Ugrás a tartalomra
x

Fiatalkori meleg történet

 
Az első meleg kalandom egy nyáron esett meg velem 15-16 éves koromban egy barátomnál. Nem sok szórakozási lehetőség volt, így mi fiúk végül játszadoztunk egymással.

 
 
Egyik nyáron történt velem az eset amiről most írok. 15-16 évesek lehettünk. Barátomnál múlattuk az időt a nyári szünet alatt. Szerettem ott lenni mert a szülei egész nap dolgoztak és a miénk volt a lakás.
 
Amikor már nagyon untuk magunkat barátom kitalált valami egészen újat. Odajött hozzám és megkérdezte szeretnék-e kardozni? Gondoltam valami nagy hülyeség lesz így belementem. Erre felállt az ágyra és elővette a farkát. Ennek láttán nem ellenkeztem inkább érdekesnek találtam a dolgot és én is ezt tettem. Majd kardozni kezdtünk a faszunkkal.
 
Egy kis idő után már untuk a dolgot és kitalált valami újat. Majd bepakolt a táskájába egy plédet és elindultunk a városhatárában a horgásztó mögötti kiserdő mögé. A horgásztó mögött volt egy patak is gyakran oda jártunk le horgászni vele. Közkedvelt hely így sokan jártak arra . Így a nagy fűben kerestünk menedéket . Volt egy idősebb fazon is aki elég gyakran kijárkált de horgászni sose horgászott. Normális volt mindig köszöntünk egymásnak váltottunk néhány szót aztán ment mindenki a maga dolgára.
 
Ahogy mentünk a kitaposott füves úton egyre beljebb a sűrűben láttuk messzebb az illetőt de nem tulajdonítottam neki nagyobb szerepet mert az új élményre koncentráltam. Bementünk oda ahonnan az útról sem lehetett már belátni és leterítettük a plédet. Barátom pedig nekilátott ledobálni a ruháit. Én is így tettem. Amikor mindenétől megszabadult négykézlábra ereszkedett és mondta hogy dugjam meg. Kicsit furcsa volt de nem volt ismeretlen számunkra mert rengeteg pornóújságot bújtunk át addigra. Addigra mind a kettőnknek már állt a farka . Mögé térdeltem és ő jól széthúzta a fenekét. Annyira feszítette,hogy mg is nyílt a segglyuka úgy hogy befért volna egy ujjam. E helyett inkább nekiszegeztem a farkam és elkezdtem tolni befelé. Eszméletlen szűk volt és barátom (leegyen sz. A neve)csak sziszegett meg nagyokat nyögött. Úgy éreztem majd leszakad a fitymám ahogy szép lassan engedett.
 
Egyre jobban csusszantam bele a fenekébe. Ekkor valami susogást hallottunk a fűből és ijedtemben elernyedtem és kicsusszantam sz. Fenekéből. Mire megnyugtatott, hogy ez biztos csak a szél. Innentől a susogással mit sem törődve újra harcra kész voltam és megint nyomultam egyre beljebb de már sokkal könnyebben. Már egészen tövig jártam a fenekében.
 
Amikor megfogta a kezem és a farkára vezette hogy miközben dugom verjem neki. Nem kellett sokat dolgoznom rajta mert eszméletlenül fel volt izgulva . Csak annyit éreztem hogy a segge lyuka elkezd ritmikusan összerándulni és a végbele úgy gyűrűzik a farkam körül, hogy menten elélvezek. Éreztm amint teleélvezte a markomat és kisvártatva az ánusza szorítása miatt teleélveztem a seggét. Olyan orgazmus hullám kapott el hogy remegett mindenem így a hátára.borultam és csak pihegtem. Majd érzem hogy elkezd a markomba turkálni és a gecit a mit a markomba eresztett nyalogatja. Felajánlotta nekem is.
 
Kihúztam ernyedt farkam a seggéből és egymás mellett fekve én is nyalogatni kezdtem. Nem volt rossz íze. Olyan izgató volt, hogy a fasza ágaskodni is kezdett. Majd mondta hogy most ő jön . Négykézlábra álltam és vártam mi lesz. Amikor hátra néztem, a fenekét törölgette és a belőle szivárgó spermával megkente a fenekem és nekiszegezte a farkát a bejáratnak. És ahogy én sem ő sem finomkodott csak tolta befelé. Aminek az lett az eredménye hogy iszonyú fájdalmat éltem át. Amit észre is vett majd lassított és nm tolta olyan durván. Nekem könnybe lábadtak a szemeim. Betolni nem tudta mert a záróizmok nagyon lassan engedtek de nekiszegezte még egyszer a fenekemnek a farkát és.mintha masszírozta volna q segglyukamat a makkjával körkörösen szépen tolta egyre beljebb.
 
Mire a makkja átjutott vagy tíz perc is eltelt. Majd az a feszítő érzés engedett és a fájdalom szép lassan átment csodás gyönyörré ahogy a farka tövig belém hatolt. Amikor tövig ért bennem akkor megállt és körkörös mozdulatokkal elkezdett bennem mocorogni amivel a prosztatám maszírozta oly módon hogy egyik pillanatról a másikba állt a faszom. Majd elkezdett dugni, megfogta a derekam és úgy megbaszott hogy a farkam magától elsült.
 
Erőt vett rajtam a remegés és könyékre rogytam. Erre megszólalt hogy ő még nem végzett és erre iszonyatos tempó dugni kezdett mire kisvártatva belém élvezett. Éreztem ahogy lüktető farka gecit pumpál a fenekembe majd hirtelen kirántja belőlem és mellém rogy én meg abban a pucsítós pozitúrában fekszem mellette az égnek kínálva a lyukamat . Nagy csend támadt csak a szuszogásunk hallatszik meg néha lyukam rándul össze majd ernyed el.mintegy tátogó hal de cuppogó hangot hallat a sperma miatt. Majd én is mellé fekszem. Kipihenve magunkat megtörölgettük magunkat felöltöztünk és vissza indultunk a város felé. A horgásztó mellé érve leültünk egy padra beszélgetni.
 
Egyszer csak feltűnt abból az irányból ahonnan mi jöttünk az imént említett illető. Majd mellénk érve köszöntünk ő is majd beszélgetni kezdett velünk. Sz-en láttam unja ezért elbúcsúzott mondta hogy majd holnap keressem meg azzal elment. Én is indultam volna de az illető (hívjuk F-nek) még beszélgetett volna. Majd észre sem vettem nagyon sikamlós témára terelődött a beszélgetés. A végén kinyögte hogy meglesett minket és mindent látott.
 
Ettől kissé megijedtem. A gatyájára néztem és láttam hogy alatta úgy áll a fasza mint a zászlórúd. F. felajánlotta, hogy vele is játszhatok olyat mint a barátommal. Nem tudom miért de kis győzködés után már úton is voltunk F. Lakására. Majd amikor beléptem a lakásba mondta menjek be nyugodtam a szobába és helyezzem magam kényelembe. Bementem leültem az ágyra .
 
Kiment a fürdőbe és amikor kijött meztelen volt és állt a.farka. bejött szobába bekapcsolta videót amiben meleg pornó volt és éppen gruppenben tolták 4-5-en. Erre nekem is elkezdett ágaskodni.a faszom. F. Leült mellém majd megkérdezte tetszik e közben egyik kezével már a gatyámban turkált a másikkal a faszát verte.
 
Majd felállt hanyatt fektetett az ágyon és.lehúzott rólam mindent majd elkapta a pöcsöm verni kezdte. Még jó nedves volt a makkom. és ahogy hátrahúzta rajta a bőrt meglátta és már szopogatta is. Annyira jó volt hogy közben a seggem lyuka megint elkezdett cuppogni és kisvártatva elélveztem amit megérezhetett mert rászorított marokkal a farkam tövére kiengedte a szájából a faszom és a hasamra élveztem.
 
Majd fölém térdelt én a gyönyör remegésétől mozdulni nem tudtam. És azt mondta most én jövök és a számba adta a farkát. Nem volt túl nagy de kicsi sem mindenesetre az enyémnél akkor nagyobb volt. Sose szoptam még előtte kicsit ügyetlen voltam mert néha felszisszent. De nem kellett sokat várni elkezdett élvezni. Nem akartam hogy a számba lövelljen bele de.nem akarta kiengedi belőle és az első adag úgy lövellt a számba majd megfulladtam. Látta rajtam és a maradékot a még hasamon lévőre engedte.
 
Leszállt rólam és letörölgette a hasam . Mire visszajött a szobába megint állt a fasza. Az enyém nem mert én már kicsit fáradt voltam fel.sem keltem az ágyról csak a filmet néztem ahol épp az egyik lovagolt a másikon miközben a fekvő ember seggében egy vibrátor volt és két ember faszát markolta miközben hol egyiket hol másikat szopta.
 
Majd felállás csere. Közben visszajött f. Majd felhajtotta lábaim ami kicsit kényelmetlen volt és a.makkja hegyét a gecis seggemhez irányította. Csak.annyit mondott ez könnyebb lesz mert már be vagyok kenve . Majd elkezdte tolni befelé szerszámát. Eszméletlenül feszült úgy éreztem szétrepedek de.amint a makkja bennem volt hirtelen belém csusszant. Majd tövig belém tolta de ez.már sok volt és éreztem hogy belül fáj. Majd szép ütemesen elkezdett baszni és csak úgy cuppogott az előző aktusból visszamaradt gecitől a seggem és neki ütődtek a golyói a fenekemnek. A farkam megint állt és éreztem mindjárt itt a vég és akkorát élveztem hogy a segglyukam úgy összerándult, F rögtön mozdulatlanná dermedt. Majd ebben a pózban fölém hajolva nézett a.szemembe. majd ahogy érezte hogy enged a szorítás elkezdet úgy dugni hogy azt hittem szétszakadok. De az élvezettől a remegéstől a fáradtságtó erőtlenül csak feküdtem mozdulatlan. És F csak baszott.
 
Egyszerre csak fújtatni kezdett és hirtelen megállt bennem de a farka lüktetése nem . A következő pillanatban akkorát élvezett belém hogy azt hittem a torkomig lövell. Majd kihúzta belőlem félig ernyedt faszát és csak zihált. Majd kiment a szobából addigra már a pornó is lement. Én meg csak feküdtem én hallottam ahogy cuppog a fenekem és éreztem ahogy folyik belőle a sperma. Majd visszatért egy törölközővel és kitörölte a fenekem. Majd felültem az ágyon és lassan felöltöztem. Miközben szedelőzködtem a lelkemre kötötte hogy nem beszélhetek róla senkinek. Majd hazafelé vettem az irányt és se F-el se Sz-el azóta sem történt semmi hasonló!
 
Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux