma csöndet csak halk zokogása törte meg.

 

      A tömlöc jeges kőfalából láncokon függött alá az ágy, amin Gerold hevert félájultan szuszogva. A király katonái rettenetesen ellátták a baját. Több bordája és az orra is eltört, a szeme alatti duzzadt monokliból szivárgott a vér és nem látott ki mögüle. Fájt minden porcikája. Az őr néha megvetően odaszólt, és fenyegetőzött, de nem is figyelt a szitkozódásra. Már épp zuhant volna vissza az álomtalan sötét nyugalomba, de türtőztette magát, mivel mintha Slych hangja ütötte volna meg a fülét.

- A király parancsa, senki nem mehet be a fogolyhoz.  - Szólt az őr, Gerold kikászálódott az ágyból, térdre esett, de négykézláb kúszott börtöne rácsaihoz. Nem látott semmit, az őrt takarta a fal, de a hangját tisztán hallotta.

- Nem érdekel mit parancsolt atyám, a leendő királyoddal beszélsz. Engedelmességre esküdtél az Eftaxias család minden tagjának.   - Slych herceg hangja bizakodással töltötte el Gerold szívét.

- Sajnálom, de a király kifejezetten megtiltotta, hogy felségedet beengedjem.

- Hallatlan, amint én leszek a király, lógni fogsz!  - Fenyegetőzött Slych.

- A király parancsa elsődleges, az ön parancsa felség csupán másodlagos.

- TE JÓ ÉG GEROLD EZT NE…  - Üvöltött fel a herceg, a fogságban sínylődő fiú nem tudta mire vélni a hallottakat, ám egy hangos tompa puffanás, amit egy test összecsukló csattanása követett, mindent megmagyarázott. Kulcsok csörtetése hallatszódott és kisvártatva megjelent a herceg, aki elszörnyedve nézett rá.

- Te jó ég, mit tettek veled?  - Csordult egy könnycsepp Slych arcán, Gerold feje felismerhetetlenségig torzult a sok zúzódástól.

- Ááá csak egy kis horzsolás.  - Válaszolt rekedtes hangon a lovászfiú, Slych keserűen elnevette magát, közben pityergett.  - Hogy hoztad ezt össze?

- Elvontam a figyelmét, azt kardmarkolattal tarkón csaptam.  - Vonta meg a vállát a herceg, majd nekiállt kinyitni a cellát. Kitárult az ajtó és Slych, Gerold nyakába vetette magát, aki felszisszent fájdalmában.

- Ne haragudj.

- Semmi gond, kutya bajom.  - Nyekergett fogcsikorgatva a fiú.

- Kövess szerelmem! Azonnal el kell hagynod az országot, ha itt maradsz, holnap felakasztanak. Mire észreveszik, hogy nyomod veszett már messze földön jársz. Vidd a lovam, és ne nézz vissza.  - Gerold sántikálva követte, és csendben emésztette a hallottakat. Egy-két kósza őr, ha jött elbújtak, de gond nélkül sikerült kiosonniuk a kapun. Kint már sötétedett és az utcák is kezdtek elnéptelenedni. Percek múlva elérték Gerold házát. Sietve összedobált néhány ruhadarabot, 1-2 személyes tárgyat, és ami jól jöhet a vándor életmódhoz. Slych a kezébe adott egy tarsolyt tele aranypénzzel.

- Tessék egy darabig elégnek kell legyen. Ezen felül neked adom Koboldot, ő a vidék leggyorsabb paripája.  - Gerold elérzékenyült.

- Annyira hálás vagyok! Mond, hogyan köszönhetném meg?  - Slych a vállára rakta a kezét és mélyen a szemébe nézett.

- Csak éld túl!

Kobold békésen álldogált a karámban kipányvázva. A felnyergelés nehézkesen ment, törött bordái lassították a folyamatot, de Slych hozzájárult a művelethez, ahol csak tudott. A lovászfiú mondta mit, hogyan, a herceg cselekedett. Geroldban felrémlett egy emlék, amikor először találkoztak, fordított helyzetben voltak. Majd egy éve volt, hogy trónörökös páncélját segített levenni, hasonló instrukciók közepette. Mintha ezer éve történt volna. A szép emlék, az imént történtek fényében, keserűséggel töltötte el. Kobold izgatottan várta az indulást.

- Eljött a búcsú ideje! Bár veled tarthatnék.  - A herceg könnyei ismét eleredtek.

- Hát gyere, mi köt ide téged?  - Gerold megfogta szerelme mind két kezét.

- Nem tehetem, a becsület és a kötelesség úgy diktálja, maradjak és foglaljam el a trónt. Atyám öreg és a halála után én követem. Képesnek érzem magam, hogy jól irányítsam az országot. Atyám nem hallgat a bölcs szóra, megy a saját feje után. Én azonban tudom, hogy anyám fia vagyok. Nem tehetek meg bármit, csak mert királynak születtem. Az emberek jóléte és boldogulása az én felelősségem. Szigorú, de igazságos uralkodó leszek, nem olyan, mint Ő.

Geroldot nem érdekelte a szúró fájdalom, vehemensen magához szorította hercegét és vad csókolózásba kezdtek.

- Te jó ég, Gerold? Neeee, felség?  - A szerelmespár szétrebbent ijedtében. Slych reflexből a kardjáért nyúlt.

- Loria?  - Képedt el döbbenetében a lovászfiú.  - A keservit, te mit keresel itt?

- Én csak, összevesztem apával és szerettem volna nálad aludni. De te mit művelsz, mond? És… és mi történt az arcoddal, verekedtél? - Slych elengedte a kardot, és Geroldhoz fordult.

- Ez hosszú történet, erre most aztán végképp nincs időnk! Bármikor riadót fújhatnak, és akkor már én sem tudlak megmenteni.  - Gerold a két szerette között őrlődött tehetetlenül.

- Én… én csak… elhagyom az országot.  - Loria teljesen összezavarodott. Gerold homlokon csókolta kishúgát, utána felpattant Kobold hátára.

- Várj!  - Mondta egyszerre Slych és Loria, majd bambán egymásra néztek.

- Szerelmem, ezt fogadd el tőlem, szükséged lehet rá.  - Slych lecsatolta az övét és átnyújtotta míves markolatú kardját, amit az Eftaxias család címere díszített.

- Nem is tudom, hogy köszönjem meg mindazt, amit értem tettél.  - Gerold lehajolt a lóról és csókot adott Slychnek. Loria lesokkolva állt ott, kérdések ezreivel a fejében, de egyet sem tudott kinyögni.

- Ne hagyd hogy az apád, bántsa a családomat. Vigyázz Loriára és kérlek, válaszolj a kérdéseire.

- Vigyázok rájuk, esküszöm. Szeretlek!  - Slych átölelte Loriát, aki teljesen megkukult döbbenetében.

- Szeretlek titeket! Gyihááá!  - Bokáit a ló oldalába döfte, vágtázva indult a kapu irányába. Kobold tényleg villámlábúnak bizonyult, hamar kiért a kapun. A távolodó vár felöl, felharsantak a riadó kürtjei.

 

      Megállás nélkül vágtázott. Kis időbe telik mire ráeszmélnek, hogy már a várfalon kívül jár. Egy napi megfeszített tempó után levezette Koboldot a járt út ösvényéről, egy kis pihenő végett. Egy kis pataknál megitatta a jószágot, és ő is elfogyasztott egy keveset az otthonról zsákmányolt elemózsiából. Pár órára az álom is elnyomta. Visszakászálódott a nyeregbe majd folytatta a vágtát. A paripa még két nap erőteljes menet után elfáradt. Egy aprócska falun haladt át, amikor Gerold elhatározta, hogy felkeres egy fogadót.

- Bizonyára éhes vagy, és egy jó nagy alvás is rád férne.  - Mondta Koboldnak, de inkább saját magára célzott. A „Fogatlan Banyához” nem tűnt túl barátságosnak, de jobb híján betért a tavernába. A vendéglő istállófiúja elvezette a lovát, ő pedig belépett az épületbe. Néhányan elszórtan sörözgettek, vacsoráztak, két nagyobb társaság hangoskodott, de a fogadó méreteihez képest elenyésző volt a vendégek száma. Egy koromfekete bőrű fiatal leány lépett elé.

- Üdvözlöm uram. Amarbayasaa vagyok, én fogom a mai napon kiszolgálni. Miben lehetek az uraság szolgálatára?  - Kérdezte kedvesen a lány, lágy, csilingelő, dallamos hangon.

- Szeretnék megszállni a fogadóban, és a lovamnak is ellátás kéne. Továbbá melegétel számomra.  - Sorolta Gerold elszánt tekintettel.

- Rendben, a mai vacsora sült vadkan burgonyával. Esetleg, ha le kívánja öblíteni az ételt, egy korsó sört csapolhatok mellé?

- Megköszönném.

Helyet foglalt, amennyire csak tudott, távol a többi vendégtől, csuklyáját a szemébe húzta. Amarbayasaa meghozta az ételt, amit Gerold nagyon ízletesnek vélt. Felhajtotta a sörét és aludni tért. A puha ágy, a sérülései és a kimerültség együttes hatására, a másnapot is végig aludta, már alkonyodott, amikor felébredt. Összeszedte holmiját és lement a pulthoz.

- Mennyit aludtam?   - Kérdezte a sötétbőrű fogadós lányt.

- A teljes napot végigaludta, bizonyára nagyon kimerült volt. 

- Jaj ne… azonnal indulnom kell!  - Gerold hasa hangosan korgott egyet. Amarbayasaa rámosolygott megmutatva makulátlan, hófehér fogsorát.

- Épp vacsorához terítünk. Csak nem kíván üres hassal útra kelni? Friss kenyerünk van, és a tegnapi vadkanból is maradt.

- Rendben, köszönöm. Vacsora után viszont indulok, addigra készítsék elő a lovamat.

- Ahogy parancsolja.  - A lány mélyen meghajolt, majd távozott. A fiú elfoglalta tegnap esti helyét. Gondolataiba mélyedve ült, míg egy árny el nem takarta a fényt.

- Nocsak, nocsak kit látnak szemeim. Csak nem Gerold „Hercegcsábító” Haxley?

Rikácsolta egy ismerős hang, de a félhomályban hírtelen nem ismerte fel. Gerold felugrott ültéből és a kardja után nyúlt. A mozdulatot félbeszakította az asztal, amit a támadója egy erőteljes mozdulattal tolt rá, ezzel a falhoz szegezve őt. Az egész fogadó őket nézte.

- Nem mész sehova, kisbarátom. Szép kis summát kapok, ha élve elviszlek, de ha ellenkezel a fejed is elég lesz.

Végre felismerte a férfit, Morqus Betlach a lovagi tornák ásza. Fiatal kora egyik kedvenc lovagja, aki a helyi kocsmákban hencegett győzelmeivel. Sokszor fantáziált róla hogy lefekszik a lovaggal, de mindig is ellenszenvesnek találta a stílusát, most egyenesen rettegett az izomkolosszus fickótól.

- Megfizetlek rendesen, csak engedj elmennem!

- Erről szó se lehet. A pénzed az enyém, elveszem. Jó lesz kereset kiegészítésnek, de mellé kell még az a kisebb vagyon is, amit a király adott ki vérdíjként.

Nevetett fel gonoszan az alacsony sorból származó lovag.

- Kérem, ne tegyenek kárt a berendezésben, ha gondjuk van egymással, azt kint intézzék!  - Amarbayasaa sietett feléjük, köténye csak úgy lobogott haladtában.

- Nekem nem parancsolsz te fekete szajha!  - Páncélkesztyűs kezével, visszakézből lepofozta a kocsmáros lányt, aki a földre zuhant, immár foghíjasan.

- Hahaha, fogatlan banya, legalább már hű a nevéhez a fogadó.  - Tréfálkozott Morqus, mire a lány elsírta magát. Betlach lefegyverezte Geroldot és kiráncigálta az asztal mögül, a fiú remegett félelmében, mint a nyárfa levél.

- Már itt sem vagyunk aranyom.  - Gúnyolódott a földön sírdogáló lánnyal, majd leköpte őt. Geroldot kirángatta az ajtón az éjszaka sötétjébe.

 

      A lovarda nem volt túl messze a „Fogatlan Banyához” vendéglőhöz.

- Jó volt seggbe rakni a kegyelmes urat? Vagy ő baszott meg téged?  - A nagy röhögéstől még a nyála is kicsordult a lovagnak.

- Lehet én is kipróbállak, mit szólnál hozzá?  - Suttogta Gerold fülébe elrablója, a lehelete émelyítő volt.

- Csak a holttestemen keresztül!  - Egy határozott mozdulattal orrba könyökölte Morqust, aki a hirtelen belé hasító fájdalom miatt, elengedte a fiú grabancát. Gerold kihúzta a férfi kardját a hüvelyéből és támadója felé csapott, az páncélkesztyűs kezével eltérítette a csapást. Betlach is kardot rántott, de mivel sajátja Geroldnál volt, így Slych fegyverét használta. Vad csapásokkal záporozta az istállófiút, aki hátrálva hárította a vágásokat. Ha Slych nem tanítja kardforgatásra, már elvérzett volna tapasztalt ellenfele ellen, kissé ügyetlenül, de kitartott. Egy-két vágása még Ser Morqust is meglepte. Nem volt ideje gondolkodni. A kezdeti sokk helyét átvette az adrenalin vezérelte ösztön, a párviadal minden idegszálát lekötötte. A szerencse azonban elpártolt mellőle. A lovag, rutinosan kivédett egy szúrást, utána hasba rúgta tapasztalatlan támadóját. Az esés következtében kiesett a kard a kezéből, még a tarkóját is alaposan beverte, egy pillanatra minden elhomályosult.

- Azt hiszem mégiscsak elég lesz a fejed, te undorító féreg.  - Készült lesújtani, de Gerold marka rátévedt egy adag friss lócitromra, gondolkodás nélkül Morqus arcába hajította. A férfi erre nem számított, és a szeméhez kapott, de a reflexei cserbenhagyták. A salakanyag belement a szemébe, ettől megvadulva felhördült. Gerold viszont nem volt tétlen, feltápászkodott és szédelgősen futásnak eredt, a közeli erdőnek vette az irányt. Morqus káromkodva követte. Az üldözés viszonylag rövid volt, Betlach gyorsabb volt a megtépázott fiúnál. A férfi rávetette magát és levitte a földre a menekülőt. Gerold egyik lábát kiszabadította a szorításból, és arcon rúgta Ser Morqust, aki megrázta a fejét, de mit sem törődött a sérüléseivel. Maga alá gyűrte áldozatát és páncélkesztyűs öklével háromszor arcon csapta. Gerold vért prüszkölt, a világ elsötétült előtte. A lovag felállt és belerúgott a fiúba, pont a törött bordáját találta el, aki emiatt velőtrázóan felsikoltott.

- Eftaxiast is legyőztem már korábban, mit képzeltél?  - Lihegett Betlach, és letörölte az izzadtságot a homlokáról.

- És most halljuk utolsó szavaidat „Hercegbaszó” Haxley.  - Felvette a földről, immáron saját kardját és Gerold torkának szegezte.

- Ké… ké…  - Nyelt egy nagyot, érezte saját vére fémes ízét.  - rlek.. kérlek. Ne… ne tedd… ezt… kérlek.  - Gerold soha nem félt még ennyire, óvatosan kinyitotta szemét, de a bele került vér miatt csak foltokat látott. Egy újabb sötét folt kúszott be az eddigiek mellé.

- Szánalmas vagy!  - Jelentette ki Morqus, leköpte a gyötrődő fiút.

- Viszlát.  - A magasba lendítette kardját, hogy egyetlen vágással megszabadítsa fejétől a földön fekvő ellenfelét.

 

      Gerold látása enyhén kitisztult. Kivette a fölötte tornyosuló alakot, amint lecsapni készül. Egy fémes villanás után, ellenfele kardtartó karja a porba hullott, közvetlenül mellé.

- Hogy?  - Motyogta értetlenül a lovag, rámeredt megcsonkított karjára és artikulálatlanul felkiáltott.

- Mindig is a bögyömben voltál Betlach, becsületed egy pondróé.  - Harsogta egy mély, rekedtes hang.  - De amit ma tettél az megbocsáthatatlan. Kezet emeltél a hölgyemre, és elcsúfítottad őt!  - Recsegte az ismeretlen férfi.

- Mi?  - Szűkölt Morqus elhaló hangon.  - Te?  - Felismerni vélte a bosszúvágyó hősszerelmest.  - ÓóÓÓóó francbaaaa…  - A hangját a torkába hatoló penge szakította meg, amit egy bizarr cuppanás kíséretében húzott ki a lovag nyakából. A sebből patakként buggyant elő a vér. A férfi, pedig halálhörgés közepette térdre roskadt, végül eldőlt. Halk gurgulázás közepette rángatózott, mígnem kiszenvedett és többé nem mozdult.

- Így ment el Ser Morqus Betlach „a Becstelen”.  - Megvető fintorral kiköpött a holttest irányába.  - Elég pocsékul festesz kölyök.  - Nevetett öblösen Gerold megmentője.

- Amarbayasaa majd összefoltoz. Az a mocsok kiverte két fogát az én drága asszonykámnak.  - Felsegítette a földről és visszatámogatta a „Fogatlan Banyához”-ba.

 

      Amarbayasaa értő kezei alatt, lelohasztották a duzzanatait és ellátták sebesüléseit. Két napot végigaludt a fogadóban. Mikor magához tért, bőséges reggeli fogadta a szobájában és ott virrasztott mellette az ébenfekete bőrű nő.

- Hol vagyok?  - Nézett körül viharverten a fiú.

- A Banyában. Egyél, ha bármire szükséged van rikkantsd el magad és itt termek, de most valaki beszélni szeretne veled.  - Adta tudtára Amarbayasaa sejtelmesen. A nő elhagyta a szobát, Gerold pedig az elé tett ételért nyúlt. Belehasított a fájdalom, kissé meg is szédült, de sikeresen megreggelizett. Nemsokára megjelent egy fekete öltözékű, kedvesen mosolygós középkorú férfi. Az egész megjelenése mérhetetlen bölcsességet sugárzott.

- Hát felébredtél. Illendő lenne bemutatkoznom a nevem…

- Ser Yervand Kendrala. A Kóbor Becsület.  - Gerold félbeszakította, a jóképű férfit, hiszen felismerte. Régen rengetegszer látta küzdeni a lovagi tornákon.

- Sose felejtem el, ahogyan legyőzte a Verselő lovagot.

- Nos, látom meglehetősen jól informált vagy e téren.  - Nevetett Yervand kedélyesen.

- Annál szebb küzdelmet, még nem láttam.  - Ecsetelte Gerold lázasan, Kendrala csak kuncogott.

- Nos fiam nem te vagy az egyetlen, aki így véli. Máig sokan emlegetik azt a napot, de tudnod kell hogy csak szerencsém volt.  - Szerénykedett a férfi.

- Komolyra fordítva a szót.  - Komorodott el a lovag tekintete, a kedvességnek nyoma sem maradt az arcán, kőkemény szigor és gyanakvás vette át a helyét.

- Sokhelyütt hallani egy lovászfiú gonosz tetteiről az Eftaxias család ellen, de Ser Morqus, Slych herceg szeretőjeként utalt rád. Mi az igazság?  - Farkas szemet néztek egymással, a férfi világoskék, jéghideg szemeivel monitorozta áthatóan a fiút. Úgy tűnt a lelkébe lát, Gerold nem állta és elkapta a tekintetét. A Kóbor Becsület tisztességes férfiú hírében állt, a hazugokat megvetette, aki eltért az ő személyes becsületkódexétől, elítélte. Emiatt Gerold úgy döntött, színt vall.

- Nem tettem semmi rosszat!  - Jelentette ki a fiú és ismét szembe nézett vallatójával.  - Szeretem Slych Eftaxiast, aki viszonozza az érzelmeimet, de az apja meg tudta és most hajtóvadászatot szervezett ellenem. Slych szabadított ki a börtönömből. A király hazudik, nem ártottam a családjának. Slych saját akaratából volt velem. 

Ser Yervand emésztette a hallottakat, majd újra elmosolyodott, és visszatért a kedvesebbik énje.

- A szerelem vak, szokták mondani. Nem én leszek, aki pálcát tör felettetek. Bár számomra furcsa, hogy két férfi… együtt, de mások meg azt nem értik, hogy miért egy fekete bőrű lánynak fogadtam hűséget.

- Nem ad át a királynak?  - Kérdezte Gerold kissé szédelegve.

- Az ellenkezne mindennel, amiben hiszek!  - Bólogatott büszkén a becsület bajnoka.  - És Slych herceg is kiérdemelte a bizalmamat, tartozom neki annyival hogy megóvom a szerelmét.

- És, mi lett Betlach-kal?

- Lecsaptam a kezét a pallosommal.  - Paskolta meg az oldalán csüngő, hatalmas fegyvert.  - Majd kapott egy nyakast ezzel itt.  - Hüvelyk és mutató ujja közt tartott a pengéjénél fogva egy apró tőrt. Feldobta, vadul pörgött a levegőben, majd elkapta és villámgyorsan a csizmája szárába süllyesztette.

- Tanítson! Had legyek a fegyverhordozója.  - Bukott ki Geroldból.

Kendrala elhúzta a száját.

- Az nem lenne célravezető, most mindenki akar egy szeletet belőled, hogy a felséges úr elé járulhasson a vérdíj ellenében. Mindazonáltal, dolgom van keleten. Amarbayasaa anyját és a testvéreit be kell csempésznem az országba, most rabszolga sorban sínylődnek. Amennyiben társammá szegülnél utazásaim során, megtaníthatnálak pár vezércselre, és a segítséged is jól jönne. Persze, csak ha sikerül épségben kijuttatni téged az országból.

Gerold arca felragyogott, de hamar alapállapotba rendezte a mimikáját a belé hasító fájdalom miatt. Megegyeztek, Amarbayasaa még három napig ápolta a fiút. Ser Yervand közben elméleti tudásából adott tanácsokat az utazásra nézve. A harmadik nap leteltével elköszöntek Amarbayasaatól. Geroldot egy ládába bújtatták, amit szalmával takartak le, Kendrala két lóval vontatta a szekeret. Slych lova feltűnő volt így Koboldot is a lány gondjaira bízták. Gerold azonban a lovag kérése ellenére sem vált meg az Eftaxias címeres kardtól, ez volt az utolsó dolog, ami a szülőhazájára és a szerelmére emlékeztette.

 

      Yervand Kendrala kemény mesternek bizonyult, de minden tudását átadta a fiúnak, aki tehetséges, lelkes tanítványnak bizonyult. Egy évbe telt, mire Amarbayasaa családját sikerült megmenteni. Az ország határán, Ser Yervand lovaggá ütötte Geroldot, majd könnyes búcsút vettek egymástól, immár barátként. Gerold nem térhetett vissza szülőhazájába, a körözés még érvénybe volt. További egy év telt el amíg, kóbor lovagként kereste a kenyerét. Ez idő alatt szakállat ersztett és alaposan megizmosodott. Nevét Gerhard Scoresbyra változtatta. Kisebb nemeseknél vállalt zsoldos munkákat. Zsoldosként hamar hírnevet szerzett magának, a köznép „a Cseles” jelzővel kezdte illetni, ugyanis mindig sikeresen kicselezte a halált, és ő került ki győztesen az ütközetekből. Utazásai során meglehetősen közel került egy fiatal intelligens paphoz, akitől rendkívül sokat tanult. Mikor tovább állt már, tudott olvasni és a batyujába mindig cipelt több hónapra elegendő olvasmányt is. Két egymással szomszédos nemes háborújában elvesztette bal szeme világát, de amikor leszúrta ellenfelét, igazi legendává vált. Hírnevének hála, meghívást kapott egy lovagi tornára, amit a helyi király leányának menyegzőjére tartottak. Emerence Escofiert csak a „Szajha hercegnő” néven emlegették. Köztudott volt hogy több férfiút is az ágyába fogadott. Volt egy fattyú leánya, úgy hogy még hivatalosan nem volt együtt senkivel. Kérői nemigen voltak a csapodár életvitele miatt, így szenzáció számba ment hogy elkelt. Ser Gerhard „a Cseles” Scoresbyként tiszteletét tette a tornán. Amikor a kérő delegációja megjelent a várban Gerold álla leesett a döbbenettől, ugyanis már messziről kiszúrta az Eftaxias család címerét.

- Slych.  - Suttogta maga elé, és hosszú idő után felidézte a régi szép időket. Slych herceg ajándéka még mindig az oldalán fityegett hüvelyében. Amikor Gerold egy pocsolya tükrében magára nézett, már nem az a taknyos kölyök nézett vele farkasszemet, aki egykoron volt. Új névvel, új, marconább külsővel találta szembe magát. Ám amikor meglátta Slychet, aki szinte semmit nem változott, újra tejfeles szájú lurkónak érezte magát, és elöntötték az eddig elfojtott érzelmei. A levegőt kapkodva egy házfalnak dőlt, és lopva a herceg felé sandított, majd hisztérikusan elnevette magát. Néhány járókelő megbámulta, de nem érdekelte, csak az hogy ismét láthatja szerelmét, aki Koboldon ült és fapofával integetett a népnek.

 

      Kezdetét vette a lovagi torna, míg az esküvő csak másnap került megrendezésre. Gerold letépett egy szál vörös rózsát amikor a harctérre közeledet, és páncélja egy rejtett zugába rejtette.Gerold szó szerint remekelt és minden ellenfelével könnyedén elbánt, aki volt olyan szerencsétlen és ellene került ki. Slych, Emerence Escofier jobbján ült és élénk diskurzust folytatott leendő feleségével. Amikor a közönség felhördült, vagy ujjongott, a küzdő felekre emelte a tekintetét, de láthatóan nem nagyon érdekelte a rendezvény. Slych mellett, pedig egy ismerős fiatal leány állt. Gerold azt hitte káprázik a szeme, a kishúga, Loria volt az. Gyönyörű nővé cseperedett és láthatóan boldognak tűnt. Melegség terült el a „Cseles” lovag szívében, hogy szerelme tartotta magát fogadalmához Loriával kapcsolatban. Arra viszont nem számított, hogy Slych maga mellé veszi, mint segédet. Gerold a döntőbe verekedte magát. A sors úgy hozta, hogy Ser Yervand Kendrala legnagyobb riválisa lett az ellenfele. A „Verselő Lovag” beszédet intézett a fiatal párhoz, szokásához híven rímekben.

- És most halljuk a legendás Ser Gerhard Scoresby szavait.

Amikor a herold felkonferálta Geroldot, kétségbe esett. Nem készült ünnepi szónoklattal. Slych érdeklődve tanulmányozta Geroldot, bár tudta hogy találkozott vele valahol, nem ismerte fel, Loria viszont a szájához kapta a kezeit és tágra nyílt szemmel meredt rá.

- Szégyenszemre nem készültem méltató köszöntővel az ifjú párnak, de sok boldogságot kívánok nekik. Remélem élvezni fogják a nap utolsó mérkőzését. Ajánlom kardomat a család szentségének és az igaz szerelemnek, ami egyszer mindenkit megtalál.

Gerold mélyen meghajolt és páncélja rejtett zugából előhúzta a rózsát, Slych ölébe hajította. Halk kuncogás moraja söpört végig a nézőtéren, mindenki azt hitte a szél sodorta Emerence öle helyett Slychébe a virágot. Slychet mintha áramütés érte volna, a felismerés belehasított. Tartotta magát, de legbelül örömtáncot lejtett. Elmorzsolt egy legördülő könnycseppet, Loria a vállára tette a kezét. A herceg és a lány sokatmondóan összevigyorgott. Kezdetét vette a küzdelem. Ellenfele kiváló harcos volt, de ma semmi esélye nem volt a győzelemre, megsemmisítő vereséget szenvedett. A győztesnek járó koszorút és a pénzjutalmat Emerence Escofier adta át neki. Gerold visszament a sátrába és körbe-körbejárkált benne. Nyílt a ponyva és megjelent a húga. Loria zokogva vetette magát a nyakába.

- Ez hogy lehetséges? Mit keresel te itt egyáltalán? És mi történt a szemeddel? Lovag lett belőled? Mi ez az új név? Tényleg te vagy az? - A kérdések megállíthatatlanul áradtak Loria szájából.

- Csak nyugi kishúgom! Mindent megmagyarázok. Nagy utat tettünk meg a dézsáért folytatott, harcaink óta. - Nevetett és hónaljánál fogva megemelte a lányt, majd vidáman megpörgette. Gerold nagyvonalakban beszámolt Loriának életéről, de neki is akadt bőven kérdése a lányhoz. Mint kiderült Gerold anyja elhunyt, továbbá Loria, Slych szobalánya és bizalmasa lett.

- Maradj itt, idehívom a hercegedet. Már elkezdte beadagolni Emerencenek, hogy gyerekkori jó barátok vagytok és sok mindent át kell beszélnetek.

Loria elviharzott, de biztosította Geroldot, látják még egymást. Óráknak tűnő percek teltek el.

- Ser Gerhard Scoresby, a „Cseles”!  - Dugta be fejét Slych a sátorba.  - Ekkora cselre nem számítottam, amikor eljegyeztem az Escofier lányt.

Csak álltak egymással szembe és nézték egymást.

- Megváltoztál!

- Te viszont mit sem változtál, csak egy kicsit őszült a hajad.

Nevetett Gerold és beletúrt Slych hajába. Percekig némán ölelték egymást.

- Hiányoztál.  - Mondta Slych és végre újra egymásba forrt az ajkuk.

Gerold minden kalandjáról beszámolt szerelmének. Csodába illő megmenekülését Morqus Betlach karmai közül, Amarbayasaa családján át, szemének elvesztéséig, mindent. Majd Slychet kezdte faggatni az elmúlt két évről.

- Amikor elmenekültél, felbontottam az eljegyzésemet Sebela Vrabasszal.  - Kezdett bele mondókájába a herceg.  - Kis híján háborút robbantottam ki vele, de nem érdekelt. Atyám persze tombolt, de figyelmeztettem előre mi lesz, ha meghalsz. Nem hittem hogy túléled a hajtóvadászatot, de itt vagy.  - Adott egy csókot Geroldnak.  - A feslett erkölcsű Emerence híre kis hazánkba is eljutott, így elhatároztam nőül veszem. Atyám csoda, hogy nem kapott infarktust, amikor bejelentettem a szándékomat. Persze volt miért szégyenkeznie ez előtt is, én lettem a „Férfiakkal háló herceg” ugyanis kitudódott a szerelmünk.  - Magyarázta Slych.

- Emerencet viszont tényleg megkedveltem, a hívásomra jött és meglátogatta a homokos herceget. Sokat beszélgettünk, és megállapodtunk. Ha megajándékozom egy törvényes fiúval, azt viszek az ágyba, akit akarok, ez persze rá is igaz. Abba is benne van, hogy harmadik, esetleg negyedik féllel is osztozzunk a hitvesi ágyon.  A „Szajha hercegnő” és a „Férfiakkal háló herceg” tökéletesen passzol egymáshoz. Nagyon jó barátok lettünk és alig várom, hogy te is megismerd.

Slych felvázolta a jövőt. Új névvel, Emerence testőreként hazatérhet, és végre együtt lehetnek. Összeborultak és hosszasan csókolóztak.

- Van egy kis meglepetésem számodra.  - Slych csak úgy ragyogott a boldogságtól.

- A helyi csűr a ma estére csak a miénk. Kis nosztalgia. - A herceg kuncogott egyet.  - A régi idők kedvéért.

Sokat beszélgettek még az este folyamán, másnap viszont lagzi és mulatozás várt rájuk, így elhatározták, lassan nyugovóra térnek. Kiléptek a sátorból. Az utca sötétségbe burkolózott, de a csillagok derengése miatt lehetett tájékozódni. Mindenki régen aludt már, hisz kellett az erő a másnapi mulattságra. A két férfi ezért kéz a kézben andaloghatott a csillagok alatt, hogy az istálló melegében ismét egymásba forrjon a testük.