Terelés lehet a Pride belengetett betiltásának célja – állítják a civilek
Az aHang szerint három dolog zajlik jelenleg Magyarországon: terelés, jogfosztás és fenyeg
Az aHang szerint három dolog zajlik jelenleg Magyarországon: terelés, jogfosztás és fenyeg
Benyújtotta a Fidesz az Alaptörvény módosítását a parlamentnek – jelentette be a frakció F
Tony Kushner Angyalok Amerikában című drámájának első részét március 9-én mutatta be a
A Fidesz pártigazgatója egyik friss Facebook-bejegyzésében egy viccel igyekezett illusztrá
A Trump-kormányzat új irányelvei szerint a szövetségi ügynökségeknek kerülniük kell bizony
Lesotho „megdöbbent és zavarba jött” a Donald Trump kongresszusi beszédében elhangzó gúnyo
Szombat délután a Facebookon osztotta meg Kocsis Máté azt a gyermekeket érintő, a kormány
Ha más nem, a Sziget be fogja fogadni a Pride-ot, mondta Kádár Tamás, a Sziget ügyvezetője
A gyerekek védelmének kiemelt alkotmányos státuszt kell adni, a többi alapjoghoz képest is
Német László bíboros, belgrádi érsek egy friss interjújában hangsúlyozta: minden megkeresz
Mindenki arra hivatkozik, hogy a gyermekvédelmet kell szem előtt tartani az ilyen felvonul
Kim Reynolds iowai kormányzó aláírta azt a törvényt, amely eltávolítja a transzneműek véde
Ilyesmi nincs többé, ennek vége van - fogalmazta meg Orbán Viktor miniszterelnök a Budapes
Lilu, azaz Kovalcsik Ildikó is reagált Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter
A Fidesznek szüksége van a szélsőjobbos szavazókra – Horn Gábor, a Republikon Alapítvány v
2014-ben mutatta be a Kultúrbrigád Az Őrült Nők Ketrece című előadást az Átrium Színházban
Karácsony Gergely főpolgármester kijelentette, már javában készülnek a nyári Pride-ra, ann
Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke csütörtökön „A homoszexualitást népszerűsítő gyűlések bet
A csütörtöki kormányinfón biztossá vált, hogy idén már nem fogják engedélyezni Magyarorszá
„A magyar gyülekezési jog szabályozása teljesen világos.
Mai kormányinfó:
Lázár János posztolt egyet a Facebookon a Pride témájában, majd megérkezett Orbán Viktor,
„Természetesen nem engedhetünk, nem mondhatunk le a gyermekeink védelméről sem, hiába ráng